A magyar politikai élet „prolifériáján” új adok-kapok játék
jött divatba. A játékszabály a következő: Állíts szobrot, emléktáblát olyan
személyekről/személyeknek, akiknek a politikai megítélésre az amúgy is
kettészakadt politikai társadalmat még inkább kettészakítja. Beszéld meg az
ellenfeleddel, hogy mikor állítod, és egyezzetek meg róla, hogy a másik hülye,
mikor önti le piros festékkel. Ha az aktus megtörtént, írjatok egymás ellen
társadalmat félrevezető, egyéb fontos dolgokról a figyelmet elterelő cikkeket,
nyilatkozzatok saját szellemiségeteknek megfelelő médiumokban, és végül
jelentsétek föl egymást, mert az ügyvédeknek és a bíróknak is meg kell élni a
ti hülyeségetekből. A perek úgyis döntetlen eredményre vezetnek, mert
Magyarországon a rongálás, a gyűlöletkeltés nem büntetendő. A játék
végestelen-végig folyhat, hiszen ilyen szobor és emléktábla mindig akad… A
játékban kifejezetten ideológiai és vallási anyázás engedhető meg. Vonatkozik
ez habzó szájú magyarellenességre, hasonló zsidózásra, és ezek ellentétére,
azaz a nagyhangú és minél durvább magyarvédelmre, valamint a másik oldalról
jövő fasisztázásra egyaránt. A társadalom előbb-utóbb megunja ezt a játékot, de
a társadalommal nem kell foglalkozni, mert a választott parlamenti
képviselőknek és a civil szervezetek vezetőinek a társadalom soha semmilyen
téren nem számított. Fő az, hogy a gyengeelméjű politikai és civil szervezetek
jól szórakozzanak ebben a pocsék, és csak hülyéknek, proliknak, primitíveknek
és degeneráltaknak kitalált játékban.
Csakhogy… ez a játék ma már nem játék. Mert ez a játék a
nemzettudattal, a hazaszeretettel, a történelmi múlttal, a hittel szórakozik,
ami egyetlen európai nemzet esetében sem engedhető meg. A politikai játékosok
olyan bűnt követnek el ostoba és saját érdekeiket szolgáló játékukkal, amelyre
ugyan büntetőjogi kategória nincs (hiszen amire van, azt sem tartja szentnek a
bíróság!), ám erkölcsileg minden a játékban résztvevő fél a lehető
legalacsonyabb emberi és erkölcsi szintre tornássza le magát, pártját és szervezetét.
Manapság ez az „olcsó játék hülye gyerekeknek” kategóriába tartozó festékezés,
majd az erre adott válaszok külföldről nézve nagyon szánalmasnak tűnnek és az
egész magyar politikát, az egész magyar társadalmat lejártó akciók, amelyeket
mihamarabb törvényi úton kellene rendezni. Igen, törvényi úton, mert a mai
züllött politikai szélsőségek szereplői már olyan betegesen meggyőzhetetlenek,
hogy a józanész, és az érvek, a békés együttélés alapvető elvárásai nem fognak
rajtuk.
A Jobbik vezetői Horthy nevével operálnak, és ezzel
lejáratják azt a magyar politikust, aki minden bizonnyal évekre csukatná le e
párt vezetőit és hangadóit. A festők pedig ahelyett, hogy ennek a politikusnak
hálájukat fejeznék ki, a legordenárébb aljasságokat üvöltözik rá, és leöntik
festékkel. Hasonlóképpen járnak el a magyar történelem egyik
legszégyenteljesebb korának krónikása emlékére avatott táblával is, mert az
szellemi elődeik és követendő példaképeik legaljasabb cselekedeteit örökítette
meg az írás művészetének csiszolt módján és stílusában. Igaz, e mai követőknek
fáj, ha eleik gyilkosnak neveztetnek…
Szégyen ez a proli pofonváltás mindnyájunkra, akik
megpróbálunk józanul és szeretettel politizálni, vitázva, de békében élni.
Nagyjainkat hangos, de mégoly szalonképtelen szlogenekkel, gyűlöletkeltéssel
járatja le, a magát magyarnak valló szélsőséges ellenzéki párt, ártva mindennek,
ami magyar és keresztény. Ha pedig az esztergomi érsek kinyilvánítja a
katolikus hit alaptörvényét, azaz, hogy a keresztény ember nem gyűlölködik, akkor
Erdő Péter azonnal zsidó vagy legalábbis zsidóbérenc, az evangélikus és a
református egyházvezetéssel egyetembe.
Lehet követ vetni rám, de ezt az egész cirkuszt olyannak
látom, mintha megbeszélték volna a szoborállítók és a szoborfestők… Hiszen, ha
kenyeret nem is, de cirkuszt tudnak adni a népnek. Lehet követ vetni rám, de
azt mondom: mindennek eljönne a maga normális ideje… Nme kellett volna ma még
Horthy szobrot állítani – már ha ezt a szobrot művészi alkotásnak és a
Kormányzó Úrhoz méltó emlékműnek tartjuk annak ellenére, hogy nem az! Tormay
Cecile emléktáblája is elfért volna egy méltó, de egyelőre nem nyilvános
helyen… és akkor elkerülhető lett volna ez a csinált cirkusz, nagyjaink
lejáratása jobbról és balról – a világ előtt. Bizonyítékul engedje meg a Kedves
Olvasó, felhozzam az erdélyi István a király bemutatót… A csíksomlyói ünnepi előadást évekkel előbb
akarta bemutatni a magyar rendező Marosvásárhelyen. Akkor az Esti Hírlap
újságírójaként azt írtam, hogy ostobaság a terv – AKKOR! Eljön az ideje, amikor
be lehet mutatni és annál nagyobb öröm lesz a bemutató, minél kisebb hangú
ellenvetések, gyűlölködések veszik körül. És így lett! A csíksomlyói bemutató
előtt egyetlen hang sem volt az István a király ellen. Ünnep volt az az
előadás, és méltóságteljes.
Ma hasonlóképpen vélekedem a szobrokról és a festőktől és az
e tényeket tálaló „ócskamédiáról”. Horthy Miklóshoz méltatlan ez az ingyen
cirkusz, amelyet a szélső jobb és a szélső balliberális prolik generáltak, s
bizonyára Tormay Cecile sem örülne, ha azok éltetnék és méltatnák, akik
Salkaházy Sárát azért ócsárolják, mert életeket mentett úgy, hogy a saját
életét adta barátaiért, az üldözöttekért.
Eljön az ideje, amikor Horthy ércszobrát avathatjuk méltón,
és gyűlölködés nélkül. És annak is eljön az ideje, hogy a nagy magyar írónő
emléktáblája is odakerül, ahol a legméltóbb helye van. Addig viszont türelmesen
kéne várni, gyógyítgatni a sérült és elbutult lelkeket, jobbról is balról is.
Mert bár Szörényi Levente és Tőkés László is nehezményezte akkori véleményemet,
mégis a Csíksomlyói előadás volt méltó a dalműhöz, nem pedig az évekkel
korábban tervezett és gyűlölettel várt marosvásárhelyi… Jó volna tehát nemzeti
nagyjainkat nem kitenni a nemzet söpredéke gyűlöletének, a nemzet gyűlölködő
söpredéke által… mert ez veszélyes játék aljas politikusoknak… s nem olcsó
játék hülye gyerekeknek!
Stoffán György - Európai Idő főszerk.h. - Sepsiszentgyörgy