Szándékosan vertek halálra egy magyart… ismét, ahogyan immár 105. esztendeje ezt teszik a megszálló főhatalmak szerte a Kárpátok gyűrűjében. Ám, amikor megtörténik a tragédia, akkor minden felháborodott magyar a mai állapotok drámai eredményeként értékeli a halálesetet.
Pedig, az, hogy ma, az ukrán a náci államban, a katonai junta büntetlenül megölhet egy magyart, annak nem az ukrán-orosz háború a legfőbb oka. Legfeljebb az ok egyetlenegy apró részlete. Mert a gyilkosság okai tömegével jönnek szembe a magyar történelem véres, kínokkal teli lapjait olvasva. 105 év tragédiája, öncsonkítása, külső és belső árulásai, a mindenkinek megfelelni akarás, a lakáj-politika az, ami ismét megölt egy magyart. Ez a gyilkosság is 1920 és 1947 részeredménye. Részeredmény, mert még mindig nincs vége, és nem is lesz vége addig, amíg egy magyar kormány, ennek a történelmi gyilkosságsorozatnak a nemzetközi kivizsgálását, és az azt okozó két igazságtalan döntés felülvizsgálatát nem tarja folyamatosan a nemzetközi politikai porondon.
A magyarok kiirtásának jelszava, régi jelszó Európában. Már a pozsonyi csata idején megfogalmazták, és ma látják ideálisnak az időt a megvalósításra. Ahogyan a holokausztot követő antiszemitizmus is folyamatos és egyre erősödik, úgy a Trianon utáni magyargyűlölet is újabb támogatókra, fizetett végrehajtókra, hazaárulókra talált Európában és a világon. Ennek véget kellene vetni, amíg nem késő, hiszen a zsidóságon belül is van egy mindenre képes és a zsidóellenességet a háborúival, népirtásaival folyamatosan generáló önkényes hatalom, amint a magyargyűlöletet is egy egyre duzzadó magyar ellenzéki csoport tartja kézben és életben. Mindkettőt az USA pénzeli, karöltve a hasonszőrű, aberrált európai politikusok közreműködésével. Az európai zsidóság éppen úgy útjában van ennek a politikai niemand csoportnak, mint a magyarok. Hiába van New York-ban egy zsidó szervezet, amely felismerve a súlyos helyzetet, tiltakozik a zsidóellenességet generáló izraeli politikus őrölt gyilkosságsorozata ellen, és hiába van a magyar emigrációnak is ezernyi tagja, akik a világ minden tájáról próbálják erősíteni a nemzeti gondolkodású magyarokat. A liberális, Isten-ellenes, aberrált hatalom és annak eszméi, s ezen eszmék követői hatalmas erőt jelentenek az ortodox zsidók és a keresztény magyarok közös harca ellen.
Amíg Nyugat-Európában zsidókat ölnek, rabolnak ki és vernek agyon, addig Ukrajnában, az újraéledt nácik államában, a magyargyűlölet a tetőfokára hágott. Mert a gyűlölet a háborúban megszázszorozódik. Ugyanis a fegyverek között nincs törvény és bármit megengedhet magának, a vérengző állatokat is megszégyenítő embertelen magatartás. Az ukrán barbarizmust, mi magyarok ismerjük 1945-ből, amikor a lopás, az erőszak, a tömeges gödörbelövetés, a nők meggyalázása mindennapos és szabad volt a számukra. És ma, ez ismétlődik – egyelőre csak – Ukrajnában, ám a halálos fenyegetések és aljas rágalmak bejárják a magyarokat gyűlölő Európai Uniót, ahol e gyilkosságokat európai értéknek tekintik, sürgetve a kommunista-náci ország felvételét az Unióba. Eközben az éledő, a tömeggyilkos Sztálint ünneplő Szovjetunió is feni ránk a fogát.
A gyalázatos, gyilkos tett azonban – mint mondtam –, csak okozat. Okozata a már említett két békeszerződésnek, okozata annak, hogy találtak embert – magyart –, aki azt hajlandó volt aláírni, hogy feloszlatták a hadsereget és a Székely Hadosztályt, hogy IV. Károly, esküjét megszegve magára hagyta a népét és átadta a hatalmat egy hazaáruló, gyilkos söpredéknek, hogy Horthy nem támogatta az azonnali revíziót, támogatás nélkül hagyva a nyugat-magyarországi Rongyos Gárdát, hogy Csáky miniszter rettegett a már erőtlen Kis-Entente-tól, hogy a visszatért területek védelmét nem szervezték meg, és súlyosan megalázták az ottmaradt oláh, tót és szerb kisebbségeket. Továbbá: hogy Szálasi söpredéke megtagadta az 1940-es területeink megmaradását biztosító kormányzói hadparancsot és a legaljasabb módon gyilkolta meg, szolgáltatta ki a magyar zsidóságot, hogy a moszkvaista hazaáruló kommunisták 44 éves diktatúrája alatt nem volt szabad Trianonról írni, beszélni, és említeni az ottmaradt nemzetrészt, hogy a hazug rendszerváltáskor az akkori hazaárulók alapszerződésekben mondtak le magyar területekről (és ezeket a gazembereket nem vontuk még felelősségre!), és hogy ma sem tanulnak a diákok a kornak megfelelő súllyal Trianonról és Párizsról, hogy egy rossz, igaztalan, ostobán ködösítő megnevezést kapott a nemzeti gyásznap, június 4-e.
Hosszú-hosszú évtizedek, talán évszázadok drámai történelme, árulásai és meghasonlottsága okozta tehát az ártatlan, beteg, magyar ember meggyilkolását, s nem is lesz vége ennek a 105 éve tartó fájdalmas Golgota-járásnak, mert amíg csak önmagunkban dohogunk, és nem visszük nemzetközi színtérre a követelésünket, amíg nem tudja meg a világ és nem hallja nap mint nap a magyarsággal történt igazságtalanságot, amíg balgán, barátunknak nevezzük az ellenségeinket, és őrült választásokba hajtjuk az megszállt területeken élő honfitársainkat, addig csak egyre kevesebben leszünk ebben a csodálatos, de az idegen megszállók által kirabolt Kárpát-medencében.
Most gyászolunk… egyetlen embert, mert egyetlen magyar ember meggyilkolása is fájdalmas. Ám, nem gondolunk annak a 105 évnek a gyilkosságsorozatára, azokra az ártatlan családokra, gyermekekre, papokra, akiket az idők során ugyanaz a sátáni lelketlenség, ugyanaz a gyűlölet ölt meg Erdélyben, Kárpátalján, Délvidéken, Észak-Magyarországon és a Várvidéken, amely most vert halálra vasdorongokkal egy magyart. Pedig ez, egy szemmel látható, érzékelhető gyűlölet-folyamat, amely ma erősödni látszik, ahogyan erősödik a zsidóellenesség is az Isten-hit nélküli, erkölcstelen és porig züllött, aljas Európa vezetésének a néma egyetértésével, összekacsintásával.
Épp úgy, mint Európa, úgy mi magyarok is elvesztettük, elhagytuk, semmibe vesszük a leglényegesebbet: az Isten felé fordulás elengedhetetlen szükségességét. Az Írásban a szeretet, az egymás iránti tisztelet, a rossz és az igazságtalan elleni közdelem a fő követelmény az ember számára – amely csak Istennel, Isten-hittel képzelhető el. Minden más próbálkozás, minden tárgyalás, kiegyezés és hazug békevágy zsákutca, amelynek pusztulás és halál a vége.
Sebestyén Józsefet, Trianon és Párizs, s az azt követő végzetes történelmi mulasztásaink ölték meg… S amikor érte gyújtunk gyertyát, akkor magunkért, saját mulasztásainkért és elődeink súlyos mulasztásainak bocsánatért is mondjunk imát. Mert ma az egész nemzet áll a kivégzőosztag előtt… csak még nem látjuk, nem akarjuk világosan látni, mert a pártos gyűlölködés, a kapzsiság, a pénz és az ostoba, gyilkos, kapitalista rabló-politika mindent elhomályosít.
Sebestyén József halála csak akkor nem lesz értelmetlen halál, ha megértjük miért halt meg, és tanulunk ebből a szívszaggató gyászból… Mert ma az egész nemzet áll a kivégzőosztag előtt! – ha minden így marad…
Stoffán
György