Keresztény erkölcsi normáink… „megbűnhődte már e nép”?

Valami nagyon nincs rendjén a világban. Vonatkozik ez az épp száz esztendeje megtépázott kicsi hazánkra is. Most amikor az emberi életekért küzdünk, és minden szellemi, fizikai erőnket arra fordítjuk, hogy legyőzzük a – ránk engedett – járványt, még inkább felszínre kerülnek az erkölcsi kérdések. Még inkább láthatóvá válnak azok a bűnök, amelyek olyanná tették világunkat és országunkat, amilyennek ma látjuk.

Világosan láthatóvá vált a hazaszeretet, az emberek iránti elkötelezettség, a hűség és a hitetlenség hiánya, a kapzsi hataloméhség és az irigység az egyik oldalon, míg a másik oldal – amely magát emberségesnek és nemzetinek, kereszténynek és erkölcseiben megkérdőjelezhetetlennek mondja magát –, sem áll a helyzet magaslatán. Igaz, politikailag és intézkedéseit tekintve valóban kifogástalan, és a társadalom meglévő hányadáért tevékenykedik, ám a legfontosabb intézkedéseiben súlyos és végzetes, erkölcsileg kifogásolható, a keresztény értékeket megsemmisítő, jövőnket alapjaiban megkérdőjelező mulasztása van.

Bizonyára sokan felszisszennek olvasva gondolataimat, de a tény, az tény. Mert mit is tart a keresztény erkölcs legfőbb értéknek? Az emberi életet. Mi az egyik legnagyobb bűn? Az emberi élet kioltása…

Amikor templomok tatarozására, iskolák építésére, egyházi intézmények és az üldözött keresztények megsegítésére ad az állam pénzt, az azt mutatja, hogy jó úton haladunk, építeni szeretnénk, meg akarjuk erősíteni a társadalom hitbéli lehetőségeit, védjük a keresztény értékeket. Amikor családtámogatásról beszélünk, és anyagi lehetőséget adunk arra, hogy minél több gyermeket vállalhassanak a családok, akkor is azt gondoljuk – joggal –, hogy az állam a jövőt biztosítja, annak feltételeit juttatja a társadalom széles köréhez. És ez is méltányolandó, remek intézkedés, jó „csomag”. (Mert ma minden valamilyen „csomag” vagy híres magyarokról elnevezett „program”…)

Ám, nem elégedetlenség vagy kötekedés az, ha megemlítjük a legfontosabbat, amely a szocialista és liberális világszemlélet emberellenes maradványa, s amely ellen sajnos nem elég vehemensen és nem megfelelő elszántsággal lépnek fel a keresztény egyházak sem. Igaz, a kereszténység mai állapotáról, az egyházak Krisztustól való eltávolodásáról könyveket lehetne írni…

Amikor a járvány miatt különböző műtétek elhalasztásáról hallunk, hisz csak az életmentő műtétek elvégzését engedélyezte az egészségügyi hatóság, akkor szembetűnik a szellemi tragédia, a politikai köteles mulasztás, azaz, az abortuszok ügye. Az abortuszok folyamatosan elvégezhetők… tehát: lehet szabadon gyilkolni akkor is, amikor csípőprotézist sem lehet beültetni, vagy egy fogat sem lehet betömetni… mert ezek már nem tartoznak a sürgősségi ellátás körébe.

Álságos mind a balliberális, mind a jobb oldal. Hiszen, amíg az idős-otthonok lakóiért háborgunk joggal, amíg nem mehetünk színházba, múzeumba, templomba, s nem zarándokolhatunk el Máriához a somlyói nyeregbe, s úgy védjük saját életünket, ahogyan azt, az erre hivatottak tanácsolták nekünk, addig a megfogant életet, aki egyes egyedül az édesanyjára számíthat(na), hiszen a szíve alatt biztonságban lehetne… a női jogok alapján az egyetlen biztonságot adó ember viszi vágóhídra, akit az orvos feldarabol abban a Teremtés által a legbiztonságosabbnak vélt anyai barlangban. Rettenetes! S a kicsi élet védekezik, de keze, lába hamarosan egy fémtálcára kerül, majd fejecskéje is darabokban ugyanoda. Az apró szív még dobog egy darabig… majd angyallá válik a kis áldozat…

És ezt a bűnt a jövő magyar művészei, tudósai, politikusai, hétköznapi polgárai ellen naponta cca. 110 alkalommal követik el, mert ezt, a járvány alatt is szabad. Hiszen mit szólna a liberális ellenség, mit szólna a világ, ha nem ölnénk meg havonta két és félezer magyart, ebben a keresztény országban? (A határon túli adatokat nem ismerjük, de feltehetőleg azok sem lennének vigasztalóak.)

Talán ez a járvány még mindig nem elég ahhoz, hogy felismerjük mi vezetett idáig. Azonban megtudjuk hamarosan, és meg is értjük majd. Hiszen, ahogyan az abortuszoknak sem lett vége ebben a drámai időszakban, úgy az ezzel járó büntetés sem lezárt ügy. Valóban „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”?

(https://www.youtube.com/watch?v=jgw4X7Dw_3k&feature=emb_logo)

Stoffán György 

Nyílt levél a román nagykövetnek, Marius Gabriel Lazurcanak

Excellenciás Nagykövet Úr!

Ön, azzal, hogy Szabó Tímeát védve hazudozott diplomáciai berkekben, és lázít magyarok és közvetve a román egészségügyben dolgozók ellen immár a világban, bebizonyította, hogy az Ön kormánya minden józanságon keresztülgázolva - immár leplezetlenül is - az 1920. óta kényszerűen Romániához csatolt magyarság, a járvány kitörése óta, sőt már korábban is tapasztal negatív megkülönböztetésén mesterkedik. Tehát, az Ön kormánya és politikai platformja saját állampolgárai, és az ő megsegítésük ellen lázít. Ami pedig az Ön hazug és aljas levelében a legelítélendőbb, hogy Ön nem csak a magyarok, de saját nemzete ellen is súlyosan vétett, hiszen abból az adományból, amelyet kormányunk juttatott Románia erdélyi részére, az erdélyi románok is részesülnek. Ugyanis, egy kórházban nem a nemzetiség szerint válogatják, hogy ki kaphat e védőfelszerelésekből.

Önök 1918-ban is hazudtak, s teszik ezt máig, ám, ma már nem a saját népük védelmében, annak vélt előmenetelét segítendő, hanem egy, a Szabó Tímeában is megtestesülő, nemzetállamok elleni hadjárat szolgálatában.

Számos kérdés között - amelyek felmerültek bennem az Ön hazug és lázító levelét olvasva -, egy mindenképpen e levélben is fontos kérdésnek tűnik Ön felé: – Mit szólna a bukaresti parlament alsó- és felsőháza, ha ott elhangzanék egy, a Szabó Tímea által elmondott beszédhez hasonló, de a románokat becsmérlő aljas beszéd, amely a határon túl élő románok megsegítését támadná a világjárvány alatt – vagy attól függetlenül?

Minden bizonnyal nem aratna sikert. Az Ön kormánya a kórházi és védelmi hírek szerint még arra sem képes, hogy saját polgárait megvédje. Ezzel szemben Ön, Excellenciás Nagykövet Úr, saját nemzetét sem szereti annyira, mint amennyire a magyarokat gyűlöli. Ha ugyanis szeretné Románia polgárait, akkor elítélné Szabó Tímea – már-már román ügynökként – elmondott aljas gyalázkodását, amely mind a romániai magyarokat, mind a járvánnyal küzdő román egészségügyieket érintette.

Sajnálom az Ön népét, hogy csak egy ilyen áruló nagykövet jutott Magyarországra, aki inkább látna még több romániai halottat, semmint megköszönné Magyarország segítségét, ahogyan másik szomszédunk, Szlovénia államfője, Borut Pahor úr Őexcellenciája magyarul fejezte ki nagyrabecsülését a magyar nép iránt. Ön román, és Ön románul is viselkedik… liberális románul, hiszen voltak európai románok is, az Önök hosszúra hazudott, de rövidke történelme alatt, akik másképpen vélekedtek. Javaslom tanulmányozni Petru Groza műveit és hagyatékát. Igaz, Őt az Ön szellemi és politikai elődei ölték meg, de ez mit sem kisebbít Groza, Márton Áron püspök által is elismert politikai tevékenységének értékén.

Feltehetné a kérdést, miszerint, miért nem Szabó Tímeának írok levelet, felszólalása miatt. Nos azért, mert haza-, és nemzetárulókkal nem áll szóba az ember. Ön pedig nem az én hazámat, hanem a sajátját és annak minden népét árulta el… Ezt pedig ítéljék meg honfitársai.

Végezetül egy mondatot ajánlok Excellenciád szíves figyelmébe Gróza Péter gondolatai közül: – „ A román és a magyar nép közötti megértés nemcsak, hogy lehetséges, de – mivel a szomszédság és a történelmi együttélés adva van – a kölcsönös boldogságot célzó, lényegbevágó feltétel és geopolitikai jellegű parancs.”   

Stoffán György

„Orbán a tömeggyilkos”…

A járvány sok tanulsággal gazdagítja az emberiséget. Már azokat, akik az elmúlt hetvenöt évben meg tudtak maradni emberi mivoltuk és ítélőképességük fundamentumán, és nem csábította el őket a jólét és a szabadosság, a pénz és a hatalomvágy… Akheloosz és Melpomené lányainak megtévesztő éneke… amelyet ma már nem ezek a gyönyörű, de ártalmas görög mitológiai alakok dalolnak, hanem egy attól „sokkal ősibb” kultúra világhatalomra törő fizetett rikkancsai. E rikoltozást halljuk a magyar parlament üléstermében is, ám ez a hang már nem csábító. Egyesekben inkább rémületet, másokban szánalmat kelt.

Tanulság tehát, ez a vírusos kényszeridőszak, mert mindenki megmutatja igazi valóját. Amíg emberek ezrei dolgoznak éjt nappallá téve azon, hogy embertársaik életét megmentsék, adott esetben saját életük feláldozásával, nos, addig ezek a rikácsolók és szervezkedők a vírus oldalán állva igyekeznek még több halottat és beteget teremteni, mert az ő teremtésük a rombolás. Micsoda ellentét… és ez az ellentét kíséri végig azt a szemléletet, amely jellemzi a liberális és szocialista eszméket, amelyek az emberi szabadságjogokra hivatkozva gyilkolják halomra az emberi szabadságot, az értékeket, a jellemet, az erkölcsöt, a teremtés logikáját, és magát az embert, az indivídumot.

Nemzeti elkötelezettségről, haza iránti hűségről, hitről ne is beszéljünk az ő esetükben, hiszen nap-nap után bizonyítják, hogy effélét nem ismernek, számukra hátborzongató és eltörlendő mindaz, ami Európát kétezer, Magyarországot ezer éven keresztül életben tartotta és tartja mindmáig.

Milyen emberek azok, akik a világjárvány idején nem embertársaikra figyelnek, hanem pénzért árulják saját ostobaságukat, embertelenségüket, hazájukat és az emberi életek sokaságát, megfűszerezve e minősíthetetlen magatartást a rágalmakkal, hazudozással, valamint – a mi speciálisan magyar esetünkben –, a jelenlegi határokon kívül rekedt magyarokon való segítséget is bűnnek róják fel? Nincs kifejezés ezeknek a magukat politikusnak képzelő, emberkinézetű képződményeknek a megnevezésére, jellemzésére. Csupán szánalmat érezhetünk, bosszankodhatunk miattuk.

Ki is ezek? Utódok. Szellemi és sok esetben hús-vér utódok, akiknek szülei, nagyszülei különböző országokban a kommunista diktatúra talpnyalói, kiszolgálói, cselédei voltak. Akiknek a szülei, nagyszülei, egy gyilkos eszmét vallottak magukénak pénzért vagy műveletlen, hazátlan proliként. Kit-kit átvertek és hitték, amit ígér a diktatúra, mások kapzsiságuk és irigységük okán álltak be a hazaáruló gyilkosok sorába… de Magyarország, később a szétszakított magyar nép mindig kitermelte a kétmillió rongyot önmagából… A spiclik, a besúgók, a hazaárulók, az idegen hatalmat pénzért szolgáló söpredék minden korban odafröccsen a szépen terített nemzeti asztalra… Ma is, a járvány idején.

Ki-ki közülük szánt szándékkal elgázol valakit, a másik a Parlamentben kap rohamot, a harmadik levelet ír Brüsszelbe és hazudik reggeltől estig, a negyedik, aljas és gusztustalan módon kormányellenes perre bíztatja az embereket… Az aljasság csúcsa pedig az, amikor Magyarország miniszterelnökét tömeggyilkosozzák. Azok, akiknek szülei, nagyszülei tömeggyilkosok voltak, akik belelövettek a megemlékező tömegbe, akik negyven évig mindenben egy diktatúrát, egy idegen hatalmat szolgáltak, akiknek a kezéhez magyar emberek százezreinek vére tapad, akiknek szellemi és hús-vér elődeit terheli a felelősség Trianon miatt… s amikor Trianont emlegetem, akkor egy máig tartó magyar holokausztról beszélek!

„Orbán tömeggyilkos” – mondják, és nincs erre megfelelő válasz. „Orbán azért akart felhatalmazást, mert többet akar lopni”… – ezt is mondják… és nincs semmire olyan válasz, amilyen a felvetés volt. Igaz, akik ezeket a hazug állításokat szajkózzák, önmagukat minősítik, ám ez a minősítés nem elég ódium. Igaz, akik ezeket mondják, azokat a magyar társadalom 90 %-a megveti, de ez sem elegendő válasz.

Végső soron mi, a többség vagyunk hibásak és felelősek mindezért. Mert még mindig hagyjuk ezt a söpredéket, Európa legaljasabb és legembertelenebb, potenciális gyilkos söpredékét szóhoz jutni. Azokat engedjük beszélni, akik lámpavasra húznák a Fidesz szavazókat, és akik a Fideszesek családjait is szakmányban fenyegetik.

El kellene gondolkodni tehát, a járvány idején megmutatkozó, felszínre törő magatartásokon és azok jogi megítélésén. Mert ahogyan operatív törzs dolgozik a járványveszély elhárításán, úgy egy operatív bíróságnak is dolgoznia kellene azon, ami a járvány idején törvénysértésként és a járvánnyal összefüggésben megjelenik a politikai és társadalmi életben. Ha nem lesz végre megfelelő reakció ezekre a söpredék által generált bűnügyekre, akkor ne is panaszkodjunk, ne is emlegessük, csak szépen hajtsuk fejünket a bárd alá, vagy tetszés szerint dugjuk a lámpavasra erősített kötél hurokjába. Ugyanis, akkor ezt érdemeljük a saját, tehetetlen hülyeségünkért cserébe…

Stoffán György

Néhány szó, Kásler Miklós védelmében

Nem tudom ki az, aki Kásler Miklós helyére pályázik, ki az, aki a kormányon belül igyekszik ellentéteket szítani egy olyan helyzetben, amely drámai következményekkel járhat, s amely helyzet mára eddig nem ismert problémákat vetett föl. Ebben a helyzetben Kásler Miklós professzor miniszteri hatalmával élve utasításokat adott, amely utasításokat két kiváló orvos nem vett figyelembe. Háború esetén a parancsmegtagadás golyót jelent.  Ma csupán felmentést, ami miatt egyes hatalomvágyban szenvedő, rosszindulatú vagy éppen sértődött politikusok nekitámadtak Kásler professzornak, s odaálltak a balliberális ellenség oldalára. Noha Kásler doktor nem a felmentett orvosok tudását, eddigi tevékenységét bírálta, hanem azt az egy mulasztást „honorálta”, amelyet most követtek el.

És lám, mit hoz egy jó döntés, egy igazságos fellépés a rend érdekében? Kibújik a proli, a hataloméhség, az aljaskodás még a „legfideszesebbekből” is. Balog Zoltán megnyilvánulása, és az Indexes megnyilatkozása amolyan bárdolatlan proli magatartás. Bizonyára nem tanították meg neki, hogy a családi ügyeket nem teregetjük ki, és nem a szomszéddal tárgyaljuk meg, aki egyébként is utálja a családtagokat. Balog, mint egykori békemozgalmi aktivista igyekezett saját vélt-, és renitens orvos barátja igazát védeni – az ellenség médiájában(!). Elkötelezett úriember ilyet sem tesz... Mert ez több mint hiba: Orbán Viktor miniszterelnök emberismeretét és döntését kérdőjelezte meg – a közvélemény előtt! Teszi ezt annak ellenére, hogy saját bevallása szerint ő a miniszterelnök bizalmi embere. Nemcsak ebben a helyzetben, de „békeidőben” sem megengedhető az efféle magatartás! Hátulról, mellbe... - mondják. 

Az evangélikus egyház is hibát követett el nyilatkozatában és nem érezte át a helyzet súlyát, és az elbocsájtások okait, csupán saját céljaik lebegtek szemük előtt. Ám, nincs amin csodálkozni ebben a helyzetben, hiszen egyre több helyezkedő kiskirály okoz manapság olyan közbotrányt, amely 2022-re súlyos veszteségeket hozhat. A Fideszbe, csak a helyi választások után belépett polgármesterek hatalmaskodó, törvénytelen magatartása és az e magatartást generáló, sugalló megyei vezetők ügyeit hamarosan feltárjuk, hiszen nem megengedhető az, hogy személyes érdekek felülírják hazánk biztonságát, és aláássák a kormány, és az Orbán Viktor iránti közbizalmat. Ilyen ügyre bukkantunk többek között a balatonfűzfői önkormányzatnál, ahol a jegyző állásfoglalása ellenében is polgármesteri ámokfutás folyik a járvány idején, a járvány miatt kapott plusz jogokkal visszaélve… ezekről a törvénysértésekről Veszprém II. sz. választókerület Fideszes országgyűlési képviselője is hallgat, de többek szerint inkább irányítja a hivatalt… Az ügyről önálló, és dokumentumokkal alátámasztott tényfeltárást adunk közre hamarosan, mert a megye fele már így is elveszett október 13-án… A dokumentumokat, szerkesztőségünk ügyvédi letétbe helyezte…

Visszatérve tehát, a Kásler professzor úr döntését követő egyes jellemhibás vagy értetlenségből adódó jobboldali megnyilvánulásra, fel kell hívnunk a magukat jobboldalinak vagy Fideszesnek érző, magukról ezt hirdető hölgyek és urak figyelmét – hivatali beosztásuktól függetlenül – arra, hogy: a tisztességnek, a becsületnek, a törvénytiszteletnek, és az utasítások betartásának és betartatásának súlyos szabályai vannak, amely szabályok nem felülbírálhatók. E drámai járványügyi helyzetben a regnáló kormány, a miniszter, a kormányfő utasításai felülbírálhatatlanok, és követendők. Aki pedig ennek a követelménynek nem veti alá magát és hivatalát, az ne csodálkozzék azon, ha felmentik. És ez esetben nem is csodálkoztak… inkább a fogadatlan ellenséges prókátorok fejezték ki nemtetszésüket, s ezzel önmagukat járatták le…

Amit pedig ebben a helyzetben, és a leváltásokat illetően a jobboldali sajtó tett, illetve nem tett, nos, azt inkább nem is minősíteném. A nemzeti sajtó ismét nem volt a helyzet magaslatán, szemben a balliberális ellenséges médiával, amely azonnal belecsimpaszkodott Kásler professzor úr jogos és katonás döntésébe… hiszen jó alkalom volt ez ismét egy kis Orbánozásra is, sajnálatosan épp Balog Zoltán segítéségével, rá való hivatkozással.

Úgy érzem, mind a sajtó háza táján, mind a dédelgetett tanácsadók személyi megítélésében mélyebb elemzést kellene tartani majd, amikor elmúlik a fejünk fölül a járvány halálos fellege. Mert a  jellembéli gyengeség és gonoszság, valamint a nemzeti sajtóban tapasztalható, netán szándékos szakmai mulasztások a járványnál sokkal nagyobb kárt okozhatnak…

Ps: Egyetlen emberéletet sem lehet mások akaratából kioltani, veszélyeztetni. Ezért kérem Miniszter Urat, hogy mint az elbocsájtott orvosok esetében is jogosan és alapos megfontolás után döntött, döntsön a megfogant életek esetében is alapos megfontoltsággal... Felhívnám a figyelmét az alábbiakra: 

"Can. 1397 -- Qui homicidium patrat, vel hominem vi aut fraude rapit vel detinet vel mutilat vel graviter vulnerat, privationibus et prohibitionibus, de quibus in can. 1336, pro delicti gravitate puniatur; homicidium autem in personas de quibus in can. 1370, poenis ibi statutis punitur.


Can. 1398 -- Qui abortum procurat, effectu secuto, in excommunicationem latae sententiae incurrit."
(Sorpus Iuris Canonici)

Stoffán György

Stoffán György: Életem legszebb Húsvétja volt…

Kassai Szent Erzsébet dóm (képünk illusztráció)

Isten útjai kifürkészhetetlenek… – mondjuk sokszor, ha valami másképpen sikerül, mint ahogyan előre megterveztük. Nos, magam is így jártam Nagyszombaton este… Életem legszebb Nagyszombatján, 2020-ban, a világjárvány idején.

Munkaügyben, Nagyszombat délután vidékre autóztam. A ragyogó napsütés, a tavasz minden szépsége áradt az üres faluban… a fák virágillata, a vidám madárdal, az áldott Nap sugara… Mivel a dolgomat a járványügyi előírások miatt hamar elintéztem, és a városi embernek jól esik a falu illata, gondoltam járok egyet a településen, bebarangolom a néptelen utcákat, s közben a Feltámadás nagyszerűségéről meditálok. Ez utóbbi azonban nem sikerült, hiszen a Feltámadás templomi megünneplésének botor és diktatórikus betiltása, az ádáz bosszankodás vizeire terelt. Inkább azon járt az eszem, hogy hazamegyek és írok egy cikket, beleadva minden mérgemet az egyházi intézkedés miatt. Hiszen olyan hatvan év után, amikor csak ifjúi eltávolodásom néhány évét kivéve, minden Nagyszombaton ott voltam a templomban, s együtt örvendeztem a Feltámadásnak, együtt énekeltem a hívekkel a „Christus vincit”-et, amikor a pap visszahozta a szentségtartót a templomba. S ha nem volt módom saját katolikus templomomban ünnepelni, akkor erdélyi, felvidéki református testvéreimmel imádkoztam együtt a nagyszombati istentiszteleten. Az ünnep tehát mindig megvolt, s mindig templomban adtam hálát keresztény hitünk legnagyobb ünnepén.

Efféle gondolatok közepette értem a település templomához. A templom ajtaja nyitva volt. S ha már nyitva van – gondoltam –, ha csak az előtérben is, de letérdelek az Úr elé, Akire talán ennyire soha nem vágyódtam, mint ezen, a bezárt templomok miatt szomorú, de a Feltámadásban mégis örömteli napon.

Belépve a falusi kis templomba, mennyei ajándékot kaptam. Az öreg pap bácsi épp kilépett a sekrestyéből… kezében a kehellyel, miseruhába öltözve. Először nem is hittem el, amit látok… aztán – szégyen, nem szégyen – kicsordultak a könnyeim… mert olyan ajándékot kaptam az Úrtól, amilyenre álmomban sem gondolhattam volna. A számomra kedves és kötelező nagyszombati program végén, ünnepi misén vehettem részt úgy, hogy odaterelt az Úr! Feltámadási szentmisén voltam, amelyet egy bátor, hittel teli, „feledékeny” pap mutatott be. Feledékeny, mert „elfelejtette” bezárni a templomot, hittel teli, mert remélte, hogy a tiltások ellenére is lesz, aki betér a Feltámadást megünnepelni, és bátor, mert akár egyházmegyei eljárást is indíthatnának ellene „súlyosan engedetlen tettéért” – hiszen misézett néhány hívővel egy légtérben. Hétpecsétes Titok marad tehát, hogy kicsiny hazánk melyik plébániáján kaptam ezt a hihetetlenül nagy isteni ajándékot.

Ám bizonyos vagyok abban, hogy nem csak ez az egy öreg falusi pap „felejtette el elfordítani a kulcsot”, ezen a Szent Napon a templomkapu zárjában, s hiszem, hogy a Kárpát-medencében, Mária országában, ahol minden keresztény-keresztyén magyar ragaszkodik ősi hitéhez, sok katolikus és protestáns testvér együtt adhatott hálát Istennek, együtt ünnepelhette a Feltámadást – saját templomában.

Sok olvasóm bírált a „Nyissátok ki a templomokat” címmel megjelent cikkem miatt, de papok is reagáltak rá, igazat adva a vatikáni tiltásnak…

Most csak egyetlen dolgot kívánok mindnyájuknak nagy-nagy szertettel és megbékélt lélekkel: – Éljétek át, éljétek meg azt a csodát, azt az érzést, legalább egyszer az életben, amit én éreztem eleddig egyszer az életemben, 2020 Nagyszombatján… egy magyar falu templomocskájában, életem legszebb, legfelemelőbb, legünnepibb feltámadási – csendes – miséjén. Ahol nem hiányzott sem a tömjénillat sem az orgonaszó… hisz Maga a Feltámadt Úr volt velünk – a templomban…

Nyissátok ki a templomokat!

Nem tudom, a Kedves Olvasó, hogy van ezzel, de nekem templom, a liturgia, az istentisztelet nélkül elképzelhetetlen a Húsvét. Krisztust követő hitünk alapját, a Feltámadást nem lehet semmilyen körülmény miatt otthon megünneplendő, vagy ebben az évben nem létező dologként kezelni. A szent három nap és a Húsvét Vasárnapja nem lehet közös templomi ünneplés nélkül, nem lehet csupán az interneten, meccsként vagy téli olimpiaként nézendő műsor, még akkor sem, ha néhány pap és lelkész otthoni jámborkodásra hív fel, és szép szavakkal átélésre buzdít.

Mintha a patikus az Algopyrin vagy a Panangin dobozát mutogatná fő-műsoridőben. Vagy, mintha a pék a frissen sült bucival állna a sok éhező ember elé a képernyőn. Nonsens!  

Ha a boltba, a kocsmába és a patikába – meghatározott időben – elmehet öreg és fiatal, akkor a „lélekápolási szereket” miért nem kaphatja meg – meghatározott időben, azaz mise, istentiszteleti rendben! –, az azt óhajtó keresztény-keresztyén ember? Miért pont a templomokat kell hermetikusan elzárni a hívő keresztények elől? Miért tagadjátok meg Krisztust azoktól, akiket eddig is a hit és Krisztus gyógyított, éltetett és erősített? Nyissátok ki a templomokat!

Ha az eladó és a pénztáros ott van testközelben a vevők között, a pap miért retteg jobban szentmisét, istentiszteletet tartani az egymástól távol, de mégis a templom misztikus csendjében lévő híveknek? Miért pont Jézustól félünk ilyen eszeveszettül, így eltávolodva Tőle, Igéitől és ígéreteitől?

Miért hisszük, hogy csak a boltban és a patikában kerülhetjük ki a vírust, de a templomban nem?

Igen! Húsvét közeleg. A Nagyhét és a Feltámadás ünnepe következik… Nyissátok hát ki a templomokat! Hiszen nem azt olvassuk a passióban, hogy Jézus visszalépett a megváltástól, mert fájna az ostorcsapás, félt volna a hatalmas kovácsoltvas szegektől és szúrná a töviskoszorú… hanem vállalta a fájdalmat, a szenvedést, a megaláztatást, a halált – értünk, keresztény-keresztyén emberekért, a mi üdvösségünkért… Vagy ez már nem számít?

Nyissátok hát ki a templomokat, tartsatok istentiszteletet, misét, szent liturgiát, hogy akinek szüksége van Jézus közelségére, az ott lehessen! Hiszen, „nem csak kenyérrel él az ember”! És aki bízik és hisz, az ne legyen kevesebb, mint az alkoholista, akinek módjában áll megvenni az italt, vagy a kutyasétáltató, aki leviheti házi kedvencét az utcára megpisiltetni… És sportolni is lehet. Nem kellene a „lélek edzését” is szem előtt tartani?  Az ép test és az ép lélek fogalma minden időben elválaszthatatlan!

Nyissátok ki a templomokat! Nekünk, keresztény-keresztyén embereknek Jézusra van szükségünk, a templomba vágyunk és ünnepelni akarjuk Őt, a Megváltót, Aki számtalanszor mondta: „Hited meggyógyított téged!” Ne csak higgyük, hanem tudjuk biztosan: Hitünk ma is gyógyít és erőt ad!

Nyissátok ki a templomot és legyen közös a húsvéti bűnbánat, kísérjük együtt az Urat a Golgotára, s azzal, hogy ott lehetünk, mi is segítsük hordozni a keresztet, és ujjongjunk mindannyian a Feltámadás csodálatos ténye felett… Legalább erre a négy napra nyissátok ki a templomokat és rettegés nélkül menjünk együtt az Úrhoz!

Mert a mi hitünk nem egy üres római téren elmondott, zordan hangzó, esőverte, szürke Miatyánk” szomorúságából áll! A mi hitünk mértéke nem a rettegés és az emberi balgaságból, hitetlenségből eredő ön-, és hitfeladás! A mi hitünk, a reménnyel teli őszinte bűnbánat és a feltámadás isteni öröme, az örök élet ígérete, a gyógyulás és a rossz legyőzésének reménye és ténye – Krisztusban!

Nyissátok hát ki a templomokat!

Zúgjanak a harangok és együtt ünnepeljük a Feltámadást! Legyen közös keresztény-keresztyén húsvét végre, Jézusban egyesülve és közösen imádva a Megváltót! Hirdessük mi keresztények-keresztyének – ki-ki földi egyházának előírásait megtartva és a másikét épp úgy tisztelve, mint a magáét –, azon a szent éjszakán együtt, közösen, Istenbe vetett mélységes bizalommal, és a Tőle kapott, hitünk által megélt erővel hogy:

„Krisztus feltámadott, valóban feltámadott!”

Nyissátok hát ki a templomokat! A mi keresztény-keresztyén templomainkat!

Stoffán György         

Modern világ: páncélvonat helyett parlamenti leszavazás

Nincs okunk bármiféle jót feltételezni arról a söpredékről, amely magát ellenzéki pártok összességének nevezi. Egy dologban azért kitartóak és következetesek. Mindenben a magyar nemzet megsemmisítése, és ma már a magyar emberek kiirtása a céljuk.  Száz év óta, egyfolytában. Hiszen eleik, dr. Cohen (Kun) Béla tanácsára még páncélvonaton járták körbe az országot és minden állomáson és megállóhelyen otthagytak néhány ártatlan magyart, illetve azok hulláját, míg ma egy másik politikai hitsorsosuk parancsára, a kormányintézkedések megakadályozásának kísérletével igyekeznek ölni úgy, hogy közben előttük van a törvénymódosítás, amelyben fehéren-feketén olvasható az, aminek az ellenkezőjére hivatkoznak.

Mit lehet erre mondani? Semmit. Igaz, van egy ok, amelyért nem csak ők, de minden eszement okolható. A tegnapi parlamenti szavazás sem ok nélkül való. Az ok pedig egyszerű. A demokrácia, illetve a demokráciára való állandó és beteges hivatkozás. Ugyanis a demokrácia az, amely felhatalmazza a csökkent értelmi képességűeket, a hazaárulókat, a hazugokat, a gyűlölködőket és a gyilkosokat arra, hogy beleszólhassanak a nemzet életébe, a józanság ellen felléphessenek, és adott esetben, ha nem volnának más lehetőségek, akár emberéletekkel is játszhassanak politikai jókedvükben és a hatalomszerzés édes álomkórjában. És a mai ellenzéknek nevezett társadalmi seprű (azaz, a hordó fenekén maradt szemét), most végleg eljátszotta azok előtt is az utolsó lehetőségét, akik eddig bíztak a gyurcsányi hazudozás és félrevezetés sokat ígérő politikájában.

Miről is volt szó?   

A törvénymódosításban arról mindössze, hogy amíg a járvány tart, addig a kormány a járvánnyal kapcsolatos minden ügyben azonnal, a parlament összehívása nélkül is dönthessen, és maradjanak azok az intézkedések, amelyeket a járványt illetően már eddig meghoztak. Ez világosan olvasható a törvénymódosításban is. Ezzel szemben a gyilkosok kis csoportja Orbán tej… vagy teljhatalmáról polemizált, hazudoztak a napirend előtt valamint hazudozott minden frakcióvezető a hozzászólásokban. A valóság ellenében beszéltek, nekik nem elég a leírt, és az Alkotmánybíróság által ellenőrzött törvény, nem elég nekik Orbán Miniszterelnök szava, miszerint bármelyik pillanatban visszavonható a „tejhatalom”… nem! Nekik a magyar emberek élete kell, a magyar ember pusztulása, a késedelmes intézkedés, de azt sem értette meg ez a söpredék, hogy három hónap után, lehet, hogy sem Fideszes, sem ellenzéki képviselő nem lesz olyan számban már, hogy a parlament döntést hozhasson. A józan ész és az emberség, a magyar nemzet ellen tett az a söpredék, amely a magyar emberekre hivatkozik, de amely nem lát tovább saját zsebénél és a parlamentből kivasvillázható fizetésnél. Jellemtelen politikai senkik ülnek a magyar emberek fizetéséből díjazottan a magyar nemzet, a magyar társadalom ellen támadva a magyar parlamentben, mert a magyar emberek egy elenyésző része beszavazta őket, vagy listás alapon bekerültek jó káderként pénzt keresni, bomlasztani és a keresztény magyarság ellen szúként rágni a biztonságot, a nemzetépítést… Ma pedig? A magyar emberek életére törtek, a járvány kezére játszva az országot… Legalábbis megpróbálták ezt és ezzel levizsgáztak ország és világ előtt. Cohen Béla óta semmi nem változott, csak a páncélvonat szükségessége.   

A demokrácia eredménye tehát az, amit láttunk március 23-án. F. Schillernek van igaza, aki a demokráciát szó szerint(!) a hülyeség diktatúrájának (Demokratie ist die Diktatur der Dummen) nevezte. Jó lenne tehát megszabadulni kormányszinten is ettől a szótól, amely mára értelmét vesztette – illetve igazolta.  

A kormány pedig teszi a dolgát továbbra is, a gyűlölködők, a szövegértési nehézségekkel küszködők, a magyar gyűlölők és az ostoba, potenciális gyilkosok nélkül… Jó volna viszont, ha kormányunk két dolgot megfontolna:

A demokráciára való hivatkozás abszolút értelmetlenségét és az uniós tagságunk újraértékelést… Mert ez a két vírus immár száz illetve tizenhat éve fertőz… és ez ellen nincs védőfelszerelés, csak a normális, józan gondolkodás… (lenne!)

Stoffán György

Isten Veled Ali!

A március 11-én elhunyt mester, Chrudinák Alajos halálhíre bejárta az országot, ám ki tudja milyen boszorkánykonyhából megmérgezték a gyász és a kegyelet érzését... cáfolatok jelentek meg, és akkor megírt nekrológom a legkülönbözőbb  mocskolódások kereszttüzében sok tízezer olvasót ért el. Most, hogy a hivatalos média, köztük a Duna TV is méltóztatott végre közzétenni, a Magyar Nemzet pedig megírni a valóságot, most ismét közreadom búcsúszavaimat... Isten Veled Ali! 

Mint az életed, úgy a halálod is hihetetlen és titokzatos. Hihetetlen, mert Te amolyan örökéletűnek tűntél ott, a Szabadság téren és titokzatos, mint azoknak a forgatásoknak a története, amelyekre senki nem volt képes, mert vagy félt vagy, mert nem jutott be az ismeretlen távoli világok interjúalanyaihoz… Te egy csapattal dolgoztál, akiket szalmai és emberi kiképzésben is részesítettél a legszigorúbb és ezért a leghatásosabb, de a legemberibb módon.

Március 11-e után, amikor két lap is hozta halálhíredet megfogadtam, hogy csak akkor búcsúzom Tőled, ha megerősíti valaki olyan ezt a hírt, aki Hozzád közel állt, aki tudhatja élsz-e még, vagy valóban itt hagytad ezt a siralomvölgyet. Ma március 18-án azonban megtudtam, hogy a hír igaz… Fiad mondta el… aki szintén csak tegnap tudta meg, mint azt is, hogy nem lesz nyilvános búcsúztatás, nem lesz ott az a sok ezer ember a Farkasréti temetőben, mert nem is odakerülnek a hamvaid….

Így hát most, itt, gondolatban a ravatalod mellett állok és emlékezem. Emlékezem mindarra, amit Tőled tanultam, amiben szakmai és újságírói pályámon példaképem vagy. A pontosságod, a tiszta, leplezetlen igazság kimondása, a szakmai precízség, az fölösleges mondatok kerülésére, a film csinálás apró és elengedhetetlen fogásai… az emberséged, a magyarság szolgálatának mindenekfeletti kötelezettsége és a következetes, fáradhatatlan munkabírásod. Ennyi elég is volna egy életre, de Te többet adtál. Egy országnak, egy nemzetnek tudtál hírekkel szolgálni, reményt adni és figyelmeztetni is a bajra, a túlzott remények táplálásának veszélyeire.

Nem köszönted meg a bevállalásokat, mert természetesnek tartottad, hogy az újságíró, a szerkesztő, a forgatócsoport, ha jól dolgozik az a természetes, mert azt vállalta, tehát nem jár érte köszönet és elismerés. Nos, egy élet munkája az, amit ma nem említ senki. Nem lesznek gyászbeszédek, egekig magasztalás, amitől egyébként is viszolyogtál, s nem lesz ezernyi koszorú olyanoktól is, akik nem szerettek, keresztbe raktak Neked, de ma divatból megjelennének a temetéseden. Nem hangoznak el ostoba nagy szavak, s talán nem is kellenek a méltató gondolatok, hiszen a mai TV-s, a mai újságíró semmit nem ért a Te lelkedből, a munkádból, a tisztességedből és az újságírói etika alapvetéseiből, amelyeknek egész sorát adtad át a Panoráma munkatársainak.

Nem mondom, hogy jól van ez így… de ez van! Halálhíredet itt-ott cáfolták, mások hitetlenkedve álltak előtte, de ma már bizonyos, hogy elmentél. Csendben, szerényen, s meghagytad az embereknek azt, amire tanítottad munkatársaidat: „ha a lelkedben nem érzed, amit teszel, hozzá se fogj!” Most aki szeretett és tisztelt, aki felnézett Rád, aki emlékszik életművedre, az a lelkében búcsúzik Tőled. És így van jól… Menj hát Ali abba a másik világba, s adjon a teremtő Isten végre nyugalmat Neked. Hiszen jó harcot harcoltál, s minden utat, amelyet kijelölt Neked, befutottál. És értékek megszámlálhatatlan tárházát hagytad magad után. Igaz, ezeket ma még – ma már? – nem tanítják, de eljön az idő, amikor még szükség lesz rájuk… Én is köszönettel őrzök néhányat!

Isten veled Ali! 

Sem mise, sem Keresztút, sem Szentségimádás… - „Roma locuta, causa finita”

A szenteltvíztartók kiszáradtak, a püspöktől megtudtuk, hogy a szenteltvíz csak smafu, semmi hatása nincs, a szentmiseáldozatot pedig, mint egy permetezőszert, központilag betiltották.  Mindezt persze azért, hogy a hívek ne fertőződjenek meg. Világméretű ez a hitetlenség és jobban fertőz, mint a vírus, hiszen Rómából indult a templombezárásokkal, de a rómaiak tettek róla, hogy a templomok mégis nyitva lehessenek. Bergoglio vatikáni „bunkeréből” visszavonta az intézkedést.

Itt-ott a világból azért hallunk olyan híreket is, hogy a papok, püspökök monstranciával a kezükben mennek az utcára áldást osztani, tehát Jézussal vigasztalják az embereket, Jézussal adnak reményt, gyógyulást és hitet… éltetve az imádatot azokban, akik hisznek…

Azonban… Az Eucharisztiát elvenni, megtiltani a hívő keresztény ember számára egyszerűen érthetetlen, még ha jó szándékú, de balga emberi logika alapján teszik is. Nem hiszik talán a rendeletet kiadók, hogy az a lista, amelyen a túlélők és a halottak szerepelnek, a születésünk óta ott van Istennél? Nem hiszik, hogy otthon, a fotelban is meghal fertőzés nélkül is az, akinek Isten ezt a sorsot szánta? Nem hisznek a hit által megtörtént krisztusi csodákban? Miért nem bízza a hierarchia az egyházra, azaz a hívő nép összességére, hogy retteg-e misére menni vagy sem? A pap úgyis misézik minden nap… távol van a hívektől, s ha az Oltáriszentséget kiszolgáltatja, akkor bizonyos lehet abban, hogy sem ő sem az áldozó nem fertőződik meg, hiszen a jelenlévő Krisztustól nem lehet betegséget kapni…

Ma csak az emberi tényezők, az emberi logika, az egészségügy, az állami intézkedések mérvadók, s az isteni logikába vetett hit, az egyházi hagyományok, Jézus mit sem érnek. Döbbenetes ez, és sehová sem vezet. Illetve vezet, de nem a Mennyek országába.

Bigott lennék, fundamentalista katolikus? Nem! Mert Krisztus követéséhez nem kell katolikusnak lenni… Protestáns testvéreinket is saját vezetőik tiltják el a templomtól, az istentisztelettől, mert ők sem hiszik el, hogy a hit gyógyít… ők sem hiszen Jézusnak… s talán ez azért van, mert Krisztus hozzáteszi – „Menj, de többé ne vétkezzél!” És ez a nehéz. Inkább nem Krisztus által akarunk védekezni, nem a hit által akarunk gyógyulást, mert Krisztus csak „cserébe” adja azt az igaz hitért, s úgy már inkább nem kell, hiszen az nincs! Nem tudunk „fizetni”, még saját érdekünkben sem!

Kit érdekel e szigorítások meghozatalánál, hogy a szupermarketek tele vannak, hogy öregek és családok – gyermekekkel – járják a boltokat, hogy senki nem veszi komolyan azt, amit bizony nagyon komolyan kellene vennünk…de nem a templomban.

Úgy érzem, hogy ez a világ, amelyben élünk megérett arra, amit magának teremtett. S mint a társadalom, úgy az egyházi vezetés is vizsgázik ezekben a súlyos időkben: „Roma locuta, causa finita”…

Eszembe jut sok néhai öreg barátom, akik Szibériában vagy a kommunista börtönökben egy szem becsempészett szőlővel és egy darabka kenyérrel, szabadságukat és életüket is olykor kockáztatva miséztek, gyóntattak, áldoztattak… és nem féltek, mert hittek Krisztusban, hittek az Ő ígéretében. És nem csalatkoztak! Eszembe jut Ravasz László és Ordass Lajos, Tamás Alajos ofm, vagy Márton Áron, Boros Fortunát, Kiss Szaléz ofm, Mindszenty József és Bogdánffy Szilárd… de hosszú a névsor… ha csak a 20. század protestáns és katolikus példaképeit vesszük sorra… a Keresztény-keresztyén főpapokat, akik életüket, szabadságukat áldozták hitben és bizalommal Jézusban.

Úgy tűnik, nekünk ők maradnak… az ő hitük, az ő példájuk, az ő nagyszerűségük… és a bezárt, mise és istentisztelet nélküli templomok, a kiszáradt szenteltvíztartókkal.

A Sátán látszólag csodát művelt tehát… elvette az Eucharisztiát a hívő katolikusoktól, az istentiszteletet, az Úrvacsorát a protestánsoktól… azaz elvette a templomot a keresztényektől… és cserébe ezernyi kérdést, kételyt és bizonytalanságot adott. A nyáj szétszéledőben... a Nagyböjt idején, Húsvét szent ünnepe előtt. Újra megostorozva, megalázva és megfeszítve a Megváltót…  Ám, csak egyetlen dologról feledkezett meg: A Feltámadást nem akadályozhatja meg!

Stoffán György  

Statáriumot kellene bevezetni ma is... mert indokolt volna...

Irigykedve nézem a réges-régi, megbarnult, töredező dokumentumokat, amelyek a demokráciától meg nem fertőzött egészséges, rend-centrikus világból maradtak ránk… hosszú évszázadokig porosodva levéltárak és padlások rejtekén. S miért vagyok irigy, az ezekben az iratokban megbúvó információk korára? Mert 1400-as évektől kezdve, plusz négy évszázadot átfutva azt tapasztalom, hogy normális élhető világ volt Európában, még a nagy járványok idején is. Persze voltak azokban az időkben is olyanok, akik mások szenvedéséből busás hasznot próbáltak húzni, ám az efféle ögyeskedők feje a pallosnak köszönhetően, gyorsan beleesett egy fonott kosárba…etc.

Ma pedig? Törvények vannak ugyan, de sem törvénytisztelet, sem törvényalkalmazás, sem erre képes bíróságok nincsenek. A mai világjárvány idején is aljasabbnál aljasabb politikai cselvetések, rágalmak, vádaskodások – hazudozások láthatnak napvilágot a médiában. Közben a patikákból elfogyott a maszk, nincs kézfertőtlenítő… de ennek a hiánynak az okozóit még nem sikerült lefülelni, pedig az a bizonyos pallos ma sem ártana.Nem azok vették meg, a hiánycikkekként nyilvántartott eszközöket, akik rászorultak, hanem azok, akik mások bajából igyekeznek nagy pénzt csinálni.Ezt pedig szankcionálni kell! Hiszen emberek életéről van szó ezekben a napokban. Ám, van más is, ami törvénybe ütközne, egy független országban: Idegenek tombolnak a magyar kórházban, s a magyarországi idegenek sajtója ezeket a jogcím nélkül hazánkban tartózkodókat védi, miközben ócsárolja a magyar kormányt, s rémhíreket terjeszt a vírusról, pánikot keltve a lakosság körében. Persze a kommunista is kommunista maradt, akinek az emberi élet semmit nem számít… Nyugdíjas emberek halálával viccelődni nem kiművelt emberek szórakozása, hanem a legocsmányabb büdös proliké. Nos, az egyik ellenzéki párt korábban műveltnek látszó TV-műsorvezetője bebizonyította, hogy a sok éven át ismert televíziós arc, csupán álarc volt. Most megmutatta az igazit, kijött belőle a nyálkás féreg, mint Niedermüllerből és a templomokat bezárni akaró nyilas-kommunista kevert szellemiségű pártvezéréből. Az Orvosi Kamara elnöke is odaturházott egy jókorát a kormány cipőjére. A védelmi intézkedésekről is számos kommunista-liberális hazugság borzolja az alulműveltebb társadalmi réteget.

E felborult világnak azonban mindössze kétféle baja van. A rend hiánya és a nem létező demokrácia immár betegessé vált emlegetése. Nem akarom itt a demokráciáról idézni Schillert … van elég bajunk…  

Egy 1345-ös francia, valamint egy 1415-ös német feljegyzés arról ír, hogy Marseille-ben négy kereskedőt és családjaikat kivégezték, mert hatásosnak mondott szereket árultak, hatalmas áron, másokat az élelmiszerek árát növelték, és a közfelháborodás vetett véget az életüknek. Németországban azokat is kivégezték, akik rémhírekkel félemlítették meg a lakosságot, vagy megszegték azokat a királyi törvényeket, amelyeket a feketehalál miatt vezettek be. Volt tehát rend, és nem engedte a józan gondolkodás, hogy a többség életét bárki veszélyeztesse, mint ma teszi egy primitív, ostoba, gyilkos szellemiségű, hazafiatlan, középkori pallosra érett söpredéknek.

Javaslataim:

1./ Be kellene tiltani azokat a médiumokat, amelyek a koronavírussal kapcsolatban rémhíreket terjesztenek, a kormány és az operatív törzs rendelkezéseit bírálják, és igaztalan vádakkal illetik a járvány ellen küzdőket. Ezeket az újságírókat egyénileg is felelősségre kellene vonni. 

2./ Súlyos büntetéssel kellene sújtani azokat, akik felvásárolták az egészségügyi védekező eszközöket (maszk, fertőtlenítőszerek), és ezeket sokszoros áron adják tovább.

3./ A vírus ideje alatt minden indokolatlan áremelést – tekintve hogy a magukat mentő kommunisták a halálbüntetést harmincegy éve eltörölték – súlyos börtönbüntetéssel kellene büntetni.

4./ A világjárvány alatt, a világjárvánnyal kapcsolatba hozható, mindennemű visszaélést, hazaárulást, kormány ellenes megnyilvánulást, hazugságokat és vádaskodó nyilatkozatokat, egy külön erre kijelölt statáriális bíráság mérlegelje és hozza meg az ítéletet, amely ellen fellebbezésnek nem volna helye.

Igaz ezek a pontok csak a régi iratok alapján jutottak eszembe, de megfontolandók lennének, mert ami ma történik a világon, az nem a vicc kategóriájába tartozik. Igaz, a választ ismerem: „Demokrácia van… belefér…” – na, de meddig még?

Nemzeti Napló

Stoffán György