Brunner néni (Karcolat a Havas-, és egyéb ügyek margójára)

Képünk illusztráció

A bíróságok megteltek zaklatásos ügyekkel. Ki-ki a maga sérelmes emlékeit mesélte el, beidéztetve azokat a gazembereket, akiket vagy meg vagy nem, vagy akik meg vagy nem… Az új liberális trend sikere óriási volt. A "mond el ki igen és ki nem", szinte vetékedőméreteket öltött. 

Brunner néni is ott toporgott a bíróság folyosóján. Az egykori celeb szélesre festett ajkakkal, mély dekoltázzsal és ráncai között fel-felvillanó tetkóival úgy állt a tárgyalóterem előtt, mint egykor a „Dugvilla” című TV-Show kamerái előtt, amikor épp megnyerte a szívószálas vetélkedőt. Brunner néni nem jött egyedül. Öt barátnőjét és kettőnek a gyászjelentését hozta magával tanúnak, az általa beidéztetett Bumsen bácsi ellen, aki valamikor a Tv nagyura volt. A hangszórón keresztül megszólalt a jegyző: – Brunner Matild sértett és Bumsen Tódor ügyében kérem befáradni.

Brunner néni sietve tárta nagyra az ajtót, mert két barátnőjét és a vádlottat tolókocsiban hozták a tárgyalásra. Igaz, Brunner néni nem a vádlottnak nyitotta ki az ajtót.

A bíró tágra nyílt szemmel nézte a felperest és kompániáját, majd megkérdezte hol a vádlott. Bumsen bácsi felemelte fehér botját, jelezvén, hogy ő az a perverz szemétláda, akinek ma, itt el kell számolnia a sötét múltjával…

A bíró az ilyenkor szokásos ügyeket kezdte intézni, amikor Brunner néni a személyi igazolvány keresése közben már elkezdte mondani a történetét… - és tudja bíró úr, már a válogatás alatt úgy nézett rám, mint egy kurvára. Na jó, hát valamikor…, de ez nem jelenti azt, hogy úgy is kell rám nézni.

A bíró leintette: – akkor tessék beszélni, amikor kérdezem.

Brunner néni némi sértődöttség mellett befejezte… de nem egészen: – Na ez is olyan fatökű, mint ez a szemét tróger… suttogta, és mélyen nézett volna Bumsen bácsi szemébe, ha azon nem lett volna fekete szemüveg. Bumsen bácsi egykedvűen ült tolókocsijában, s nagy türelemmel várta, hogy a nővér kicserélje az infúziót…

Amikor az adminisztrációval végzett a tisztelt tanács, a bíró felszólította a bent lévőket, hogy aki tanúként jelent meg, az távozzon a teremből. Brunner néni barátnői tehát kimentek, s ott maradt a két peres fél… no és a Bumsen bácsi ápolónője, aki nem tanú volt, hanem személyzet.

Most tessék elmondani kérem, hogy mi a per tárgya – mondta a bíró, szót adva Brunner néninek…

–        Hát kérem az úgy volt, hogy a „Dugvillába” jelentkeztem, mert már rühelltem kint állni a Hunyadi János szobor alatt télen-nyáron. Tetszik tudni, akkor még nem volt meg a Hilton sem, és én olyan hülye helyet találtam magamnak, hogy oda csak szerelmespárok sétáltak fel a nyári éjszakában… Állhattam ott én hetekig, amíg annyit kerestem, mint az Astoriában dolgozó kolléganők egy este… Hát jelentkeztem a „Dugvillába”… vagy ezt már mondtam? Már ahogy felmentem a Tőzsdepalota lépcsőjén, megláttam ezt a csinos szép, jóvágású fiatalembert… még szerencse, hogy megbotlottam a középső nagy ajtó küszöbén, és ha nem kap el, akkor ott töröm össze a pofámat… de ez megfogott, és felvezetett az aulába. Közben megkérdezte, hogy miért vagyok itt. Én mondtam, hogy villalakó akarok lenni.

És jött a válogatás. Előtte a sminkes bekent, és ez a majom oda is utánam jött, és amikor ketten maradtunk, én megkértem, hogy segítsen bejutni. Megpróbáltam megfogni a nemi szervét, de nem hagyta. Eltolta a kezemet. Akkor a seggét igyekeztem megsimogatni, és odaszorítottam a falhoz a mellemmel... de azt sem hagyta. Odébb lépett. Felálltam és meg akartam csókolni, hogy érezze, ha segít, nem leszek hálátlan, de ez a szemét csak csóválta a fejét és kiment az öltözőből. Amikor beléptem a zsűri elé, majd hanyatt estem. Ez volt a góré. Középen ült és mosolygott, mint a vadalma. Bekerültem. Még aznap este összetalálkoztam vele a Zöldfában… tudja ott a Krisztinában. Egy német vendéggel vacsoráztam, de amikor megláttam ezt a barmot, felálltam és odamentem hozzá a pulthoz. Ő rám nézett és gratulált, hogy bejutottam. Adott egy névjegyet is, amin a telefonja és a címe is rajta volt. Na, gondoltam elintézem a friccet, mert ő fizetővendég és utána meglátogatom a csávót otthon. Tapintatosan megkérdeztem, hogy egyedül él-e? Azt mondta, hogy igen. Hát szabad volt a pálya… A fricc hamar elment - aludni. Én meg taxival felmentem a hegyre és becsöngettem ehhez a… ... a ... a ehhez a rohadt, szemét perverz disznóhoz.

Ittunk egy konyakot, majd azt mondta, ha akarok, aludjak ott nála, reggel pedig bevisz a TV-be, mert úgyis be kell költöznöm a villába… Hát tudja bíró úr, én belementem. Ki gondolja egy úriemberről, hogy mi következik ezután…

Bumsen bácsi integetni kezdett a fehér bottal. Majd kiesett a branül a kézfejéből. A bíró szót adott a vádlottnak.

–        Kérem az úgy volt, hogy feljött hozzám a Matildka és ott akart aludni és azt mondta, hogy most megfizet a bejutásért. Én mondtam, hogy nem tartozik semmivel…

–        Így volt?  – kérdezte Brunner nénit a bíró.

–   Így… lehet, hogy rosszul emlékeztem. De ez tökmindegy. Én levetkőztem, lezuhanyoztam, olyan voltam, mint az a karnélküli pina, az a Vénusz… odafeküdtem e mellé a… a … szarházi mellé. És azt hiszi bíró úr, hogy akár csak meg is érintett? Hát nem kérem szépen! Feküdtem, mint egy izzó farönk… és ez a rohadt buzi… – kérem ne tessék ilyen jelzőket használni – mondta a bíró… – akkor ez az impotens degenerált hülye még a mellemet sem fogta meg, egy puszit sem adott. Más fizetett volna érte... de ez?... Ingyen sem! Hát ember az ilyen? Én ötven éve felzokogok álmomban, mert ez összetörte a lelkemet. Bombázó voltam akkoriban, megnyertem a „Dugvilla” első helyezését, elmehettem Szocsiba egy hétre a Tv párttitkárával… na az nem volt ilyen impotens majom… de ez, ez azóta sem teljesítette egy gyenge nő kérését, hogy… baaa…

–        Ki ne mondja! kiáltott a bíró… Ennyi volna? – kérdezte már halkabban.

–        Miért nem elég ennyi? Ma is pszichológushoz járok miatta ötven év után. Szép fiatal pszichológus… és nem is kér sokat. A Gerbaud-ban szedtem föl a csibészt… illetve ismerkedtem meg a doktor úrral… Ő kezelget máig, mert ezt az emléket csak folyamatos kezeléssel lehet begyógyítani… Hát nem vagyok én még olyan vén… 

A bíró kifújta magát, majd Bumsen bácsinak adott szót. Ön hogyan emlékszik erre az eseményre? 

–        Hát tetszik tudni – kezdte Bumnsen bácsi, amikor levették az arcáról az oxigénmaszkot – én erre az esetre nem is emlékszem valójában. Sokan akarták az én farkamat megfogni, sokan akartak velem dugni, de én szégyelltem az adottságaimat és inkább nem mentem bele ilyen dolgokba. Kicsi volt a farkam, és nem akartam, hogy a hátam mögött körberöhögjön az egész magyar televízió.

–        De nem is gondolt arra, hogy milyen mély sebet okoz ennek a szegény hölgynek, ha nem teszi meg?

–        Kérem gondoltam én erre, de hát úgysem élvezte volna. Akkor meg minek.

–        De, meg akarta fogni… miért nem engedte, hiszen akkor érezhette volna, hogy nem érdemes…

–        Amikor mellém bújt, akkor éreztem valami bizsergést, de kiderült, hogy ráhamuzott a pizsamámra, amit a mamától kaptam akkor karácsonyra. Így mérges lettem és elaludtam.

–        De ez a szegény asszony ma is pszichológushoz jár maga miatt… nem bántja ez a dolog? Ön inzultálta ezt a nőt azzal, hogy nem járt a kedvébe… 

Bumsen bácsi oxigén hiányában már nem tudott válaszolni. A nővér lefogta a szemét, az állami emberek elvették az ölében tartott Kossuth-, és Jászai díjakat, a végrehajtó pedig megkérdezte a bírót, hogy mennyit kap Brunner néni fájdalomdíjként, s ennek megfelelően hirdette meg telefonon az árverést Bumsen bácsi lakására.  Másnap az újságok hozták, hogy a vén kéjenc megkapta megérdemelt büntetését.

Stoffán György

Stoffán György : A félhold árnyékában, avagy Karácsony 2017…

Karácsonyi készülődés – harsogja ezekben a hetekben a média, és minden szemét odakerül a karácsonyfa alá, amit a kereskedők kínálnak. Nem áll másból a karácsonyi készülődés, mint a pénzköltésből, az úgynevezett ajándékozásból, a "rongyrázásból"… ki mennyit költ, és mi minden kap akkor este… karácsonyeste… Szenteste. 

Ám, felmerül a kérdés: Szent-e még ez az este a 21. század 17. évében? Milyen is ma valójában ez az ünnep? Mivé süllyedt a szeretet ünnepe mára? S hányan élik meg és érzik át azt a bensőséges ünnepi hangulatot, amely nem csak a megterített asztalból, a kicsomagolt ajándékokból áll, hanem valami egészen másból: a Stille nacht valóságából, a Mennyből jövő, és örömhírt hozó Angyal megjelenéséből, a pásztorok ujjongásából, a jelt adó csillag fényéből, a jászol szentségéből, amely jászolban kitárt karokkal és mosolyogva várja a Kisded a felé áradó szeretetet, s hallgatja a pásztorok és az angyalok közös énekét, muzsikáját: „Adeste, fideles, Laeti triumphantes, Venite, venite in Bethlehem!…”

Néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy a szeretet valódi ünnepét felváltja egy őrölt és elfajzott, a keresztény értékeket és az ünnep Jézus születésére emlékező valóságát Európában egyre több helyütt tiltó ámokfutás. Betiltották a köztéri betlehemek állítását, a karácsonyfát, a „karácsony” elnevezést, s kitaláltak helyette mindenféle ostoba jelzőt, nevet, tartalom nélküli vásárokat, s eltörölték a kedves, és lelket melengető karácsonyi dalocskák nyilvános éneklését, azok hangszórókon keresztüli megszólaltatását az áruházakban, karácsonyi vásárokon.

Miért? Kik? Azért és azok, akiknek soha nem volt ünnep ez a csodát hozó csendes éj. Akiknek a szívét nem érintette meg soha az Oh du fröliche, az Oh Tannenbaum, az Ihr Kinderlein Kommet… és mert nem értették soha mi a szeretet, mi a haza, mi a kereszténység lényege. Most a keresztény Európát is el akarják pusztítani, arra nem gondolva, hogy önmagukat is elpusztítják.

Hiszen azokat, akikkel e lélektelen ószövetségi szellemiségű európai vezetők elárasztani szándékoznak mindent, ami a keresztény Európát jelenti, csupán egy cél vezeti: ölni, lerombolni, megszerezni. A keresztény embernek nincs is igazán kapaszkodója, mert a katolikus egyház saját külső veszélyeztetettségén kívül, egy belső tragédiával is szembe kell, hogy nézzen: A szakadás drámája, az intézményrendszer megsemmisülése, az emberek megingása hitükben és a vezetésnélküliség réme jelent meg a Vatikán falain belül is, mert egy hóbortos, demens, öreg, kommunista elveket valló, a liberálisok által megbízott végrehajtó került Péter székébe, aki már a Miatyánkot is korrigálni akarja. Azt az imát, amelyre maga Jézus tanította az emberiséget.

Mindez azonban csupán eredmény. Nem ma kezdődött és hirtelen eszkalálódott háború Isten és a kereszténység ellen, hanem egy évszázad és milliónyi ostoba civil politikus és egyházi személy átkozott és sátáni tevékenységének az eredménye. A máig, egekig dicsért II. Vatikáni Zsinat mindent modernizáló esztelensége, a papok hitetlensége, a civilek szabadosság felé hajlása, a kényelem, a jólét, a teológusok által félremagyarázott hitigazságok és a liberalizmus sátánizmusa az, ami idevezetett. És ma sem halljuk egyetlen egyházi személytől sem a legfőbb tanácsot (a talán egyetlen gyógyírt arra, amit történik és történni fog a világban): – A bűnbánatra való felszólítást! Csak a kegyelemről, az isteni megbocsájtásról, a parancsok kikerülésének lehetőségéről hallunk üres és ostoba szólamokat… tanítóhivatali állásfoglalásokat. Ez pedig kevés… mert nyakunkon a félhold véres árnyéka, a kereszténység betiltása és a végső pusztulás.

Talán mi, itt a Kárpátok gyűrűjében még szabadon ünnepelhetünk, valóban örömmel zenghetjük a „Fel nagy örömre”-t a „Pásztorok, pásztorok”-at vagy a „Mennyből az angyal”-t. Ám elfelejtenünk nem szabad egy pillanatra sem, hogy hazánkban, a Kárpát-medencében a sokféle és sokféleképpen beszélő, magyargyűlölő ugyanazt akarja tenni Magyarországgal, mint Brüsszel kötélrevaló vezetői a keresztény Európával… és ezek a nemtelen és hontalan, nyomorult férgek közöttünk járnak, ellenünk dolgoznak, és ha sikerül elérni a céljukat, akkor velünk együtt pusztulnak is el. Mert az árulókat szintén elpusztítja a „megrendelő”… tudván, hogy őt is elárulhatják…  

2017 karácsonyestéje tehát, Európában már nem Jézus születésének az ünnepe, hanem inkább Requiem, egy korszak temetése, az európai kereszténység feleszmélésének, de ugyanakkor megsemmisítésének is a napja lesz. Mert a liberális nyugati társadalmaknak a hitnél többet ért a jólét, a luxus, a szabadosság, a szex. S ezeknek ára van. Ma fizetik…

2017 karácsonyestéje viszont a Kárpát-hazát megtölti az ősi szeretettel, s éjfélkor megkondulnak a harangok, s egy nyelven csendülnek fel évszázados karácsonyi dallamaink… Ojtoztól, Nagyváradon át Husztig és Munkácsig, onnan Pozsonytól Pécsig, Pécstől, Fraknóig… 

Mert a szeretetben, a nemzetben, a nemzeti érzésben és a hitünk szerint való egynyelvű – és a 15. századtól egyféleképpen mondott – Miatyánkunkban nincsenek határok. Amink van, azt mi magyarok, magyarországi svábok, tótok, oláhok és rácok Istentől kaptuk, s csak Neki tartozunk elszámolni vele, csak mi dönthetünk róla… Keresztény magyarok! Ez pedig nem más, mint a magyar hazáért dobbanó szív és a magyar hazát érző lélek! Mi épp eleget voltunk a félhold vértől vörös árnyékában!

Ezért 2017 karácsonyán is Jézus oltalmát, és Mária Kárpát-medencei birodalmát választjuk. Megvilágosodást kívánva Európa megtévedt, vak és ostobaként viselkedett népeinek, de bűnbánatot tartva megmaradásunkért!!! - amit tizenegymillió megölt – a Kisjézust ünneplő –, Kárpát-medencei magyar magzat lelke sürget a mennyei jászol körül…  

Stoffán György: Illemtanféle az ellenzéki „neveletleneknek”…

Mondhatnám a ti stílusotokban, hogy büdös bunkók vagytok..., de  úriember ilyet nem mond. 

Mint ahogyan úriember az ország miniszterelnökét sem tegezi le, nem Viktorozza, mert akkor mások mondják majd, hogy büdös bunkó… és nem a Miniszterelnök Úrra.  

És hazudozni sem úri szokás. Amolyan külvárosi proliság, aminek számos fajtája van. Van, aki a stricije elől tagadja le az aznap keresett pénzt… más asszonyok a férjüket verik át némi borravalóval, a kölykek pedig a szüleiknek hazudoznak, ha valamit el karnak titkolni vagy érni. A hazudozás egy olyan dolog, amely annyira elítélendő, hogy akit effélén kapnak – úri társaságban –, azt még a kaszinóból, vagy a klubból is kitiltják. 

A prolik a kocsmában hazudoznak egymásnak. Nagyoskodnak, okoskodnak, hírbe hoznak nőket, akikhez bár ők közel sem mernek menni, a kocsmában mégis azt mesélik, hogy az éjszakát is együtt töltötték. Igen a hazudozás ilyen. Kicsinyes, prolias és megvetendő... olyan mint a kígyóméreg.

Ma azonban az egész politikai ellenzék úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. Lehet ebben némi genetika, népszokás, hagyomány, mert hát ez a politikai ellenzék nem az Úri utcában vagy az Andrássy úti villasoron, vagy esetleg a Pasaréten nőtt fel. A Rózsadombot már nem említem, hiszen ott ma már bárki, és az ellenkezője is felnőhet. Tehát ez a politikai ellenzék a neveletlenségnek, a bunkóságnak és a primitívségnek azon alsó fokán áll, amelyre Magyarországon csak 1948-tól kezdtek lekapaszkodni a közéletben ismert szereplők. Hiszen 1919-től eltekintve a magyar történelem nem ismerte az állami, politikai "elitben" ezt a stílustalanságot, aljas hazudozást és velejéig romlott, gyűlölködő infantilizmust. Persze kissé megkeverve a cezarománia és a pénzéhség elemeivel. Mert a történelmi időkben ezek börtönben voltak, erdőt irtottak, szatócsok voltak, s ha nem akartak éhenhalni, akkor a munkától nem volt idejük politizálni... csak hazát árulni és spicliskedni... arra mindig jutott idő, mert az idő pénz... 

Mindig voltak efféle értéknélküli egyedek, de nem jutottak szóhoz, mert mielőtt ezt megtették volna, pofán vágták őket. Ma viszont nem lehet őket pofán vágni őket, mert a demokráciában mindenki megszólalhat. Még az a kisstílű vidéki szarjankó is, aki a Tv kamerák előtt, otrombán és hisztis hülyegyerek módjára, tegezve a miniszterelnököt, fenyegetőzik, pártot és szavazót árul el, s a hazaárulás mezsgyéjén is remekül teljesít. Ő is pénzért és hatalomvágyból... S vannak itt egyéb hundzfut figurák, akik a jelzőm eredeti jelentésénél nem érnek többet, mégis milliókat élnek fel gazdájuk pénzéből, s vágyón remélnek egy véres forradalomban, amelyet a parancs szerint ők vezényelhetnek le, minden keresztény magyart ZIL-ekre vasvillázva – mert nekik szabad. Sőt kötelező. Minthogy szabad immár nácikkal kvaterkázni, mert a hatalomváltás számukra mindennél többet ér. Ha a taknyos, üvegszemű, nagypofájú, vidéki proligyerek Hacken-kreutzokat állítana a ma már párttja által nem állított adventi keresztek helyett (mekkora, bitang nagy átverés volt az is!), akkor is elfogadható lenne, mert a Zorbántot le akarja váltani. És ez elég az üdvösséghez. Nekik. Tehát, az ellenzéki oldalon ma minden pártnak egyetlen célja van… a rendszerváltás. Azaz, a visszaváltás… vagy liberálsiba vagy kommunistába, de akár náciba is lehet – mindegy, csak váltsák le a mai kormányt, és azt a két-hárommillió polgárt is, aki kimutatja politikai és nemzeti identitását, s még a fránya konzultációs papírt is feladta. ZIL-re velük! Tehát ezek az ellenzékiek, akik évekkel ezelőtt még az egyik, velük azonos erkölcsű pártot szidták és káromolták, ma azért hisztériáznak, mert ez a pártmaradék jogos büntetést kapott az ÁSZ-tól. Ki érti ezt? Talán ők. E kifacsart gondolkodású ön-, és hazaárulók, ezek a megvásárolható niemandok, akik Brüsszelben is úgy köpködik Magyarországot, mintha fizetnének érte. Ja, hogy fizetnek? Igaz! 

Sokszor elgondolkodom… Mi tartotta vissza az államot, hogy a hazaárulást büntesse, hogy a rendbontókkal szemben eljárjon, hogy akik 167 milliárdot sikkasztottak, megkaphassák megérdemelt büntetésüket… aztán rájöttem: – azok, akiknek büntetni a felsoroltakat hivatásuk, kötelességük volna… azok, akik ma ideiglenesen betiltották – önmaguk tisztára pucolására – a konzultációs ív ötödik pontját. 

No, de hova kerültünk az illemtantól… Szóval kedves ellenzéki neveletlenek: a nőkkel való úri viselkedés sem az, amit láttok a brüsszeli utcán egy fehér és egy nem fehér között. Pedig állítom, azt hittétek. Csak nem értem emiatt, hogy mire ez a sok primitív hőbörgés afelett, hogy ki kit akart az elmúlt harminc esztendőben verbálisan, vagy de facto megdugni. Ja, és miért? Hiszen, ha nyernétek a választásokat, akkor bizonyos nációk meg sem kérdeznék a hölgyeket, hogy óhajtana e némi ellenszolgáltatásért, TV-s karrierért vagy szerepért ezt azt tenni, hanem miután elverték, mint a lovat, megdugnák… Mert ti ellenzéki nerveltelen testvéreim, ezt akarjátok. A nejeteket, a húgotokat, az anyátokat, a fiatokat, és akinek lyuk van a seggén… mert nekik mindegy, mint tudjuk a bécsi uszodában megerőszakolt kisfiú esete után… akinek a támadóját - hogy, hogy nem -, az ottani bíróság felmentette… persze nem azért mert Soros ezt kérte volna. Csak a bécsi bírónak is „szimpi” lehetett a gyerekkel való uszodai kaland… Miért tilthatták be tehát, az ötödik pontot a magyar kérdőíven? Ki tudja… 

Nemrégiben egy cikkemben a holocaust áldozatok emlékének a megszentségtelenítéséről írtam. Jött is a replika valami hetilap publicistájától, miszerint feltaláltam a filoszemita antiszemitizmust… vagy valami efféle észveszejtő baromságot hordott össze a schreiber… (aki nem kolléga!) 
Nos, ebből következtetek, hogy a fentieket is magunknak írom, mert akiknek írnám vagy elvből, vagy szellemi fogyatékuk okán, vagy pénzért, vagy keresztény és magyargyűlöletből nem értik, nem fogadják el. 
Nem prejudictio ez, csupán tapasztalat. Harminchat éves tapasztalat… békés beszélgetés, kiegyezés, értelmes vita, egyetértés nincs és nem is lehet, mert ők jobban gyűlölnek minket, mint ahogy azt rólunk vélik feltételezni. S elképzelni is lehetetlen a köreikben, hogy bennünk nincs gyűlölet… ám, ezt is csak magunknak írom… mert azt érzem, hogy minden valami hatalmas hazugságra épült, amely olyan, mint a láp. S talán emiatt süllyed Európa is...

Nem értem, miként tudnak emberek – akiknek hazájuk és nemzetük van, akiknek honfitársaik vannak, egykor tán hitük is volt – efféle senkikké, gyűlölködőkké, s politikai céljaikért saját eleiket és az ő szenvedéseiket megtagadókká lenni? Emberi-e ez az élet így?  Pénzért, gyűlöletből, haszonért és hatalomért… ki tudja milyen élet ez, de boldog nem lehet! 

Az önteltség és az önhittség beteges, és visszataszító dolog. Azt hinni pedig, hogy mindenki más hülye, hát egyenesen kóros szemlélet. Tömegében látható ez, az Európai Parlamentben… de nem is folytatom... tudjuk. Mi tudjuk. Ők még nem! Ők még nem tudják "mire gyúrnak", amikor kerítést bontanának...

Ja, és úri ember nem lóbálja a kezét menet közben…. meg az erőlevesbe egy fél vodkát önt…. úgy jobb…

A villamosról pedig, a férfi száll le előbb és lesegíti a nőt... és nyilvános helyen nem káromkodunk! Mégakkor sem, ha olykor miattatok "az embernek kél káromkodni kedve"...