Esőverte fütyülők...

"Köszönjük Uram!"

Egy esztendeje írtam az alább olvasható cikket. Akkor még kissé felháborodva, kissé elkeseredve... s lám, az élet megedzi az embert. Ma már nem vagyok ennyire megrökönyödve azokon a nemtelen és említésre sem méltó kommunista, bolsevik és liberális megnyilatkozásokon, amelyek 2017. október 23-a előtt hangzottak el. Nem lepődöm meg attól, hogy lefasisztázzák a nemzetben gondolkodókat, diktátoroznak, antiszemitizmust emlegetnek, mert egy év alatt világossá tette az ellenzéknek mondott hazaáruló söpredék, hogy nem képesek másra... sem szellemi sem lelki indíttatásuk nincs a világos látásra, a megbékélésre, a nemzetért való közös munkálkodásra. Ők genetikailag az árulásra predesztináltattak. Úgy koszorúznak 56-os emléktáblákat, mintha Ferenc József Haynauval együtt koszorúzna Aradon, vagy Hitler róná le kegyeletét Dachauban. Közben ocsmány és hazug rágalmakkal szórják tele a hősök emlékét... Igaz, idén kevesebben tették - mert esett az eső... rájuk. S nem is merészkedtek sokat az utcára e csőcselékből, mert féltek... még elverné az eső a fütyülőjüket... Az Andrássy úton azonban nem esett... 

***

A történész végső érve

Boldogabb időkben azt mondták, hogy a királyok végső érve…. – Ultima ratio regnum.  (Büchmann)… s értették ezt a fegyverekre. Ma azt mondjuk tegnap óta, hogy a hülyék végső érve… s mondjuk ezt a nem magyar prolik sípjaira.  Mondhatnók persze azt is, hogy a történész végső érve, hiszen olyan történészt is csak nekünk sikerül produkálni, mint a velejéig primitív Ungváry Krisztián. Mert ő, végtelenül alávaló módon, hivatását, tudását, egyetemét lejáratva kiment füttyögni egy olyan ünnepen, amelyet nem a kormány, hanem a nemzet ült meg. Olyan ünnepen, amelyen hősi halottakra, hősökre, egy kor gyönyörű szabadságélményének napjaira emlékeztünk. Mi. Magyarok.  Mert akik eljöttek ugyan, de síppal zavarták e megemlékezést, azok nem magyarok. Valami korcs, genetikai szenny, amelynek még a magyar és a lengyel himnusz sem számított, amely annyira bunkó és primitív, hogy a vendég szónok, jelesül, a lengyel államfő sem jelentett semmit. Fütyültek ezek a kis ungvárikrisztiánok végestelen végig… feltehetően jó pénzért. Meg hát a síp… ingyen… jön a karácsony… Jó lesz a gyereknek. Ajándék. Igen, ungvárykrisztiánnak neveztem el őket, mert én fedeztem föl e fütyülőkben az új férget, amely öli, gyilkolja, rágja a nemzet jövőjét… s mint felfedezőnek pedig, kijár nekem, hogy nevet adjak nekik.

Mi is lehet egy hazáját szerető, honfitársaival együtt, békében ünnepelni akaró magyar ember véleménye ezekről a kis ártó férgecskékről? Talán csak megállapítások sorozatát lehet elmondani róluk. Véleménye nincs az értelmes embereknek az efféle kártékony élősködőkről. Mert „bizonyos szellemi szinten felöl, nem süllyedend az ember erkölcsi mélyedekbe”… – ahogy ezt a nagy Bólyai mondotta Marosvásárhelyen, fiával folytatott vitája lezárásaként.  Maximum azt mondhatjuk el, hogy ennél lejjebb nem lehet süllyedni, ennél aljasabbnak nem lehet lenni, s azt, hogy ez a füttyögős csürhe a magyar társadalom legeslegalja. Hiszen a hazaárulástól a proli tiszteletlenségig minden ocsmányság megvan bennük. Egy nemzet örömét, egy nemzet büszkeségét akarta elrontani ez a csöppnyi söpredék, az ingyen kapott pártsíppal, amelyen ugyan dallamot nem lehet lejátszani, csak fújni lehet… mert a gyűlöletnek nincs dallama.

Aztán jött a jól megfizetett vezér, aki hülyeferit helyettesítette, és igencsak megsértődött, amikor nem engedték be a Kossuth térre. És mert nem engedték be… – és ez a nap legpofátlanabb és leggusztustalanabb terve – még feljelentést is tesz emiatt. Nem mehetett csürhézni, sípolni, zavarni a nemzeti ünnep méltóságát… s ezért ő jelentget. Nos, a féreg elnevezés találó, csak kevés…

Ultima ratio… mert észérv nincs, csak a liberális szenny által fizetett sípok vannak, s a zsarolás, amelyet Vona sípolt el ünnepi beszédében. Miközben a szabadságról és a függetlenségről szónokolt, világosan megmondta, hogy számára a muszlimok kötelező kvótája ellenni parlamenti szavazás, a muszlimok elárulása, amelybe ő csak a kormányfő megzsarolása után hajlandó belemenni. Kicsit kacifántos politikai jellemtelenség, kicsit kacifántos hazaárulás, kicsit szocialista-liberális pofátlanság. De Csurka óta tudjuk, a Jobbik szoci találmány, s mint ilyen, olyan.

Summa summarum: Szép ünnep volt október 23-án. Füttyszó ide vagy oda. Két ünnepi szónoklat, három himnusz… tömeg és erő. A Kossuth téren. Őszinte, hazaszerető erő, gyűlölet és elfogultság nélkül. Erő, amely a tisztességben fogant, a haza javát szolgálja, és nem mások ellen, hanem a nemzetért, a keresztény-keresztyén nemzetért öltött testet a sokezres embertömegben. A társadalom alja, és annak vezérei pedig kedvükre sípolhattanak, ordítozhattak, trágárkodhattak, gyűlölködhettek. Ők megtehették ezen az ünnepen. Hiszen nem az ő ünnepük. Ez a magyarok ünnepe. Korcs, mai liberális európaiságukban, nem hallották a magyar himnuszt, nem ismerték fel a lengyelt, s a székelytől végképp elhatárolódtak. Ők liberális és szocialista világpolgárok, akik jól beleillenek az átalakuló Nyugat-Európába. Csak nem feketék és nem muszlimok… – egyelőre. A többi stimmel.

(Végül, hadd kérjek valamit – őszinte jóindulattal: A zsidó hitközségek határolódjanak el a demokrácia lehetőségeivel szégyenletesen visszaélő, és magát olykor ártó szándékkal és tudatosan igaztalanul zsidónak nevező, ezzel pedig társadalmi ellentéteket előidéző liberális, szocialista csürhétől, amely nemzeti ünnepünket 2016-ban is, sértőn és aljasul megalázta.)

Stoffán György

A vatikáni "Csegevara"

Montázs: a szerző

Mind gyakrabban kerülnek nyilvánosságra a korábbi Buenos Aires-i érsek vatikáni működéséről szóló hírek, s nincs is olyan területe a vatikáni politikának és egyéb, az egyházi életet is mélyen érintő  intézkedéseknek, amelyek ne megosztók és a katolicizmusnak ártók ne lennének. Figyelve a híreket (nem a vatikáni rádión) és a közösségi oldalakat, valamint a katolikus honlapokat, mindenütt a világban komoly problémák vetődnek fel Bergoglio érsek  „ellenpápaságát”, s ebbéli, nem kifejezetten építő tevékenységét illetően. A baj történelmi léptékű, hiszen ilyen megosztott még soha nem volt a katolikus egyház.

Vannak papok és püspökök, akik vakon és elvtelenül követik Bergogliot, arra hivatkozva, hogy amit mond és tesz az tökéletes, hiszen ő a pápa… s ezzel az orruknál fogva vonszolják híveiket a Pokol szélesre tárt kapuja felé.

A másik szellemi vonulat ab ovo ellenkezik azzal, amit az egykori argentin érsek mond, s csak kevesen vannak, akik árnyaltan és lényegre törően ítélik meg a vatikáni államfő tevékenységét.

Egyes érsekek, papok a hitigazságok eltorzítását, a liturgia megváltoztatásának ötletét, a vatikáni (jezsuita) személyzeti politikát, az Amoris laetitia-t, a Mária tisztelet alig észrevehető leépítését tartják elítélendőnek. Mások – többnyire a civil katolikusok –, a politikai állásfoglalásokat érzik vállalhatatlannak. 

A Szentatya, Őszentsége XVI. Benedek pedig világosan, de diplomatikusan kifejtette álláspontját azt illetően, hogy egy egyházi vezető, akár – ez esetben – a pápának mondott személy is elveszti hivatalát, ha eretnek téziseket hirdet.

Bergoglio hatalomba ültetését a szabadkőművesek is örömmel fogadták, ami ennél a szervezetnél még nem fordult elő egyetlen konklávét követően sem.

Felmerül a kérdés, hogy mi az a momentum, amelyben megrendült a bizalom a volt érseket illetően. Feltehetően a migráns-ügyben hirdetett politikai véleménye osztotta meg elsősorban mind a világi, mind az egyházi társadalmakat. Hiszen világos és egyértelmű a tény: nem háború elől menekülő, életveszélyben lévő emberek tömegei árasztják el Európát, hanem a világ 123 országából indult el az iszlám, meghódítani a földrészt. Ezt a tömeget az afrikai négerekkel fűszerezik azok, akik kitalálták ezt a sátáni, Isten és a kereszténység ellen folytatott aljas háborút. Tragikus események sorozata történik mindenütt, ahol a muszlim fanatizmus megjelenik, s ennek ellenére a vatikáni vezető folyamatosan sürgeti mind több jövevény beengedését az egykor volt keresztény Európába. Meg-megemlíti az üldözött keresztényeket, de szó nélkül megy el amellett, hogy a katolikusokról immár a nyakláncon viselt keresztet is leparancsolják, templomok szűnnek meg vagy alakulnak át dzsámivá, szórakozóhellyé, kocsmává vagy éppen kuplerájt csinálnak belőlük. Keresztények tömegeit mészárolják le a világban, de erről kevés szó esik a Vatikán mai urának megnyilatkozásaiban. Nem csoda tehát, ha már  a katolikusok tömege is ellenérzésekkel szemléli ezt az ámokfutást. Hiszen egy keresztény embertől, egy világvallás kinevezett vezetőjétől az volna elvárható, hogy amennyiben működése megosztja, eltávolítja a közösséget, akkor haladék nélkül lemondjon. Sem joga, sem felhatalmazása nincs arra, hogy további működésével a krisztusi egyház tagjait megossza, gyűlöletre, a vallás elhagyására ösztönözze. Ugyanis sajnos sokan vele azonosítják a hitet, a vallást, s ez végzetes lehet a Krisztus alapította egyház továbbélésére nézve. 

Bűnösek azok a papok és püspökök is, akik mint fent már említettem, minden ellenérv nélkül a problémákat felemlítő katolikus híveket félrevezetve, s azokat megróva – elvtelenül – e bajokat előidéző érsek mellett foglalnak állást, védik és megmagyarázzák a megmagyarázhatatlan tényeket is, Istenre, Krisztusra hivatkozva. Kiforgatva Jézus tanítását és parancsait.

A magyar katolikusok is világosan látják ezeket a problémákat, épp úgy, mint az európai országok mindegyikében, a katolikus hívek. A felháborodás azért nagyobb itthon, mert amíg az egyetlen ország Magyarország, amely az üldözött keresztények megsegítésére összpontosít, addig maga a volt dél-amerikai, kommunista érzelmű érsek, kőszívűnek mondta a magyarokat, s bírálta a magyar kormány működését, amely bírálatnak két, súlyosan hibás szellemiségű hazai püspök is hangot adott, mintha nem tudná, nem ismerné a jelenlegi európai helyzetet, a katolikus egyház drámai és végzetessé válható változásait. 

Föl kellene fogniuk tehát ezeknek az egyházmegyéket irányító, de népük ellen áskálódó főpásztoroknak, hogy elmúltak azok az idők, amikor elhallgatással, mellébeszéléssel, hazudozással lehetett elintézni bizonyos problémákat, és elvtelenül lehetett politikai érdemekért hazát, népet és egyházat elárulni.  Azt is látniuk kellene, hogy hová vezet egyetlen ember téveszmékre épülő és ezzel romboló tevékenysége, amellyel értelmes magyar katolikus nem ért és nem is érthet egyet. Tudnia kellene a nemzet ellen beszélő két hazai katolikus püspöknek, mivé válik a társadalom, ha a civil élet káosza mellett, az egyházi életben is felfordul a rend és béke? Ha nem megnyugodni térhet be szentmisére a hívő ember, hanem azzal a feldúlt lélekkel lép Isten házába, hogy a Vatikán e pillanatban ellene és hazája ellen van? Krisztushoz és a magyar nemzethez hűséges papjaink helyzete sem könnyű, hiszen számukra hivatalból kötelező az "engedelmesség"...  

Nem sorolom a lelki, hitbéli és szellemi drámát, amely napjainkban minden hívő katolikus ember lelkében lejátszódik… Beszélni erről pedig nem illik, mert gyorsan rásütik a témát felhozóra az egyházellenesség hazug, primitív és ostoba vádját.

Megoldás pedig nincs, mondhatnánk, de ez igaztalan állítás volna.  Mert van… többféle is. 

Az egyik az a bölcs magatartás, amelyet a magyar egyház vezetője tanúsít. Evangelizál, és erősíti a hitet Krisztus tanítása szerint. A másik megoldás – amely kapcsolódik érsek-bíborosunk magyar katolikusok lelket és hitét mentő és erősítő munkájához –, hogy hallgatnunk kell rá, megőrizve a magyar katolikusság egységét és az ebben rejlő isteni erőt, szeretetben és hitben.  

A legfontosabb gyógymód a mai beteg és érthetetlen sátáni állapotokra pedig nem más, mint, hogy Máriához, az Isten-szülőhöz forduljunk Szent II. János Pál Hősök terén mondott felszólítását megfogadva:„Imádkozzátok a Rózsafüzért és az Úrangyalát"… és "ne féljetek…”

Az egyház, amely a katolikus hívők közössége, a Szentlélek irányítása alatt áll. S ha bízunk ebben az irányításban, úgy az egyház megmarad, akkor is, ha nem megfelelő és nem odaillő vezetője van egyszer-egyszer a történelem során.  Ugyanis a krisztusi ígéret szerint: „A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.”   

   

Stoffán György

Levél Nyirő Józsefhez… halála 64. évfordulóján

Nemzetes Uram!

Fájó és aggódó szívvel vetem papírra gondolataimat. Ám, reménnyel telve is, hiszen amit Kegyelmed nem adott fel haláláig, azt nekem sincs jogom feladni, s amiben Kegyelmed remélt, abban nekem is rendíthetetlenül remélnem kötelező. Nekem többszörösen is, mint Kegyelmednek, hiszen – a Kárpát-medencében elterülő hazát és annak népét szerető, de saját anyaországát, a megszállt és tönkretett Bajorországot lassan már csak emlékként őrző – magyarországi svábként ma már az egyetlen hely a világban a Kárpát-haza, ahol otthon érezhetem, érzem magam. Önnek könnyebb, mert lelke immár hatvannégy éve szabadon jár ezen a szent földön… s jól tudja, hogy teste miért nem nyughatik ott, ahol nyugodnia kellene. Ezért szégyenkezem kicsit, bár nem az én szégyenem, nem a magyar nemzet szégyene, s legkevésbé a székelység tehet e méltatlan és megalázó helyzetről. Igaz, ezt Kegyelmed világosan látja odafentről. 

Itt csak azt látom, hogy akik megakadályozták földi porhüvelyének a szülőföld végső ölelésébe helyezését, ma az egész magyar nemzetet igyekeznek épp olyan hazugságokkal és árulásokkal megsemmisíteni, ahogyan tették a történelem folyamán számtalanszor. Épp úgy és épp ugyanazokkal a hamis vádakkal illetik nemzetünket, mint illették Kegyelmedet, Wass Albertet, Horthy Miklóst, Teleki Pált, Hómann Bálintot… és sorolhatnám – akkor, amikor a kegyelet ideje lett volna… S hasonlóképpen törnek a székelység jogaira ma is, mint akkor Kegyelmed jogára a végtisztességet illetően. Kevesebben teszik ezt Erdélyben, mert a magyar nemzet szemetje Magyarországon van… maradt. Ezt csőcseléket nem söpörte el Trianon, így Istennek hála, nem jutott az amúgy is életveszélyben, idegen főhatalom diktatúrája alatt élő nemzetrészeknek ebből a rágcsálófajtából, amely már elpusztította volna az ott rekedteket. 

Itt ma még álljuk a támadásokat, s feljegyezzük az árulók nevét, nehogy feledésbe merüljön az elszámolás lehetőségéig e sok kártevő, áruló, nemzetünk vesztére törő senkiházi, amelynek Ön is, Wass Albert is csak egy fasiszta gyilkos… noha Önök soha egyetlen ember életét sem oltották ki, sőt, mint tudjuk, igen sokat tettek azért, hogy ezt mások se tegyék…

Ám, a nemzeti keresztény szellemiség az elmúlt hetven évben eltorzult, s képtelen arra, hogy megvédje önmagát, hiszen néhány ezer liberális és bolsevik hazaárulót és azok felbujtóit úgy kezeli, mintha azonos szellemi szinten és egyazon kultúrában lennének velük. Emberi jogokra hivatkozván még a törvények alól is felmenti őket Justitia - hitelét és hitét vesztett - taláros szolganépe, s nem születik olyan ítélet, ha ezek követnek el bűnöket, amely megilletné őket, s amelyet mind a nép, mind pedig a jog megkövetelne. 

Ez már csak így van ebben a köztársaságban. A köztársaságban, amely kígyófészke a liberális és bolsevik sátánizmusnak, s amelyben immár néhány magyar katolikus és protestáns egyházi személyiség is bűntárssá vált, megtagadva Istent, mi több, Isten nevével takarózva rombolják a kereszténységet, a nemzeti és keresztény érzületet, elbizonytalanítva az amúgy is hitében a kommunisták, a bolsevikok és a liberálisok által erősen megtizedelt társadalmat.

Az értékrombolás, a bűn utáni vágy és az Isten ellen való cselekvés határozza meg azt a söpredéket, amelyet tévesen ellenzéknek titulálnak, s amely értéktelen és ártó csürhe a Felsőház nélküli csonka parlamentben is ott üldögél, élvezve a nép izzadtságából előteremtett summát, amelyet a hazaárulásért kap.  

Ma a politikát és a társadalom egy részét a hét főbűn irányítja. A kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag, és a jóra való restség, de nyolcadiknak a hazugságot is ide lehet csatolni. S ez a mértékadó egész Európában.

Mint látja Kegyelmed, ezek miatt a bűnök miatt nem lehetett Önnek megadni a végtisztességet… csak lélekben. S ezek a bűnök vezetik az egykor volt keresztény Európát a sátáni megsemmisüléshez.

Miért is írom le mindezt Kegyelmednek? Mert kérni akarom Önt. Olyasmire akarom kérni, amit tán kérés nélkül is megtesz minden lélek, aki itt a földön szerette népét, hittel élt, majd így állt Isten ítélőszéke elé, ahol megkapta járandóságát, s ma már a magyarok Királynőjének katonája, az Istenszülőnek, akié ez az ország… Kegyelmed is álljon értünk hadba ebben a seregben. Mert iskoláink és templomain, nyelvünk és hitünk ma olyan veszélyben van, amilyenről gyermekkorában a székelyzsombori tanító is bizonyára sokat mesélt Önnek. A törökre gondolok, aki a Budavári Koronázó Főtemplomból is mecsetet csinált, de akit végül Mária alakja űzött ki a budai várból.  

Hatvannégy éve annak, hogy Ön is besoroztatott ebbe a seregbe. Bízom abban, hogy megfújták már a kürtöket és riadót rendeltek el, mert veszélyben a Kárpát-haza. Ma már nem csak oláh, tót meg rác leselkedik ránk halálos gyűlölettel, hanem a muszlim is… 

Európa többé-kevésbé már elbukott, s a mi dolgunk ismét, hogy megmentsük önmagunkat, és amiből lehet - Európát.

Bízom abban, hogy az égi sereg ereje, s az Ön közbenjárása is hozzásegít, hogy eljöjjön az idő, amikor a predeáli román-magyar határon az Ön hamvainak dísztemetésére útlevéllel jönnek Mária országába a bukaresti magyarok… Akár lesz még keresztény Európa és Vatikán, akár nem lesz! Mi azonban magyarok és keresztények-keresztyének akarunk maradni - és maradunk is - itt a Kárpát-hazában…

Maradok hittel, reménnyel és szeretettel…  

Stoffán György

A Rózsafüzér sértő… Beer Miklós „igehirdetése” az ATV-ben

Már nem csupán bosszantó, de sértő, megbotránkoztató és súlyosan egyházellenes az, amit Beer Miklós, váci püspöknek nevezett ember megenged magának abban a televíziós kanálisban, amely mind a magyarságot, mind a kereszténységet oly sok alkalommal – primitív beszélgetős műsoraiban – gyalázta.  

Legutóbb Aradszki András képviselő úr szavait forgatták ki az ügyeletes kérdező tematikája szerint. Aradszki András azt találta mondani, hogy sátáni az, ahogyan Soros meg akarja semmisíteni az európai keresztény kultúrát. Megemlítette a fatimai jelenést, amelynek 100. évfordulóját üljük, s a Rózsafüzért, amelyet Szent II. János Pál pápa is a Sátán elleni leghatékonyabb fegyvernek nevezett.

Beer püspök azonban ismét nem a kereszténységet, a katolikusságot vette védelmébe, hanem arcátlan és felháborító módon arra hivatkozott a Rózsafüzér említésekor, hogy a protestáns testvéreket sértheti ez a képviselői felvetés, hiszen ők nem imádkozzák a Rózsafüzért, s ennek emlegetése nem való a Parlamentbe. Azt is leszögezte Bergoglio érsek legjobb magyar tanítványa, hogy senkire nem mondhatjuk: Sátán… s mind emellett Veres András püspököt is igyekezett – ha csak szőr mentén is – lejáratni a lombik-ügyben való megszólalása által.

Beer vagy súlyos demenciában szenved, vagy Vácnak nincs katolikus püspöke! 

Egy magyar katolikus püspöknek örülnie kellene, hogy Mária országában nem csupán a protestantizmus nagy ünnepéről hallunk, hanem a katolikusság is kinyilváníthatta végre a véleményét, s a katolikus ember hangja is megszólalt végre a Szűzanyának – néhány évszázaddal a reformáció előtt – Szent István által felajánlott Szentkorona árnyékában, a Magyar Parlamentben, Aradszki András képviselő úr által. 

Egy magyar katolikus püspöknek tudnia kellene, hogy mit hozhat a magyarság számára a muszlim őrület, amelyet volt alkalmunk évszázadokkal ezelőtt megtapasztalni, másfél századon keresztül, s azt is tudnia illenék e szerencsétlen liberálisnak, hogy hány katolikus püspök áldozta életét a történelem során a magyar nemzetért… Beer nem tudja, nem akarja tudni. Beer megalázza, szembeköpi az Istenszülőt, szembeköpi a magyar katolikusok közösségét, szembeköpi püspöktársait, a magyar történelmet és annak nagyjait, mert ő a mindentudó liberális bölcs, aki a tiszta gondolatokat hirdető székely ferencrendi Böjte Csabát is maga elé tolva hazudja el a liberális és magyarellenes Tv csatornán, hamis, Istentől és a magyar nemzettől elrugaszkodott elveit. És ez felháborító. 

Mert Beer megbotránkoztatja katolikus magyar népét. Ám, ez mégsem elkeserítő, mert egy ilyen ember szavaitól Mária oltalma alatt és abban remélve nem keseredhetünk el. Egy ilyen ember miatt a Rózsafüzér hónapjában, Mária hónapjában, a Rózsafüzért imádkozva nem szégyenkezhetünk. S egy ilyen ember katolikusokat megalázó mondatai nem minket, az egyházhoz és Máriához, a Magyarok Királynőjéhez hű magyarokat minősíti, hanem őt magát, a tagadót.

S minősíti őt maga Mária is, akinek a váci egyházmegye egyik templomában (Pásztón) folynak a könnyei… láthatóan és tagadhatatlanul. Mert a nagy elődök silány és áruló utóda szerint a Rózsafüzér megbánthatja a protestánsokat…

Isten legyen irgalmas ehhez az emberhez, akit ma még Vác püspökének titulálnak, s adjon nekünk önmérsékletet, türelmet és erőt, hogy tudjunk imádkozni  a Rózsafüzért ilyen primitív és aljas módon a köz előtt megsemmisíteni akaró, Máriát és Mária országának katolikus népét – az ellenséggel egyetértve – megtipró emberért is… 

http://www.atv.hu/videok/video-20171011-beer-miklos

(Arra nem is merek gondolni, hogy a Rózsafüzér elleni támadások tendenciózusak és a Vatikánból erednének, ám elgondolkodtató, hogy a ferencesek rendi ruhájáról is nemrégiben eltűnt a Szent Ferenc óta hordott hét tizedes szeráfi Rózsafüzér...) 

Stoffán György  

Őcsényi fasizmus, avagy csalódtam Orbán Viktorban…

 Beer Miklós, aki nem a keresztény magyar közösségért aggódik...

Érthetetlen dolog történt Őcsényben. A falusi nép megakadályozta, hogy a szegény megfáradt migránsok megszállják a falut, a hosszú menetelést követően, s egy nemrégiben Németországból hazatelepült jóakarójuk vezetésével felforgassák a teljesen fölösleges és csak elképzelt rendet és a békét. Érthetetlen ez a magatartás, hiszen a televíziós csatornákon is csak csupa jót láthatuk ezekről az üldözött és önzetlen segítségül hozzánk jönni akaró  emberekről, akiket oly könnyű beilleszteni az keresztény társadalomba. Hiszen amint megérkeznek, csapatostul jelentkeznek a legközelebbi plébánián azzal a szándékkal, hogy megkeresztelkednek, s akik maradnának saját(os) hitüknél, esküt tesznek arra, hogy a keresztény kultúrát elfogadják, annak törvényei és hagyományai szerint igyekeznek élni, s nem ellenségeskednek a befogadó államok – köztük Magyarország – rendjével, hagyományaival. Eszükbe sem jutna olyanokat ordítozni, hogy ez az ország a miénk, megölünk minden keresztényt… S milyen aljas feltételezés, hogy mondjuk, Őcsény utcáin randalíroznának, vagy ne adj’ Isten egy autóval a vasárnapi misére vagy istentiszteletre tartók közé hajtsanak… 

Erőszakról pedig szó sem lehet. Hiszen hol hallottunk olyat, hogy ezek a migránsok valaha bárkit is megerőszakoltak volna – szándékosan. S ha elő is fordult volna efféle, az sem igaz. Ezek szent emberek, akik meglátták, hogy Európában egyre kevesebb az ember, s emiatt összebeszélt 123 ország minden lakosa, s eldöntötték, hogy megsegítik az Öreg Földrészt, s önmagukat áldozzák fel a keresztény kultúra oltárán, elhagyva otthonaikat, mert az emberi érzékenységük nem viselné el, hogy Európa népei megfogyatkozzanak.

Már otthon tanulmányozták a Bibliát, az európai népek szokásait, s még táncházakat is nyitottak, hogy a szüreti bálokon bekapcsolódhassanak a befogadó nemzetek fiainak táncába, mulatságába.

Micsoda érthetetlen embertelenség ezt a szívjóságot ekként visszautasítani, ahogy az őcsényiek tették?! S még a miniszterelnök is egyetért ezzel a mély fasizmussal, amely miatt Boldog Beer Miklós váci pispek urunk is nagyon szomorú… (ezért a szombathelyi püspök is felajánlotta e nyaraltatás lehetőségét...) Mert nem építünk a vácihoz hasonló hatalmas diadalíveket eme önfeláldozó muszlimoknak, nem fogad be minden plébánia egy-egy harcost – mit nem mondok! – jóakaró migránst, s nem adunk kilencmillió forintot fejenként az európai újrakezdéshez, amint ezt a jó öreg Bergoglio kedvenc szentje, Szent Soros György is jónak látná. Boldog Beer Miklós azonban nem adja fel. Püspöksége honlapján a jó öreg Bergoglio védelmében számos levelet tett közzé, amelyek forrásanyagát a mindnyájunk által nagyra becsült HVG-ből, 444-ből és hasonló hiteles lapokból merítette az felkért pró(vo)kátor.

E nyílt fasizmus ellen fellépett persze számos hiteles humorista is – a hozzájuk hasonló erkölcsi szinten álló politikusok mellett –, akik világosan látják, hogy a migránsok távoltartása Magyarországtól mindössze ócska kampányfogás, embertelen hataloméhség. Pedig lehetnénk London, Párizs, Brüsszel vagy Nizza is, ha befogadnánk ezeket a pihenni vágyó, önfeláldozó tömegeket.

Sőt! Boldog Beer Miklós átadná talán székesegyházát is, és nem várja el, hogy ezek a kiemelkedő képességű jövevények a saját hitük bármely pontjáról is lemondjanak az idejétmúlt kereszténység és magyar hagyományok miatt. Akinek pedig nem jut asszony, azoknak, hogy ne unatkozzanak, a püspök úr szamarakat és birkákat nevel a püspöki palota kertjében... Az ellenzéki politikusok és humoristák pedig kézen fogva vezetnék a hosszú úton szexuálisan kiéhezett ifjúk elé anyjukat, lányaikat, gyermekeiket – mindegy fiú vagy lány –, hogy hálájukat kifejezzék e nagyvonalú Európa-megmentési projekt végrehajtói előtt.

A bugris Őcsény - és egyetértése miatt Orbán Viktor is - leszerepelt. Nem kell nekik Európa, nem kellenek a merkeli értékek, és ostobán ragaszkodnak porlepte, elavult békéjükhöz, biztonságukhoz, hitükhöz, gyermekeinek és asszonyainak tisztaságához, amely fölösleges dolgoknak ugyan – mint Boldog Beer Miklós is megmondta – csak szomorúság lehet a következménye, mert ő már szomorú…. 

És én is. A Beer Miklósok miatt!

Stoffán György