2017. október 2., hétfő

Őcsényi fasizmus, avagy csalódtam Orbán Viktorban…




 Beer Miklós, aki nem a keresztény magyar közösségért aggódik...

Érthetetlen dolog történt Őcsényben. A falusi nép megakadályozta, hogy a szegény megfáradt migránsok megszállják a falut, a hosszú menetelést követően, s egy nemrégiben Németországból hazatelepült jóakarójuk vezetésével felforgassák a teljesen fölösleges és csak elképzelt rendet és a békét. Érthetetlen ez a magatartás, hiszen a televíziós csatornákon is csak csupa jót láthatuk ezekről az üldözött és önzetlen segítségül hozzánk jönni akaró  emberekről, akiket oly könnyű beilleszteni az keresztény társadalomba. Hiszen amint megérkeznek, csapatostul jelentkeznek a legközelebbi plébánián azzal a szándékkal, hogy megkeresztelkednek, s akik maradnának saját(os) hitüknél, esküt tesznek arra, hogy a keresztény kultúrát elfogadják, annak törvényei és hagyományai szerint igyekeznek élni, s nem ellenségeskednek a befogadó államok – köztük Magyarország – rendjével, hagyományaival. Eszükbe sem jutna olyanokat ordítozni, hogy ez az ország a miénk, megölünk minden keresztényt… S milyen aljas feltételezés, hogy mondjuk, Őcsény utcáin randalíroznának, vagy ne adj’ Isten egy autóval a vasárnapi misére vagy istentiszteletre tartók közé hajtsanak… 


Erőszakról pedig szó sem lehet. Hiszen hol hallottunk olyat, hogy ezek a migránsok valaha bárkit is megerőszakoltak volna – szándékosan. S ha elő is fordult volna efféle, az sem igaz. Ezek szent emberek, akik meglátták, hogy Európában egyre kevesebb az ember, s emiatt összebeszélt 123 ország minden lakosa, s eldöntötték, hogy megsegítik az Öreg Földrészt, s önmagukat áldozzák fel a keresztény kultúra oltárán, elhagyva otthonaikat, mert az emberi érzékenységük nem viselné el, hogy Európa népei megfogyatkozzanak.

Már otthon tanulmányozták a Bibliát, az európai népek szokásait, s még táncházakat is nyitottak, hogy a szüreti bálokon bekapcsolódhassanak a befogadó nemzetek fiainak táncába, mulatságába.



Micsoda érthetetlen embertelenség ezt a szívjóságot ekként visszautasítani, ahogy az őcsényiek tették?! S még a miniszterelnök is egyetért ezzel a mély fasizmussal, amely miatt Boldog Beer Miklós váci pispek urunk is nagyon szomorú… (ezért a szombathelyi püspök is felajánlotta e nyaraltatás lehetőségét...) Mert nem építünk a vácihoz hasonló hatalmas diadalíveket eme önfeláldozó muszlimoknak, nem fogad be minden plébánia egy-egy harcost – mit nem mondok! – jóakaró migránst, s nem adunk kilencmillió forintot fejenként az európai újrakezdéshez, amint ezt a öreg Bergoglio kedvenc szentje, Szent Soros György is jónak látná. Boldog Beer Miklós azonban nem adja fel. Püspöksége honlapján a jó öreg Bergoglio védelmében számos levelet tett közzé, amelyek forrásanyagát a mindnyájunk által nagyra becsült HVG-ből, 444-ből és hasonló hiteles lapokból merítette az felkért pró(vo)kátor.



E nyílt fasizmus ellen fellépett persze számos hiteles humorista is – a hozzájuk hasonló erkölcsi szinten álló politikusok mellett –, akik világosan látják, hogy a migránsok távoltartása Magyarországtól mindössze ócska kampányfogás, embertelen hataloméhség. Pedig lehetnénk London, Párizs, Brüsszel vagy Nizza is, ha befogadnánk ezeket a pihenni vágyó, önfeláldozó tömegeket.



Sőt! Boldog Beer Miklós átadná talán székesegyházát is, és nem várja el, hogy ezek a kiemelkedő képességű jövevények a saját hitük bármely pontjáról is lemondjanak az idejétmúlt kereszténység és magyar hagyományok miatt. Akinek pedig nem jut asszony, azoknak, hogy ne unatkozzanak, a püspök úr szamarakat és birkákat nevel a püspöki palota kertjében... Az ellenzéki politikusok és humoristák pedig kézen fogva vezetnék a hosszú úton szexuálisan kiéhezett ifjúk elé anyjukat, lányaikat, gyermekeiket – mindegy fiú vagy lány –, hogy hálájukat kifejezzék e nagyvonalú Európa-megmentési projekt végrehajtói előtt.



A bugris Őcsény - és egyetértése miatt Orbán Viktor is - leszerepelt. Nem kell nekik Európa, nem kellenek a merkeli értékek, és ostobán ragaszkodnak porlepte, elavult békéjükhöz, biztonságukhoz, hitükhöz, gyermekeinek és asszonyainak tisztaságához, amely fölösleges dolgoknak ugyan – mint Boldog Beer Miklós is megmondta – csak szomorúság lehet a következménye, mert ő már szomorú…. 

És én is. A Beer Miklósok miatt!



Stoffán György