A vatikáni "Csegevara"

Montázs: a szerző

Mind gyakrabban kerülnek nyilvánosságra a korábbi Buenos Aires-i érsek vatikáni működéséről szóló hírek, s nincs is olyan területe a vatikáni politikának és egyéb, az egyházi életet is mélyen érintő  intézkedéseknek, amelyek ne megosztók és a katolicizmusnak ártók ne lennének. Figyelve a híreket (nem a vatikáni rádión) és a közösségi oldalakat, valamint a katolikus honlapokat, mindenütt a világban komoly problémák vetődnek fel Bergoglio érsek  „ellenpápaságát”, s ebbéli, nem kifejezetten építő tevékenységét illetően. A baj történelmi léptékű, hiszen ilyen megosztott még soha nem volt a katolikus egyház.

Vannak papok és püspökök, akik vakon és elvtelenül követik Bergogliot, arra hivatkozva, hogy amit mond és tesz az tökéletes, hiszen ő a pápa… s ezzel az orruknál fogva vonszolják híveiket a Pokol szélesre tárt kapuja felé.

A másik szellemi vonulat ab ovo ellenkezik azzal, amit az egykori argentin érsek mond, s csak kevesen vannak, akik árnyaltan és lényegre törően ítélik meg a vatikáni államfő tevékenységét.

Egyes érsekek, papok a hitigazságok eltorzítását, a liturgia megváltoztatásának ötletét, a vatikáni (jezsuita) személyzeti politikát, az Amoris laetitia-t, a Mária tisztelet alig észrevehető leépítését tartják elítélendőnek. Mások – többnyire a civil katolikusok –, a politikai állásfoglalásokat érzik vállalhatatlannak. 

A Szentatya, Őszentsége XVI. Benedek pedig világosan, de diplomatikusan kifejtette álláspontját azt illetően, hogy egy egyházi vezető, akár – ez esetben – a pápának mondott személy is elveszti hivatalát, ha eretnek téziseket hirdet.

Bergoglio hatalomba ültetését a szabadkőművesek is örömmel fogadták, ami ennél a szervezetnél még nem fordult elő egyetlen konklávét követően sem.

Felmerül a kérdés, hogy mi az a momentum, amelyben megrendült a bizalom a volt érseket illetően. Feltehetően a migráns-ügyben hirdetett politikai véleménye osztotta meg elsősorban mind a világi, mind az egyházi társadalmakat. Hiszen világos és egyértelmű a tény: nem háború elől menekülő, életveszélyben lévő emberek tömegei árasztják el Európát, hanem a világ 123 országából indult el az iszlám, meghódítani a földrészt. Ezt a tömeget az afrikai négerekkel fűszerezik azok, akik kitalálták ezt a sátáni, Isten és a kereszténység ellen folytatott aljas háborút. Tragikus események sorozata történik mindenütt, ahol a muszlim fanatizmus megjelenik, s ennek ellenére a vatikáni vezető folyamatosan sürgeti mind több jövevény beengedését az egykor volt keresztény Európába. Meg-megemlíti az üldözött keresztényeket, de szó nélkül megy el amellett, hogy a katolikusokról immár a nyakláncon viselt keresztet is leparancsolják, templomok szűnnek meg vagy alakulnak át dzsámivá, szórakozóhellyé, kocsmává vagy éppen kuplerájt csinálnak belőlük. Keresztények tömegeit mészárolják le a világban, de erről kevés szó esik a Vatikán mai urának megnyilatkozásaiban. Nem csoda tehát, ha már  a katolikusok tömege is ellenérzésekkel szemléli ezt az ámokfutást. Hiszen egy keresztény embertől, egy világvallás kinevezett vezetőjétől az volna elvárható, hogy amennyiben működése megosztja, eltávolítja a közösséget, akkor haladék nélkül lemondjon. Sem joga, sem felhatalmazása nincs arra, hogy további működésével a krisztusi egyház tagjait megossza, gyűlöletre, a vallás elhagyására ösztönözze. Ugyanis sajnos sokan vele azonosítják a hitet, a vallást, s ez végzetes lehet a Krisztus alapította egyház továbbélésére nézve. 

Bűnösek azok a papok és püspökök is, akik mint fent már említettem, minden ellenérv nélkül a problémákat felemlítő katolikus híveket félrevezetve, s azokat megróva – elvtelenül – e bajokat előidéző érsek mellett foglalnak állást, védik és megmagyarázzák a megmagyarázhatatlan tényeket is, Istenre, Krisztusra hivatkozva. Kiforgatva Jézus tanítását és parancsait.

A magyar katolikusok is világosan látják ezeket a problémákat, épp úgy, mint az európai országok mindegyikében, a katolikus hívek. A felháborodás azért nagyobb itthon, mert amíg az egyetlen ország Magyarország, amely az üldözött keresztények megsegítésére összpontosít, addig maga a volt dél-amerikai, kommunista érzelmű érsek, kőszívűnek mondta a magyarokat, s bírálta a magyar kormány működését, amely bírálatnak két, súlyosan hibás szellemiségű hazai püspök is hangot adott, mintha nem tudná, nem ismerné a jelenlegi európai helyzetet, a katolikus egyház drámai és végzetessé válható változásait. 

Föl kellene fogniuk tehát ezeknek az egyházmegyéket irányító, de népük ellen áskálódó főpásztoroknak, hogy elmúltak azok az idők, amikor elhallgatással, mellébeszéléssel, hazudozással lehetett elintézni bizonyos problémákat, és elvtelenül lehetett politikai érdemekért hazát, népet és egyházat elárulni.  Azt is látniuk kellene, hogy hová vezet egyetlen ember téveszmékre épülő és ezzel romboló tevékenysége, amellyel értelmes magyar katolikus nem ért és nem is érthet egyet. Tudnia kellene a nemzet ellen beszélő két hazai katolikus püspöknek, mivé válik a társadalom, ha a civil élet káosza mellett, az egyházi életben is felfordul a rend és béke? Ha nem megnyugodni térhet be szentmisére a hívő ember, hanem azzal a feldúlt lélekkel lép Isten házába, hogy a Vatikán e pillanatban ellene és hazája ellen van? Krisztushoz és a magyar nemzethez hűséges papjaink helyzete sem könnyű, hiszen számukra hivatalból kötelező az "engedelmesség"...  

Nem sorolom a lelki, hitbéli és szellemi drámát, amely napjainkban minden hívő katolikus ember lelkében lejátszódik… Beszélni erről pedig nem illik, mert gyorsan rásütik a témát felhozóra az egyházellenesség hazug, primitív és ostoba vádját.

Megoldás pedig nincs, mondhatnánk, de ez igaztalan állítás volna.  Mert van… többféle is. 

Az egyik az a bölcs magatartás, amelyet a magyar egyház vezetője tanúsít. Evangelizál, és erősíti a hitet Krisztus tanítása szerint. A másik megoldás – amely kapcsolódik érsek-bíborosunk magyar katolikusok lelket és hitét mentő és erősítő munkájához –, hogy hallgatnunk kell rá, megőrizve a magyar katolikusság egységét és az ebben rejlő isteni erőt, szeretetben és hitben.  

A legfontosabb gyógymód a mai beteg és érthetetlen sátáni állapotokra pedig nem más, mint, hogy Máriához, az Isten-szülőhöz forduljunk Szent II. János Pál Hősök terén mondott felszólítását megfogadva:„Imádkozzátok a Rózsafüzért és az Úrangyalát"… és "ne féljetek…”

Az egyház, amely a katolikus hívők közössége, a Szentlélek irányítása alatt áll. S ha bízunk ebben az irányításban, úgy az egyház megmarad, akkor is, ha nem megfelelő és nem odaillő vezetője van egyszer-egyszer a történelem során.  Ugyanis a krisztusi ígéret szerint: „A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.”   

   

Stoffán György