Lelketlen, aljas támadás a gyermekek ellen

 

Elképzelni sem tudom, ki volt az az elmebeteg, aljas féreg, aki a képen látható plakátot kitalálta, megszerkesztette és terjeszti, de nem dicsérném meg, ha személyesen volna alkalmam találkozni vele. A legszomorúbb ebben az, hogy a plakátot a közösségi oldalakon pont azok a jobboldali posztolók „forgalmazzák”, akik annak a kormánynak a hívei, amely kormány a gyermekvédelmet és a családok védelmét tartja az egyik legfontosabb erkölcsi és anyagi követelménynek. Tehát, akik ezt a cinikus és ostoba plakátot kitalálták és terjesztik, nem csak a gyermekek és a családok ellen támadnak erkölcstelenségükben, de azt a kitűzött célt is semmibe veszik, amelyet a regnáló kormány igyekszik – igaz, sok esetben rossz elképzelések és megoldások alapján – elérni. Mert miről is van szó?

A plakát szemrehányón, cinikusan és ostobán letolja az ifjúságot azért a magatartásért, amely nem általánosítható ugyan, de bizonyos mértékben jellemző a mai fiatalokra. Illetve minden fiatalra, amióta világ a világ. Hiszen a mai fiatalok csupán azt a viselkedést tükrözik vissza, amit láttak az előző generációtól, valamint annak a hiányát, amit az előző generáció nem adott meg nekik. Mert a fiatalság eredendően jó, szeretetre vágyik, törődést igényelne, de nem kapja meg. Egy hozzászóló a közösségi oldalon így fakadt ki a plakátot illetően: „Ez nem igazságos, sőt, ez hihetetlenül gonosz dolog! Gyűlöljük a gyermekeket, a következő generációt? Mit látnak a szüleiktől? Minden a pénz, anyu az ötödik pasival él, apu esetleg alkoholista, a nagyszülőket bevágják egy elfekvőbe, hogy még életükben eladhassák a házukat. Soroljam tovább? Mit látnak? Milyen példát mutatunk? Még mi vagyunk felháborodva? Mi szidjuk őket? Mi bíráljuk őket, ahelyett, hogy egyszerűen nevelnénk és szeretnénk? Ez már igazán sátáni!”

Ehhez a hozzászóláshoz nem is lenne mit hozzátennünk, de gondoljuk tovább a dolgokat. Kapitalizmus van, ami a klasszikus értelemben maga a kizsákmányolás. Hiába léteznek ugyanis családvédelmi, szociális és egyéb gyermekvédelmi törvények, „kedvezményes” hitel-lehetőségek, családtámogatások, ha magát a családot nem tudjuk felépíteni, nem tudunk meghitt, gyermekre koncentráló létet teremteni. Nem beszélve az oktatás lelketlenné tételéről, amely a rendszerváltás óta egyre mélyebbre süllyed. A gyermeklélektan kimaradt a pedagógusképzésből, a művészet iránti igény alapjait megszüntették, a kulturális nevelés és a normális, klasszikus magatartásformák megismertetése, már a pedagógusok ismerethiányából adódóan is lehetetlenné vált. Beteg, hajszolt, kapzsi társadalomban élünk, amelyben, mint egy filmstúdióban, csak jelmez és díszlet az erkölcs, a gyermekvédelem és a családtámogatás.

Arról sem esik szó, hogy a valláserkölcs, és maga a vallásos nevelés is a múlt ködébe veszett. Csak kis közösségek szélmalomharca az, amit látunk, hiszen a fősodor elnyomja azokat a törekvéseket, amelyek értéket próbálnak adni a fiatalság számára. Ma már csak egy-egy tanár személyes lelkiismeretén múlik, hogy kap-e valamilyen lelki, szellemi többletet, művészetek iránti érdeklődést felkeltő impulzust a diák. Hivatalosan a tantervben nincs ének-zene oktatás, művészettörténet, latin stb. Mert a kapitalizmusnak nincs szüksége a kiművelt emberfőkre. Csak cselédekre és rabszolgákra, termelőerőre.

Van tehát egy plakát, ami által feltérképezhető a társadalom erkölcsi, szellemi és lelki szintje. A felmérés eredménye – a közösségi oldalakon olvasható hozzászólások alapján –, elkeserítő. Mert a felnőtt társadalom nem önmagában keresi a hibát, hanem a gyermekekre hárítja a felelősséget, saját és a mindenkori kormányok felmérhetetlen bűneit. Negyvenöt-ötven év alatt a társadalom elembertelenedett, mert a megélhetés problémái, a hajsza, az egyes társadalmi rétegek, másokat kirabló gazdagodási vágya felülírta az emberiességet, a toleranciát, a következő generáció iránti kötelességtudatot. A kapitalista társadalmi forma pedig, társadalmi szintre emelte ugyanezt. A tanügy központosítása megvonta a felekezeti iskoláktól is az önálló tantervet, a sajátos oktatáspolitikát. Minden a globális kapitalizmus alárendeltje lett, és a hagyományos magyar, keresztény és vallásos zsidó oktatási rendszert teljesen felszámolták az elmúlt évtizedekben. S amíg szuverenitásról beszélünk, addig az ifjúságot besoroltuk a globalizáció parancsolta nihilbe. A folyamat visszafordíthatatlan, hiszen amit évtizedek alatt lerombolt a globális világ iránti elkötelezettség, azt nem lehet, egy-két év alatt visszaállítani, kijavítani. A népesség pedig fogy. Ezzel egy időben tovább süllyedünk erkölcsileg, tudásban, műveltségben és az emberiességet illetően is. Lassan nem lesz, aki egyáltalán tudja, hogy merre kellene útirányt változtatni, mert az újabb generációk már egy torz világban nőnek föl.

Jó volna tehát másféle plakátokat gyártani, másra felszólítani a fiatalokat, felhívni a figyelmüket arra, hogy vannak valódi emberi értékek is, azokon kívül, amelyeket nap-nap után harsognak a médiumok, és amelyek az interneten folyamatosan szembejönnek. A fiatalokért és a családokért felelősséggel tartozó megválasztott állami alkalmazottaknak, minisztereknek és államtitkároknak pedig, tudniuk kellene, hol született Mozart és Liszt Ferenc, ki volt Búvár Kund és Esterházy Pál. Mint ahogy azt is tudniuk kellene, hogy a megkeresett vagyont nem teszik melléjük a faládába, de, hogy miként fog emlékezni rájuk a nemzet, arról egyedül ők tehetnek… Mert a fiatalság sem felejt és tudja, mire vágyik… A plakát tehát, nem a cinikusan leszólt fiatalságot, hanem a felnőttek aljas és érzéstelen világát mutatta meg!

Stoffán György

Védőbeszéd – „ahol az abortusz engedélyezett, ott nincs jogállamiság!”

 

Ez az elemzés rávilágít, hogy a még meg nem született gyermeket ugyanúgy megilleti az emberi jogok védelme. Nincs racionális alapja annak, hogy megfosztják a magzatot az élet védelmének törvényesen garantált jogától. Sajnos, a világ számos országában, köztük Magyarországon is, sok gyermek válik abortusz áldozatává, mert az ország törvényei nem védik meg az életét.

1./ Az emberi élet védelmének kérdése a születés előtti szakaszban az emberi jogokról szóló általános diskurzus körébe tartozik, vagy – másképpen fogalmazva – a (szuprapozitív) természetjogban gyökerező, minden emberrel együtt járó jogrendszer összetevője. Nincs racionális alapja annak, hogy a megfogant, de még meg nem született gyermekeket megfosszák életük törvényi biztosítékától. A szakirodalomban gyakran hangsúlyozzák, hogy az ember, különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül, miközben megőrzi szubjektív identitását: „Az emberi embrió a Homo sapiens faj egy egész élő tagja, természetes fejlődésének legkorábbi szakaszában. Hacsak nem tagadják meg a megfelelő környezetet, az embrionális emberi lény saját szerves működését a fejlődés következő szakasza, azaz a magzati szakasz felé irányítja. Az embrionális, magzati, újszülött, csecsemő, gyermek és serdülő szakasz egy határozott és tartós entitás – az ember – fejlődésének szakaszai, amely egysejtű szervezetként jön létre, és ha minden jól megy, felnőtté fejlődik, sok évvel később. „Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi és a hazai jog által biztosított jogi védelem minden embert megillet – születés előtt és után is. További körülményként a gyermek fogyatékossággal vagy súlyos betegséggel párosuló testi éretlensége különleges hatósági védelmet és – amint az orvosi lehetőség adott –, kezelést vagy palliatív ellátást kell, hogy biztosítson, méltóságának tiszteletben tartása mellett, attól függetlenül, hogy ez a gyermek élete méhen belüli szakaszában van-e, vagy már megszületett. Sajnos a jelenlegi jogi helyzetben a világ számos országában, így Magyarországon is, az ilyen gyermekeket születésük előtt megfosztják a jogi védelemtől, és meg is ölhetik őket, többek között a fogyatékosság vagy betegség „valószínűsége” alapján.

2./ A meg nem született gyermekek életének törvény általi védelméhez való joga számos nemzetközi szerződésen alapul, különösen az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1989-ben elfogadott, a gyermekek jogairól szóló egyezményen (a továbbiakban: a jogokról szóló egyezmény). Preambuluma szerint – amely a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatra hivatkozik – minden embert megilletnek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt jogok, függetlenül attól, hogy a gyermek születése előtt és után is különleges biztosítékokat és gondoskodást igényel, beleértve a megfelelő jogi védelmet.

3./ Az 1969-ben, Bécsben kelt Bécsi Egyezmény 31. cikke: „1. A szerződést jóhiszeműen kell értelmezni, a szerződés feltételeinek a szövegkörnyezetükben adandó szokásos jelentésnek megfelelően, valamint a szerződés tárgyának és céljának fényében. 2. Egy szerződés értelmezése céljából a szövegkörnyezet a szövegen kívül a preambulumot és a mellékleteket tartalmazza: […]”. Meg kell tehát állapítani, hogy a gyermekek jogairól szóló egyezmény valamennyi rendelkezésének értelmezésekor figyelembe kell venni preambulumának tartalmát, és ezért az Egyezmény rendelkezései a megfogant, de még meg nem született gyermekekre is vonatkoznak.

4./ Ebben az összefüggésben kell érteni a vonatkozó cikkelyt. A gyermekek jogairól szóló egyezmény 1. cikke, amely szerint gyermeknek minősül „minden tizennyolc éven aluli ember”. Szintén érdemes megemlíteni, amint azt a szakirodalom is kiemeli, hogy az Egyezmény a gyermek szubjektivitására helyezi a hangsúlyt. Ahogy Eugeen Verhellen hangsúlyozta: „…a gyermeki jogokon ember-gyermek jogokat értünk, vagyis a társadalmi igazságosság és az emberi méltóság érvényesülésének alapvető követelményeit a gyermekek felé. A demokratikus döntéshozatalban való részvétel, az autonómia és a jogok önálló gyakorlásának joga fontos szempont ezen igények megvalósításában. A gyermekjogi mozgalom mögött meghúzódó ontológiai (lételmélet – a szerk.) látásmód és az azt kísérő változó gyermekkép az, hogy a gyerekek emberek. Ezért a gyermekeket minden emberi jog megilleti. A gyerekeknek nem kell külön jogokat adni, hiszen alapvetően minden emberi jog megilleti őket!”. Az Egyezmény idézett rendelkezéseivel összefüggésben meg kell állapítani, hogy E. Verhellen észrevételei teljes mértékben érvényesek a megfogant és még meg nem született gyermekekre. Az Egyezmény preambulumának tartalmát figyelembe véve nem lehet kétségünk afelől, hogy a fogantatás pillanatától (a férfi és női ivarsejtek összeolvadása) gyermekről beszélünk, egészen a 18. életévének betöltéséig. A meg nem született gyermekek mindig ugyanolyan mértékben részesülnek minden emberi jogból, mint a születés utáni gyermekek.

5./ Ezenkívül, emlékeztetni kell arra, hogy a Gyermekjogi Egyezményben meghatározott jogok minden gyermeket egyformán megilletnek. Az Egyezmény 2. cikke kifejezetten tilt minden ilyen jellegű megkülönböztetést: „1. A részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy tiszteletben tartják és biztosítják a jelen Egyezményben meghatározott jogokat a joghatóságuk alá tartozó minden gyermek számára, tekintet nélkül fajra, bőrszínre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy egyéb véleményre, nemzetiségre, etnikai vagy társadalmi származásra, vagyoni vagy egyéb helyzetre  a fizikai cselekvőképtelenségre, a gyermek vagy szülei (törvényes képviselői) születési vagy szerzett állapotára. 2. A részes államok minden megfelelő intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a gyermeket a gyermek szüleinek, törvényes gyámjainak vagy családtagjainak jogi státusza, tevékenysége, kinyilvánított véleménye vagy meggyőződése alapján a megkülönböztetés vagy büntetés bármilyen formájával szemben.” A fentiekből kitűnik, hogy olyan körülmények, mint a születési idő, életkor, fogyatékosság stb. nem indokolhatja a gyermek jogállása közötti különbségtételt.

6./ Az Egyetemes Nyilatkozat 2. cikkelyének elemzése: Az Emberi Jogok 1948. évi Egyetemes Nyilatkozata (a továbbiakban: Emberi Jogok Nyilatkozata) 2. cikke hasonló következtetésekre vezet. Kimondja, hogy „Mindenkit megillet a jelen Nyilatkozatban meghatározott valamennyi jog és szabadság, mindenféle megkülönböztetés nélkül, mint például faj, bőrszín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy bármilyen más állapot.” Ahogy R. Joseph helyesen megjegyzi, a „minden ember” kifejezés azt jelzi, hogy a Nyilatkozat rendelkezései a születendő gyermekre is vonatkoznak.

7./ Az emberi jogok egyetemes természete, amelyek lényegében minden, az emberi fajhoz tartozó lény jogai, már az Emberi Jogok Nyilatkozatának munkája során is szóba került. A.J. Lien hangsúlyozta, hogy „Az emberi jogok egyetemes jogok vagy az emberi lények, mint emberi lények vagy az emberi faj egyedei megengedett tulajdonságai, amelyek az emberekhez kötődnek, bárhol jelenjenek meg, időre, helyre, színre, nemre, származásra vagy környezetre tekintet nélkül. Ők valóban az emberi méltóság sarkkövei.” 

8./ Az a tény, hogy a szerző az „emberi lény” kifejezést használja, bizonyítja, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában megfogalmazott emberi jogok szubjektív hatálya a lehető legszélesebb körű. A szakirodalomban időnként mesterséges – legtöbbször ideológiai indíttatású –, különbségtételre tesznek kísérletet a személy és az emberi lény fogalmak között, holott valójában ugyanazt jelentik. Az emberi lény kifejezést egyes szerzők – teljesen tévesen –, tágabb jelentésűként kezelik, mint a személy kifejezést, utóbbit a már megszületett emberekre vonatkoztatják. Amit érdemes hangsúlyozni – állapítja meg U. Soirila az ember és személy fogalmak közötti különbséget magyarázva, hogy a történelem ismer olyan eseteket, amikor a személy kifejezés nem tartalmazott rabszolgákat, nőket vagy gyerekeket. Jelenleg ugyanez történik a meg nem született gyermekek esetében. Ez a történelmi párhuzam nemcsak nagyon jelentős, de rendkívül pontos is. Így a szakirodalomban felbukkanó egyes indokolatlan ellentmondásoktól függetlenül, kifejezetten fenn kell tartani az ember és személy fogalmak azonosságát, amely a nemzetközi jog területén mindig minden embert jelent, így a születendő gyermeket is magában foglalja.

9./ Hasonló rendelkezések: Az Emberi Jogok Nyilatkozatának 2. cikke más nemzetközi szerződésekben is megtalálható. Ebben az összefüggésben kiemelhetjük az 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 2. cikkelyének első bekezdését, amely előírja, hogy: „Az Egyezségokmányban részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy tiszteletben tartják és biztosítják a területükhöz tartózkodó valamennyi egyén számára a hatáskörükön belül a jelen Egyezségokmányban elismert jogokat, mindenféle megkülönböztetés nélkül, úgymint faj, bőrszín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyon, születési vagy egyéb helyzet. Ezért az Egyezségokmány részes államai kötelezettséget vállaltak arra, hogy tiszteletben tartják az abban foglalt jogokat, függetlenül attól, hogy az alany már megszületett, vagy még a születés előtti időszakban van. A fent említett rendelkezés fényében azt is feltételezni kell, hogy az ebben garantált jogok és szabadságok biztosításának kötelezettsége, ideértve az élet jogi védelmét is, életkortól függetlenül mindenki számára előnyös (a 2. cikk (1) bekezdése „bármilyen egyéb körülmény”).

10./ Hasonló rendelkezést tartalmaz az 1950-ben, Rómában létrejött Emberi Jogok Európai Egyezménye  1. cikkelye, amely előírja, hogy: „A Magas Szerződő Felek joghatóságukon belül mindenki számára biztosítják a címben meghatározott jogokat és szabadságokat. Ezen egyezmény esetében is érvényesek maradnak R. Joseph megjegyzései a „mindenki” fogalom fogalmi terjedelmével kapcsolatban. Még egyszer el kell mondanunk, hogy a kifejezés minden emberi lényt jelent, és ezért magában foglalja a születendő gyermeket is. Ennek az egyezménynek a tartalmát még a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata sem módosíthatja.

11./ A fent említett szerződéseket aláíró államok közül jó néhány, köztük Magyarország is, törvényesen engedélyezi az abortuszt olyan helyzetekben, amikor a fogantatott gyermek fogyatékossága vagy súlyos betegsége nagy valószínűséggel fennáll. Ez tulajdonképpen a meg nem született gyermekek egészségi állapotuk alapján történő negatív szelekciójának jogi megengedhetőségét jelenti, és a fogyatékosság- vagy betegséggyanús személyek fizikai eliminációját eredményezi. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény preambulumával összhangban a fogyatékossággal élő gyermekeknek teljes mértékben kell élvezniük minden emberi jogot, a többi gyermekkel egyenlő alapon és figyelembe véve, hogy a gyermekek jogaira vonatkozó egyezmény rendelkezései érvényesek.

12./ Hangsúlyozni kell azt is, hogy a terhesség-megszakítás megengedhetősége a gyermek súlyos és/vagy visszafordíthatatlan sérelmére vagy életveszélyes betegségre alapozva az eugenikus (fajnemesítés – a szerk.) gyakorlat megnyilvánulása, amely demokratikus államban nem megengedett, vagyis ez nem jogállamiság. Amint azt a szakirodalom helyesen megjegyzi, az eugenikus gyakorlatok „az emberi jogok elleni legnagyobb támadások”.

13./ A megfogant/meg nem született gyermek – betegség vagy fogyatékosság diagnózisával vagy anélkül –, mint az emberi jogok alanya, státuszának elemzése során hivatkozni kell a nemzetközi bizottságok által kiadott véleményekre, ajánlásokra, iránymutatásokra és más hasonló dokumentumokra, amelyek ellenőrzik az előírások betartását, mint például, az ENSZ egyezmények. Hangsúlyozni kell, hogy ezeknek a bizottságoknak nincs egységes álláspontja a születendő gyermek életének védelmében. Például az Egyesült Nemzetek Fogyatékos Személyek Jogainak Bizottsága megállapodott abban, hogy: „Azok a törvények, amelyek kifejezetten megengedik a fogyatékosság miatti abortuszt, sértik a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt (4., 5., 8. cikk).” Ezzel szemben, más bizottságok, köztük – ami különösen sajnálatos –, az Egyesült Nemzetek Gyermekjogi Bizottsága, próbál nyomást gyakorolni a Gyermekjogi Egyezmény részes államaira, hogy csökkentsék a meg nem született élet jogi védelmének színvonalát az úgynevezett „abortuszhoz való hozzáférés" biztosításával.

14./ Az ilyen testületek által kiadott valamennyi dokumentum és ajánlás csak javaslat, és nem képezi kötelező érvényű nemzetközi jog forrását. Tisztázni kell, hogy az ENSZ által létrehozott bizottságok fő feladata, hogy megvizsgálják a részes államok által benyújtott jelentéseket, és záró észrevételeket vagy általános megjegyzéseket tesznek a benyújtott jelentésekkel kapcsolatban. A bizottságoknak nincs jogkörük a létrejöttük alapjául szolgáló szerződések tartalmának módosítására, új szabályozás bevezetésére vagy a meglévők újra értelmezésére, nemzetközi szerződések értelmezésének kötelezővé tételére, kötelező ajánlások megfogalmazására. Ezek általános megjegyzések, amelyek különösen nyilvánvalóak a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény V. része esetében.

15./ Ellentétben bizonyos jogalapot nélkülöző véleményekkel, a kötelező érvényű nemzetközi jog nem ismeri el az „abortuszhoz való jog” fogalmát. Érdemes hivatkozni az általános jogállamiságra, amely szerint „ex iniuria ius non oritur”, vagyis „nem lehet jogsértésből jogot levezetni”. Ezért nincs olyan fogalom, mint pl. „szubjektív jog az abortuszhoz” a nemzetközi jogban, amely kötelezi Magyarországot is.

16./ A nemzetközi kötelezettségek – Magyarországé is! – fentebb bemutatott elemzése és az előadott érvek alapján vitathatatlan, hogy egy gyermek, aki megfogant, de még meg nem született, emberi lény, és ezért az emberi jogok tárgya. A gyermeket eredendően megilletik ezek a jogok, mint az emberi fajhoz tartozó lényt, akinek egyedi genetikai kódja megkülönbözteti őt anyjától, akinek a méhében tartózkodik és fejlődik. Az ilyen gyermeknek megvan a maga méltósága, amelynek védelme a hatóságok felelőssége. Az emberi méltóság tiszteletben tartásának alapvető feltétele, hogy kivétel nélkül minden meg nem született gyermeknek törvényes garanciákat adjunk élete védelmére, hatékonyan és konkrétan, ahogy a megszületett gyermeknek is.

Közreadja: Czeglédi Andrea

Egyházról, államról, hitről… Beszélgetés Ft. Bokros Leventével…

Sok-sok kérdés merül fel manapság az emberben. Sem állami, sem egyházi ügyekben nincs már meg az a biztos támpont, ami az állandóságban, a megváltoztathatatlanban rejlik, hiszen minden mozgásban van. Modernizálunk, újítunk, változtatunk anélkül, hogy tudnánk miért is tesszük. Olykor pedig úgy tűnik, hogy magát Jézus Krisztust is vigyázzba állítják, ha ezt a mai világ trendjei megkövetelik. Számos vita és békés beszélgetés zajlik családokban, társaságokban, egyházon kívül és belül a ma, oly sokszor felvetődő bizonytalanságokat elemezve. Egyenesbe hozni és rendezni a bizonytalanságokat varázsütésre nem megy. Barátommal, a cserhátszentiváni plébánossal, Bokros Leventével, az egykori frankás diákkal beszélgettünk a jelen nagy kérdéseiről… 

– Mi a véleményed az Egyház társadalom általi megítéléséről?

Nagyon szélsőséges a hozzáállás. Decemberben részt vettem egy beszélgetésen, aminek az volt a címe, hogy „KINEK HITELES MÉG AZ EGYHÁZ”. A cím nagyon elgondolkodtatott. Az Egyház tagjai azok, akik meg vannak keresztelve. Mi vagyunk azok, akiket látnak, és itt nem klérusról vagy a lelkészekről van szó a címben, hanem minden megkereszteltről. Amit ott átéltem az, hogy sokan aggódnak a közösségükért. És jogosan féltik az Egyház jelenét. Még akkor is, ha sokan csalódottak. Ez a nézőpont persze, sokszor szubjektív, mert ma jórészt a sebeket látjuk és azok is azt láttatják. Az Egyház arca ennél sokszínűbb és szebb.

 

– Ártott-e az utóbbi idők botránysorozata a jelen és a jövő magyar Egyházának?

Egészen biztos, hogy mindenkit megvisel minden eset. Német László belgrádi érseknek, a most kinevezett és bíborossá kreált püspöknek a szavai nagyon mélyek: „az egyházi pedofiliánál nem lehet statisztikákkal takarózni”. Sebként éljük meg a kiüresedő plébániákat, a papi hivatások csökkenését és a szolgálatukat elhagyó papok és lelkészek „pályamódosítását” is. A válasz röviden az, hogy: – ártott.

 

– Fenntartható-e a magyar kereszténység a jövőben, illetve visszafordítható-e a súlyos mérteket öltő hitehagyás és egyház-elhagyás?

A 70-es évek elején Ratzinger bíborosnak, az akkori München-Freisingi Főegyházmegye pásztorának először rádióban elmondott, majd könyvben megjelent írásában kristálytisztán leírja a jövő Egyházát. A Mustármag reménye című könyv prófétai mű. Így ír a szerző arról, amin most megyünk át:

„Hamarosan lesznek olyan papjaink, akik a szociális munkások szerepére süllyednek és a hit üzenete pedig, politikai látásmódra redukálódik. Minden elveszettnek tűnik, de a megfelelő pillanatban, pontosan a válság legdrámaibb szakaszában, az Egyház újjászületik. Kisebb, szegényebb, szinte katakombás lesz, de szentebb is. Mert ez már nem azoknak az Egyháza lesz, akik a világ tetszésére törekszenek, hanem az Istenhez és az örök törvényéhez hűek Egyháza lesz. Az újjászületés egy kicsi, nyilvánvalóan jelentéktelen, ám mégis megdönthetetlen maradék munkája lesz, a megtisztulás folyamatában. Mert Isten így működik.  A gonosszal szemben egy kis nyáj ellenáll.” 

A sebeinkkel együtt kell élnünk és azokat nem letagadnunk. A liturgiában az első szó a bűnbánat szava. Az egyén és közösség bűnvallása. A nyugati válság önimádata, csendes hitehagyáshoz vezetett. Ha még sokáig csak magunkkal foglalkozunk, magunk körül forgunk, nem lesz szavunk és utunk a keresőkhöz, a sebekkel élőkhöz. A hitehagyás ellen mindenki tehet. Ugyanígy a megújulásért is. A katolikus Egyházban minden nagy megújulás a nagyok, azaz a szentek életének megújulásával kezdődött. Példa erre Assisi Szent Ferenc és Loyolai Szent Ignác. A megújulás az Egyházban soha nem jött kívülről.

Benedek pápa azt mondja, hogy: „Olyan emberekre van szükségünk, akiknek Isten megnyitja a szívét. Mert csak az Istentől megérintett emberek által tud visszatérni Isten az emberek közé.”

 

– Bergoglio új, modernista elképzelései ártanak-e a tradicionális (Szent László által „megfogalmazott”) magyar kereszténységnek?

Most Ferenc pápára gondolsz. A Pápa jól ismeri a magyar lelket, de Ő világ-egyházban gondolkodik. Jóllehet, megfigyelhető a fiatalok között egy tradíció utáni vágy. Elég ehhez betérni olyan templomokba, ahol ilyen módon ünneplik a szent liturgiát. Aránytalanul sok a fiatal ezeken a szentmiséken. XVI. Benedek azt mondja: „nem emberibb Egyházra van szükségünk, hanem istenibb Egyházra”. Erre pedig óriási nyitottság van. Van egy nagyon profán megfogalmazása is a liturgikus szemléletnek, miszerint attól, hogy megfordítottuk a pultot, nem lett kelendőbb az árú...

Nem élhetünk egy nosztalgia-múzeumban, és új módon kell cselekednünk a Lélek erejében. Jézus az utolsó vacsorán azt mondta, hogy EZT TEGYÉTEK, nem pedig azt, hogy ÍGY TEGYÉTEK. A hogyan ránk lett bízva úgy, hogy amikor Istent keressük, az ember szemébe kell néznünk.

A liturgiában Istenhez emeljük fel magunkat és az Eget hozzuk le közénk. Ebben az egyénieskedésnek nincs helye. Ferenc pápa álma pont nem a megszokottság és ilyen értelemben azt látjuk, hogy új utat keres a jövő Egyházában. Ma már a tradíciónak is új értelme van. Olyan ez, mint egy család karácsonyi ünnepe. Mindig változik, sosem marad régi, nagymama korú ünnep. Ma új módon kell az evangéliumot átadni és ennek leghitelesebb módja a krisztusi élet. Valójában akarjuk-e, hogy általunk legyen Jézus a mai ember kortársa (Ternyák Csaba érsek gondolata)?

Én a mában szeretek élni. Az Egyház bizonyos értelemben mindig változik a külsőségekben, de a hit nem csorbulhat. A liturgikus elemek is változhatnak, de a liturgia egészének van egy kötelező szabálya. Sokszor ebben észre is vehető a liturgiát végző lelkisége. Mi akadályoz meg egy közösséget abban, hogy vasárnaponként maga írja a hívek könyörgését? Ez nem lenne személyesebb és naprakészebb? Ferenc pápa új szemlélete sajátosan spanyol és argentin jellegű. Ebben van az újdonság és ez nekünk, európaiaknak új. Hogy ártanak-e? Szerintem a tradicionalista szemlélet számára minden ártalmas, ami formailag nem tridentista.

 

– Veszélyt jelent-e az újpogányság a magyar kereszténységre?

A pogány nem istentelen, a pogány hívő. Csak sok-sok istene van. A mai pogányság igazából jórészt válogatós, tetszik, nem tetszik hozzáállás és szubjektív jelenség. Valójában az emberi értéktől és annak reális kihívásaitól iszonyodik, ezért tart távolságot az egyéniségektől és személyességtől. Az újpogányság lényege a régi kultusz tagadása, ami helyett csak a korszellem diktálta külsőség lebeg. Ahogy mondani szokás, az ördög kirakata is káprázatos, csak a raktárai üresek. A ma veszélye az elmagányosodás, amire több mint ötven éve azt írta Pilinszky, hogy „a ma emberének a magányból kell vizsgáznia”. Camus óta új tartalma lett a közönynek. És itt van a mindannyiunkat fenyegető kiégés ördögi köre is. A megszokottság pedig, mindent képes elfedni vagy akár pótolni. Az újpogányság lényege a közöny. Társadalmi lakmuszpapír. A közöny  a társadalom pogánysága és szubjektivizmusa.

 

– Milyen szerepe lehet a nőknek az egyházban? Fontos-e bevonni a nőket Pál tiltása ellenére a liturgiába, a templomi-, és az oltárszolgálatba?

Negyven évvel ezelőtt, még Frankás diákként, Szombathelyen láttam, hogy áldozatási engedéllyel áldoztatott egy bőrgyógyász doktornő. Ha ezt most olvassa valaki, talán megrémül. Ismétlem, az Egyház mi vagyunk, de itt nincsenek demokráciának látszó attitűdök. Érdekes felvetése a mai embernek ez a mindenkinek mindent lehet óhaja. Nekünk pedig, valós és érthető válaszokat kell adnunk mindezekre. A ma embere nem elégszik meg a mert így szoktuk két ezer éve válasszal. Érdemi és értelmes választ kell adnunk, hogy akár a keleti, akár a nyugati liturgiának mik a tartó elemei. Bábel érsek úr találóan mondta, hogy most mindenki gondoljon a saját nagyanyjára. Mondanád-e rá, hogy ő a megyéspüspök? A családi asztal az első liturgikus tér. Annyi mindenben ott vannak a nők az Egyházban. A hitoktatók képzésében többen vannak, mint a férfiak. Szent Pál a tapasztalatából és korának zsidó tradíciójából írja le a tanítást, hogy ott a nők ne legyenek főszereplők. Az ortodoxiában sem azok. A liturgia – ismétlem –, nem az önkibontakoztatásnak és női jogoknak a színtere. Az, azért nagy lépés a Vatikánban, hogy Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává. Már Szent II. János Pál pápa nőket küldött az ENSZ női jogokkal foglalkozó üléseire. Szeretném, ha ez liturgikus kérdés nem alá-fölé rendszer szerint lenne kezelve. A protestantizmusnak is megvan a maga útja. Ám, a liturgikus fegyelem „családonként” eltérő.

 

– Mennyire katolikusok az egyházi iskolák ma, Magyarországon?

A papnak nem feladata a ped-program minősítése, neki a nyáj között kell lennie. A nyájtól pedig, nem szabad azt elvárnunk, amire nem tanítottuk meg vagy nem éltük át velük közösen.

Az egyházi iskola olyan lehetőség a hit átadására, ami oda-vissza hat. Minket ott is néznek, tanulnak tőlünk, de nem ránk vagy a véleményünkre kíváncsiak. Ott mi megtanulhatunk a nyáj hangján beszélni és egyszerűen élni. Hallgatni és nem kioktatni…

– Miért vált a papképzés súlytalanabbá a korábbi szemináriumi felkészítéshez képest? (Erről sokan panaszkodnak…)

Nem ismerem a papképzés módszereit, de úgy látom, hogy a mostani időkben egyre erősödik annak a felismerése, hogy a növendékek nevelői lelkipásztori és nem csupán tanári karakterek legyenek. Erre az Esztergomi és a Központi Szemináriumot hozom fel példának.

A társadalmi hatások bennünket is érnek. Benedek pápa int a relativizmus diktatúrájától. Az pedig, minden téren tombol. Nyíri Tamás professzor több mint harminc éve figyelmeztette a hallgatóit, hogy a magyar közgondolkodás zsákutcája, a személyekről való polemizálás a tények helyett.

A papképzés azért is nagy feladat, mert a jelöltek sokszor csonka családból, olykor háttér-közösségi élmények miatt jönnek a szemináriumokba. Hat év után sokszor olyan kihívásokkal találkoznak, ami egy zárt helyen nem éri őket. Egy teljesen extrém példát mondok. Párizsban az a gyakorlat, hogy a fiúk plébániákon élnek, onnan járnak be stúdiumokra, és havonta egyszer töltik a hétvégét a szemináriumban. Nem a papképzés súlytalan, hanem a mai kulturális közeg.

 

– Igaz-e, hogy minden vallás Istenhez vezet és minden vallás Isten akarata szerinti? (a Krisztusi tanítással ellentétes…)

„Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”  (Jn 6, 39) Szent Pál ezt írja a Timóteushoz küldött első levelében: „Mindenekelőtt arra kérlek, végeztess könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, királyokért és minden följebbvalóért, hogy istenfélelemmel és tisztességgel teljes, békés és nyugodt életet élhessünk. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő Isten és ember közt: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért. Erről kellő időben tanúságot kell tenni. Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítója, hitben és igazságban.” (Tim 2, 1-7) Tehát, Isten akaratával az a megegyező, hogy mindenki üdvözüljön. Az akarja és a megengedi között nagy különbség van. De a megváltás Krisztus műve. Tisztelnünk kell minden vallást, ahol Istent keresik. Az azonban, hogy Isten akarata lenne, ezzel óvatosan kell bánni. Mint azzal a kérdéssel is, hogy „kinek hiteles még az egyház?”. A kérdés feltevése alkalmat ad, hogy arra válaszoljunk, amit abban a helyzetben kérdezni kellett volna. Például, így is fel lehet tenni ugyanazt a kérdést: „kinek nem hiteles ma az Egyház?”. Ajánlom házi feladatként Hermann Hesse Üveggyöngy játék című könyvét, abban is a Gyóntatóatya fejezetet. Ott igen értékes dialógusban, a két pap beszélgetésében megleled a választ. Röviden: arról van szó, hogy az embernek rá kell találnia az Istentől jövő szóra, az Igére, aki maga Krisztus. Ez az út más és más, de „kívülről nem lehet az embert megváltani' (XVI. Benedek Spe salvi enciklika).

 

– A magán kinyilatkoztatások sokakat megzavarnak és még több esetben ezek miatt hívő keresztények ugranak egymás nyakának. Lehet-e hinni ezeknek a nap, mint nap felbukkanó jézusi, Mária általi üzeneteknek?

Ferenc pápa azt mondja, hogy Mária nem postás. A kinyilatkoztatás lezárult. Isten elmondott mindent Krisztus életével, magával a Krisztus-eseménnyel. A magán üzenetek nem közösségi-, és kötelező tanítások. Folyamatban lévő – akár csodákról is – a Vatikán soha sem nyilatkozik. Talán megdöbbentő, de ha egy katolikus nem hisz Lourdes vagy Fatima csodáiban, azzal nem sért hitet.

 

– Van-e mód arra, hogy az egyház és a társadalom megőrizze a „magyar kereszténységet”, azaz mint P. Zadravecz hirdette, a kereszténység azért más Magyarországon, mert nem csak kereszténységről, hanem a magyarságról is szól?

Nincs két egyforma hit. Nekünk, magyaroknak, Szent István király és a Szent Korona felajánlása elég biztos iránytű. Mindszenty bíboros, Isten Szolgája ezért is választotta püspöki jelmondatául: Pannonia Sacra / Szent Magyarország. Minden augusztus 20-án halljuk az erős alapra épült ház evangéliumát (Mt 7, 24-29) és a Példabeszédek könyvének idézetét: „őrizd a szívedet, mert abból fakad az élet” (Péld. 10). Minden nemzetnek megvan a sajátos nemzeti hagyománya. Javaslom a gyalogos zarándoklatokat, a böjti fegyelmet, a családonkénti közös imát, a búcsújáró helyeken lévő csendes imákat, a helyi karitász csoportok családi koma-táljait, a kisgyerekes családok koszttal való ellátását és az öregek, betegek rendszeres és megszervezett látogatását. Ha már oly büszkék vagyunk a vendégszeretetünkre és konyhánkra, abból jut oda is, ahová jó helyre megy. Nem magyarkodni kell, hanem magyarnak lenni és akkor az Egyház letagadhatatlanul tájnyelven fog szólni.

– Helyes-e, hogy a politika pénzzel és egyéb „kiváltságokkal” magához köti az egyházat, ami miatt a kormány politikai ellenfeleinek a tábora azonosítja a hatalommal és ezért megveti az egyházat?

Örökölsz egy ingatlant, de anyagi javakat nem. Miből újítod fel? Visszakaptuk, amit kértünk, de azt, amiből épült, amiből üzemeltették és munkaadók voltak, azt nem. Hány templom, kolostor épült egyházi hozzájárulásból (egyházadó)? Téves információ, hogy Franciaországban minden templom állami tulajdon. Jó az ottani rendszer, ami így működteti a templomokat, de ott az egyházi hozzájárulást kőkeményen elkérik. Párizsban láttam, hogy a tíz százalék(!) az nem is kérdés, az adventistáknál tizenöt. Öt százalék megy a teológusok képzésére. Amikor levegő után kapkodtam, kedves szombatista barátom, Michael úr, csak annyit mondott: „Miért? Ezt az egészet csak kaptuk. Nem kellene hálásnak lennünk mérlegelgetés nélkül?” Hadd mondjam már ki, hogy a mindenkori kormány politikai ellenfelei is járnak templomba, ha vallásgyakorlók. A nyájat pedig, megosztani politikai nézet szerint nem krisztusi és nem is méltó. Bizonyára most mások is levegő után kapkodnak, amikor sokan azt kérdezik, hogy a Tisztelt Képviselőket miért nem a saját pártja fizeti a juttatásokkal együtt? Vagy az nem politikai alku és kiváltság? Nagyon összetett rendszer ez. Ami számomra fontos, hogy a nyájat ne terheljem ezekkel az egyébként fontos, de nem a liturgiához köthető közügyekkel. Hamvas írja: ”s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz”

 

– Van-e joga felfüggesztett papnak ahhoz, hogy egyfajta konzervativizmus égisze alatt továbbra is nyilvános szerepléseket vállaljon és nyilvánosan misézzen, megbontva ezzel az egyház egységét és megszegve az engedelmesség fogadalmát?

Nincs! Pió atyát tíz évig nem engedte a rendje nyilvánosan misézni és a levelekre válaszolni…

 

– Végül: látsz-e arra módot és lehetőséget, vagy fontosnak tartanád-e, hogy a Krisztust követő egyházak, felekezetek egymás megbecsülése mellett, de nem a jelenlegi képmutató ökumené szellemében, közösen lépjenek föl a keresztényellenességgel szemben, Magyarországon? 

Minden a személyes kapcsolatokon múlik. Az egykori gyulai plébános a lelkészekkel és a helyi rabbival vasárnapon délutánonként sétált a városban. Róna Tamás főrabbi kisfiának a körülmetélésén ott voltam a nagykőrösi zsinagógában. Volt olyan ceglédi éjféli szentmise, ahol két oldalamon a református és az evangélikus lelkész testvéreink álltak. Szintén Cegléden, a keresztény bálra három hónapig, minden vasárnap este gyakoroltuk a palotást, mert „a papok” és feleségeik (én annak hiányában, egy családos édesanyával) adtuk nyitótáncot. Nem fellépni kell a bennünket nem értőkkel szemben, hanem hitünk szerint és jó emberként közöttük élni.

 

Stoffán György

„Ezektől semmit, drágám!” – Néhány szó Fábry Sándor ügyben Bayer Zsolthoz

 

Olvastam, amit Fábry Sándorról papírra vetettél, és igazolva látom az általa mondottakat. Hiszen, az újságírói etikátlanság, a trágárság, mások „aljas szaremberezése” olyan ordenáré stílustalanság, amilyet csak a külvárosi olajpadlós kocsmák ivóiban lehet hallani, de ott is legalább két sallert érnek.

Ti megengedhetitek magatoknak, hiszen azt írod, hogy Ti kormányoztok. Ha pedig ez így van, akkor Fábrynak igaza van abban, hogy „ezektől semmit!” Hiszen, Fábry mind műveltségét, mind szakmai tudását és emberi magatartását illetően összehasonlíthatatlanul magasabb szinten áll, von aus haus. A másik észrevételem az, hogy eddig úgy tudtam, dr. Orbán Viktor kormányoz, nem ti – hála Istennek, bár a Kossuth- díj odaítélésének kritériumait igazán nem értem és kissé furcsának is tartom az utóbbi idők Kossuth-díjasainak névsorát szemezgetve. (Ha átvettétek a kormányzást a Miniszterelnök úrtól, azt illett volna a sajtóban megemlíteni…) Fábry Sándor nem a kormányt "méltatta" azzal, hogy „ezektől semmit!”, hanem azt a körülményt, azt a néhány évet, amelyről e két szó előtt beszélt. Tehát, Kedves Bayer kolléga, ti egyszerűen, ócska magyarpéteres és gyurcsányos stílustalansággal nekiugrottatok Fábrynak, karaktergyilkosként, és kórusban ugatjátok a kiragadott két szót, lejáratva egy remek szakembert, egy köztiszteletnek örvendő showmant, akinek stílusa, egyénisége egyedi, ezért eltér a mai médiadiktátorokétól, azaz, a tiétektől, de ez azért lehetséges, mert letett annyi értéket az asztalra, ami által megengedheti magának, hogy ő Fábry Sándor legyen. Nem megvett, átalakult, szellemiségét kaméleonként váltogató, fizetett untermann.

Fábry nem volt ilyen-olyan politikai körök kedvence, ő az ország kedvence, mert nem politikából akart élni, nem volt eltartottja a rendszernek, hanem abból a tudásból él, amelyet a legnagyobbaktól kapott, mint az a podcastból is kiderült. Fábry nem asszisztált az erdélyi magyar sajtó kivégzéséhez, nem váltogatta politikai hovatartozását a dotáció mentén, és nem mutogatott soha pártkönyvecskét, amely élete végéig jó megélhetést biztosítana a számára. És ha már a pénz szeretetéről is voltál kedves oly bájos sorokat papírra hányni, Fábry nemzeti média-guillotine általi kivégzésekor, kérlek, nézz magadba és nézz a mai nemzeti média szereplőinek a zsebébe. Fábry hozzátok képest szegény ember. Hiszen ti, egymásnak osztogatjátok a díjakat – ha már ti kormányoztok –, és az a nyerő, aki fényesebbre nyal bizonyos seggeket. Mint mindig… Ezt tették egykor az antifasiszták is. Egymást igazolták és egymást tüntették ki.

Jobban tetted volna, ha tanulsz a jelzett podcastból, és – ha már ti kormányoztok –, egy elnézést kérő cikkben legalább ígéretet tettél volna a Kossuth-díjra. Mert én is tudnék néhány nevet mondani az elmúlt évek díjazottjai közül, akiknek a kitüntetésekor nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Ám, ahol Győzike a nemzeti oldal új erőssége, Kisgrófó a zenei műveltség és a Megafon a következő kétharmad letéteményese, ott megértem Fábry „ezektől semmit” kijelentését, még ha nem is a kormányra értette, ahogyan, mélyen tükörbe nézve, ti értettétek (el). Talán az efféle magatartásra mondhatták jó magyar eleink, minden sértést úrimód és méltósággal kerülve: „Si tacuisses, philosophus mansisses!”

Ha ugyan volt kellő bölcsesség ennek előtte… Igaz, Fábry akkor is jobboldali lelkületű volt, amikor te a Horthy újratemetés és az Antall-kormány ellen írtál a Népszabiban. https://mandiner.hu/velemeny/2010/03/kenderestol-rozsadombig Nem helyénvaló tőled tehát, az „aljas szaremberezés”…

Stoffán György 

https://www.youtube.com/watch?v=vpWfSWCX2YA

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/bayer-zsolt-nem-finomkodott-fabry-sandorral-2598916

Lebontották a gyászkordont!

Úgy tűnik, hogy a többi zsíros, turistákat kizsebelő, proli tarhálás védelme érdekében a legújabb lehúzásnak véget vetett az I. kerületi banda. Elbontották ugyanis a gyászkordonokat a Schulek-Mikula tervezte és építette Halászbástya elől. Igaz, a felső szintre továbbra is pénzért lehet felmenni, de legalább az alsó rész visszakerült jogos tulajdonosához, a néphez!  Persze, ezek után oda kell figyelni, mert régi igazság, hogy amit egy rabló kinéz magának, azt százszor is megpróbálja ellopni... 

Fotók: Lux László és a 444. 

A végleges, műemlékvédelemre is fordítható anyagi forrás megszerzése, a következő módon úri és méltóságteljes megoldás volna, a fekete tarha-kordon helyett:

A Budai Várba való belépés a nem magyar turisták számára legyen ötezer forint/fő. És akkor nem kellene sehol kordon, fizetőskapu és más, proli házmesteres, kéregetős, önlejárató megoldás. Magyaroknak, bárhonnan jönnek is a Kárpát-medencéből, ingyen legyen joguk élvezni minden magyar tulajdonát, a Budai Vár csodáit!

Egy gyenge számítás alapján is ez a megoldás, milliárdos bevételt jelentene az Önkormányzat számára. A kivitelezés pedig, nagyon egyszerű...

Stoffán György

Vidékfejlesztés -, felkapjuk a fővárosi módit

Képünk illusztráció

Lerágott csonttá vált, hogy a vidék mennyire elmaradott a fővároshoz képest. Egyesek szerint ez a lemaradás behozhatatlan, de most, a Halász-bástya gyászkordonjának apropóján eljátszottam a gondolattal, hogyan is lehetne felzárkózni e csodás világvároshoz. Jobbnál-jobb ötletek kavarognak a fejemben, hogyan lehetne megreformálni kicsiny zsákfalunkat és fellendíteni a faluturizmust.

Lássunk hát tüstént neki, tervezzünk és ötleteljünk! Kezdjük rögtön az elején! Első a megközelíthetőség…

A bevezető útszakasz állapota éppen megfelel, hiszen a kátyú-folt arány a Közutasoknak köszönhetően éppen olyan, mintha Budapestre autóznánk. Ez roppant hasznos, hiszen biztosítja, hogy az autósok ne lépjék túl a megengedett sebességet. Amennyiben mégis megteszik, a környék vállalkozóinak biztosítanak megélhetést és értékes adóforintokat a helyi önkormányzatnak. Azoknak, akik megszokták a dugókat, ideális útvonal, hiszen toporoghatnak az utánfutós traktor mögött, lehajthatnak az útról a szemből közlekedő kombájn miatt és kerülgethetik az enyhén imbolygó biciklistát.

Aki inkább a tömegközlekedést választaná, annak angol-, koreai-, mandarinnyelvű prospektusokon népszerűsítjük a MÁV helyi, speciális ajánlatát. Óránként egy vonat és a vasútállomástól busz vagy egy kis séta. A turisták választhatnak a kardio-edzés és a látványséta között. Ez utóbbi többe kerül, mert a sportra kérhetünk állami támogatást. A látványséta látványösvényen történik, amely rögtön az út mellett található, és három kilométer hosszúságú szakaszon csodálhatják a résztvevők a helyi növény- és állatvilágot. Érdekességképpen megemlíteném különleges akácainkat, csodálatos nyárfáinkat és az árok partján egerésző Cirmit, a faluszéli, tarka macskát. A látványösvény igénybevételéért potom összeget kérnénk, csupán ezerötszáz forintot, ami lássuk be, igazán baráti ár. A buszon való közlekedés kicsit többe kerülne, ám, cserébe mindenkit kísérhet egy állat ingyen és a biciklit is ingyen szállítanánk, ami igen hasznos volna, hiszen Józsi bácsi biciklijét ingyen elhoznánk a biciklitárolóból. Aki nem hajlandó igénybe venni a helyi tömegközlekedés járatait és a látványösvényt sem, menekülési útvonalat választhat a traktorok, esetleg a kombájnok között.

Közlekedésfejlesztés megoldva, lássuk hát, hogyan tovább…

A falu szélén állandó és időszakos kiállítás is látható. Az állandó kiállítás – a falutábla – ismeretlen művész alkotása. Az időszakos kiállítás – szalmabála, színezett farostlemez nyúl, rénszarvasok, szán, tök, mosolygó rémkereszt és egyéb, neoprimitív alkotások, a helyi művészeti kör sufniművei – ugyancsak ezerötszázért megtekinthetők. Fotó, szelfi ára további ezer forint. Hogy az esti látogatók is megcsodálhassák a kiállítást, napelemes lámpa biztosítja a díszkivilágítást. A díszkivilágítás ára ötszáz forint és ugyancsak ötszáz forint a napenergia hozzájárulás. Családok kedvezményes áron, potom nyolcezer forintért vehetik igénybe a látványösvényt és tekinthetik meg az állandó kiállítást. Az időszakos kiállítás is megtekinthető családi jeggyel, további háromezer forinttért.

A helyi, egyetlen vendéglátó egységbe (kocsma - a szerk.) betérve választhatnak falmelléki bubimentest ötezerért, bubis vizet nyolcezerért, de mindenképpen meg kell kóstolniuk a híres specialitásunkat, a kannást is, amely segít ráérezni a hely szellemére. A családi fogyasztás jobb esetben hetvenezerből megúszható. Utána, kis levezetésként választható a bokorugrás, árokmászás és egyéb könnyed testmozgások.

Történelmi nevezetességként megtekinthető a helyi TSZ maradványa, a lebontott műemlékek hűlt helye és Mariska néni, aki fiatalkorában…, no, de gyerekek előtt inkább hagyjuk…, kitesszük majd a 18-as karikát.

A családoknak ajánlhatjuk a pikniket is. A helyi boltban megvett kiflit és felvágottat egy padon ülve, helyfoglalás ellenében, a nagybót mellett elfogyaszthatják. Természetesen, a panorámáért külön kell fizetni, ezerötszázat. Aki nem fizet, az bizony, csak a bokrok között kaphat helyet, megfosztva így, a helyi nevezetességek, mint az egészségház, a sohasem működő mini-szökőkút és a nyíló virágok látványától. Külön program a hétközi kisebbségi vásár, ahol bármi kapható, a laposelemtől a meisseni porcelánig. Ennek megtekintése csak kétezer forint fejenként. A helyi önkormányzat feljelentési versenyt is hirdet azok számára, akik legalább két napot töltenek el a faluban. Bárkit feljelenthetnek ötezer forintért, akinek fű nő a járdáján vagy csúnyán néz a szomszédjára. A feljelentgetés, mint népi hagyomány a helyi folklor része.

Ebéd utáni program a falu másik végének bejárása, a kukoricatábla megtekintése, a disznónevelde megszaglászása. Külön felárat kérünk a friss, harapnivaló, falusi levegőért és a naplemente látványáért. Kis üvegcsében helyi, valódi útszéli por is vásárolható.

Helyi extrákért, mint a harangszó, a kakaskukorékolás és Pista bácsi, amint a kocsmából hazafelé tántorog, a speciális csomagban fizethetnek.

Mivel zsákfaluban járunk, az út kifelé ugyanott vezet, ezért a költségek is ugyanazok. Aki nem akar fizetni, azt megbírságoljuk, majd a NAV behajtja, vagy kutyákat uszítunk rá.

Még egy fontos részlet…, ejnye, de figyelmetlen vagyok! A parkolást zónákra osztva oldjuk meg. A szántóföld szélső kátyúja a C zóna, ez a legolcsóbb. Itt csupán ötszáz forintot kell fizetni percenként. Aki elakad, azt hatezerért egy traktor kihúzza. Az út széle, félig padka, félig árok a B zóna. Itt ezer forintot kell fizetniük percenként. Persze, a vészvillogó működtetése itt kötelező. Az A zóna a bolt, a posta, az egészségház környéke. A legjobb helyek, így az ezerötszáz forint percenként, igazán baráti ár.

Nagyjából ennyi volna a felzárkózás tervezete. Akinek vannak egyéb ötletei is, azt repesve várom, benyújthatja pályázatként. Ötletenként ezerötszázat kérek csupán, és ha bejön, majd osztozunk.

Addig is, azt üzenem a leendő látogatóknak, hogy gyűjtögessenek lelkesen és idén nyáron akár megengedhetik maguknak ezt a fantasztikus élményt, amit fentebb ecseteltem.

Czeglédi Andrea

Halászbástya – ócska szatócsok kezén

 

A kapitalizmus émelyítő dögszaga elérte a Halászbástyát is. Ugyanis, mindenért pénzt kérni, mindent pénzért mutogatni a legprimitívebb, ocsmány bunkóság. Most az I. kerületi „néptanács” döntött úgy, hogy már nem elég a Halászbástya lépcsőjének alján pénzt darizni a látogatóktól, hogy azok öt méterrel magasabbról nézzék a dunai panorámát, de már azok is fizessenek, akik a Szent István szoborral egy szintről néznének le a Parlamentre. A hír hallatán összerezzentem, hiszen a hülyeség és az aljas, pimasz kerületi vezetés túl tesz Kun Béláék mindent vörösbe csomagoló ünnepi elmebetegségén. Igaz, ők nem kértek pénzt azért, hogy Budapest láthassa a moszkvaista dekorációt. Ezek a mai I. kerületi bunkók azonban, fekete kordont húznak a Halászbástya elé, hogy meg se lehessen közelíteni a látványt, a várból csodálatos panorámát nyújtó Budapestet. Igaz, már az sem volt normális dolog, hogy a felső szintre lépésért pénzt kértek, de az ember azt gondolta, hogy ha jön egy tisztességes várkerületi vezetés, akkor az efféle proli huncutságok megszűnnek, és a Budai Vár visszakerül a magyar polgárok, valamint a fővárosunkban gyönyörködni akaró külföldiek tulajdonába, ahogyan azt megépítésekor tervezték. Hiszen, a Mikula Ferenc-Schulek Frigyes kettős remek alkotása nem a pénzéhes söpredéknek, hanem a magyar népnek épült, s maga Ferencz József sem fizetett akkor, amikor a Halászbástya átadására eljött a magyar fővárosba, pedig minden bizonnyal Őfelsége maga is lenézett a „Blaue Donau”-ra, amelyet Johann Strauss oly szép keringővel tüntetett ki valamikor a békeidőkben.

Mikula, Bécset hagyta ott, hogy fővárosunkat egyedi remekeivel szépítse, így a Szent István szobor reliefjei, a Halászbástya kövei és szobrai, a Koronázó Főtemplom szent-szobrai, és sok más, a Logodi utcai alkotótelepen készült szobor és épületdísz őrzi keze nyomát.

A Koronázó Főtemplomba sem juthatunk be kellő díjfizetés nélkül, ami szintén nem kifejezetten keresztényi megoldás, hiszen, maga Jézus, kötélből font korbáccsal űzte ki az árusokat egykor a templomból. Ám, vajon ki fogja kiűzni a Budai Vár vámszedőit, az I. kerületi, MINDEN MAGYART LEJÁRATÓ ÉS MINDEN MAGYART A KILTÁSTÓL MEGFOSZTÓ GAZEMBEREKET?  Bizonyára eljön az idő, amikor valakik, valahogyan megteszik, hiszen aki kordont von fővárosunk látványát biztosító – valamennyiünk öröksége – elé, azt ki kell verni a bársonyszékéből és kikötni a főlépcső két kapujának két oldalára, a Mikula Ferenc alkotta Hét vezér mellé. Igaz Mikula nevét már lecsiszolták a talapzatról

Summa summarum: az I. kerületi vezetés nem méltó arra, hogy ezt a kerületet vezesse, hogy a magyar politikában részt vegyen, és méltó módon megőrizze nemzeti értékeinket. Ócska aljasság az, amit tesznek, s őket jellemzi ez a pénzéhes, lélektelen magatartás. Már várom, hogy egy hatalmas nejlonnal letakarják a Pénzügy Minisztérium épületét, a Koronázó Főtemplomot, a Bécsi Kaput, a Királyi Palotát stb… és aki kíváncsi, az bizonyos összegért fényképen megnézheti, mi van a nejlon alatt. Remélem azonban, hogy más önkormányzat nem veszi át ennek a társaságnak a szarevését, és nem kérnek pénzt a Vajdahunyad-vár, a Jáki kápolna meglátogatásáért, vagy a hortobágyi délibábért, esetleg a déli harangszó meghallgatásáért… szerintük „ezeöccász” nem összeg, „kicipénc”…

A magyar ember nem ilyen! A magyar ember büszke az elődei által épített emlékeire, a magyar ember vendégszerető, hiszen a legszegényebb háznál is kikerült a kenyér és a só… ha betoppant egy vendég. Ma, az I. kerületi önkormányzat a legszegényebb ház, a legbutább, ostoba fejekkel, hiszen a lelkük szegény, érzelmeik pedig nincsenek. A szegénységi bizonyítványukat maguk állították ki, mint hatóság… Pedig, én azt hittem, hogy V. Naszályi Mártánál nincs lejjebb. És rá kellett jönnöm, hogy van…  

Stoffán György

Az esztelneki Szilveszeter

Gyönyörű délelőtt volt. A Kaufland hömpölygő embertömege Karácsony után már eltűnt, így élmény volt ténferegni a hatalmas áruházban. Nem volt különösebb készülődés, de néhány dolog még hiányzott a csendes, baráti szilveszterezés kellékei közül. Alkoholt nemigen kellett venni, mert a társaságból voltaképpen senki nem volt oda a mindenféle, méregdrága bolti kutyulékért. Persze, egy-egy pohárka igazi, házi szilvórium erejéig mindenki felfüggesztette antialkohlista voltát. Hiszen az gyógyszer, s szilveszterkor pedig, kötelező az effajta gyógykezelés. Csak módjával…

A Kaufland után, a Törvényszékkel szembeni kis hentesüzletbe látogattunk el, ahol a fokhagymával spékelt köményes disznócomb alapanyaga várt ránk epedezve. A franciasaláta kellékeit is megvettük, s ki tudja, még mi került az autóba, hazafelé. A városban már itt-ott durrogtattak, mert nem lehet elég korán kezdeni a bolondságot, az ivászatot és az ünneplést. Hazafelé még a Szentkereszty-káponánál felvettünk egy torjai, s igyekeztünk, mert az idő szalad, s a vendégek – ha ígérték –, azok bizony jönnek is. Persze, barátokról lévén szó, akár besegítettek volna, ha mi nem lettünk volna készen időben a sütés-főzés élvezetes művészetével. A ház asszonya már korábban megsütötte a tésztákat, én pedig a húsnak láttam neki. Nem ronthattam el, hiszen vállaltam érte a felelősséget. A majonézes saláta is elkészült, a hús sült, az ínycsiklandozó illatoktól az ember nyála összeszaladt a szájában. Az asztal megtelt a finomabbnál finomabb tésztákkal, a Kati-tésztától a sós süteményig.

A vendégek is megjöttek, s jókedvű beszélgetéssel múlattuk az időt. A társaság összeszokott, csaknem családias hangulatban ezernyi témáról ejtett szót, s kis csalódás látszott az arcokon, amikor a ház asszonya bejelentette, hogy bizony kis időre, amíg átlépünk egyik évből a másikba, magára hagyjuk a vendégeket. Dolgunk volt pár faluval arrébb. Egy másik társasággal búcsúztattuk az Óévet. S persze nem azért, hogy felköszöntsük a Szilveszter névre hallgató házigazdát, hanem hogy vele együtt köszönjük meg a búcsúzó esztendőt.

A falukon végighaladva mesebeli látványban volt részünk. Hóval borított, kivilágított, csendes falucskákon mentünk keresztül. Esztelnekre érve, a falu templomából fény szűrődött ki, s messze a faluvégről emberek igyekeztek az Isten házába Szilveszter éjjelén, hogy időben odaérjenek az Óév búcsúztatására. A hegyek őrizte falucska temploma megtelt székely emberekkel, s az égi otthon az ő imáikkal. Szilveszter testvér, a ferencrendi plébános csengetett, s az orgona hangja felcsendült a kicsiny falu csendjét, Isten-dicsérettel megtörve.

Szilveszter testvér kihelyezte az oltárra az Oltáriszentséget, s közös, lelket gyógyító imával vártuk, hogy a nagymutató is elérje a tizenkettes számot, ahol a kismutató már várt rá. Megállítani nem lehet ezt a két, állandó rohanásban, egymás kergetésében lévő, időmérő mutatócskát, de ez így van szomorú rendjén. Éjfélkor megszólalt a harang, Szilveszter testvér áldást mondott és adott. A monstrancia úgy ragyogott, mint a nap, hiszen magával, a mi Urunk Jézus Krisztussal lehettünk együtt azon az éjjelen, amikor a világ nagy része megfeledkezve a hitéről, Istenről, erkölcsről és mindenről, amit be kellene tartani, bolond vigassággal, italok bódulatában töltötte, s tölti ezeket a perceket. Krisztussal, a franciskánus Szilveszter testvérrel, az imádkozó, éneklő székelyekkel és a torjai ház nemes lelkű asszonyával együtt ünnepelni, maga volt a csoda. Maga volt a melegség, a szeretet, az összetartozás, a Mennyország egy kicsiny darabja… ott, Háromszék vármegye hol szomorú, hol dicső történelemmel bíró falujának, ferences templomában. Esztelneken.

Még ma is hallom a lábunk alatt recsegő havat, a templomból távozó, mosolygó, nyugodt lelket sugárzó székely arcokat, az „Áldott Új Esztendőt” kívánó falustársakat. Erdélyország szeretetét, amiért máig hálás vagyok a ház asszonyának, aki még nekem is meglepetésnek szánta, életre szóló ajándékba adta ezt a csodás Óév búcsúztatót.  

Mert aki egyszer megérezte Erdély szilveszter éji csendjét, az erdélyi tél csábító illatát, a holdvilágban elő-előtűnő hatalmas hegyeket, a vendéglátó szeretetét, a székely szót, az soha nem tudja elfelejteni. S minél távolabbi emlékké nemesül az érzés, annál inkább vágyódunk, újra és újra. Ahol az Oltáriszentséget magyarul fogadja a nép, s magyarul kapja az áldást, az a hely örökké magyar marad… mert Jézus, a magyar kereszténység és Erdély örök!

Az egykor élt esztelneki barát, Nagy Mózes, évszázadok óta halott, de nevét a kézdivásárhelyi oskola máig őrzi, ahogyan Esztelneken járva megérzi az ember a ferences barátok kényszerlakhelyét egykor meglátogató, Márton Áron püspök példamutató hűségét, nemzete melletti kitartását, szeretetét is. Amikor pedig megszólal a ferences templom harangja, azzal együtt halljuk lelkünkben, az 1921-ben leégett régi ferences templom, a tűztől olvadtan lefolyó nagyharangjának kongását is… A Kárpátok gyűrűjének minden emléke ott ég, ott lángol a magyar lélekben kiolthatatlanul.  

Az idő múlik, s nem lehetünk mindig ott, ahol lenni óhajtanánk. Ám, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy minél többen és minél többször éljék meg az emberek Krisztus valósága, az erdélyi ferences buzgóság, a székely nép hite, az embertársak önzetlen szeretete élményét, amely gazdaggá és lélekben erőssé, hűségessé tesz. Amint én magam is erősödtem lélekben, hitben és szeretetben ott, Esztelneken, a Kárpát-haza kis falucskájában, azon a csodálatos szilveszteréjen, ahol Jézussal, Szilveszter testvérrel, a székely néppel és Izukával, a ház asszonyával együtt búcsúztathattam az Óévet. Esztelnekről Torjára visszaérve, tovább folyt a vendégek traktálása és a jókedvű szilveszterezés, hajnalig. Örvendtem, hogy a pecsenyehúst és a salátát sem sikerült elrontanom…  

A ház nagyszerű asszonyával másnap, egy Esztelnekhez kötődő kis túrát is tettünk… meglátogattuk Futásfalván azt az esztelneki Madonna-szobrot, amelyet az 1920-as szörnyű és máig tartó veszedelem miatt, Esztelnekről Futásfalvára, az eldugott, kis háromszéki, hegyi faluba menekítettek vigyázó, féltő kezek… de ez már egy másik emlék… egy másik történet.

Stoffán György