2025. január 2., csütörtök

Halászbástya – ócska szatócsok kezén

 


A kapitalizmus émelyítő dögszaga elérte a Halászbástyát is. Ugyanis, mindenért pénzt kérni, mindent pénzért mutogatni a legprimitívebb, ocsmány bunkóság. Most az I. kerületi „néptanács” döntött úgy, hogy már nem elég a Halászbástya lépcsőjének alján pénzt darizni a látogatóktól, hogy azok öt méterrel magasabbról nézzék a dunai panorámát, de már azok is fizessenek, akik a Szent István szoborral egy szintről néznének le a Parlamentre. A hír hallatán összerezzentem, hiszen a hülyeség és az aljas, pimasz kerületi vezetés túl tesz Kun Béláék mindent vörösbe csomagoló ünnepi elmebetegségén. Igaz, ők nem kértek pénzt azért, hogy Budapest láthassa a moszkvaista dekorációt. Ezek a mai I. kerületi bunkók azonban, fekete kordont húznak a Halászbástya elé, hogy meg se lehessen közelíteni a látványt, a várból csodálatos panorámát nyújtó Budapestet. Igaz, már az sem volt normális dolog, hogy a felső szintre lépésért pénzt kértek, de az ember azt gondolta, hogy ha jön egy tisztességes várkerületi vezetés, akkor az efféle proli huncutságok megszűnnek, és a Budai Vár visszakerül a magyar polgárok, valamint a fővárosunkban gyönyörködni akaró külföldiek tulajdonába, ahogyan azt megépítésekor tervezték. Hiszen, a Mikula Ferenc-Schulek Frigyes kettős remek alkotása nem a pénzéhes söpredéknek, hanem a magyar népnek épült, s maga Ferencz József sem fizetett akkor, amikor a Halászbástya átadására eljött a magyar fővárosba, pedig minden bizonnyal Őfelsége maga is lenézett a „Blaue Donau”-ra, amelyet Johann Strauss oly szép keringővel tüntetett ki valamikor a békeidőkben.

Mikula, Bécset hagyta ott, hogy fővárosunkat egyedi remekeivel szépítse, így a Szent István szobor reliefjei, a Halászbástya kövei és szobrai, a Koronázó Főtemplom szent-szobrai, és sok más, a Logodi utcai alkotótelepen készült szobor és épületdísz őrzi keze nyomát.

A Koronázó Főtemplomba sem juthatunk be kellő díjfizetés nélkül, ami szintén nem kifejezetten keresztényi megoldás, hiszen, maga Jézus, kötélből font korbáccsal űzte ki az árusokat egykor a templomból. Ám, vajon ki fogja kiűzni a Budai Vár vámszedőit, az I. kerületi, MINDEN MAGYART LEJÁRATÓ ÉS MINDEN MAGYART A KILTÁSTÓL MEGFOSZTÓ GAZEMBEREKET?  Bizonyára eljön az idő, amikor valakik, valahogyan megteszik, hiszen aki kordont von fővárosunk látványát biztosító – valamennyiünk öröksége – elé, azt ki kell verni a bársonyszékéből és kikötni a főlépcső két kapujának két oldalára, a Mikula Ferenc alkotta Hét vezér mellé. Igaz Mikula nevét már lecsiszolták a talapzatról

Summa summarum: az I. kerületi vezetés nem méltó arra, hogy ezt a kerületet vezesse, hogy a magyar politikában részt vegyen, és méltó módon megőrizze nemzeti értékeinket. Ócska aljasság az, amit tesznek, s őket jellemzi ez a pénzéhes, lélektelen magatartás. Már várom, hogy egy hatalmas nejlonnal letakarják a Pénzügy Minisztérium épületét, a Koronázó Főtemplomot, a Bécsi Kaput, a Királyi Palotát stb… és aki kíváncsi, az bizonyos összegért fényképen megnézheti, mi van a nejlon alatt. Remélem azonban, hogy más önkormányzat nem veszi át ennek a társaságnak a szarevését, és nem kérnek pénzt a Vajdahunyad-vár, a Jáki kápolna meglátogatásáért, vagy a hortobágyi délibábért, esetleg a déli harangszó meghallgatásáért… szerintük „ezeöccász” nem összeg, „kicipénc”…

A magyar ember nem ilyen! A magyar ember büszke az elődei által épített emlékeire, a magyar ember vendégszerető, hiszen a legszegényebb háznál is kikerült a kenyér és a só… ha betoppant egy vendég. Ma, az I. kerületi önkormányzat a legszegényebb ház, a legbutább, ostoba fejekkel, hiszen a lelkük szegény, érzelmeik pedig nincsenek. A szegénységi bizonyítványukat maguk állították ki, mint hatóság… Pedig, én azt hittem, hogy V. Naszályi Mártánál nincs lejjebb. És rá kellett jönnöm, hogy van…  

Stoffán György