Stoffán György: Elegem van a hazugságokból!

Írta:

 Stoffán György

 -

2020.05.27.

Ha azt mondom, hogy undorodom ettől a mai hazug és aljas világtól, akkor nem érzékeltettem még azt, amit valójában érzek. Olyan mélységes megvetést, amihez foghatót talán azok a magyar katonatisztek és főtisztek érezhettek, akiket a Népbíróság halálra ítélt és ott álltak a rájuk szegezett fegyvereket tartó kivégzőosztag előtt, szemben a sok prolival, akik a kivégzést jöttek nézni…

Bennem pont az a lelkiállapot dühöng. Hiszen a világ egy hazugságban él, és egyetlen kormány vagy egyház sem tud tenni ellene. Mert vagy ott állnak és várják, mikor rogy össze a halálraítélt, vagy ők a halálraítéltek… de részesei annak, ami visszavonhatatlanul és legyőzhetetlenül szorongatja a világot és benne Európát, ezen belül pedig a Kárpát-hazát.

Állami vezetők, kormányok kénytelenek alkalmazkodni még akkor is, ha tudva-tudják, hogy mindaz, amit tenniük kell, hamis. Ám, teszik, mert a haza és a túlélés forog kockán.

Pengeélen táncol a nemzetben, kereszténységben gondolkodó ember, mert ez a gondolkodásmód ma már ellenségesnek, eltaposandónak nyilváníttatott.

Az osztag előtt álló tudja, hogy vége, hogy pillanatokon belül eldördülnek a fegyverek, és ő holtan esik össze a homokzsákok előtt. Legfeljebb a pap térdel mellé, és mondja el a talán még a haldokló által is hallott, felfogott imát. Most itt tartunk…

Annyi különbséggel, hogy a pap nem térdel mellénk, mert vagy ott van a nézők között, vagy nem mer szólni… csak úgy, ahogyan a „törvények” előírják. Interneten, de ott is gumikesztyűben, maszkkal az arcán, és csaholva azok mellett, akik ezt a kegyetlen, keresztényellenes és elszigetelő sátáni tervet kiagyalták. És majd jön a vakcina, amit már a római püspök is sürget és igyekszik a hitelvek alapján kötelezővé is tenni…

A hívek egy része fut a papjával kivégzést nézni, a másik része lelkében összetörve szemlélődik, és nem hiszi, hogy ez megtörténhetett. Hiszen, amíg a szupermarketekben hömpölyög a nép, addig a keresztény-keresztyén ember előtt bezárták a templomkapukat és ostoba indokok alapján lehetetlenné teszik a hit gyakorlását. Igaz, ez csak a keresztény-keresztyén templomokra vonatkozik! Más vallások imaházai nyitva vannak… Ami felettébb érdekes.

A fake news média pedig otromba hazugságokkal igyekszik a templomi összejöveteleket, és az állítólag létező, „különlegesen veszélyes” járványt összekapcsolni. Arról azonban nem szól a fáma, hogy a Kolozsvárott nyíltan, a téren áldozó ortodox hívek közül egy sem(!) lett koronavírusos…

A világ egyházi és világi vezetői vagy megőrültek, vagy végtelenül sátáni gonoszságukban tobzódnak… mert efféle világot építeni nem a Teremtés logikáját tükrözi, hanem a rombolást, az embertelenséget, a gyűlölködést, a szellem, a tudás és az ész megsemmisítését.

Isten elleni háborúba kezdett egy láthatatlan hatalom, amely bukásával az emberiség nagyobbik részét is megsemmisíti, mert bár győzni nem tud, rombolni annál inkább. Lelket, testet, erkölcsöt, hitet… és mindent, amiből a világ és az emberiség eddig táplálkozott.

Hogyan hat ez ránk, magyarokra?

A Kárpát-medence magyarsága is sínylődik… van hasonlatunk nagyban is, hiszen ismét ott állunk kiszolgáltatva, mint egykor Csúrogon, Óbecsén, Zsablyán, Pozsony-Ligetfalun, Földváron… és ezernyi más elfeledett nevű székely faluban, a világháborúk és a békediktátumok után. Mindenünktől megfosztva, lelkünket és hitünket sárba taposva.

Száz év fájdalmának súlya és szenvedése ma újra sajog, hiszen van Csíksomlyónk, de nem mehetünk oda pünkösdkor, e nagy világhazugság miatt, nem ölelhetjük meg szeretteinket a megszállt – bocsánat –, „elcsatolt” területeken, nem élvezhetjük Martonvásáron Beethoven muzsikáját, színházaink és koncerttermeink zárva maradnak, iskoláinkban nincs gyermekzsivaj, de orgonakoncertet sem hallgathatunk a Bécsi-kapu-, vagy a Deák tér templomában.

A nemzetnek gyászolni sincs lehetősége, hiszen egymástól elzárva, templomaiból a Kárpát-hazában is kizárva vegetál. Az öregek nemcsak szellemileg és hitükben aláztatnak meg, hanem egészségüket is lerombolja a mindennapi templomba járás megszüntetése, az unokákkal való találkozás tiltása. Fiataljainkat is hermetikusan elszigetelik az idősebb korosztálytól, de a drogelosztó kocsmák, a bulihelyek nyitva lehetnek…

Az emberi érzések, a nemzeti identitás, a hit teljes beszüntetése zajlik ma a Kárpátok gyűrűjében is, amelyet a megszálló utódállamok a magyarság ellen maximálisan kihasználnak.

Törvénytelenségek ezreit emelték törvényileg elfogadott státuszba, s a politika is mást tükröz, mint amit nap nap után hallunk. Mert a politika és a gazdaság azt is szereti, akik a magyarságot nem szeretik… így két lovat igyekszünk megülni egy fenékkel…

Lesz-e még olyan világ, mint amilyet eddig ismertünk?

Nem lesz! Mert bár nemzeti keresztény kormányunk van itt a csonka hazában, az egyetemeken már tombol a liberális oktatás, a liberális tananyag, a liberális szellem ciánja. A fiatalság nagyobbik része elkötelezetten liberális, és nem is érdekli őket a nemzet, a haza, Trianon, Párizs… semmi. Európai, sőt, világpolgárként akarnak élni, és fogalmuk sincsen, hol született Mozart…

Nem lesz olyan világ, mert a hazugság, az önfényező politika, a gazdasági érdek, a pénz imádata és a megfelelni akarás minden nemzeti szólamot elnyom, megsemmisít. Ha akarjuk, ha nem, mindenki egy kottából muzsikál, csak a szólamok mások. Egy ócska csepűrágó színielőadás szemlélői, áldozatai vagyunk… miközben ott állunk a kivégzőosztag előtt és reménykedünk, hogy vaktöltény van a ránk szegezett fegyverben…

Nos, ezért undorodom leírhatatlan módon a mai világtól, a mai hazugságtengertől, a világi és egyházi vezetőktől…

Egyetlen kivezető út van ebből a sötét, sátáni káoszból… Krisztus! Aki hisz, életben marad, aki nem hisz, elpusztul…

Forrás: https://felvidek.ma/2020/05/stoffan-gyorgy-elegem-van-a-hazugsagokbol/

Krisztus karanténban… (áldozócsütörtöki gondolatok)

Írta: Stoffán György

2020.05.21.

Fotó: Stoffán György

A mai járványhelyzetben elképzelem a mennybemenetelt: Jézus ott áll az Olajfák hegyén, szemében végtelen szeretettel, oldalán és kezén, lábán a világ és az egyházak földi „urainak” hitét szemléltető sebhelyekkel.

Tőle távol, arcukat eltakarva az apostolok hallgatják szavait. Félnek, mert járvány van és nem volna szabad ilyen sokan együtt lenniük. Jézus beszél hozzájuk, de közben odaér néhány, a főpapok által megbízott katona és szétzavarja az apostolokat. Messzebbre az Úrtól. Büntetést is kirónak rájuk, mert többen jöttek össze a megengedettnél. Már nem is hallják Jézust, mert a szél zúg, a katonák hangos szóval terelik őket, egymástól is távolabb. A parancsnok Jézusnak is odakiált: – „Megmondtuk neked is, hogy ötnél többet ne engedj közel magadhoz, és ne ígérgess nekik semmit. Tűnj el a végre szemük elől.”

„Ha még egyszer megpróbáltok közel menni hozzá, vagy összejönni valahol a nevében, megbüntetünk benneteket! Nincs közös vacsora, beszélgetés! Maradjatok otthon!” – fordul a távozó apostolokhoz a parancsnok.

Az apostolok könnyes szemmel, rettegve a katonáktól, kényszerűen fordítanak hátat Jézusnak és leballagnak a hegyről. Jézus, látva a katonák fellépését, felemelkedik a felhőkbe…

Két fehér ruhás férfi még ott ácsorgott egy darabig az Olajfák hegyén. Nekik az lett volna a feladatuk, hogy a galileai férfiakat megnyugtassák… de egyetlen galileait sem láttak a környéken. Így ők is elmentek Jézus után.

A főpapok a tenyerüket dörzsölgetve, cinkosan egymásra kacsintva messziről nézték a történteket, majd elégedetten távoztak… mert arról nem tudtak, amit megígért apostolainak!

„A mennybemenetellel a megdicsőült Jézus az Atya „jobbján ül”, vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. (…) „A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén” – írta 2013. május 11-én, szombaton P. Szabó Ferenc a Magyar Kurír katolikus hírportálon.

Igen! Urunk mennybemenetelének ünnepe van. Már „csak” azt kell eldöntenünk, hogy Jézus van-e karanténban, vagy mi… Őt nem engedik hozzánk, vagy minket hozzá? Jézus fél-e hozzánk jönni a járvány miatt, vagy mi félünk hozzá menni? …

Ám, nem érdemes e buta kérdéseken gondolkodni. Mert a hívő keresztyén, keresztény embert sem karanténnal, sem másképpen nem lehet elválasztani a megdicsőült Úrtól…

Ő elment, hogy helyet készítsen a hozzá hűek számára… hiszen senki nem juthat az Atyához, csak általa! „És újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat!”

Forrás:
https://felvidek.ma/2020/05/krisztus-karantenban-aldozocsutortoki-gondolatok/

Stoffán György: Trianon 100. – ahogyan én érzem…

Illusztráció (Forrás: tothdavid.hu)

Életem legszebb pillanatai, legnagyobb fájdalmai és leginkább gondolkodásra késztető időszakai Erdélyhez és a Felvidékhez kötnek. Édesapám miszlókai származása a Felvidékhez, Kassa környékéhez, édesanyám családjának immár semmivé vált birtokrészei Pozsonyhoz, Horvátjárfaluhoz kötnek. Budai svábként nevelkedtem, de fiatalkoromban néhány erdélyi diákkal volt szerencsém megismerkedni, és jött az első nagy szerelem, a barátságok, a kézfogók, amelyekre meghívtak… az esküvők és a temetések… és soha nem éreztem, hogy külföldön vagyok.

Kassán éppúgy otthon voltam és vagyok, mint Csíkban, Pozsonyligetfalun, Torján vagy Kézdivásárhelyen. És ez ugyanolyan fájdalom, mint amekkora öröm. Mert ez a hazám. Csakhogy… az ember, ha ebben a szemléletben látja a hazáját, akkor bizony sokkal nagyobb fájdalom magyarnak lenni, mint amekkora öröm. Sokkal nagyobb felelősség is és sokkal nagyobb teher is – emiatt.

Mert látja-e valaki azok közül az amúgy lelkes magyarok közül – akik Csíksomlyón a nyeregben a pünkösdi mise alatt rántott húsos zsemléjüket eszegetik, s büszkék arra, hogy évente egyszer megjárják magukat a „határon túl” –, amit én látok, hallok, tapasztalok, a havonta megjárt erdélyi, felvidéki útjaimon?

Betérnek-e honfitársaim a romtemplomba, ahol egykor Botticelli ecsetje simogatta a frissen vakolt szentély falát? Van-e borzasztóbb látvány annál, mint amikor a magyar lelkű ember romhalmazok között bolyong, s tudja, hogy ott barokk kastély volt?

Van-e keserűbb dolog, mint végignézni a mezőn, ahol tudva tudom, hogy magyar emberek százai nyugszanak név és mindenféle jelzés nélkül, mert a megszálló hatalom válogatás nélkül ölte halomra őket… (és ilyen névtelen temető bizony akad minden égtájon ebben a Kárpát-hazában…)

Fáj-e minden magyar szíve, amikor az apró gyermek épp csak megszólal, és magyarul köszön, magyarul gondolkodik, s azt hiszi, jó helyre született… s csak négy-öt évesen rémlik fel neki, hogy a haza mindössze a ház, amelyben él, szüleivel, rokonaival?

Látták-e a csonka hon polgárai azt a félelmet, amely az elmúlt száz évben oly sokszor fehérre festette a magyar arcokat, mert ilyen-olyan hivatal, szerv vagy csak egy nacionalista járókelő belekötött… Szembe nézett-e a jó magyar polgár, aki torkaszakadtából üvölti a Székely himnuszt – persze nem rossz szándéktól vezérelve – olyan lelkésszel, pappal, aki magyarsága miatt Ilaván vagy Zsilaván megjárta a poklok poklát? …

Trianon? Lezárt száz év? Nemzeti összetartozás? Ünnep? NEM! Minden magyarnak száz éve tartó nemzeti gyász, nemzeti megalázottság, pusztító ámokfutás, szörnyű kín ez!

Negyvenöt éve járom a Kárpát-hazát, s amikor beszívom a levegőt, amely éltette rokonaimat a Felvidéken, amely birtokainkon egykor átsuhanó szellőként, esőt hozó viharként nevelte, edzette a termést, amely vitte a körmenetek magyar népénekeinek hangját… belesajdul a szívem. Mert ez a vihar, ez a levegő belemosta a történelem folyamába a mi magyar hazánkat. A magyar szót, a magyar kultúrát, a magyar imát, a magyar dalt… s ami régen büszkeségünk volt, azért száz éve már csak pofonokat, kínokat vagy halált kapunk. Pedig nem követtünk el semmilyen bűnt, amelyért ezt érdemelnénk.

S amikor Erdélyt járom, s látom a múlt romlásnak indult, vagy már lerombolt épületeit, megtapasztalom, hogy a magyar szóért legjobb esetben is köpés, primitív megjegyzés jár, lelkem mélyén kardot rántok. Amikor ezernyi panaszt hallok, amikor látom a rablás nyomait – a lekopaszított hegyoldalakat, a sárba taposott magyar zászlót, a levert „Községháza” feliratot, a lefestett helységnévtáblákat, a magyar intézmények és birtokok visszaállamosítását… a tehetetlen düh fog el.

Ám mégsem ezek a legártóbbak, nem ezek a legrosszabb tapasztalataim. Hanem az, amikor a magyar a magyar ellen dolgozik anyagi érdekből, fenyegetettségből, vagy csak egyszerűen bárgyú ostobaságból. Amikor gyermekét idegen nyelvű iskolába íratja, mert akkor jobban érvényesül, amikor legyint, ha valamilyen pusztításról, épületbontásról vagy iskolabezárásról hall… vagy amikor a személyes szabadság megcsonkításába is belenyugszik, mert abból nem lehet baja… Amikor nem mondjuk ki, mi fáj, amikor titkoljuk azoknak a neveit, akik tehettek erről a szenvedésről, s akik ma is tehetnek róla.

Amikor hiszünk a liberális hazudozásnak és feladjuk saját jövőnket, mert – abból nem lehet baj… s amikor a gyásznapot nemzeti összetartozás napjaként emlegetjük, nehogy megsértsük azokat, akik minket száz éve tűzzel és vassal „sértegetnek”.

Valami tehát nem őszinte. Valami csikorog a gépezetben, az oktatásban, a társadalom nemzeti elkötelezettségében, hitében és identitástudatában. Miközben Bukarest nemzeti ünneppé tette minden román állampolgár számára Trianon gyásznapját, addig Budapest nemzeti összetartozásról beszél, és azt ünnepli június negyedikén. Egy magyarországi politikai párt és az MVSZ pedig apolitikus és meggondolatlan, de eredményt aligha hozó módon, ártva a nemzet idegen főhatalom alatt élő részének, nagy hangon hirdeti, hogy felülvizsgáltatja a trianoni diktátumot. Az efféle olcsó politikai fogások sok esetben többet rontanak a magyarság helyzetén, mint amennyi haszonnal járnának sikerük esetében… hiszen nincs kivel felülvizsgáltatni, és nem is Trianont kellene felülvizsgáltatni, hanem 1947. február 10-ét, azaz, a párizsi békét.

Ám, végre egyet elértünk – ha igaz. A Kárpát-haza minden harangja megszólal június negyedikén.

Harminc éve, amikor a Magyar Keresztény Nemzeti Unió nevében magam kértem Paskai érsektől, hogy e napon legyen megemlékező szentmise a bazilika előtt, és szólhassanak a harangok, Paskai bíboros politikai hangulatkeltésre, nacionalizmusra és irredentizmusra hivatkozva utasította el kérésemet. Ma már szólhatnak a harangok… Igaz, sem Bukarestig, sem Nándorfehérvárig nem hallatszanak el… – talán, ha Pozsonyban, a koronázótemplom harangját meghallják…

Mi magyarok pedig, nem lévén komoly, határozott és erős hangunk, a nemzeti összetartozás napjával egyetemben, szép csendesen kiveszünk Európa népeinek térképéről.

Hiszen amíg örvendezünk, hogy az Eucharisztikus Kongresszusra jön Bergoglio is, addig a Felvidék maradék magyarjainak nincs magyar püspöke, a csángóknak tilos a magyar pasztoráció, a Szent László alapította váradi egyházmegyét kettévágta a Szentszék, Márton Áront elfelejtette boldoggá avatni Csíksomlyón Róma püspöke, s talán Mindszenty is addig vár a sorára e kérdést illetően, amíg az összes felterjesztett szlovák, román és szerb főpap el nem nyeri a mennyei mércével mérve aligha értékes oltárra emelést.

Száz év ezernyi magyar halottjáról, megaláztatásáról, máig tartó ütlegeléséről való megemlékezés ideje van… ám, a zászlókat ma már nem eresztik félárbocra, s a vitézi rend is jót bálozott e gyászév farsangján…

Ám az égiek valahogy csak elintézték, hogy ne lehessenek tömegrendezvények kettőezer-húsz, június negyedikén, a Kárpát-hazában… Mária országában – se pro se kontra.

Ha szerencsénk lesz, talán módot találunk arra, hogy egy gyászistentiszteleten, gyászmisén részt vehetünk ezen a napon… a magyar nemzet közös gyásznapján, itt a Kárpátok gyűrűjében.

Én pedig továbbra is járom azt a csodálatos Kárpát-hazát, amelyet sváb őseim választottak 1713-ban, de nem a sváb ősök immár muszlimmá vált bajor anyaországa miatt fáj a szívem, hanem azért a kicsi magyar gyermekért, aki – Miszlókán és Zágonban egyaránt –, mosolygó szemecskéivel rám tekint, és magyarul köszönt… Mert száz év alatt a régi gyávaságból, megfelelni akarásból semmit sem tettünk értük! Pedig sokat tehettünk volna…

Nekem ez fáj a legjobban ezen az évfordulón…

Forrás: Felvidék.ma

(https://felvidek.ma/2020/05/stoffan-gyorgy-trianon-100-ahogyan-en-erzem/)

Stoffán György: Gyöngyöspata-ügy, ahogy én látom…

Fotó: Esti újság

A legkevésbé sem mondható rólam, hogy ellendrukkere lennék annak a keresztény magyar kormánynak, kormányfőnek, amelyre, és Akire szavaztam, amelynek, és Akinek az elveit, magyar nemzetünket illető céljait legszentebb felvidéki nagyatyai örökségként – születésem óta –, vallom. Sokszor ér azonban a vád, hogy másképpen vélekedem egyes országos ügyekről, mint a jobboldali médiavezérek, mint a közhangulatot generáló médiumok. Nos, Gyöngyöspata cigánypénz ügyében is kicsit másképpen látok, mint a felháborodott többség. Igaz, magam sem tartom normálisnak a helyzetet, de ahhoz, hogy valós képet lássunk, kicsit messzebbre, és sajnos önmagunkat ostorozva kell látni. Hiszen mi, a jobboldal tíz esztendeje hatalmon lévő törvényalkotói, és törvényalkalmazói, miniszterei és államtitkárai, szimpatizánsai vagyunk felelősek. Mi, a jobboldal, mi, a nemzeti gondolkodású, keresztény szellemiségű társadalom és kormány tettük lehetővé a mai helyzetet. 2006-ból sem okulva azt gondoltuk, hogy a proli házmesterrel lehet Mozartról elmélkedni, vagy a kvantumfizikáról tudományos vitákat folytatni. Az antalli örökség egyik legnagyobb hibáját követjük el folyton-folyvást, s nem vesszük észre, hogy a gyilkosból nem lett szent, a hazaáruló pedig genetikailag olyan, amilyen. Megváltoztathatatlan!

Mi azonban, minden jó szándékú figyelmeztetés ellenére, a demokráciára hivatkozva elnézünk, megbocsájtunk, figyelembe sem veszünk olyan ellenzéki – immár ellenséges – támadásokat, amelyek nem csupán a ma regnáló kormányunkat söpörheti el külső beavatkozással, de drámai helyzetet teremthet, s ez az ország minden lakóját érinti.

Nekünk nem volt elég a koncepciós perek időszaka, nem volt elég a kádári megtorlások kora, nem volt elég 2006. véres októbere, s az azt követő, állami parancsra elkövetett bírói törvénytelenségsorozat. Mi nem tanultunk a történelem tragikus korszakaiból. Mi engedtük tíz év alatt a fejünkre nőni a demokrácia égisze alatt mindazon civilszervezeteket és pártokat, amelyek de facto az Alaptörvény és a Btk. ellenében nemzetünk, hazánk, államformánk, társadalmi békénk ellen dolgoztak. Engedtük a bírák érzékenyítését is, s még ma is ott tartunk, hogy a hazaárulás kisebb vétek, mint a Clark Ádám téri fű vadhajtásaira lépés.

Ma pedig? Csodálkozunk, hogy teljesen irreális perekben teljesen irreális ítéletek születnek, hogy bűnözők lehetnek jogi tanácsadók, pártelnökök, s Budapestet is a dilettantizmus kormányozza. Miért? Mert nincs rend, mert egy ócska szlogenre hagyatkozunk, amelynek sem értelme, sem szellemisége nincs, mert a fogalom sem létezik, illetve csupán egy ógörög, nevében rosszul fordított politikai csoport rövid uralmát idézi, s amelyre leginkább Schiller definíciója illenék.  

Igen! Egy, a rendnélküliségből eredő, jogerős bírói döntés ügyében hozott határozatot a Kúria. Jogszabályok szerint. Mert, ha valamely szerv e kérdésben jogos döntést hozott, az egyedül a Kúria volt.

Kár tehát őket gyalázni, az eredeti döntést hozó bíró helyett, a pert indító Soros-szervezet helyett, a randalírozó és/vagy iskolát nem is látogató romák helyett, a „megnépszavazott” Stop Soros törvény be nem tartói helyett! Hiszen, amikor egy perben pénzbírságot szabnak ki, akkor maximum ötforintosokkal lehet borsot törni a felperes orra alá. Nem lehet Boci csokiban leróni a büntetést, mert mi úgy döntünk, hogy az illető elinná. Övé, igya el!

A tanulság Gyöngyöspata ügyében az, hogy volt lehetőségünk… lett volna lehetőségünk arra, hogy mindez ne történhessék meg. Rendet tehettünk volna, hiszen uniós gazdáink így is, úgy is, megtagadnák a szót Varga Judittól… az ő demokráciájuk nevében. A másik tanulság: demokrácia ide, vagy oda, meg kellene érteni, értenünk végre, hogy csak egy fenekünk van… az pedig két nyereghez igen kevés!

S itt jut eszembe, talán nem is indokolatlanul: amíg mi örömködünk június 4-én a nemzeti összetartozáson, addig Bukarest nemzeti ünneppé tette a mi gyásznapunkat… Ideje tehát gondolkodni ebben a szűk, és még a rendelkezésünkre álló két esztendőben! 

FELHÍVÁS AZ EGYETEMES EGYHÁZ- ÉS A VILÁG FELÉ, a katolikusoknak és minden jó akaratú embernek

FELHÍVÁS AZ EGYETEMES EGYHÁZ- ÉS A VILÁG FELÉ, 

a katolikusoknak és minden jó akaratú embernek

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”
(Jn 8,32)

Nagy válság idején, mi a katolikus egyház pásztorai mandátumunknál fogva szent kötelességünknek tartjuk, hogy felhívást intézzünk a híveinkhez, a papsághoz, keresztényekhez, valamint a jóakaratú férfiakhoz és nőkhöz. Ezt a felhívást intellektuális emberek, egészségügyi szakemberek, ügyvédek, újságírók és más szakemberek is aláírták, akik egyetértenek annak tartalommával és szeretnének tenni valamit.

Tény, hogy a Covid 19 járvány ürügyén sok esetben megsértették a polgárok elidegeníthetetlen jogait, és alapvető szabadságukat aránytalanul és indokolatlanul korlátozták, ideértve a vallás szabadságához, a véleménynyilvánítás szabadságához és a mozgás szabadságához való jogot. A közegészségügy nem  válhat olyan alibivé, amely megsérti a világ millióinak jogait, nem is beszélve arról, hogy mentesítsék a polgári hatóságokat azon kötelességük alól, hogy okosan cselekedjenek a közjó érdekében. Mindez annál sürgetőbbé válik, minél több kétség merül fel a fertőzés tényleges kockázatával, a vírus veszélyével, és rezisztenciájával kapcsolatban. A tudomány és az orvostudomány sok vezetője megerősíti, hogy a média pánikkeltése a Covid-19 miatt – úgy tűnik –, semmilyen módon nem igazolható.

Okunk van azt hinni – hivatalos járványügyi adatok alapján a halálesetek számát tekintve –, hogy vannak erők, amelyek érdekeltek a lakosság körében történő pánikkeltésben. Ilyen módon akarják véglegessé tenni az elfogadhatatlan szabadságkorlátozások formáit, az emberek feletti irányítást és mozgásuk nyomon követését. Ez a kontroll nélküli liberális kísérlet bevezetést jelent egy teljhatalmú világkormány létrehozására.

Úgy gondoljuk továbbá, hogy bizonyos helyzetekben az elszigetelési intézkedések, ideértve a kereskedelmi tevékenységek beszüntetését is, olyan válsághoz vezettek, amely az egész gazdasági ágazatot sújtotta. Ez viszont elősegíti az idegen hatalmak beavatkozását, és súlyos társadalmi és politikai következményekkel jár.

A szociális tervezés ezen formáit a kormányzatért felelős személyeknek meg kell akadályozniuk olyan intézkedések meghozatala révén, hogy megvédjék azokat a polgárokat, akiknek képviselői, és akiknek érdekeikben kell cselekedniük, ez pedig komoly kötelességük. Segíteniük kell a családokat, a társadalom sejtjeit és megvédeniük attól, hogy igazságtalanul büntessék a gyenge és idős embereket, és fájdalmasan kényszerítsék őket a rokonaiktól való elszeparálásra. A személyes és társadalmi kapcsolatok kriminalizálását elfogadhatatlan részeként kell értékelni egy olyan projektben, amely elősegíti az emberek elszigetelését az emberek jobb manipulálása és ellenőrzése érdekében.

Felszólítjuk a tudományos közösséget annak biztosítására, hogy a Covid-19 gyógykezelését a közjó iránti valódi aggodalommal támogassák, ezért óvatosan kezeljék annak elkerülése érdekében, hogy a kétes gazdasági érdekek befolyásolják a kormányok és a nemzetközi ügynökségek döntéseit. Egyrészt nincs értelme tiltani a hatékonynak bizonyult és gyakran olcsó gyógyszereket, másrészt nem olyan kezeléseket vagy oltásokat kell előnyben részesíteni, amelyek a gyógyszergyártók számára magasabb profitot garantálnak, de nem hatékonyabbak. Ez növeli a közegészségügy költségeit. Pásztorként emlékeztetjük Önöket, hogy erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy a katolikusokat olyan vakcinákkal kezelik, amelyek előállításához megszakított magzati anyagot használnak.

Sürgetjük a kormányokat, hogy kerüljék el az emberek szigorú irányításának formáit, akár nyomkövető rendszerek, akár bármilyen más lokalizáció révén. A Covid-19 elleni küzdelem, bármennyire súlyos is, nem szabad ürügyként szolgálnia a nagyon erős politikai és gazdasági érdekeket képviselő és a  nemzetek feletti egységek tisztázatlan szándékainak támogatására. A polgárok számára biztosítani kell a lehetőséget: megtagadni a személyes szabadság korlátozásait, elkerülni az oltásokat elutasítók büntethetőségét, és nem szabad nyomkövető rendszereket vagy hasonló eszközöket használni.

Azok, akik drasztikus népességcsökkentési politikát folytatnak, és ugyanakkor az emberiség megmentőiként jelennek meg, és egyáltalán nincs politikai vagy társadalmi legitimációjuk, nyilvánvalóan ellentmondanak maguknak. Végül, akik politikai felelősséget vállalnak az emberekért, semmilyen esetben sem adhatnak esélyt olyan "szakértőknek", akik - és ez valóban aggasztó – a törvények felett állnak.

Arra biztatjuk a médiát, hogy tevékenyen törekedjen arra, hogy pontos információkat szolgáltasson, és az eltérő véleményt ne büntessék cenzúra által, ahogyan az az interneten, a nyomtatott sajtóban és a televíziós csatornákon tapasztalható. Az információk helyes nyilvánosságra hozatala azt jelenti, hogy más hangoknak is helyet adnak, amelyek eltérnek az általánosan uralkodó véleménytől.  Ez lehetővé teszi a polgárok számára, hogy magabiztosan értékeljék a tényeket, és hogy ne befolyásolják őket a pártok manipulációi. A demokratikus és őszinte konfrontáció a legjobb ellenszere a jelenleg finom formálódó diktatúra kockázatának, amely minden bizonnyal rosszabb, mint azok, amelyek a közelmúltban a társadalmakban születtek és összeomlottak.

Végül, mint a Krisztus nyájáért felelős pásztorok, ne felejtsük el, hogy az egyház hangsúlyozza az önállóságot a vezetésben, az imádatban és a prédikációban. Az egyház ezen autonómiája és szabadsága alapvető jog, amelyet az Úr Jézus Krisztus adott neki, hogy elérje a saját céljait. Ezért pásztorként nyomatékosan követeljük a jogot, hogy önálló döntéseket hozhassunk a Szent Mise és a szentségek ünnepléséről. Követeljük teljes autonómiánk elismerését minden olyan kérdésben, amely közvetlenül az egyházi hatalom alá tartozik, például: a liturgikus előírások és a szent adományozására vonatkozó jogi követelmények, közösségek szentségekkel való kiszolgálása. Az államnak nincs joga beavatkozni az egyház szuverenitásába bármilyen okból. Az egyházi hatóságok soha nem tagadták meg az állammal való együttműködést, de ez az együttműködés nem jelentheti azt, hogy a polgári hatóságok formájától függetlenül tilalmakat vagy korlátozásokat vezessenek be a nyilvános istentiszteletre és a lelkipásztori gondozásra. Istenhez való jog és az Istenben való hit az egyház legfőbb törvénye. Ettől nem tud és nem akar eltérni. Azt kérjük, hogy szüntessék meg a nyilvános istentisztelet korlátozását.

Felhívjuk a jóakaratú embereket, hogy ne kerüljék el az adakozás kötelezettségét - státuszuk és lehetőségeik szerint – testvéri szeretet szellemében. Az egyház által ezt az együttműködést azonban nem lehet elválasztani a természeti törvények tiszteletben tartásától, vagy az egyéni szabadságjogok garantálásától. A polgárok, polgári jogi kötelezettségei azt jelentik, hogy az állam elismeri jogaikat.

Mindannyian felhívást kapunk a jelenlegi tények értékelésére az evangélium tanításának megfelelően. Ez magában foglalja a harcra vonatkozó döntést: vagy Krisztussal, vagy Krisztus ellen! Ne rémüljünk meg, és ne is féljünk azoktól, akik azt akarják, hogy elhiggyük, hogy csak kisebbség vagyunk: a jó sokkal elterjedtebb és hatalmasabb, mint gondolnánk, ami a világot arra készteti, hogy gondolkodjon. Harcolunk egy láthatatlan ellenséggel, amely elválasztja a polgárokat, a gyermekeket a szüleiktől, az unokákat a nagyszülőktől, a hívőket a lelkészektől, a tanulókat a tanároktól és az ügyfeleket az eladóktól. Nem engedjük meg, hogy a sok évszázados keresztény civilizációt eltöröljék egy vírus ürügyén, és egy gyűlöletes technokratikus zsarnokságot hozzanak létre, amelyben ismeretlen nevű és arccal nem rendelkező emberek eldönthetik a világ sorsát, bezárva minket egy virtuális valóságba. Ha ez a terv azt követeli meg, hogy a földi hatalomnak meghajoljunk, akkor tudják meg, hogy Jézus Krisztus, a történelem királya és ura, megígérte, hogy „a pokol kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16:18 ).

A kormányfőket és mindazokat, akik a nemzetek sorsát ellenőrzik, a Mindenható Istenre bízzuk, hogy megvilágosítsa és irányítsa őket ebben a nehéz válsághelyzetben. Ne feledjék, hogy amint az Úr megítél minket, olyan pásztorokat, akikre a nyáját bízta, úgy bírája lesz, a kormányfőknek, akiknek kötelessége országuk népeinek védelme.

Szilárd hittel akarunk imádkozni az Úrhoz, hogy megvédje az egyházat és a világot. Könyörgünk az Áldott Szűzhöz, hogy segítse a keresztényeket, törje össze az ősi kígyó fejét, és akadályozza meg a sötétség fiainak tervét.

2020. május 8. 

A Rózsafüzér Királynője

Pompeiben

(fordította: Czeglédi Andrea)

To add your signature to this appeal,

visit www.veritasliberabitvos.info, which will be available online from May 8

https://remnantnewspaper.com/web/index.php/articles/item/4881-worse-than-death-a-pandemic-warning-from-cardinals-sarah-mueller-zen-abp-vigano

Ps: MAGYARORSZÁGON A KORMÁNY NEM TILTOTTA BE A TEMPLOMI SZERTARTÁSOK MEGTARTÁSÁT, ÉS NEM ZÁRATTA BE A TEMPLOMOKAT. EGYHÁZI ÜGYEKBE A MAGYAR KORMÁNY SEMMILYEN SZINTEN NEM SZÓLT BELE! A FENTI FELHÍVÁS ÍGY A MAGYAR KORMÁNY ÉS KORMÁNYFŐ INTÉZKEDÉSEIRE NEM VONATKOZIK. HA AZONBAN AZ ELLENZÉK/ELLENSÉG LENNE HATALMON, KÉTSÉG NEM FÉRHET AHHOZ, HOGY A NYUGAT-EURÓPAI ÁLLAMOKHOZ ÉS ROMÁNIÁHOZ HASONLÓAN A KERESZTÉNY EGYHÁZAKAT SÚLYOS NYOMÁS ALÁ HELYEZTÉK VOLNA.... 

„A vörös rémuralom Magyarországon” – ma is!

Amikor látom, hallom a mai parlamenti ellenzék/ellenség magyarellenességét, mindig eszembe jut egy régi „kolléga”, nevezetesen Meruk József szerkesztőségi kirohanása. Ő, már harminc éve, a rendszerváltásnak hazudott időszakban is így beszélt a határon túlra rekedt magyarokról: – „Semmi közünk hozzájuk. Ideje, hogy beolvadjanak, mert csak a bajt csinálják… etc…” Igen, eltalálta a Nyájas Olvasó: Meruk moszkovita kommunista volt.

Dr. Paskai László bíboros azonban nem lehetett nyilvánosan kommunista, de hasonló stílusban, és szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint Meruk et., amikor egy erdélyi egyházi ügyben kértem a véleményét: – „Az az ő dolguk, intézzék, ahogy akarják. Semmi közünk az erdélyi magyar katolikus egyházhoz…” A zsidó származású szegedi csendőr fia tehát, semmiben sem különbözött a moszkovita pártembertől. Sem Trianon megítélésében, sem a Kárpát-medence magyarjainak, magyar katolikusainak ügyét illetően. S míg elődje, Lékai László esztergomi érsek kifelé fordított pásztorbottal(!) temette Márton Áron erdélyi püspököt a kommunista időkben, addig e két említett magyarellenes képződmény még a ’90-es években is mindent megtett azért, hogy a marxista történelemhamisítás és magyarellenesség a következő generációkban is gyökeret verjen. Törekvésük azonban nem járt sikerrel, hiszen mára az ország lakosságának nagyobbik részében él a – rossz meghatározás szerint – határon túli magyarság iránti szeretet és ragaszkodás. Igaz, sok szervezetben téves szellemiség lakozik, és többet ártanak ezzel, mint amennyit használnának, de a lényeg, hogy emlékeznek és ilyen-olyan – olykor ostoba – elképzelések szerint próbálnak tenni is a Kárpát-haza magyarjaiért. Mások ésszerű, a mai kornak megfelelő és a realitások talaján mozgó jövőbeni célokat szőnek, és mert nem ismerjük Isten kifürkészhetetlen terveit, még bízhatunk is ezekben az ésszerű realitásokban…  

Meruk és Paskai követőit megtaláljuk ma is, bár Istennek hála, egészen kis csoportok szellemi vezéreiben és tagságában. Sorolhatnám most ezeket a szervezeteket, de minek? Hiszen mindenki tudja és látja, kik ezek a külföldről fizetett bolsevikok, akik között aposztata pap, sértődött MDF-es, politikai pénzhajhász és ki tudja még, milyen gerinc nélküli bolsevikok találhatók. Merthogy ez a szellemiség a bolsevizmus maga. Egy-egy nemzet önmagából kivetkőzött legalja, a társadalom szemetje.

Most, amikor a számos egyéb kérdést felvető „világjárvánnyal” küzdünk, ez a bolsevik csürhe akkor is külföldi gazdáiknak engedelmeskedve tejesíti a parancsot. Emberi tartásuk, nemzeti elkötelezettségük, hitük, kultúrájuk és hagyománytiszteletük nincs, s képesek lennének – mint ezt maguk is mondják –, akár felakasztani is azokat, akik ellenszegülnek aberrált politikai nézeteiknek.

Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó által most megjelentetett könyvben – A vörös rémuralom Magyarországon –, a következőket olvastam Huszár Károly magyar miniszterelnök tollából: 

„(…)  hogy a bolsevizmus bacilusa nem ismer vámsorompókat. Ez a métely veszélyezteti az egész emberiséget. (…) Mint kétségbeejtő világjelenség mutatkozik a proletariátus egy részének nagyzási hóbortja és a kizárólagos osztályuralomra való törekvése. Ha minden érdekelt tényező közös erővel szembe nem száll ezzel a jogosulatlan törekvéssel, akkor hosszú ideig a társadalmi forradalmak kórháza lesz az egész Európa, népek és nemzetek fognak elpusztulni bele, a modern barbárság áldozatává lesz a keresztény civilizáció és kimondhatatlan szenvedések várnak az egész emberiségre. (…)

Kiderült, hogy a tanácsrendszer nem a tehetségesek és puritánok, nem a dolgozók és az idealisták uralmát jelenti, hanem a hazardőröket és a gonosztevőket. (…)

     Míg meg nem alakul az antibolsevista világszövetség és míg minden kultúrnemzet vezetői kezet és segítséget nem nyújtanak egymásnak a szociális világforradalom elhárítására, addig folyton erősödik a bolsevizmus világáramlata.

Akiknek szent a demokrácia, a kultúra, az erkölcs, a jogrend, a haladás, a béke, a kereszténység, a tisztességes vagyonosodás, a szabadság uralma, fogjanak össze mind a bolsevizmus ellen, amely nem egyéb, mint a csőcselék terrorisztikus zsarnoksága az egész emberiség felett.” (A könyv a kiadónál megvásárolható!)

Nos, a DK és a többi magyarellenes párt és szervezet annak a világbolsevik, jól fizető eszmének a csicskása, amely nem ismer pozitív emberi magatartásokat… nem ismer igazmondást és szemrebbenés nélkül hazudik, valamint saját bűneit fogja rá mindazokra, akik szembekerülnek vele. A harc tehát régen folyik, s ma úgy tűnik az utolsó összecsapásra is sor kerül. S itt hívom fel minden nemzeti érzésű politikus figyelmét a győzelem egyik Seneca által megfogalmazott feltételére, amely szerint: „Aki félve kér, felszólít a visszautasításra”… Ennek mai értelmezése az, hogy aki nem lép fel határozottan ezzel a kórral szemben, azt ez a kór végleg legyőzheti!

Stoffán György 

Keresztény erkölcsi normáink… „megbűnhődte már e nép”?

Valami nagyon nincs rendjén a világban. Vonatkozik ez az épp száz esztendeje megtépázott kicsi hazánkra is. Most amikor az emberi életekért küzdünk, és minden szellemi, fizikai erőnket arra fordítjuk, hogy legyőzzük a – ránk engedett – járványt, még inkább felszínre kerülnek az erkölcsi kérdések. Még inkább láthatóvá válnak azok a bűnök, amelyek olyanná tették világunkat és országunkat, amilyennek ma látjuk.

Világosan láthatóvá vált a hazaszeretet, az emberek iránti elkötelezettség, a hűség és a hitetlenség hiánya, a kapzsi hataloméhség és az irigység az egyik oldalon, míg a másik oldal – amely magát emberségesnek és nemzetinek, kereszténynek és erkölcseiben megkérdőjelezhetetlennek mondja magát –, sem áll a helyzet magaslatán. Igaz, politikailag és intézkedéseit tekintve valóban kifogástalan, és a társadalom meglévő hányadáért tevékenykedik, ám a legfontosabb intézkedéseiben súlyos és végzetes, erkölcsileg kifogásolható, a keresztény értékeket megsemmisítő, jövőnket alapjaiban megkérdőjelező mulasztása van.

Bizonyára sokan felszisszennek olvasva gondolataimat, de a tény, az tény. Mert mit is tart a keresztény erkölcs legfőbb értéknek? Az emberi életet. Mi az egyik legnagyobb bűn? Az emberi élet kioltása…

Amikor templomok tatarozására, iskolák építésére, egyházi intézmények és az üldözött keresztények megsegítésére ad az állam pénzt, az azt mutatja, hogy jó úton haladunk, építeni szeretnénk, meg akarjuk erősíteni a társadalom hitbéli lehetőségeit, védjük a keresztény értékeket. Amikor családtámogatásról beszélünk, és anyagi lehetőséget adunk arra, hogy minél több gyermeket vállalhassanak a családok, akkor is azt gondoljuk – joggal –, hogy az állam a jövőt biztosítja, annak feltételeit juttatja a társadalom széles köréhez. És ez is méltányolandó, remek intézkedés, jó „csomag”. (Mert ma minden valamilyen „csomag” vagy híres magyarokról elnevezett „program”…)

Ám, nem elégedetlenség vagy kötekedés az, ha megemlítjük a legfontosabbat, amely a szocialista és liberális világszemlélet emberellenes maradványa, s amely ellen sajnos nem elég vehemensen és nem megfelelő elszántsággal lépnek fel a keresztény egyházak sem. Igaz, a kereszténység mai állapotáról, az egyházak Krisztustól való eltávolodásáról könyveket lehetne írni…

Amikor a járvány miatt különböző műtétek elhalasztásáról hallunk, hisz csak az életmentő műtétek elvégzését engedélyezte az egészségügyi hatóság, akkor szembetűnik a szellemi tragédia, a politikai köteles mulasztás, azaz, az abortuszok ügye. Az abortuszok folyamatosan elvégezhetők… tehát: lehet szabadon gyilkolni akkor is, amikor csípőprotézist sem lehet beültetni, vagy egy fogat sem lehet betömetni… mert ezek már nem tartoznak a sürgősségi ellátás körébe.

Álságos mind a balliberális, mind a jobb oldal. Hiszen, amíg az idős-otthonok lakóiért háborgunk joggal, amíg nem mehetünk színházba, múzeumba, templomba, s nem zarándokolhatunk el Máriához a somlyói nyeregbe, s úgy védjük saját életünket, ahogyan azt, az erre hivatottak tanácsolták nekünk, addig a megfogant életet, aki egyes egyedül az édesanyjára számíthat(na), hiszen a szíve alatt biztonságban lehetne… a női jogok alapján az egyetlen biztonságot adó ember viszi vágóhídra, akit az orvos feldarabol abban a Teremtés által a legbiztonságosabbnak vélt anyai barlangban. Rettenetes! S a kicsi élet védekezik, de keze, lába hamarosan egy fémtálcára kerül, majd fejecskéje is darabokban ugyanoda. Az apró szív még dobog egy darabig… majd angyallá válik a kis áldozat…

És ezt a bűnt a jövő magyar művészei, tudósai, politikusai, hétköznapi polgárai ellen naponta cca. 110 alkalommal követik el, mert ezt, a járvány alatt is szabad. Hiszen mit szólna a liberális ellenség, mit szólna a világ, ha nem ölnénk meg havonta két és félezer magyart, ebben a keresztény országban? (A határon túli adatokat nem ismerjük, de feltehetőleg azok sem lennének vigasztalóak.)

Talán ez a járvány még mindig nem elég ahhoz, hogy felismerjük mi vezetett idáig. Azonban megtudjuk hamarosan, és meg is értjük majd. Hiszen, ahogyan az abortuszoknak sem lett vége ebben a drámai időszakban, úgy az ezzel járó büntetés sem lezárt ügy. Valóban „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”?

(https://www.youtube.com/watch?v=jgw4X7Dw_3k&feature=emb_logo)

Stoffán György 

Nyílt levél a román nagykövetnek, Marius Gabriel Lazurcanak

Excellenciás Nagykövet Úr!

Ön, azzal, hogy Szabó Tímeát védve hazudozott diplomáciai berkekben, és lázít magyarok és közvetve a román egészségügyben dolgozók ellen immár a világban, bebizonyította, hogy az Ön kormánya minden józanságon keresztülgázolva - immár leplezetlenül is - az 1920. óta kényszerűen Romániához csatolt magyarság, a járvány kitörése óta, sőt már korábban is tapasztal negatív megkülönböztetésén mesterkedik. Tehát, az Ön kormánya és politikai platformja saját állampolgárai, és az ő megsegítésük ellen lázít. Ami pedig az Ön hazug és aljas levelében a legelítélendőbb, hogy Ön nem csak a magyarok, de saját nemzete ellen is súlyosan vétett, hiszen abból az adományból, amelyet kormányunk juttatott Románia erdélyi részére, az erdélyi románok is részesülnek. Ugyanis, egy kórházban nem a nemzetiség szerint válogatják, hogy ki kaphat e védőfelszerelésekből.

Önök 1918-ban is hazudtak, s teszik ezt máig, ám, ma már nem a saját népük védelmében, annak vélt előmenetelét segítendő, hanem egy, a Szabó Tímeában is megtestesülő, nemzetállamok elleni hadjárat szolgálatában.

Számos kérdés között - amelyek felmerültek bennem az Ön hazug és lázító levelét olvasva -, egy mindenképpen e levélben is fontos kérdésnek tűnik Ön felé: – Mit szólna a bukaresti parlament alsó- és felsőháza, ha ott elhangzanék egy, a Szabó Tímea által elmondott beszédhez hasonló, de a románokat becsmérlő aljas beszéd, amely a határon túl élő románok megsegítését támadná a világjárvány alatt – vagy attól függetlenül?

Minden bizonnyal nem aratna sikert. Az Ön kormánya a kórházi és védelmi hírek szerint még arra sem képes, hogy saját polgárait megvédje. Ezzel szemben Ön, Excellenciás Nagykövet Úr, saját nemzetét sem szereti annyira, mint amennyire a magyarokat gyűlöli. Ha ugyanis szeretné Románia polgárait, akkor elítélné Szabó Tímea – már-már román ügynökként – elmondott aljas gyalázkodását, amely mind a romániai magyarokat, mind a járvánnyal küzdő román egészségügyieket érintette.

Sajnálom az Ön népét, hogy csak egy ilyen áruló nagykövet jutott Magyarországra, aki inkább látna még több romániai halottat, semmint megköszönné Magyarország segítségét, ahogyan másik szomszédunk, Szlovénia államfője, Borut Pahor úr Őexcellenciája magyarul fejezte ki nagyrabecsülését a magyar nép iránt. Ön román, és Ön románul is viselkedik… liberális románul, hiszen voltak európai románok is, az Önök hosszúra hazudott, de rövidke történelme alatt, akik másképpen vélekedtek. Javaslom tanulmányozni Petru Groza műveit és hagyatékát. Igaz, Őt az Ön szellemi és politikai elődei ölték meg, de ez mit sem kisebbít Groza, Márton Áron püspök által is elismert politikai tevékenységének értékén.

Feltehetné a kérdést, miszerint, miért nem Szabó Tímeának írok levelet, felszólalása miatt. Nos azért, mert haza-, és nemzetárulókkal nem áll szóba az ember. Ön pedig nem az én hazámat, hanem a sajátját és annak minden népét árulta el… Ezt pedig ítéljék meg honfitársai.

Végezetül egy mondatot ajánlok Excellenciád szíves figyelmébe Gróza Péter gondolatai közül: – „ A román és a magyar nép közötti megértés nemcsak, hogy lehetséges, de – mivel a szomszédság és a történelmi együttélés adva van – a kölcsönös boldogságot célzó, lényegbevágó feltétel és geopolitikai jellegű parancs.”   

Stoffán György

„Orbán a tömeggyilkos”…

A járvány sok tanulsággal gazdagítja az emberiséget. Már azokat, akik az elmúlt hetvenöt évben meg tudtak maradni emberi mivoltuk és ítélőképességük fundamentumán, és nem csábította el őket a jólét és a szabadosság, a pénz és a hatalomvágy… Akheloosz és Melpomené lányainak megtévesztő éneke… amelyet ma már nem ezek a gyönyörű, de ártalmas görög mitológiai alakok dalolnak, hanem egy attól „sokkal ősibb” kultúra világhatalomra törő fizetett rikkancsai. E rikoltozást halljuk a magyar parlament üléstermében is, ám ez a hang már nem csábító. Egyesekben inkább rémületet, másokban szánalmat kelt.

Tanulság tehát, ez a vírusos kényszeridőszak, mert mindenki megmutatja igazi valóját. Amíg emberek ezrei dolgoznak éjt nappallá téve azon, hogy embertársaik életét megmentsék, adott esetben saját életük feláldozásával, nos, addig ezek a rikácsolók és szervezkedők a vírus oldalán állva igyekeznek még több halottat és beteget teremteni, mert az ő teremtésük a rombolás. Micsoda ellentét… és ez az ellentét kíséri végig azt a szemléletet, amely jellemzi a liberális és szocialista eszméket, amelyek az emberi szabadságjogokra hivatkozva gyilkolják halomra az emberi szabadságot, az értékeket, a jellemet, az erkölcsöt, a teremtés logikáját, és magát az embert, az indivídumot.

Nemzeti elkötelezettségről, haza iránti hűségről, hitről ne is beszéljünk az ő esetükben, hiszen nap-nap után bizonyítják, hogy effélét nem ismernek, számukra hátborzongató és eltörlendő mindaz, ami Európát kétezer, Magyarországot ezer éven keresztül életben tartotta és tartja mindmáig.

Milyen emberek azok, akik a világjárvány idején nem embertársaikra figyelnek, hanem pénzért árulják saját ostobaságukat, embertelenségüket, hazájukat és az emberi életek sokaságát, megfűszerezve e minősíthetetlen magatartást a rágalmakkal, hazudozással, valamint – a mi speciálisan magyar esetünkben –, a jelenlegi határokon kívül rekedt magyarokon való segítséget is bűnnek róják fel? Nincs kifejezés ezeknek a magukat politikusnak képzelő, emberkinézetű képződményeknek a megnevezésére, jellemzésére. Csupán szánalmat érezhetünk, bosszankodhatunk miattuk.

Ki is ezek? Utódok. Szellemi és sok esetben hús-vér utódok, akiknek szülei, nagyszülei különböző országokban a kommunista diktatúra talpnyalói, kiszolgálói, cselédei voltak. Akiknek a szülei, nagyszülei, egy gyilkos eszmét vallottak magukénak pénzért vagy műveletlen, hazátlan proliként. Kit-kit átvertek és hitték, amit ígér a diktatúra, mások kapzsiságuk és irigységük okán álltak be a hazaáruló gyilkosok sorába… de Magyarország, később a szétszakított magyar nép mindig kitermelte a kétmillió rongyot önmagából… A spiclik, a besúgók, a hazaárulók, az idegen hatalmat pénzért szolgáló söpredék minden korban odafröccsen a szépen terített nemzeti asztalra… Ma is, a járvány idején.

Ki-ki közülük szánt szándékkal elgázol valakit, a másik a Parlamentben kap rohamot, a harmadik levelet ír Brüsszelbe és hazudik reggeltől estig, a negyedik, aljas és gusztustalan módon kormányellenes perre bíztatja az embereket… Az aljasság csúcsa pedig az, amikor Magyarország miniszterelnökét tömeggyilkosozzák. Azok, akiknek szülei, nagyszülei tömeggyilkosok voltak, akik belelövettek a megemlékező tömegbe, akik negyven évig mindenben egy diktatúrát, egy idegen hatalmat szolgáltak, akiknek a kezéhez magyar emberek százezreinek vére tapad, akiknek szellemi és hús-vér elődeit terheli a felelősség Trianon miatt… s amikor Trianont emlegetem, akkor egy máig tartó magyar holokausztról beszélek!

„Orbán tömeggyilkos” – mondják, és nincs erre megfelelő válasz. „Orbán azért akart felhatalmazást, mert többet akar lopni”… – ezt is mondják… és nincs semmire olyan válasz, amilyen a felvetés volt. Igaz, akik ezeket a hazug állításokat szajkózzák, önmagukat minősítik, ám ez a minősítés nem elég ódium. Igaz, akik ezeket mondják, azokat a magyar társadalom 90 %-a megveti, de ez sem elegendő válasz.

Végső soron mi, a többség vagyunk hibásak és felelősek mindezért. Mert még mindig hagyjuk ezt a söpredéket, Európa legaljasabb és legembertelenebb, potenciális gyilkos söpredékét szóhoz jutni. Azokat engedjük beszélni, akik lámpavasra húznák a Fidesz szavazókat, és akik a Fideszesek családjait is szakmányban fenyegetik.

El kellene gondolkodni tehát, a járvány idején megmutatkozó, felszínre törő magatartásokon és azok jogi megítélésén. Mert ahogyan operatív törzs dolgozik a járványveszély elhárításán, úgy egy operatív bíróságnak is dolgoznia kellene azon, ami a járvány idején törvénysértésként és a járvánnyal összefüggésben megjelenik a politikai és társadalmi életben. Ha nem lesz végre megfelelő reakció ezekre a söpredék által generált bűnügyekre, akkor ne is panaszkodjunk, ne is emlegessük, csak szépen hajtsuk fejünket a bárd alá, vagy tetszés szerint dugjuk a lámpavasra erősített kötél hurokjába. Ugyanis, akkor ezt érdemeljük a saját, tehetetlen hülyeségünkért cserébe…

Stoffán György