2020. április 29., szerda

„A vörös rémuralom Magyarországon” – ma is!


Amikor látom, hallom a mai parlamenti ellenzék/ellenség magyarellenességét, mindig eszembe jut egy régi „kolléga”, nevezetesen Meruk József szerkesztőségi kirohanása. Ő, már harminc éve, a rendszerváltásnak hazudott időszakban is így beszélt a határon túlra rekedt magyarokról: – „Semmi közünk hozzájuk. Ideje, hogy beolvadjanak, mert csak a bajt csinálják… etc…” Igen, eltalálta a Nyájas Olvasó: Meruk moszkovita kommunista volt.

Dr. Paskai László bíboros azonban nem lehetett nyilvánosan kommunista, de hasonló stílusban, és szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint Meruk et., amikor egy erdélyi egyházi ügyben kértem a véleményét: – „Az az ő dolguk, intézzék, ahogy akarják. Semmi közünk az erdélyi magyar katolikus egyházhoz…” A zsidó származású szegedi csendőr fia tehát, semmiben sem különbözött a moszkovita pártembertől. Sem Trianon megítélésében, sem a Kárpát-medence magyarjainak, magyar katolikusainak ügyét illetően. S míg elődje, Lékai László esztergomi érsek kifelé fordított pásztorbottal(!) temette Márton Áron erdélyi püspököt a kommunista időkben, addig e két említett magyarellenes képződmény még a ’90-es években is mindent megtett azért, hogy a marxista történelemhamisítás és magyarellenesség a következő generációkban is gyökeret verjen. Törekvésük azonban nem járt sikerrel, hiszen mára az ország lakosságának nagyobbik részében él a – rossz meghatározás szerint – határon túli magyarság iránti szeretet és ragaszkodás. Igaz, sok szervezetben téves szellemiség lakozik, és többet ártanak ezzel, mint amennyit használnának, de a lényeg, hogy emlékeznek és ilyen-olyan – olykor ostoba – elképzelések szerint próbálnak tenni is a Kárpát-haza magyarjaiért. Mások ésszerű, a mai kornak megfelelő és a realitások talaján mozgó jövőbeni célokat szőnek, és mert nem ismerjük Isten kifürkészhetetlen terveit, még bízhatunk is ezekben az ésszerű realitásokban…  

Meruk és Paskai követőit megtaláljuk ma is, bár Istennek hála, egészen kis csoportok szellemi vezéreiben és tagságában. Sorolhatnám most ezeket a szervezeteket, de minek? Hiszen mindenki tudja és látja, kik ezek a külföldről fizetett bolsevikok, akik között aposztata pap, sértődött MDF-es, politikai pénzhajhász és ki tudja még, milyen gerinc nélküli bolsevikok találhatók. Merthogy ez a szellemiség a bolsevizmus maga. Egy-egy nemzet önmagából kivetkőzött legalja, a társadalom szemetje.

Most, amikor a számos egyéb kérdést felvető „világjárvánnyal” küzdünk, ez a bolsevik csürhe akkor is külföldi gazdáiknak engedelmeskedve tejesíti a parancsot. Emberi tartásuk, nemzeti elkötelezettségük, hitük, kultúrájuk és hagyománytiszteletük nincs, s képesek lennének – mint ezt maguk is mondják –, akár felakasztani is azokat, akik ellenszegülnek aberrált politikai nézeteiknek.

Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó által most megjelentetett könyvben – A vörös rémuralom Magyarországon –, a következőket olvastam Huszár Károly magyar miniszterelnök tollából: 

„(…)  hogy a bolsevizmus bacilusa nem ismer vámsorompókat. Ez a métely veszélyezteti az egész emberiséget. (…) Mint kétségbeejtő világjelenség mutatkozik a proletariátus egy részének nagyzási hóbortja és a kizárólagos osztályuralomra való törekvése. Ha minden érdekelt tényező közös erővel szembe nem száll ezzel a jogosulatlan törekvéssel, akkor hosszú ideig a társadalmi forradalmak kórháza lesz az egész Európa, népek és nemzetek fognak elpusztulni bele, a modern barbárság áldozatává lesz a keresztény civilizáció és kimondhatatlan szenvedések várnak az egész emberiségre. (…)
Kiderült, hogy a tanácsrendszer nem a tehetségesek és puritánok, nem a dolgozók és az idealisták uralmát jelenti, hanem a hazardőröket és a gonosztevőket. (…)
     Míg meg nem alakul az antibolsevista világszövetség és míg minden kultúrnemzet vezetői kezet és segítséget nem nyújtanak egymásnak a szociális világforradalom elhárítására, addig folyton erősödik a bolsevizmus világáramlata.
Akiknek szent a demokrácia, a kultúra, az erkölcs, a jogrend, a haladás, a béke, a kereszténység, a tisztességes vagyonosodás, a szabadság uralma, fogjanak össze mind a bolsevizmus ellen, amely nem egyéb, mint a csőcselék terrorisztikus zsarnoksága az egész emberiség felett.” (A könyv a kiadónál megvásárolható!)

Nos, a DK és a többi magyarellenes párt és szervezet annak a világbolsevik, jól fizető eszmének a csicskása, amely nem ismer pozitív emberi magatartásokat… nem ismer igazmondást és szemrebbenés nélkül hazudik, valamint saját bűneit fogja rá mindazokra, akik szembekerülnek vele. A harc tehát régen folyik, s ma úgy tűnik az utolsó összecsapásra is sor kerül. S itt hívom fel minden nemzeti érzésű politikus figyelmét a győzelem egyik Seneca által megfogalmazott feltételére, amely szerint: „Aki félve kér, felszólít a visszautasításra”… Ennek mai értelmezése az, hogy aki nem lép fel határozottan ezzel a kórral szemben, azt ez a kór végleg legyőzheti!


Stoffán György