Landeszmantól-Karácsonyig… avagy állóháború a magyar kultúra ellen

Ha például azt mondanám, hogy: – ha nem lenne magyar kultúra, akkor az itt élő népnek nem lenne semmije a pajeszon és a kapedlin kívül… – hát lenne nagy botrány, lenne ántiszemitizmus ordítozás és e sértettség hevülete másodpercek alatt átterjedne a dobrevi Unió magyarellenes parlamentjébe is…

Landeszman György

Nos, az alapvető probléma, hogy ezt a kulturális háborút, amely ma is folyik a magyar nemzet ellen, nem vették észre akkor, amikor még időben szóltunk. Mert Antalléknak sokan szóltunk! Ám, akkor az volt az ellenség, aki nyilvánosan beszélni mert az akkori jelenről, és a várható – mára beteljesedett – jövőről. Antallék állandó megfelelni akarása nem a nemzeti érdekeket, hanem a Mazsihisz galiciáner elvárásait követték. A kilencvenes években már világos volt, hogy az SZDSZ teljes erővel a magyarság ellen harcol minden fronton. Volt itt „ki a magyar?” – kérdés, volt keresztény kurzus emlegetése, és volt Landeszman-Zoltai kettős, akik pofátlanul és e galiciánerek felsőbbrendűségével azt merték mondani, hogy: „ha nem lenne a zsidó kultúra, akkor a magyaroknak csak a bőgatyájuk és a fütyülős barackjuk lenne…”

És akkor is szóltunk. Ma jó pénzért, százával osztják az észt a nemzeti oldalon kultúra-ügyben,  de akkor a világ magyarságából mindösszesen hárman tettünk feljelentést, az akkori Btk. 269.§-a alapján, ám, a bölcs ügyész – valami Nyilasi nevű bérenc – elutasította a feljelentést azzal az indokkal, hogy Landeszman kijelentésének nincs (sértett) alanya. A magyar nemzet már akkor sem volt alany a számukra. Azért biztos, ami biztos, Landeszmant kitették Kanadába, hogy ott „pasztorálja” a híveit, engem pedig azon nyomban felmentettek a három éve tartó „románellenesség” miatt, az Antall-kormány és a Mazsihisz által nyakamba varrt perben. Románellenességem mindössze abból állt, hogy a marosvásárhelyi vérengzés után, amelyben volt szerencsém tudósítóként részt venni, és közelről látni miként verték ki Sütő András barátom szemét, hazahoztam és a Szentkorona című lapban megjelentettem egy ottani magyar nyelvű plakátot, amelyen az állt: „a románok románul viselkedtek”….  és bár ez igaz volt, a „magyar” bíróságnak más volt a véleménye. Ahogy egy másik sajtóperben a székesfehérvári bírónő felszólított, hogy ne tótozzam a felperest, mert az szlovák… Nos, nem is ez a lényeg, hanem a magyar kultúra helyzete, amely szorosan kapcsolódik ahhoz a párhuzamos társadalmi berendezkedéshez, amelyben élünk – itt Magyarországon is. Színházakra, művészeti irányzatokra vetítjük rá azt a szellemi és politikai káoszt, amely voltaképpen az erőtlenségünkből, a belső rendcsinálás – a folyamatos demokráciára hivatkozás miatti – lehetetlenné válásából adódik.

Amikor egy fb bejegyzésben egy ostoba liberális (Vicsek) kijelenti, hogy ők a magyar kultúra, akkor abban a pillanatban, az ő színvonaluk szerint csattannia is kellett volna annak a szellemi pofonnak, amit megérdemelnek azok, akik vele együtt ezt a beteges felsőbbrendűséget vallják. Mert nem más ez sem Landeszman, sem Vicsek részéről, mint beteges agyszülemény, amely abból ered, hogy történelmi és irodalmi tényeket meghamisítva, sajáthibás történelmi hányattatásaikat felhasználva támadhatatlanná tették önmagukat, s azt hitték, hogy ez a helyzet mindörökre fenntartható. Hát nem! Nem tartható fenn, még akkor sem, ha naponta bejárják hazug panaszaikkal az egész Európai Uniót, s akkor sem, ha a budapesti marionett bábú épp kirúgni készül annak a színháznak az igazgatóját, aki csak magyar irodalmi gyöngyszemeket tűz színháza műsorára.

Ugyanis más a szándék, és más a valóság. Lehet húzogatni még az oroszlán bajuszát, lehet siránkozni ’44 miatt, de ez, a mai világot cseppet sem befolyásolja, s nem változtat azon a tényen, hogy a magyar szellemiség ebben a párhuzamos társadalomban egyre inkább feleszmél. Mert a magyar, ha nem lépnek a nyakára, akkor elégedett a sorsával. Azonban, ha piszkálják, ha de facto lőnek rá, ha rablók és Istent káromlók olvasnak fel a Bibliából, és azt látja, hogy akire szavazott az nem védi meg, akkor elkezdi megvédeni önmagát. Igen elkezdi… mint ma. Elkezdte… talán… végre beszél róla. Végre buszon, villamoson, vonaton, társaságban szó esik a magyar kultúráról, és azokról, akik ezt a kultúrát kisajátítják, akik ellene tesznek, akik semmibe veszik nagyjainkat. Csak két hónap telt el a választások óta, de most a magyar ember gyorsabban reagál, mint egy évszázada bármikor.

Félnék az újsütetű, nagypofájú, a világhatalmat maga mögött gondoló árulók helyében, mert ha a magyar már legalább beszél róla, akkor jön a többi is hamarosan.

Elmúlt az az idő, amikor nem szólt senki a bajokról, és az ellenségtől való félelmüket inkább bárgyú bölcsességekkel magyarázták. Elmúlt, mert a magyar kultúra, a magyar nemzet felismerte, hogy a 24. órában van, és ha most nem lép, nem reagál, nem védi meg örökségét, akkor egyszer és mindenkorra elvész. Kultúrájával, nyelvével, hazájával együtt.

Az önvédelem pedig nem azonos a mások ellen való gyűlölettel, az ilyen olyan anti-izmusokkal, és nem azonos a mai európai értékrenddel, amely azt jutalmazza „apró kockacukrokkal”, ha egy ország-vezető népeket és nemzeteket igyekszik megsemmisíteni. (lásd: Klaus Johannis uniós kitüntetése)  

Nem! Mi nem mások ellen harcolunk, hanem a saját nemzeti kultúránkért, azért amit örökül kaptunk, és tovább kell adnunk gyermekeinknek, unokáinknak. Sértetlenül! Aki pedig ezt támadja és ellene van, annak nem ebben az országban, annak nem ebben a kultúrkörben van a helye. A mai magyarság, a társadalom hatványozottan kell, hogy fellépjen a saját érdekében a Landeszmanok és a Vicsekek szellemiségével szemben, mert még ma sem kapja meg azt a támogatást állami részről, amely valóban védi és megvédi a magyar történelmet, kultúrát, és ez által a jövőt.

Vásárhelyi Mária

Megjelent a Rákosi-korszak egy újabb szellemi reinkarnációja is – az egyházellenesség, amelynek zászlóvivője szintén egy kommunista. És ezt jó volna most, csírájában elfojtani. Mert a támadások elleni fellépések elmaradása egyre mélyebbre sodorhatja a nemzeti önbecsülést. Az SZDSZ kereszténykurzusozása látszik újra megjelenni Vásárhelyi Mária öklendezésében, és ezt politikai és jogi Daedalonnal kellene azonnal csillapítani!  Ha nem teszik meg az arra illetékesek, akkor visszajutunk a 90-es évek mulasztásaihoz, és így egészen mélyre süllyedhetünk… ahonnan nincs többé visszaút.

Nagy feladatai vannak tehát a regnáló nemzeti keresztény vezetésnek, mert a józan, de erőt mutatni tudó kormány ma még a nemzet hasznára válik.  A gyenge, meghasonlott és félelmekkel teli állam azonban elvész…

Stoffán György

A befejezetlen „román forradalom” – Gondolatok Temesvár 30. évfordulóján – Tőkés Lászlóról

Hangzatos, nagy ünneplés övezi a temesvári események harmincadik évfordulóját. Az ünnepi beszédek és a szabadság emlegetése, a nagy remények hangoztatása kissé túlzott. Mint maga a kezdet és az azóta eltel idő átfestése is. Mert igenis, voltak hősök, voltak, akik életüket adták akkor és ott, de nem ismerték, nem tudták az igazságot, amelyet ma, 30 évvel a forradalomnak nevezett hatalomváltás után sem mondanak ki az emlékezők. Erre az emlegetett hazugságra épült az elmúlt harminc esztendő, minden volt kommunista országban. Mert nem önmagától induló összeomlás volt 1989-1990, hanem épp úgy megtervezett forradalmi időszakot éltünk meg – hála Istennek kevesebb vérrel –, mint 1848-ban Európa, és 1956-ban Magyarország.

Bush és Gorbacsov megállapodása volt az, ami véget vetett a kommunista uralomnak és egy előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlott le minden szocialista országban – egy év alatt – a rendszerváltásnak hazudott eseménysorozat. Amikor minden héten hírt adott a magyar televízió Panoráma című műsora a temesvári református lelkész helyzetéről, amikor a nézők milliói várták, mi lesz az üldözött családjával és várandós feleségével, akkor a politikai méregkeverők rég kigondolták, hogyan fogják erre a bátor és hitében erős emberre hárítani a forradalom kezdetét. Kitervelték, miként lehet a mit sem sejtő lelkészt a forradalom jelképévé, példaképévé tenni, hiszen fontos volt, hogy a magyarok, a székelyek is odaálljanak a változások mellé.

Én magam előre tudtam, hogy decemberben forradalom lesz. Neumann Ernő temesvári rabbi, sokat tett azért, hogy a Panorámához eljuthassanak azok a bizonyos kazetták. Ezeken, a Tőkés Lászlóval készül beszélgetések voltak. Az öreg Neumann rabbi pedig minden „kazettacsempészetkor” elmondta, hogy tartsunk ki, vigyük Tőkés László hírét, mert már közel van az idő, amikor a kommunista diktatúra elbukik, "és olyan új világot építhet az emberiség, amelyben egy akol lesz és egy pásztor”… Akkor még nem értettem mit jelenthet ez. Ma már a bőrömet is égeti a felismerés.

Igen, Tőkés László egyénileg is, lelkészként is ellensége volt a diktatúrának, védte a nyáját és belekerült abba a politikai forgatagba, amelybe sohasem vágyott, de amelyben az elmúlt harminc év alatt olyan történelmi személyiséggé nőtte ki magát, aki sanyargatott nemzetéért Márton Áronhoz és Tempfli Józsefhez hasonlóan hősi tetteket hajtott végre Romániában és Brüsszelben egyaránt. Láttam a temesvári parókián 1989-ben, a forradalom előtt a félelmet, a síró kisfiút, láttam az elkötelezettséget, a várandós asszonyt a konyhában, s amikor elbúcsúztunk Lászlóval egy-egy látogatás végén, egymásnak erőt adva igyekeztünk kezet fogni, és reméltem, hogy legközelebb is találkozhatunk még. Mert láttam Neumann rabbihoz menet a sötét utcán a leskelődő fegyverest, aki a parókiát tartotta szemmel… Félelmetes volt az a Temesvár, s egy ország aggódott a református lelkészért, és családjáért.

Igen! Temesvár hőse valóban Tőkés László volt, de ő egy pillanatig sem gondolta, milyen terv kellős közepében áll éppen. És e terv nekünk, magyaroknak mégis adott egy lehetőséget, amely Tőkés Lászlóban, a püspökben, az uniós képviselőben, a megtörhetetlen magyar politikusban testesült meg.

A forradalom azonban még tart. Igaz, a Kárpátok Géniusza harminc éve halott, ám szelleme ott van Erdélyben, a Partiumban és a Regátban… Mert ott vannak a gyűlölködők, akik egykor a kommunizmust szolgálták, ma pedig Uniós parancsra szintén azt teszik, saját román nemzetüket sem kímélve… Elpusztítják a gyűlölködéssel, a hazaárulással, a nép sanyargatásával, a magyarság megsemmisítésének Dan Tanasa és a Hargita-Kovásznai ortodox Andrei püspök által kiagyalt aljas ötleteivel. Mert ők – a gyilkosok utódai, követői – megmaradtak.

És megmaradt azoknak az ártatlanul legyilkoltaknak az emléke is, akiket a temesvári hősök temetőjében tudósítóként láttam kihantolva… fájdalmas a kép, amelyre emlékszem: – a ravatalozóban összevagdalt, megdrótozott anyja hasára tett, megcsonkított csecsemő… a román kommunizmus, román sovinizmus, a máig élő román magyargyűlölet örök jelképe… 1989-ből, Temesvárról!

Tart még a forradalom, hiszen vannak megnyomorított elnyomottak, és élnek a kínzók, szenvednek a bebörtönzött ártatlanok, dühöng az árulás, jognélküliség, és a gyűlölet. Mert ma ez  az európai érték, amiért kitüntetés jár... 

Lehet-e Romániában így ünnepelni a szabadságot? Lehet-e békében és testvériségben élnie annak a népnek, amely, ha felismerte volna az egymásrautaltság szükségességét, a szabadság örömét, és nem élne az idegenek által táplált beteges félelemben, már valóban a régió Svájca lehetne.

Állítólag szövetségben, egy Unióban vagyunk, hiszen ez az az „egy akol”, amelyről Neumann rabbi beszélt 1989-ben Temesváron, s aminek értékében ő is őszintén hitt. Mégis, ebben az akolban is dúl az ellenségeskedés, mert hamar kiderült, hogy nem a szabadságot, hanem az európai kollektív rabszolgaságot hozta el az a forradalom, amelynek karácsony éjszakáján a „Mennyből az angyal” és a „Stille nacht” is szólt a román televízióban… akkor egyszer – és soha többé. Mert hazugságra épült az a forradalom, az a rendszerváltás is! Mint mindegyik, azokban az időkben!

A forradalom tart tehát, az 1989-es szabadság ma is csak álom Romániában… de van Tőkés Lászlónk, akit méltó módon és joggal ünnepelhetünk, mert abból a forradalomból ő az egyetlen, aki úgy is gondolta, ahogyan tette és ma is teszi. Harcol, küzd és beszél, cselekszik és példát mutat. Mert ott, Temesváron és talán egész Romániában egyedül ő maradt hiteles, ő maradt megkérdőjelezhetetlen politikus – 1989-ből… ebben a hangzatos, beszédekkel teli, hamis temesvári ünnepnapon… 

A többi csak kötelező Uniós mese!

Stoffán György

Cigány származású cserkész vagyok! - Reagálás, a HVG cserkészellenes cikkére

Elgondolkodtam, hogy most mi a fene zajlik pontosan Magyarországon.  És mi folyik ott Borsodban? Miért lehetséges az, hogy a „rasszizmus” még mindig ennyire felkapott szó? Mert csak szóról beszélünk jelen esetben is, tettről semmiképp. Halljátok tesók, még nem unalmas? És halljátok bolsi-libsik nem sül le a képetekről a bőr lehozni egy olyan cikket, amit a témában a HVG közült? Mert ezek rendelésre íródnak, azt a hülye is tudja! Egy bal oldali ember, média száján hogy jöhet ez a szó ki, hogy rasszizmus, hiszen a kommunistáktól rasszistább, kártékonyabb embert nem hordott a Föld a hátán.

Tesóktól még valahogy elnézem, hogy ha valami nem sikerül, nem jön össze, akkor odavágják, hogy a magyar rasszista, hiszen még éppen emiatt beszélünk ma cigányságról. A cigányság nem eredet, faj, hanem ideológiai kérdéskör. Alappillére a jelenségnek, hogy mindenért a magyart okoljuk, hibáztatjuk, rasszistát kiálltunk – de valójában mi magunk utáljuk a legjobban azokat, akik nem cigányok. Hagyományaink szerint ezt a gyerekekbe is beleneveljük, aki nem közénk tartozik, nem cigány, azt emberszámba sem vesszük. Erre ott a Mohácsi Viktória korszakból megmaradt Darócziék, Horváthék által rendkívül hangsúlyozott szó: mi nem cigányok vagyunk, hanem romák. A roma pedig romani nyelven embert jelent. Ebből következik, hogy aki nem roma –tehát a gádzsó- az nem is ember.  Ezt, ha kell, ezerszer leírom, hogy tudatosuljon. Ha kell, minden írásom ezzel fogom kezdeni.

Én egy félig cigány ember vagyok. Félcigány, félcigó, ahogy tetszik. Kettős identitású. Még ezt is mondtam régebben magamról.  De ha jól belegondolunk abszolút magyar, és EMBER.

1995-ben Szegilongon táboroztam a 884-es számú Hunyadi János Cserkészcsapattal. Akkor tettem esküt és lettem rendes tagja. Töredelmesen bevallom, hogy gyerekként és fiatal felnőttként is még szégyelltem a származásom. Ha rákérdeztek nem tagadtam le, de nem beszéltem róla. Azt gondolom a rendszerváltás előtt, és még közvetlenül utána nem volt bizalomgerjesztő az emberek szemében. Csak halkan jegyzem meg, hogy a kommunisták nem kedvelték a cigányokat, ezt soha ne felejtsük el!!! Szóval a parancsnokunk adott egy riportot a sajtónak, és büszkén mondta, hogy a rendszerváltás után az első cigány cserkész az ő csapatában van. Tehát nem volt ott semmi rasszizmus.

Mint ahogy 2014-ben sem. Történt ugyanis, hogy a cserkészek szerveztek egy Erzsébet tábort. Én azon a nyáron arra gondoltam, miért ne vinnék el oda az Avasról és Gilincsről borsodi cigánygyerekeket táborozni a Balatonra. Milyen menő érzés lesz nekik is sátorban aludni, cserkész játékokat játszani, mint ahogy annak idején nekem is. Azoknak a cigánygyerekeknek felejthetetlen élményben volt részük, ezt szavamra mondom. Persze negatív élményben, mert ők azt gondolták, hogy ez egy átlagos tábor lesz, ahol semmit nem kell csinálni, és mindenki szép fényesre nyalja a kis popijukat, mert ők szegény borsodi cigánygyerekek. Hát ez nem így volt. Saját maguk építették fel a sátortábort, mint ahogy a magyar gyerekek, éjjel járőrözni kellett, mint ahogy a magyar gyerekeknek, földön kellett aludni, mint ahogy a magyar gyerekeknek, és kemény szabályok voltak, mint ahogy a magyar gyerekeknek. Kicsit savanyú volt a szőlő, de szerencsére nem volt a közelben HVG-s munkatárs, vagy egy Soros szervezet, akiknek lehetett volna panaszkodni.  A lányok és a fiúk külön sátrakban aludtak és volt bennem némi félsz, hogy a suttyó 12-16 éves cigánylányaim nehogy terhesen menjenek haza, tehát én többet járőröztem.  Bevallom így utólag, hogy öregedtem két évet egy hét alatt, és cserkésztáborba többet így nem vinnék gyerekeket. Nézzék meg a cserkész foglalkozásokat, legyen fogalmuk róla, hogy ott imádkozni kell, himnuszt és indulót éneklünk egy táborban zászló felvonáskor hajnalban és este, magunk alakítjuk ki a latrinát, magunknak főzünk, teljes nomád élet és mellette szigorú fegyelem. A mostani tanárverős korszakban cigánygyereket cserkésztáborba vinni a giga felelősség mellett még életveszély is.  Ha egy alul szocializált cigánygyerek az iskolában nem tud figyelni, szabályokat betartani – nagyon hangsúlyozom, hogy nem a gyerek a hibás, hanem az, aki felelős a nevelésért, tehát a szülő- a cserkészet az maga a pokol lehet neki.

2015. jött, én 33 éves voltam. Lehetőségem adódott elvégezni egy cserkész vezető képzést, bár én már passzív cserkész voltam, aki nem járt több éve a közösségben. Kaptunk feladatot egyik képzési alkalom során. Meg kellett fogalmaznunk mi a célunk a képzés elvégzésével.  Ezt szeretném ide bemásolni:

Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt a cserkészet. Egy olyan közösségbe kerültem, amely keresztény szellemiségben a túlélésre, az Életre nevelt. Egy nagytábor, annak felépítése, működése, a szervezettség, a rend, a napi rutin, ezek mind nagyon jó hatással vannak egy cseperedő gyerekre. Manapság a fiatalokban az identitás fogalma nem tisztázott, és nem értelmezett. Aki olyan szülői nevelést kap, ahol a szülők ezt nagyon fontosnak tartják, az szerencsének mondható gyermek. De ők vannak kevesebben. A legtöbben elfelejtettük honnan jöttünk, kik vagyunk, hova tartunk, milyen sok kulturális értékekkel rendelkezünk, melyet kevés nép mondhat el. Úgy emlékszem hatodikos voltam mikor az őrsvezetőm a Csodaszarvas regéjét elmondta. Nem az iskolában hallottam először. Ilyenek pl. meghatározó élmények lehetnek egy gyerek számára, és megalapozhatják az identitástudatát. Esetemben félig cigány származásúként, kettős identitást képviselek, épp úgy, mint akár egy határon túli elszakadt magyar. A kettős identitású emberekben erősebben gyökerezik a tenni akarás, a példamutatás, a közösséghez tartozás. Nekem sajnos sok negatív előítélettel is kell számolnom, mert ma, Magyarországon, ha csak a szót kimondjuk, hogy „cigány”, már pavlovi reflex alapján az ember akarva akaratlanul is negatív dologra asszociál. Sok munka és sok idő, míg ezt rendbe tesszük, és ezt a cserkészet is elősegítheti. A cserkészeten keresztül szeretnék kitárni a cigánygyerekeknek egy olyan világot, ami segíthet a falak lerombolásában. Játékos neveléssel, keresztény szemlélettel, önfegyelemmel, a cserkész-életfelfogás megtanításával elő tudnánk segíteni egy olyan generáció felnövekedését a cigányságban, ami kiút lehet a jelenlegi helyzetükből, és példát mutathat a társadalomnak is.

Következő feladatunk az volt, hogy Sík Sándortól a Megyeri hitvallás című verséről írjuk le az érzésünket.  Ezt is idecsatolnám:

Sík Sándor: Megyeri hitvallás

Bár a vers 1926-ban íródott, aktuálisabb, mint valaha. Volt egy ember, aki mert álmodni, mert egy olyan dologba energiát fektetni, ami a maga korában lehet, hogy nevetségesnek tűnt a társadalom szemében. Szerette volna, ha a fiatalság nem a pesti vörös mámorba- vagy manapság a facebook világába- él, hanem értékekre törekszik. Az értékek olyanok, mint a hit, a hagyományok, a gyökerek, az összefogás ereje, a becsületesség, stb. Ezek az értékek a mostani modern haladó világban avíttá váltak a legtöbb ember számára. A mai közegben már-már „ciki” felvállalni, hogy templomba járunk, Istenben hiszünk. A kommunizmusban pedig egyenesen tilos volt. Sík Sándor versében előre látott és érzett dolgokat. Önmagában is hadakozott a jó és a rossz. Megpróbálja lebeszélni magát az álmairól, megpróbálja korlátozni önmagát – ahogy a társadalom teszi velünk. Majd felülkerekedik és a nevetséges ellenérveket lelohasztja valódi és igaz érvekkel, mely a lelkéből fakad. Hát ilyen a küzdelem a jóért. Pont ilyen. Ezer és ezer akadály, ezer és ezer akadályozó. Sík Sándor lélekből tett és dolgozott érte, akkor ott, a maga idejében 8000 ezer fiatalt is meg tudott egyszerre szólítani. A fiataloknak tüzet gyújtott a lelkébe, és célt adott az életükbe. És mindezt hogy? Egyszerű lélekből fakadó örök törvényekkel, mint az igazság, és a szeretet.

„A Igazság igazság akkor is

,Ha meg nem látja senki szem.

A Szeretet mosolyog és szeret,

És a kereszten is király.

 Úgy gondolom, nekünk is hasonlóképpen kell dolgoznunk és formálnunk a fiatalokat a mai világban. Át kell éreznünk a vers mondandóját és hangulatát, és meg kell találnunk önmagunkat benne.

Kedves tesók!

A cserkészethez még nem nőttetek fel, naivan azt gondoltam pár éve, hogy igen, de nem. Majd az, aki közületek így lát egy verset, mint én a Megyeri hitvallást, vagy olyan célja van a cserkészettel, mint amit én fogalmaztam meg – na, az mehet és annak a gyermeke is mehet cserkésznek. De én iskolában jól tanultam, az én családom nem szegregálta el magát, és nem is hagyta, hogy rezervátumokba tartsák őket, én nem vertem tanárt, nem kisegítőbe jártam, alkalmazkodtam a szabályokhoz és teszem ezt most is. Az én gyerekem, ha nem fogják felvenni valahova, nem fog szaladni a HVG-hez, hogy rasszistázzon egy sort.

Ezt az írást ajánlom azoknak a cserkész társaimnak, akik befogadtak, annak a csapatparancsnokomnak, aki büszkén mondta, hogy van egy cigány cserkésze, annak a politikus volt cserkész társamnak, akivel bár nem vallok egy nézetet, de emberszámba vesz. 

Jó munkát! –Légy résen!

(Szaffi) 

Stoffán György: Bolsevik (HVG-s) kirohanás a cserkészek ellen

Debreceni cserkészek 

Nem egyedülálló dolog, hogy a bolsevikok keresztény nemzeti szervezeteket, az egyházat vagy éppen, mint most, a Cserkészetet igyekeznek támadni. Igaz, hogy a Cserkészet sajnos állami és egyházi támogatás híján épp csak, hogy létezik, de ez a kis, keresztény szellemiségű szervezet is csípi a bolsevikok és liberális hazudozók szemét. Ismeretes az a történelmi tény, hogy a HVG szellemi elődeinek hathatós tevékenysége okán rothad a magyar társadalom, az egészségügy, a papság utánpótlása és minden, amihez Rosenfeld Matyi bátyánk hírhedt politikai elitje a demokratikus Magyarországon volt szíves hozzápiszkálni. Hiszen a kórházakból kizavart irgalmasrendiek, a betegápoló nővérek ma is hiányoznak. Ők ugyanis nem fizetés ellenében, olykor tüntetve végezték munkájukat, hanem Isten kegyelméből, és Istent szolgálva. Hasonlóképpen az egyházi iskolák bezárása is máig ható, hiszen a tanárképzés, a kulturált magyar ifjúság nevelése, az erkölcsi normák iránti elkötelezettség, az Isten és a haza iránti kötelességtudat ezekben az tanintézetekben, mint a pedagógia alapja volt jelen.

És sorolhatnám a mai Magyarország ezernyi sebét, amelyeket szintén a kommunista és liberális eszme ütött a nemzet testén. Ám, nem fecsérelem az időt, hiszen mindenki tudja, hogy Hitler vagy Sztálin, Kádár vagy Gyurcsány egyazon vörös csecsen nevelkedett és akkor boldog, ha a magyar nemzetnek a legparányibb részét is valami módon sértegetheti, ha a magyar nemzetnek árthat.

Ilyen piszlicsáré és proli támadás volt a HVG-ben az a böffenet, amelyben a cserkészeket ostorozzák és próbálják ráütni e szervezetre a rasszizmus bélyegét. Nos, a HVG nem arról ír, ami valós és a cserkészettel is összefügg. Vannak történeteim… Példának okáért Jancsó Nicu, a félromán magyar cserkész története Kolozsvárról… A liberálisoknak és az ószövetségi gondolkodású polgártársaknak nagy kedvence, Kolozsvárott a nyilasoknak akart bizonyítani, mind magyarságból, mind nyilas-hűségből. Ezért egy cserkészgyűlésen a zsidó származású cserkészeket kiállította a csapat elé, letépte róluk a cserkészjelvényt, és megtaposta a cserkésznyakkendőjüket… Majd haláláig hű talpnyalója lett a mai HVG-s szellemiségű libsi-bolsi hatalomnak. Nos, erről nem ír a HVG, mert kicsit kellemetlen, hogy Jancsó Nicu rasszista és antiszemita volt. Igaz, Magyarországra menekülve az ottani felelősségre vonás elől, hű kommunista lett, ünnepelt rendező, aki még Horthy Miklós kormányzó újratemetése ellen a Vérmezőn is tiltakozott… (Lehet azért, mert Szálasit szerette volna újratemetni? Ki tudhatja ma már?) Pedig Horthy mentette a zsidóságot, és még a kártya-partik hevében sem sértette meg Weiß Manfrédot, aki rendszeresen járt fel a Várba kártyázni a kormányzóval… Maximum annyi volt Horthy részéről egy-egy vicces megjegyzés, ha Weiß zsinórban nyerésre állt, hogy: – „Vigyázz, mert államosítom a gyáradat”… –, amit nagy hahotázás követett. És ne is beszéljünk Koszorús Ferencről, aki a Kormányzó Úr parancsát teljesítette, amikor páncélosaival megmentette a budapesti zsidóságot a deportálástól. De, hagyjuk is. Hiszen, a cserkészekről akartam írni.

Arról sem ír a HVG – honnan is tudnák –, hogy a legnyilasabb nyilas időkben édesanyám, a Cserkészlány Szövetség Bakáts téri irodájában égette a zsidó cserkészlányok kartonjait, hogy azok ne kerülhessenek a nyilasok kezére. Majd éjjelente Krigsz-au Ervin kérésére keresztleveleket gépelt a városmajori plébános irodájában. De, arról is írhatna ez a szennyedék lap, hogy a cserkészfiúk a munkaszolgálatos táborokba életük kockáztatásával vitték a tiszta fehérneműt, az ételt… ám, ezt sem sorolom tovább. Minek? Hiszen ők maguk is tudják, hogy hazudoznak, hogy csupán a lejáratás, a gáncsoskodás és a proli aljasság bűzlik szerkesztőségük falaiból. Mindent tudnak, és az ellenkezőjét írják. Kinek? Ki tudja. A társadalom alja ugyanis, akik az ő szintjükön vannak, nem olvasnak, gyűlölik a cigányt, a zsidót és az egyházakat, de gyűlölik a magyarságukat is. És Gyurcsányra, Fegyőrre, és azokra szavaznak, akik nagyobbat tudnak hazudni. Mert összenő, ami összetartozik.

Én sem azért írok erről az aljas vádaskodásról, amely a cserkészeket a Cserkészetet érintette és támadta meg, mert reklámot akarnék csinálni ennek a sártengernek. Inkább azért, hogy ami ilyenkor eszembe jut, az közzé tétessék. Jancsó Nicuról, aki az ő almukat szolgálta, s azokról a cserkészekről, akik Istent szolgálták és az embert mentették… és mentenék ma is, még a HVG-s üldözötteket is. Mert az Krisztus parancsa… 

Stoffán György: Dörner György és az Újszínház zaklatása

Dörner György igazgató úr, az Újszínház nézőterén (Fotó: Kollányi Péter/MTA)

Ha szóba állnék egy bolsevikkal, akkor azt mondanám neki, hogy átlátok rajtatok… De nem állok szóba bolsival. Mint ahogyan nem állok szóba más, magyarellenes, magyar gyilkos, hazaáruló és egyéb egyedekkel sem. Mert nagypapám és apám így tanítottak. Az a bizonyos szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Azonban íróemberként luxus lenne, ha nem vetném papírra véleményemet, gondolataimat akkor, amikor annak szükségét érzem. Most pedig érzem! Mert a patkányforradalom századik évfordulóján – részben saját jobboldali hülyeségünk, és az Antalli örökség, valamint a sosemvolt demokrácia emlegetése – miatt győzedelmeskedő bolsevikok ünnepelnek. Éppen úgy, mint száz éve, azzal a csekélyke eltéréssel, hogy egyelőre nem akasztanak a páncélvonatukból kilépve, csak tönkretesznek. Hazát, embert, országot, földrészt… mindent. És együtt pusztulunk majd a buli végén.  

Teszik ezt körmönfontan úgy, hogy primitív hazugságáradatot öntenek a társadalom nyakába, amelytől a keresztény magyar ember dermedten áll, a plebsz pedig kimegy tüntetni és élvezi, hogy gyűlölködhet.

Mik a módszerek? Most éppen minden aljasságot bevetnek. A szexuális zaklatás jól bevált pusztító receptjét alkalmazzák, és olyan erkölcsi kérdésekkel próbálják torpedózni a társadalmat, amely mellett bőven elbújhatna akár még Savonarola is. Hiszen ma a balos-libsi azt játssza, hogy ő a legerkölcsösebb, legmagyarabb és legkeresztényibb, és ezt el is hiszi magáról. Az a csapat hangoskodik, amely az 1917-es korai LMBTQ-s, erkölcstelen és aljas, gyilkos rendszer kései utóda, és amelynek semmilyen erkölcsi tartása nem volt mióta a világ-világ. Ugyanis nekik nem mindegy, hogy ki az, aki szexuális bűncselekményt követ el. Ha Pettinghoff polgármestert elégíti ki egy vénülő matróna, akkor azzal semmi baj nincs, hiszen SZDSZ-es, tehát saját alom. Ha Borkai bulizik két vagy több nővel, az már súlyos és megbocsájthatatlan bűn. (Persze, ha férfiakkal tette volna....?) Ha Gothár igyekszik felfedezni valakit "némileg", nos, az nem baj, de annál nagyobb felháborodást kelt, ha ezt a tettet a jobboldal kissé komolyabban véve megemlíti. Ám, ez csupán egy lépcsőfoka a már sorozatossá vált bolsi tisztogatásnak. Hiszen Gothárt nem hagyja magára a saját csapata, s már a kultúrát féltve kezd hisztizni maga a főpolgármester is a Katona előtt, és a forgatókönyv szerint ki is jelenti, hogy Dörnert nem nevezi ki, ha lejár az Újszínház igazgatójának mandátuma. Zavarosnak tűnik az egész, de nem az. Hiszen benne van a bolsevikok és más ószövetségi gondolkodású egyedek évezredes aljassága, körmönfont embertelensége…

És elindul a lavina az Újszínház ellen is. Vettek a bolsik egy egykori ügyelőt, aki megrágalmaz egy színházi alkalmazottat, s ez a söpredék azonnal Dörner fejét követeli. Volt már efféle szomorú eset, amikor az Operaház igazgatóját akarták megbuktatni. Igaz, őt nem kívülről a bolsik, hanem sajnos belülről a nemzetiek, akik október 13-a után egy régebbi cikket elővéve már Orbán Viktor nyakára akartak kötelet kötni… Szóval, ma Dörner György a célpont, mert Dörner Györgynek nem dirigálhat az Aczél György féle lobbi, s a magyar kultúra van jelen abban a színházban, amelyet ő igazgat… és ez nagy bűn, egy vörös rongyokba bugyolált fővárosban.

Szóval: a botmixeres, LMBTQ-s, pride-párti banda ma erkölcs-csősszé avanzsált, miközben lopnak, esztelenül szórják más pénzét, amiből előbb vagy utóbb kifogynak, mint ezt Margaret Thatcher megjegyezte. És ez az erkölcsös söpredék embereket tesz tönkre, és mindenkit gyűlöl – beleértve a magyarokat is – aki a Fidesszel egyetért, vagy nem hord bolsevik-kisnyilas-liberális kitűzőt… olyan O1G-et…

De mit teszünk mi itt e kis hazában? Mi, nemzetiek? Az ég egy adta világon semmit. Megírjuk vastagon a véleményünket a facebookon, egymásnak panaszkodunk, vagy jót röhögünk a beszélgetős műsorokat nézve. És nem állunk föl a karosszékekből, a gép mellől és nem megyünk el a főpolgármesteri hivatalhoz, mert már attól is vonalkódos lesz a gatyánk, ha Karácsony beleüvölt a Madách tér csendjébe.

És miért lehet tüntetniük és aggódniuk folyamatosan? Mert rend sincs az országban. Nincsenek magyar törvények, mert felülírja őket az Uniós jogszabály, nem lehet vízágyút alkalmazni, mert a hetes cikkely lavinája amúgy is felénk gördül… de az sincsen, aki a metróból lopott 167 milliárdos csalást felderítse, és végre kimondja, hogy akkor ki volt a főpolgármester, ki írta alá a szerződéseket, tehát ki a felelős az ügyben. És az is szabadon grasszál az országban, aki 2006-ban lövetett és lovasrohamot rendelt el a nép ellen… Egyszóval, úgy ahogy vagyunk, olyanok vagyunk, mint akik kívülről nézik, hogy egy nemzet miként veszti el az önbecsülését, a hazáját és mindenét, amit ezer év örökségeként valóban meg kellene védeni. Az embernek olykor az az érzése, mintha itthon is, a mieink is, ugyanabból a kottából játszanának, mint a Nyugat ország-, és nemzetvesztői.  

Tudjuk, hogy nem! Ám az antalli örökség, miszerint leállunk a demokráciára hivatkozva a részeges proli házmesterrel Mozatról beszélgetni, noha ez lehetetlen, immár harminc éve fertőz és rombolja a választópolgárok bizalmát és önbizalmát. Mert vezetőink nem értik és nem élik meg a néplélek, a sokat szenvedett és túlélni akaró néplélek rezgéseit, igényét és félelmeit.  Mert, ha a néplélek azt tapasztalja, hogy „vigyázat, úgy néz ki, hogy elárultak”, akkor megpróbál úgy túlélni, hogy átáll… mentve a családját, a gyermekeit, önmagát. És ezt látjuk ma a libsi-bolsi tüntetések növekvő létszámában. Közben úgy teszünk, mintha minden rendben volna. Pedig nincs rendben semmi. Október 13-a óta a néplélek másképpen reagál mindenre. És nem úgy, ahogyan kellene! Mert ha úgy reagál, akkor ő kerül bajba, hiszen demokrácia és jogállamiság van. Ám, az sincs. Káosz van, sötétség van, kételyek vannak.

Pedig ma már minden nemzeti politikusnak hangosan kellene ordítoznia, és mint Kapisztrán tette, össze kéne gyűjteni a hadakat. Csakhogy sem a nemzeti média, sem a kormány-kommunikáció, a bársonyszék szemet takaró magassága és a vele járó tiszteletdíj mértéke nem engedi megtapasztalni a néplélek furcsa és öngyilkos rezdüléseit.  Pedig innen még volna visszaút… hiszen ez még csak a 24. óra. Szeretném hallani végre, hogy a kormány és a CÖF, a Békemenet és jobboldali tüntetők kiállnak a rágalmazott Dörner György mellett, és nem engedik egy ócska és mélyen primitív söpredéknek, hogy a kultúra utolsó magyar bástyája is ledőljön! Ha már egy évtizede nem tettünk semmit a magyar kultúra megmaradásáért, csak finanszíroztuk a mai tiltakozókat, hazaárulókat az NKA-n és más csatornákon keresztül.

Ha rossz helyről indulsz, a célt sem éred el… – mondták a régiek. Ám, ma még lehetne irányt változtatni. Első lépésként látogassuk meg a Városházát, második lépésben menjünk el tisztelegni Dörner György színháza elé, kifejezve, hogy amennyiben tovább kötekedik a főpolgármester, mi mindenütt ott leszünk.

Mert nekünk nincs más vesztenivalónk, mint az, amit épp elvenni, megalázni, kiszolgáltatni akar a csürhe: A Hazánk és a Nemzetünk!

Lovagrendi lelki nap Veszprémben - Stoffán György előadása

I. rész linkje (rákattintva): 
https://youtu.be/Bk3vakLqSXc

II. rész részletének linkje (bemásolva):

https://youtu.be/RKMD1Sj9J3I

Veszprémi interjú Stoffán György íróval

Stoffán György a Szaléziánumban 

December 7-én tartotta rendi adventi lelki napját a korábbi Jeruzsálemi Templomos Lovagok baráti társasága Veszprémben, Nagy Károly címzetes apát, kanonok, esperes plébános vezetésével. A lelki nap szentmisével kezdődött, amelyet a Ferences Templomban tartottak. Innen vonultak át a Szaléziánum előadótermébe, ahol a meghívott előadó Stoffán György író volt.

Nagy Károly c. kanonok,esperes-plébános atya -prédikáció közben

Megkérdeztük az írót, miért tartotta fontosnak azokat a témákat – nevezetesen: az egyházon belüli problémák és a Trianon óta eltelt időszak – amelyekről ezen a lelki napon beszélt.

–       Négy olyan kiváló hitvédő, a magyarság és a katolicizmus (ma már inkább nevezzük kereszténységnek) mellett - életvitelszerűen - kiálló ember gondolatait igyekeztem, a mai bajokat látva elemezni, akik már száz évvel ezelőtt hasonló, drámai problémákról szóltak a szószékeken, és akik világosan látták, mi következik, mi következhet abból, amit az ő korukban megtapasztaltak.

–       Kikre gondol?

–       Prohászka Ottokár püspökre, a ferences Zadravecz Istvánra, a szintén ferencrendi Buttykay Antalra és Marcel Lefebvre érsekre.

–       Ez utóbbit, az érseket – úgy tudom – kiközösítéssel sújtotta II. János Pál pápa…

–       Nos, ez így igaz, de sajnos Lefebvre érsek urat igazolta az idő. Egyre inkább látjuk, hogy az a II. Vatikáni Zsinat, amelyet sajnos még ma is valami előremutató és jó dolognak tartanak, elindította a lejtőn a Római Egyházat, és ezen a lejtőn ma eszeveszett gyorsasággal zuhan lefelé. Súlyos dolog ez, és azt gondolom, hogy amikor a Szentlélek elindítja a Zsinatot, mert hitem szerint a Zsinat elindítása, amelyet XXIII. János kezdeményezett, a Szentlélektől eredő volt. Azonban az, amit az idős pápa halála után, így tehát a Zsinat eredeti terveitől eltérő módon tettek, az nemhogy nem a Szentlélek által, de sokkal inkább a Szentlélek ellen tették! Hiszen láthatjuk, hogy 54. év alatt mekkora pusztítás ment végbe az egyházon belül mind Nyugat-, mind Kelet-Európában…

–       Melyek azok a pontok, intézkedések, amelyeket Ön a zsinat utáni időszak rombolásának tart?

–       Nézze, kérem! Menjen be májusban hétköznap este egy templomba és vegyen részt a májusi litánián, októberben a rózsafüzér ájtatosságon, vagy egy júniusi Jézus Szíve litánián… Nem tud bemenni, mert a templom zárva van. Pedig ahhoz pap sem kellene. A szentáldozásnál térdeljen le az Oltáriszentség előtt, és az Őt megillető imádattal vegye magához az Úr Szent Testét… Úgy néznének majd Önre, mint egy bolondra, egy különcre. Vagy: ha a templom egyik oldaláról átmegy a másik oldalra akár a pap, vagy a ministráns, úgy sétálnak át, mint a Váci utcában egyik oldalról a másik oldalra, kirakatot nézni. Arról, hogy ott van a tabernákulum, amelyben az Oltáriszentség lakozik, tudomást sem vesznek. Na, persze vannak olyan templomok még, ahol odabiccentenek, mintha egy jó havert látnának az út másik oldalán… de a térdhajtásnak, az imádatnak, az alázatnak nyoma sincs. Vajon hülyék voltak kétezer évig, akik térdet hajtottak? Vagy: mikor látott Ön a templom előtt kalapot emelni vagy keresztet vetni embert villamoson, vagy buszon? Nos, ez mind-mind ennek a zsinatnak a következménye. De, beszélhetnék a feminista dominikánus apácáról, aki a nők pappá szenteléséért tüntet, vagy arról, hogy a papi hivatások drámai csökkenése sem véletlen, és nem ok nélküli, hiszen a legtöbb fiúgyermek az oltárszolgálat közben és annak gyönyörűsége alapján dönti el, hogy pap lesz. Ma copfos kislányok ministrálnak, olvasnak, szerepelnek az oltár körül. Mikor vált ez divattá? A zsinat után! És még két egyházromboló tény: a népénekek megfontolt kiirtása a templomokból, és az építészeti rombolás, amelyet a szembemiséző „oltárok” miatt követtek el… Az ISIS évezredes városokat rombolt le egy másik vallás miatt… Mi a saját vallásunk keresztény értékeit pusztítottuk el és pusztítjuk szorgalmasan máig! Minek köszönhető ez, minek tudható ez, ha nem annak a zsinatnak? Ez nem modernizálás, ez a hagyományok kiirtása, amely megszünteti a jövőt. És ezt a megszüntetést látjuk világszerte. Hogyan kerülhet pogány istenség az áldozati oltárra a Vatikánban? Miként merik a homoszexualitást és a házasságtörést normálisnak nevezni egyes püspökök, érsekek, bíborosok? Miért nem látják a felelősök ma, hogy egy másik vallás „hagyománya” a keresztények legyilkolása, és miért köt egyezményt a mi vallásunk vezetője ezzel a másik vallással? Miért nem hisz a történelmi tényeknek, és hogyan kerülhet sor arra, hogy a keresztények legyilkolására uszító vallási könyvből olvassanak keresztény templomokban? Nos, itt tartunk most, a II. Vatikáni Zsinat utáni 54. évben. És ez a folyamat felgyorsult, mert ma már ott tartunk, hogy párhuzamos egyházunk van. Mert egy hatalomátvétel után új vezetés került a Vatikán élére, saját hadseregével. A hagyományt tisztelő és megtartó katolikus bíborosok és papok ki lettek szorítva és a pápa fogságban él. Van még kérdése?

–       Igen van! Ön voltaképpen kiközösíti magát, amikor ellenkezik a Vatikánnal, bírálja a pápát, és nem ért egyet azzal a mai folyamattal, ami a világbéke, a testvériség és az egyenlőség útján halad.  

–       Valóban a nagy francia mészárlás jelszavaival is behelyettesíthetjük a mai kor történéseit, és még a vér – a keresztények vére – is ott van bizonyságul. Azonban tudjuk, hogy ez a francia forradalom az értékrombolás, a pusztítás és gyilkosságok forradalma volt, és azt is tudjuk, hogy mindez ellenkezik a krisztusi tanításokkal, Isten parancsaival. Azt is tudjuk, hogy ugyanaz a szellemiség irányítja ma a világot és az egyházat is, amely a francia vérengzést generálta, majd sorra a forradalmakat, a lázadásokat, az Isten és emberek elleni támadások sorozatát az utóbbi évszázadok során.

–       Ha felteszem, Önnek van igaza, akkor mit lát megoldásnak, mit kellene tennie a hívő keresztény embereknek, a Krisztust követőknek ahhoz, hogy ez az Ön által rombolásnak nevezett korszak megszűnjék?

–       Istennek hála, a Magyar Katolikus Egyházban van a jövő. Nálunk egy megfontolt és előremutató keresztény egység van, jól gondolkodó papjaink vannak többségben, és a híveket nem fertőzte meg az az ideológia, amelyet sajnos az egyházi sajtó egy része is erőltet. A papok nem beszélhetnek ezekről a bajokról, mert köti őket az obedientia. Viszont a hit ereje mindennél nagyobb fegyver a hívő embere „kezében”. A magyar keresztényeknek (katolikusoknak és protestánsoknak) egyetlen dolguk van: a Szentlélekhez folyamodás, a Szentlélek közbenjárásának a folytonos kérése. És még egy gondolat a kiközösítés ügyében: – Senki, még a pápa sem követelheti, hogy elhagyjam azt a hitet, amelyben nevelkedtem, amely kereszténnyé, katolikussá és magyarrá tett. Az én szabadságom és testvériségem Krisztusban és a magyarságomban van. Egyenlőségről pedig Jézus soha nem beszélt a földi életet tekintve… azt az Ő útján kell elérnünk az örök hazában…

–       Hogyhogy a protestánsokat is emlegeti? Hiszen évszázadokig katolikus hagyomány volt a protestantizmus gyűlölete.

–       Nem egészen! Kölcsönös volt a gyűlölködés. Azonban ezzel kapcsolatos vezérelvem, hogy a Krisztust követők ugyanarra tartanak, csak más útvonalon, és ma ezekek az útvonalak is veszélyben vannak. Jézus azt mondta, hogy csak Általa juthatunk a Mennyek országába. A reformátusok is általa akarnak odajutni. Mi a probléma? Ha a Római Egyház összeomlik, akkor összeomlik a reformátusság is, a protestantizmus is, tehát, az egész kereszténység. El tudja Ön képzelni a magyar hazát, a Kárpátok gyűrűjét magyar reformátusok nélkül? Én nem! Tiszteljük egymást, imádkozzunk együtt, és tartsuk meg a magunk útját, a magunk hagyományait. Ebben rejlik a megmaradás lehetősége.

–       Nem kérdeztem Önt előadása másik témájáról, az Trianon utáni magyar társadalmi bajokról…

–     Azt gondolom, hogy ez a téma egy másik beszélgetés alkalmával lesz időszerűbb. Úgy 2020. június 4-e körül… Köszönöm a kérdéseit.

Víg Sándor

Megállt az idő! – Sajtószemle a sajtóról, 1908-ból…

Érdekes olvasmányra bukkantam 1908-ból, a Kolozsvárott kiadott ferences lapban, a Szent Ferenc Hírnökében. Mintha megállt volna az idő. Ugyanazokat a problémákat írja le az akkori szerző, mint amilyenekkel ma küzdünk, s ugyanazok a megoldások jutottak eszébe, mint amely megoldásokról magam is gondolkodom. Ugyanis amíg keresztény értékekről beszélünk, a magyar keresztény szellemiség nem jelenik meg a magyar sajtóban, nincs újságírói szabadság, objektivitás, csak pártelkötelezettség. Mind a jobb, mind a baloldal megfeledkezik a tiszta szóról, az őszinte hírközlésről, az újságírói etika írott és íratlan szabályairól, a nyelvhasználat pallérozottságáról, és az alapvető hivatásról, amely nem más, mint az olvasók tanítása, a szépre és a jóra való igény feltámasztása, a hazaszeretet és a kötelességtudat elültetése… és folytathatnám mindazt, ami ma nincs. Mára egyféle sajtónk van, egyféle irányt és stílust követ a jobb és a baloldali sajtó. Az irány és a stílus pedig nem más, mint egy utálattal és gyűlölködéssel teli, pozitív emberi érzések nélküli moslékos vödör. Az azonban nem az olvasók igénye, hanem a jól fizetett bér-schreiberek által megvalósított parancsvégrehajtás. A trágárság, a gyalázkodás, a hazudozás és a gyűlölet magvainak szétszórása a társadalom minden szegmensébe. A keresztény sajtó is egy irányba tart, de ez az irány sem az, ami megfelelne egy keresztény ország keresztény olvasótáborának. Vannak bajaink, vannak problémáink, drámai valóság a keresztényüldözés. Az eltörölésre ítélt hagyományok, a modernizálás és a civil politika egyházszakadás felé irányítja a keresztény világot, így a magyar kereszténységet is. Tehát volna miről írni, volna miért és miben erőt, kitartást és hitet adnia a keresztény tollforgatóknak, de ők sem teszik, mert sokan közülük elkötelezték magukat egy hamis világszemlélet mellett…

Mi lenne hát a feladat? Mit kellene tennünk azért, hogy a sajtó megtisztuljon és teljesítse, teljesíthesse hivatását? Van megoldás, van lehetőség, és ha sokunkban megvan az akarat is, akkor felépülhet az objektív, keresztény, magyar újságírás fellegvára, amely minden politikai és modernista felfogástól független, Krisztust követő, etikus, és megtartja mind a keresztény emberi, mind az újságírói etika szabályait. A fent említett cikk katolikus szempontokat taglal, ám mai világunk e vaskalapos szemléleten túl lépett, hiszen minden Krisztust követő magyar, talpköve a nemzeti megmaradásnak. Azonban a cikk lényege máig ható.

Kérem tollforgató kollégáimat, azokat, akik a pálya szélére kerültek, és azokat, akik aktívak, de félelem nélkül vállalják hivatásukat, hogy jelentkezzenek a most alakuló Nemzeti Keresztény Újságíró Szövetségbe, hogy közös erővel és kötelességtudattal visszaemeljük a magyar újságírást Prohászka Ottokár, Zadravecz István, Ordass Lajos, Ravasz László, Szentmihályi-Szabó Péter, Bujdosó P. Gyula szellemi magaslataiba.

Íme az említett cikk, 1908-ból…  

   

„Katolikus Sajtóegyesület

(Korunk igazi szükséglete)

Mi is az a sajtó? Könyv, újság, az ember szellemi tápláléka. Vannak emberek, akik csak vasárnap olvasnak újságot, de vannak, akik napjában többféle lapot is olvasnak, s egy-egy év leforgása alatt kiolvasnak számtalan könyvet.

Az olvasást nem rosszallhatjuk. Az olvasás révén ugyanis okosabbak, tudósabbak leszünk. Megtudjuk azt, mi történik a nagyvilágban, s megtudunk sok mindent, miről eddig fogalmunk sem volt. szóval a tudás, a tudományszerzés, a szellemi haladás eszköze a könyv, az újság, azaz a sajtó. Tehát igen üdvös dolog a sajtó.

De a sajtó nemcsak tanít, hanem egyúttal nevel is. Ki mindig erkölcsös, azaz jó könyvet és újságot olvas, maga is erkölcsös, jámbor marad, vagy lesz, de aki rossz könyvet és újságot olvas, az maga is megromlik. És itt a baj! - Nemcsak oly könyveket árulnak, melyek komoly tudást és az erkölcsös életet tárgyalnak, hanem olyanokat is, sőt jobbára olyanokat, melyekben a „tudós"-nak vélt, de valójában tudatlan író oly valótlanságot és hamisságot hirdet, amellyel sok embert téves irányba terel, s amely által a vallást és erkölcsöt el akarja fojtani, meg akarja ölni. Nemcsak olyan lapokat, újságokat szerkesztenek, amelyek igaz eseményeket tárgyalnak, hanem olyanokat is, sőt jobbára csak olyanokat, amelyek valótlan, költött eszményekkel, hazugságokkal, rágalmakkal, erkölcstelenségekkel és istentelenségekkel vannak telve. Ilyen könyvekből és újságokból okosat, igazat nem tanulhatunk, hanem csak hamisat és rosszat.

Ki romlott étellel táplálkozik, elrontja a gyomrát; ki mérget vesz be, megöli magát; így ki rossz könyvet, rossz újságot olvas maga is megromlik. Nézzünk csak körül, milyen a mi társadalmunk? Romlott! Igen, romlott! Isten és vallás nem kell     többé. Élnek szabadon Isten és vallás nélkül. De azért az Isten marad, bárhogy óhajtanák némely emberek velünk elhitetni, hogy nincs. Miért nem kell nekik az Isten? Mert önző vágyaiknak útját állja; mert azt mondja, hogy „imádj engem, tartsd meg ünnepeimet, tiszteld a felsőbbséget, ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj," stb. Az emberek gonoszak: nem akarják megtartani a tízparancsolatot, s hogy magukat némiképp megnyugtassák, azt mondják, hogy nincs Isten, nincs lélek, nincs bűn, nincs örökkévalóság. De az emberek nem állnak meg, hanem tovább mennek, s másokat is meg akarnak rontani. S e megrontás – ma, midőn a királytól az utolsó utcaseprőig mindenki újságot olvas –, leginkább az újságok révén történik.

Az ember igen hajlandó a rosszra, s hozzá a legtöbb ember nem is érti, nem is ismeri igazán a maga vallását, annak egyes tételeit, s így a rossz, a gonosz célzattal megszerkesztett újságok csakhamar felforgatják azt a kevés ismeretet is, mellyel eddig bírt, s kiölik szívéből azt a hézagos vallásosságot is, melyet csak kételkedéssel, elégedetlenséggel és emberi - helyesebben - állati vadsággal pótolhatunk.

Rosszak az emberek! Vagy nem? Hány csalás, lopás, rablás, elégedetlenség, lázadás, bosszúállás és gyilkosság fordul elő nap-nap után? Nagyon, de nagyon sok. Tehát nagyon rossz a világ! És miért rossz? Mert rossz újságot olvas. Nem lehet annak lelke tiszta, ki piszokkal halmozza el; nem lehet annak lelke egészséges, ki rothadt undokságokkal táplálja azt. Miért oly vallástalan az úri osztály? Mert oly lapot olvas, mely a katolikus vallást állandóan szidja és gyalázza; mely minden keresztény intézményt lepiszkol, lesajnál. Az újságolvasó vallás-közömbös lesz, s utóbb maga is megutálja vallását. Miért oly vallástalan, miért oly hitetlen a munkásosztály? Mert demokrata, s mint ilyen, szocialista, istentagadó újságot olvas, melyben minden katolikus tant és intézményt kigúnyolnak és meggyaláznak.

Mire vezet e hitetlenség, e vallástalanság, e romlottság? Jóra nem! Ki nem féli az Istent, az nem tiszteli a mások jogát és tulajdonát; tehát általános zűrzavar, egyenetlenség, békétlenség lesz az eredménye. Igazán vallásos, jámbor ember mikor bántott valakit, s mikor sértette meg mások jogát és tulajdonát? Soha! - Továbbá, ki nem vallásos, az elégedetlen a sorsával, irigyli a másét, agyarkodik, rossz tervekkel foglalkozik, nyugtalan, boldogtalan. Ellenben ki igazi katolikus, az megnyugszik Isten akaratán, megelégszik sorsával, s így lelke nyugodt és boldog. Tehát úgy egyesekre, mint a társadalomra nagy haszon a vallásosság és igazi átok a vallástalanság. Minthogy a romlottság főrugója a rossz sajtó, azért ezt határozottan üldöznünk kell! Mit üldözzünk és mi módon? Üldözzük a rossz sajtót. Ide tartoznak úgy a zsidószellemű, mint a demokrata újságok. A zsidók és demokraták karöltve harcolnak a rossz, a pokol érdekében. A zsidók kétezer év előtt Krisztus Urunkat keresztre feszítették, ma meg egyházát akarják megsemmisíteni a rossz sajtó, rossz újságjaik által. A demokraták szabadulni akarnak az Istentől, hogy könnyebben vehessék el a mások vagyonát. E két elem a pokol szolgája, e két párt küzd az egyház ellen.' Nekünk tehát e két párttal, mint ellenfelünkkel szembe kell szállnunk, e két pokoli szörnyet kell üldöznünk és fojtogatnunk. Nem embereket, hanem lapjaikat kell üldöznünk. Üldöznünk kell pedig elsősorban e lapokat: Budapesti Hírlap, Budapest, Budapesti Napló, Egyetértés, Független Magyarország, Friss Újság, A Hír, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Pesti Hírlap, Pester Loyd, Neues Pester Journal, Az Újság, Népszava, A Nap, Kis Újság. Ezek a mi elleneink.

Hogyan üldözzük e lapokat? Szellemi ellenféllel nem küzdhetünk másként, mint szellemi fegyverekkel. Első sorban úgy, hogy a fönt tisztelt lapokat nem vesszük, és nem olvassuk. Katolikus ember olvasson katolikus újságot; ha pedig zsidó vagy demokrata lapot olvas egy szóval istentelen lapot, úgy nem igazi katolikus, csak bitorolja a katolikus nevet. Az a keresztény katolikus, ki keresztény katolikus módra él, az keresztény katolikus újságot olvas. Zsidók sosem olvasnak katolikus lapot és mi mindig azt olvasunk?! Nékünk nem szabad rossz lapot olvasnunk, hanem csak katolikus lapot. De ne elégedjünk meg ezzel! Ha vannak rokonaink, jó barátaink, ismerőseink, kik istentelen újságokat járatnak, figyelmeztessük őket a veszélyre, utáltassuk meg velük a rossz, a mérges újságot s ajánljuk nékik a mi katolikus lapjainkat.

Mi katolikusok vagyunk szám szerint túlsúlyban (az anyakönyvben!!!), valójában mégis kevesen vagyunk, mert kevés lapunk is alig tud élni. Nem szégyen az, ha egy katolikus módra megkeresztelt ember zsidószellemű vagy demokrata lapot olvas!? Testvéreim, legyünk tehát résen s terjesszük a mi katolikus újságjainkat, mert ez által harcolunk a gonosz ellen. Hogy az ellenfelek lapjai minők, arról könnyen fogalmat szerezhettek magatoknak, ha például azt mondom, hogy a Népszava" minden nap rőfnyi cikkeket hoz Isten, vallás, és a papok ellen s nevetségessé teszi magát Krisztust. A karácsonyi számát mintha csak a pokolban gyártották volna.

Küzdelmünknek egyik további módja a „Katolikus sajtóegyesület" támogatása. Lám erről akartam írni s még csak most jutottam ide. De nem baj, most már tán magatok is kitaláljátok, mi a „Katolikus sajtóegyesület", s mi annak a célja. A „Katolikus Sajtóegyesület" minden izében, csontig-velőig katolikus intézmény, melyet a rossz sajtó ellensúlyozására alkottunk 1907. nov. 4-én. Elnöke: Esterházy Miklós herceg; társelnök: dr. Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök ; főtitkár Gerely József szerkesztő; pénztáros: dr. Széky Antal ügyvéd. A sajtóegyesületnek vannak pártoló tagjai, kik havonként hat (6) fillért fizetnek; rendes tagok, kik évenként két (2) koronát; résztvevő tagok, kik évenként tíz (10) koronát; alapító, kik évenként kétszáz (200) és vannak dísztagok, kik évenként ezer (1000) koronát fizetnek. A „Katolikus Sajtóegyesület" lényege ugyanis egy nagy alaptőke, melynek kamataival ellensúlyozzuk a rossz sajtót oly módon, hogy katolikus lapjainkat támogatjuk, hogy azok több lapszámmal s így bővebb tartalommal jelenhessenek meg. Így aránylag olcsóbbak lesznek a lapok, miáltal több olvasójuk akad majd. Főképp az Új Lap", ez igazi népújság fog ezen túl még egyszer annyi lapszámmal megjelenni, de ára a régi marad.

Látjátok testvéreim, ez a „Katolikus Sajtóegyesület", s ez ennek célja! Most már tán azt is tudjátok, miért írtam e sorokat. De megmondom magam is: hogy a Katolikus Sajtóegyesület tagjai közé lépjetek. Akinek van pénze, ne sajnálja, mert igazán szent és nemes célra adja. Kinek kevesebb pénze van, lépjen a pártoló, vagy rendes tagok közé, kinek több, a résztvevő vagy alapító tagok közé, kinek pedig egyáltalán nincs, az támogassa e szent ügyet imájával, hogy a jó Isten adja reá bőséges áldását s elérje azt a célt, melynek megvalósítására vállalkozott.

Galambos K. Imre”

(Szent Ferenc hírnöke – Ferences nyomda, Kolozsvár, 1908. márciusi szám, 121. oldal)

Szivárványos Kolbász-fesztivál a Stephansdomban…

Egyre érdekesebb az, hogy a katolikus egyházban (egyházamban) történt/történő, Krisztus tanításával ellenkező ügyekről úgy hallgat a katolikus média, mintha misem történt volna. Csak suttogó híreket, megdöbbentő véleményeket hallani, de egységes fellépés Krisztus mellett, Krisztus tanítása és egyháza mellett nincs. Mintha a katolikus hit, a katolikus dogma fakultatív volna, és mindenki úgy értelmezheti, ahogyan akarja, ahogyan neki tetszik.  

Celeb papjaink és ferences szerzetesünk, kenetteljes magyarázatokkal, de ellen-bizonyítékok nélkül, rejtjelesen lehülyézik, egyházelleneseknek, hitehagyóknak állítják be az ellenkezőket, és „továbbra is istenítik” a krisztustagadókat, a tanítás ellen de facto és nyilvánosan vétkezőket, ami tűrhetetlen magatartás, és megbotránkoztatja azokat, akik ragaszkodnak hitük alapvetéseihez: Nem fogadják el a bálványimádást a vatikáni kertek alatt, a történelem által és alapján nem helyeslik az Abu Dhabi megállapodást, vagy, ha a pápát Krisztus elé helyezik. A cölibátus kérdése is zavart okoz a hívők körében, és a nők pappá szentelésének ügye sem hagyja hidegen az embereket, kivált, ha egy dominikánus apáca sürgeti azt. A pápai szeretetlakoma étlapváltoztatása is érdekes, hiszen a disznóhús úgy került le róla, mintha egy dzsámiban rendezték volna az eszem-iszomot. Az új világvallás kialakítása is szembetűnő, hiszen a klíma-hisztis vatikáni nyilatkozatok a liberális világellenzék malmára hajtják a vizet. Bergoglio nem ad áldást a magánkihallgatások végén, s nem látunk tiltakozást, amikor a homoszexualitást ábrázoló kép kerül ki egy svédországi templom oltárára. Az egyistenhit folyamatos emlegetése, valamint az, hogy Scalfari interjújában és interjúkötetében Bergogliot idézve megkérdőjeleződhető Krisztus isteni mivolta, már-már arra enged következtetni, hogy a Vatikán a katolikus egyház ellenségeinek a központjává vált. Hiszen a Kiskatekizmust tanuló hittanos kisdiák is világosan látja, hogy Jézus tanításai és parancsai egészen másra utasítják az embert, mint amit ma tapasztalhatunk. „Senki nem juthat az Atyához, csak én általam.” – mondja Jézus (Jn., 14, 6.), s ezzel ellentétben, Bergoglio azt hirdeti, hogy minden vallás Isten akarata – kedve – szerint való. Nos, nem is érdemes sorolni a kérdéses ügyeket, s talán követelni sem kell az egyházi magyarázatot ezekre a káoszt teremtő eretnekségekre, ám szó nélkül sem hagyhatunk két elmúlt napokban történt eseményt. Az egyik a Burkina Fasoban történt keresztény-gyilkosságok ügye, a másik a bécsi dómban történt szombati sátánista koncert. Ez utóbbi a bécsi bíboros, Schönborn cseh herceg jelenlétében történt. Mint ismeretes, Wurst úr-hölgy(?), hírhedt homoszexuális, és e hajlamát széles körben hirdeti is… ami a Szentírással homlokegyenest ellenkezik, mind az Ószövetséget, mint az Újszövetséget tekintve.  E reklámban vett részt a bécsi érsek is, aki mint ilyen megbotránkoztató és Krisztus tanítása elleni viselkedést tanúsított, méltatlanná téve magát hivatala betöltésére. – Összesen hét olyan rész van a Szentírásban, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik. Az Ószövetségben két elbeszélés található, valamint két tiltás a törvénykönyvben, míg az Újszövetségben három alkalommal a páli levelekben kerül elő. Isten mondanivalóját így összegezhetjük: a homoszexuális cselekedet bűn, aki az ő népéhez tartozik, az nem lehet részese ennek. A mózesi törvény egyértelműen szól: "Férfival ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak. Utálatosság az." (3Móz.18.22) Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében szintén elítélően ír azokról az asszonyokról, akik "felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel", ill. azokról a férfiakról, akik "elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban." (Róm.1.27.) (Gazdagréti ref. egyházközség honlapja)

Jó volna tehát, ha az ilyen eretnek, Isten-ellenes magatartást az egyházi sajtó tekintet nélkül az elkövetőre, bírálni volna hajlandó, illetve nem ártana, ha maga a Szentszék is véleményezné a történteket, mert emberek ezreinek a lelkével, üdvösségével játszadozik hallgatása révén. Hiszen bárki, akár szánt szándékkal, akár bárgyún és papját követve részt vesz efféle istentagadó rendezvényen, az üdvösségét kockáztatja, veti el. Ha pedig ez egy érsek tudtával történik, akkor a bíboros feletti egyházi hatóság kell, hogy lépjen az egyházi törvényt súlyosan sértővel szemben (1369., 1392., kánon). Az egyházi törvénykönyv voltaképpen nem is említi e bűnöket, amelyeket Schönborn követett el azzal, hogy egy, a mai liberális és egyházellenes világ egyik nagykövetét engedte fellépni a bécsi Stephansdomban, s ezzel mindazokat megbotránkoztatta, akik hitüket nem hajlandók – akár a pápa kérése ellenére sem – feladni, megváltoztatni. A megbotránkoztatókra azonban Jézus mondta ki az ítéletet: „Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe dobják.”(Mk. 9.42.)

Végül kegyelettel emlékezem meg azokról, akiket muszlim fegyveresek imádság közben öltek meg Burkina Fasoban, de akik gyilkosai élvezik az Abu Dhabi megállapodás gyümölcseit, s akik hűségesek ahhoz az évezredes hagyományhoz, amelyet a Szentszék nem vett figyelembe, amikor aláírta a megállapodást, s ezzel elindította a Római Egyház felszámolását.

Szomorú tény, hogy a magyar kormánypártok egyikének vezető politikusa e megállapodás európai elfogadásáról és annak helyességéről igyekszik meggyőzni mindazokat, akiket érdekel a kereszténység összeomlásának európai uniós támogatása.

Volna tehát miről írnia a katolikus sajtónak ahelyett, hogy erőszakkal és „nincs más választásod” módszerével ontja a bergoglionista híreket az egyre ritkuló olvasókra. Mert nem volna szabad elfelejtenie a katolikus újságíró társadalomnak azt, hogy a felelősség nem csupán a klérust terheli a lelkek elvesztése terén, hanem mindazokat, akik ezt a folyamatot elősegítik, támogatják. 

Ps.; Mivel pedig a bécsi Szent István vértanúról nevezett dómot Schönborn megszentségtelenítette, a templomot újra kell szentelni! A dóm mindaddig démoni hely, és így mindaddig meggyalázzák benne az Eucharisztiát, amíg ez az újraszentelés meg nem történik! Mert szörnyűbb bűnt követett el Schönborn, mint az, aki méltatlanul veszi magához az Úr Szent Testét a szentáldozásban! A bécsi érsek, Júdás árulását ismételte meg, az osztrák Máltai Lovagrend támogatásával! 

Stoffán György

Stoffán György: Megkezdődött a magyar kereszténység hivatalos üldözése, a Kúria engedélyével

A párhuzamos társadalom újabb bizonyítéka, hogy a Kúria nem tartotta bűncselekménynek a katolikus szertartást gúnyoló „performanszt”, amelyet 2016-ban a Lengyel Nagykövetség előtt tartott néhány eszement fiatal, tiltakozásul a lengyel abortusztörvény ellen.

Amíg a miniszterelnök keresztény értékekről beszél, és valóban sokat tesz a kormány mind az üldözött keresztényekért, mind a megszállt országrészeinken élő magyar keresztényekért, addig a magyar jog szentélyében, a Kúrián nem tartják fontosnak a kereszténység védelmét, a keresztény – ez esetben a katolikus – jelképek gúnyolásának szankcionálását. Ha ugyanez történnék egy Tóra-tekerccsel, vagy más zsidó jelképpel, akkor az egész liberális világ antiszemitizmusról beszélne és Orbán Viktor fejét követelné. Ezt azonban már megszoktuk.

A kettős mérce, a keresztényüldözés, a törvények átértelmezése, kiforgatása, ma már egész Európában természetessé vált. Azonban, amit a Kúria tett, az mégis más. Az egy piros gomb, amelyet megnyomva a Kúria engedélyt adott a magyar keresztény állam felszámolására, a keresztény értékek szabad pusztítására, a keresztény jelképek gyalázására, keresztény emberek megalázására, az alapvető emberi jogok sárba tiprására, a vallásszabadság szentségére! Az ezeréves keresztény államban, Mária országában, a nemzetmegtartó keresztyén testvérek országában, ahol a magyar Szent Korona a törvényhozás épületének fő helyén van!

A keresztény embereket ez a döntés mélyebben érinti. Hiszen a szentáldozás vagy az úrvacsora kigúnyolása magának Krisztusnak a kigúnyolása, és a Benne hívő katolikus és protestáns társadalom megsértése. Az emberi jogokba való oly mértékű negatív beavatkozás, amelyet csak a keresztény ember ért és tud, s amely csak a keresztény embert sérti és alázza meg. Minden ezután következő keresztényellenes megmozdulás a Kúria engedélyével, a Kúria beleegyezésével történik tehát, s így egyedül a Kúria felelőssé tételét vonja maga után.

Azonban az érem másik oldala még elkeserítőbb. Számtalan lovagrendünk, vitézi székünk van, cserkészek hada jelenik meg egy-egy ünnepségen, s Csíksomlyón is ott feszítenek a botcsinálta, ilyen-olyan díszes egyenruhás rendi celebek, s magának a kormánynak is van államtitkársága, amely a keresztények védelmét hivatott ellátni. Ám, napok óta csend övezi ezt a kúriai döntést – amelyet bár lehet, hogy nem is katolikus, nem is keresztény bíró hozott.

Csend van a döntés nyomán a katolikus sajtóban, a protestáns sajtóban, nem tiltakozik egyetlen civil szervezet sem, nincs rendi ruhás tiltakozás egyik lovagrend vagy vitézi szervezet részvételével, s papjaink is – kevés kivétellel – elengedték a fülük mellett, az őket is gyalázó kúriai döntést.

„Hitetlen papok és áruló főurak” passuthi országa lettünk tehát. Mert ez a döntés a keresztény ember számára nem néhány kölcsönzői ruháról, nem a mise szövegének idézéséről szól, hanem a legszentebb áldozat kigúnyolásáról, és az Eucharisztia meggyalázásáról. A Kúria magát Krisztust engedi e döntésével újra megostorozni, megfeszíteni. Magát Krisztust gyalázza porig, s az Őt követőket hirdeti hülyének és kigúnyolhatónak. És az egyházak hallgatnak, a templomokban nagy cécó közepette felavatott és esküt tett hívek nem állnak ki a Mester mellett, mert gyávák vagy hitetlenek, árulók vagy esküszegők!

A döntés és az azt követő csend okán/miatt, kijelenthetjük, hogy nem vagyunk keresztény ország, nem vagyunk méltók az Eucharisztikus Kongresszus megrendezésére sem, és hazudunk, amikor a keresztény értékek védelméről harsogunk… ugyanis Krisztust nem védtük meg! Krisztus mellett nem álltunk ki. Krisztusért nem tüntetünk… a Kúria előtt. Péterek és Júdások országa vagyunk csupán. Kúriástól, vitézi rendeken keresztül az ez ügyben némán tűrő papokig. És ez szégyen! Szégyen a kormányra, az igazságszolgáltatásra, az egyházakra és a magyar keresztény nemzetre nézve.

Mert milyen jogon kérnénk Mária segítségét, ha Fia mellett nem állunk ki, s milyen jogon énekeljük, hogy „Isten áldd meg a magyart”, ha Szent Fiát szó nélkül hagyjuk megalázni? Eleink emlékét idézve a magyar megnevezésre sem vagyunk méltók Barátaim! Mert kicsinek tűnik ez az ügy, de a gyökerei mélyre hatolnak, és egyben tükröt tartanak elénk, amelyre e Krisztus eláruló csend miatt csak köphetünk egyet! Kormányostul, egyházastul, Kúriástul. És nem is érdemlünk mást…