2018. március 24., szombat

A liberális sajtó szerint: „Orbán elveszti a választásokat”…




 …olvasom számos helyen, többnyire a magyarországi ellenséges oldalakon, de a facebookon is egyes jobboldali elmebetegek megosztásában is. A választási kampány őrülete ugyanis olyan mérteket öltött, hogy már sokan a jobboldalon sem tudják, mikor tesznek jót vagy rosszat. Efféle ostobaságokat megosztani nem kis szellemi töpörödöttségre utal, hiszen ártó a választások előtt két héttel az emberekben bizonytanságot, rossz érzéseket okozni. Az ellenség és a hazaárulók oldalain található megnyilvánulásokat nem kell megosztani, nem kell nagydobra verni és nem kell terjeszteni. Főjenek a saját levükben, a saját botor és félrevezetett szavazótáboruk ünneplése mellett.



Nekünk egészen mást kell hirdetnünk és tudatosítanunk. Például azt, hogy amennyiben „Orbán”, azaz számomra a Miniszterelnök Úr elveszti a választásokat, akkor nem Ő veszti el a választásokat, hanem mi veszítjük el a hazánkat. Mi, mind… ellenségek és hazafiak egyaránt, mert átszakad a gát és mindent elönt az a végső pusztulással járó áradat, amely Nyugat-Európát már elöntötte, s amely vissza nem fordítható folyamatot indított el az Öreg Földrészen.



Nos, a hamis megfogalmazások és az álhírek mocsarában más érdekességeket is tapasztalhatunk, amelyekre a jobboldalon is csak legyintünk, noha most, ebben a kampányban teljesen világosan körvonalazódott és felismerhetővé vált az, hogy a magyar társadalom milyen szinten áll a hazaszeretet, a kiállás, a felelősségvállalás és a nemzettudat terén. Amikor ugyanis a királyi TV-ből két perc után nem vágják ki a kotkodáló pártszóvivőt, aki maskarában jelenik meg azon öt percben, amelyet valami elmebeteg törvényben határozott meg, mint demokratikus jogot minden hülye számára a választási kampány részeként, akkor a királyi TV-nél is nagy bajok vannak. Ugyanis mind a nőverő alkesz, mind a kotkodácsoló elmebeteg bemutatkozása méltatlan, megalázó és tűrhetetlen is egy nemzeti televízió képernyőjén, de tovább megyek: nemcsak megalázó és tűrhetetlen, de büntetőjogi kategória is. Már, ha volna kis hazánkban igazi, erkölcsös és következetes igazságszolgáltatás, s nem azt kellene látnunk, hogy nyilvánvaló bűnözők, adott esetben háborús bűnösök szabadon, közéleti személyiségként, politikusként flangálnak, miközben Budaházyra ezer évet kér lassan a független ügyész. Még jó ez esetben, hogy nincs halálbüntetés…



Menjünk tovább… a kampány azt is megmutatta a fentiek mellett, hogy miért kell ellenségnek neveznem, a jobb időkben még ellenzéknek titulált szedett-vetett politikai nímandokat. Mert azok! Hazudozó, aljaskodó, nemzetietlen és a magyarság ellen magyarokat uszító, acsarkodók, akik csak a pénzért, és a hatalomért küzdenek, akik vádaskodnak és… de ezt már annyiszor megírtam, nem is folytatom.



A legutóbbi döbbenet, ami mindennek a legalja, az Mikróczki Ádám tv-interjúja volt. Ebben a nevezett személy a következőkre vetemedett: – De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz. (…) valós és fontos problémákra adtunk rossz válaszokat. És amikor egy párt kívülről igyekszik a parlamentbe, akkor az kicsit olyan, mint a zenei élet. A botrányok akkor nem jöttek rosszul, mert legalább tudtak rólunk. Viszont karanténba zártuk magunkat, és ez hosszú távra hat. Sokaknak kell még egy ciklus, hogy lássák, mit csinálunk, és higgyenek nekünk. De abban biztosak lehetnek, hogy a régi Jobbik nem tér vissza.” Mikróczki tehát beismerte azt, amiről évek óta írok, s amiért a Jobbikosoktól nem kispályás fenyegetéseket kaptam: voltaképpen a Jobbik, mint párt arra volt hivatott, hogy mai gazdáiknak listája legyen a nemzeti érzésű magyarokról… névvel, címmel teljes nyilvántartással. S vajon ki törölheti a már bizonyára régen eladott milliós listát, s nincsenek-e veszélyben azok, akik párttagként lettek nyilvántartásba véve a Jobbiknál?  Nem ők lesznek-e az elsők, akiket vonatra tesznek majd egykori pártvezetőik egy „korszakos” győzelem után?



Az akasztgató és a hullákat ZIL-re dobáló ötletekről, a „nem esküszöm fel az Alaptörvényre” törvényszegéses kiszólásokról, a Jobbikos megvesztegetésekről és egyéb ellenséges csacskaságokról nem is ejtek szót…



Ha tehát e rövidke áttekintés konzekvenciáját összefoglaljuk, akkor kiderül: – A győzelemre áhítozó ellenség pénzsóvársága a legalapvetőbb emberi jó tulajdonságokat is félredobta. Ilyeneket, mint: Alázat, szeretet, hazaszeretet, mások megbecsülése, a választópolgár iránti hűség, az eskü megtartása, törvénytisztelet, nemzeti elkötelezettség… de nem sorolom, mert lassan a hét főbűnnél tartunk, és még akkor sem merítjük ki ennek a már-már szánalomra méltó, emberségükből és méltóságukból teljességgel kivetkőzött megnevezhetetleneket. Bár a magyar nyelv jelzőkben is gazdag, de ezekre nincs szó, nincs jelző, mert a magyar efféle alja árulókat eleddig nem ismert, így szókészletéből is kimaradt az ilyeneket illő jelző. Trágárkodni meg a mi köreinkben nem illő… (nyilvánosan).



Minden történelmi korban volt egy sereg, a mai utódokhoz hasonló hazaáruló a magyar társadalomban, ám akkor volt szankció is ellenük, amit kegyetlenül, azaz kegyelemgyakorlás nélkül betartott a hatalom, s volt megvetés a társadalom jobbik felének részéről, de akkor ez volt a többség. Az a többség nem szajkózta kedvét vesztetten és elbizonytalanodva a hazaárulók ócska szlogenjeit – ha voltak vagy lettel volna ilyenek.



Katolikusok, protestánsok, magyarok, svábok, szerbek és zsidó hazafiak, kart karba öltve tettek a hazaárulók és a hazaárulás ellen. Ma pedig? Szinte szórakozásképpen ismételgetik az aljasságokat, s királyi TV sem teszi meg a megfelelő jogi és műsorigazgatói lépéseket, hanem hagyja a magyar nemzet megalázását, fenyegetését, még ha az csak öt percig tart is.



Van még két hét a győzelemig, a harc nem hagy alább. A jobboldalnak viszont sokkal többet kell még tennie, mint amennyit eddig tett. És jobban, mint eddig. Mert ha „Orbán” veszít akkor a magyar nemzet vész el, s a Budavári Koronázó Templom hamarosan ismét mecsetté alakul, a magyar pedig megkezdheti azt a drámai korszakát, amely korábban 150 évig tartott… de ezúttal nem lesz vége…



Ne osszuk meg, de töröljük, az ellenség gondolatait a közösségi oldalakon! Erősítsük egymást és magunkat abban a hitben, hogy most győzni kell és győzünk is. Mert ezt nem „nyerésnek” nevezik, hanem győzelemnek a gonosz, a keresztényüldöző, a kultúra- és nemzetromboló, hazaáruló törekvések felett. S ne feledjük, ha győzünk, a háború akkor is folytatódik… Sőt! S azt se feledjük, hogy Zrínyi Miklós mit mondott egy római szállóigére – Dulce et decorum est pro patria mori – Édes és dicső a hazáért meghalni – válaszul: „Sed dulcis est vivere”, azaz, „Még édesebb élni” (a hazáért)…  



Stoffán György

2018. március 7., szerda

Stoffán György: Levélféle Erdélybe… és nem csak oda…




Magyar Honfitársaim a Kárpát-hazában!



Amikor az ember sok kávát iszik, a kávé hatása megfordul. Álmos és levert leszel tőle… Nos, így van ez mindennel. Ma, amikor a választási kampány őrületében megmutatja mindenki az igazi arcát, ahelyett, hogy csatlakoznék a nyakló nélküli gyűlölködéshez, inkább elgondolkodom a magyarság mai sorsán, magatartásán. S teszem ezt úgy, hogy bajor őseim által, az 1700-as évek elején választott magyar hazámat mindennél jobban szeretem, a benne lakókkal együtt Pozsonytól Kézdivásárhelyig. Olykor elképedve, máskor keseregve, megint máskor mosolyogva szemlélem azok részéről a parttalan és ostoba, gyilkos és gyűlölködő küzdelmet, akik még mindig nem értik a már látható tragédiát, s amelynek jól fizetett részesei akarnak lenni, de nem fogják föl, hogy az árulókat végzik ki legelőször azok, akiknek dolgoznak. Mert akiknek „árulkodnak”, azok hazát akarnak maguknak. A miénket is! S aki odaadja a saját hazáját, attól sok jót a „munkaadók” sem remélhetnek. És ezt ők nagyon jól tudják. Úgy járnak ezek az esztelen hadakozók, mint a török időkben az áruló, aki annyi pénzt akart árulásáért, hogy „még a bőre alatt is aranya legyen”. Lett is. Teletömték a törökök arannyal – a bőre alatt.



Akik ma nem látják a veszélyt, azok nem csak Magyarországot veszélyeztetik, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságot. Létében, életében, megmaradásába. Nincs e kérdésben határ. Nincs határon túli és inneni magyar, kivált számomra nincs, akinek ősei a Kárpát-medencébe jöttek, a Kárpát-medence lakói közé. S mert én magam nem írtam alá semmit, de hű vagyok felmenőim haza iránti hűségéhez, nem is úgy tekintek erre a hazára, mint egy megcsonkolt testre, hanem mint földrajzi egységre, amelyet egyetlen ostoba emberi, politikai döntés sem tud feldarabolni. Kirabolni, tulajdonost játszani, kegyetlenkedni igen, de feldarabolni és megsemmisíteni nem. Két okból: egyrészt nem lehet a hegyeket odébb tologatni, másrészt a lelket sem lehet tűzzel és vassal elválasztani attól, akit, vagy amit a lélek szeret, aki, vagy ami a léleké, és nem a testé. Nem lehet semmissé tenni Isten akaratát, az általa teremtett „beosztást”, az általa adott tulajdon tényét. Hiszen senki nem véletlenül született oda, ahol született.

Meg lehet tiltani a nyelv használatát, lehet a szerzett jogokat csorbítani, hiszen semmi nincs kőbe vésve… egyetlen dolgot kivéve, amit szintén Istentől kapott az emberiség, s ez a Tízparancsolat... az ember használati utasítása. Amelyet ha nem tartunk be, épp úgy megsemmisül, elromlik a világ, ahogyan a mosógép vagy a lemezjátszó is tönkremegy, ha nem a rendeltetésének megfelelően használják.



Akik tehát a magyarság itt vagy ott élő részét ócsárolják, jogaikat „magyarként” akarják, önös politikai érdekükben elvenni, akik megkülönböztetik lakóhely szerint a magyar nyelven beszélő embereket, akik nem érzik át, mi a nemzethez tartozás, azok nem ennek a közösségnek a tagjai. S nem mi zárjuk ki őket, hanem ők zárják ki magukat ebből a közösségből. Hiszen nem mi gyűlölködünk, hanem ők. Nem mi akarunk jogfosztást, hanem ők. Nem mi akarunk akasztani és ZIL-ekre dobálni magyar hullákat, hanem ők. Nem mi nevezzük oláhnak, tótnak vagy szerbnek saját magunkat, hanem ők minket. S ez a gyűlölködés nem nekünk árt a legfőképpen, hanem nekik. Hiszen ők nem érzik a közösség erejét, a büszkeséget, hogy tartozhatnak egy nemzethez, amely ezer éven át – ha bukdácsolva is az emberi gyengeségek rögös útján, de – élnek, vannak és akarnak lenni.



S mi tesz minket különbbé? A hitünk és a félelmeink. Hitünk Istenben, hitünk a kereszténységben, s félelmünk attól, hogy mindez elveszhet egy ostoba gondolat által, a hazugságok áradatában, egy szavazófülke mélyén. Ők pedig? Csak elvenni akarnak… hiszen adni, ahelyett ami a miénk – még ha itt-ott más nyelven beszélők is a törvényhozók e magyar hazában… – jobbat nem tudnak. Ők sem tudják, mit tennének egy esetleges választási győzelem után, hiszen a mindennapi, hataloméhes és igaztalan ígérgetéseik közben, még nem gondolkodtak el rajta.



Magyarok! Ne vegyétek tehát komolyan azokat, akik rátok – e gyalázatos kampány közepén – bármit is mondanak, akik rágalmazva, ócsárolva vagy megvetve tekintenek ránk – éljünk bárhol is e Kárpát-medencében, s legyenek bárkik, akik dirigálnak nekünk saját törvényeik és saját történelem-elméleteik szerint. Legyünk nyugodtak és bízzunk Istenben. Ám, higgyünk is, és kérni is tudjuk Őt. Ne csak emlegessük a „keresztény értékeket”, hiszen azok nincsenek keresztény hit nélkül… s ha vannak is, hit nélkül értéktelenek. Mi leheljük beléjük a keresztény hit lelkét, hiszen egy lemerül okos-telefon is telefon, szép, és értékes… de ha nincs töltő, mit ér?



Egy nemzet, egy haza, egy nyomorúság, egy öröm és egy bánat, egy hit és egy küzdelem az, amelyet mindnyájan élünk ezekben a drámai években. És egy lesz a szabadság vagy a pusztulás is. Rajtunk múlik! A mi hitünkön, a mi elkötelezettségünkön, a mi imánkon. Nem az a dolgunk, hogy az erőnket és a bizalmunkat szétforgácsoló ostobák vádjait és megvetését elemezzük idegesen és bosszankodva, szomorúan vagy fájdalommal. A mi dolgunk, hogy egy célért és egy nemzetért, egy hazáért és a megmaradásunkért küzdjünk saját életterünkben, saját környezetünkben a legjobb tudásunk szerint, kerülve és visszautasítva a gyűlöletet, amely csak az energiánkat őrli fel.



Nem tudom, volt-e ennél nagyobb veszély a történelem során, de mi bizonyítottunk minden eddig ismert történelmi korban. A bizonyság pedig, hogy vagyunk a Kárpát-hazában, és leszünk is...



Nincs tehát Budapesti magyar és Pozsonyi magyar, nincs Kecskeméti magyar és Kézdivásárhelyi magyar, nincs erdélyi, felvidéki vagy délvidéki magyar! Csak magyar van! Így egyszerűen… Egy lélekkel, egy szívvel, egy hittel, és egy imával az ajkán… magyar! S lélekben magasra kell tartanunk a keresztet, mint tette Kapisztrán Szent János Nándorfehérváron. Akinek keresztény egyháza engedi, az a magyar testvérünk „Miatyánkon” kívül kérje Máriát is a Magyarok Nagyasszonyát azzal az imával, amelyet a 3. században, Egyiptomban, egy papiruszdarabkára írtak a kor keresztényei, és amely máig a legismertebb Mária-imádság:



Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz. Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.



SUB tuum praesidium confugimus, Sancta Dei Genetrix. Nostras deprecationes ne despicias in necessitatibus, sed a periculis cunctis libera nos semper, Virgo gloriosa et benedicta. Amen.



WE fly to thy patronage, O holy Mother of God; despise not our petitions in our necessities, but deliver us always from all dangers, O glorious and blessed Virgin. Amen.

***

Boldogasszony Anyánk, Régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Nyisd fel az egeket. Sok kiáltásunkra,
Anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
Magyarországról, édes hazánkról,

Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!



Stoffán György


2018. március 4., vasárnap

Cuki és a székelyek





Az én köreimben másképpen hívjuk azt a fajta „elvhűséget” amit egyik, egykorvolt nemzeti párt elnöke leegyszerűsített a néppártosodás kifejezéssel. Így is lehet mondani... 
Azonban vannak, akik ezt a nyelvújításfélét nem igen értik, mert őket Istennek hála, elkerülte „Zafír Czenczi” féle nyelvújítás is, ám ők nem csak pallérozott nyelvüket, de a gerincüket is megőrizték. Nos, ennek tudható az a nem éppen baráti ám annál inkább jogos fogadtatás, amellyel e köpenyt váltott párt elnökének része volt a hétvégén. Ez a politikus, mindazok után, hogy az erdélyi magyarság legnagyobb magyarországi ellenségeivel, vádlóival és megalázóival összefeküdt a politika szellemi ürüléktől csatakos porondján, és saját pártjának egyes vezetői is üveggyöngyökkel megvehető népségnek nevezte erdélyi testvéreinket, elment Erdélybe, s megpróbált ott is finoman szólva az igazságtól merőben eltérő gondolatokat terjeszteni, mert azt hihette, hogy a főváros hírei és pártjának politikai ámokfutása nem jut el a Kárpátok bérceire. Eljut! 


Cuki azonban nem ismeri a székelyeket. Illetve ismerhet néhányat, akik pártjához közel állnak, s Budapesten hullatnak krokodilkönnyeket, a Székely Himnuszt artikulátlanul üvöltve seggrészegen...  akik Erdélybe csak látogatni járnak hiszen „szegény üldözöttként” már évtizedek óta Magyarországon ügyeskednek jobbikos politikai karrierre ácsingózva.

Nos, azt viszont nem tudta, hogy aki otthon maradt, annak igen erős az igazságérzete s évszázadok óta a túlélés művészetét gyakorolja. Magyarul beszél, van hite, s jól tudja, hogy aki a föld egyik végén nem tud kapálni az a másik végén sem lesz arra képes.  Azt pedig végképp nem viseli el, és receptorai igen kényesen működnek, ha valaki hazudik, ha valaki át akarja verni, ha valaki elárulja, s jópofát vágva igyekszik mindennek ellenére odasimulni hozzá. Magyarul: a székely ember nem viseli el a gerinctelenséget, az aljaskodást, a hazaárulást, mert volt része benne a történelem során - nem egyszer. "Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan" - Erdélyben ezt is tudják...


Cuki tehát nem érte el a célját, mert ismerik ott is, ismerik a végeken, s tudják, hogy a müezzin nem katolikus vagy protestáns, és nem mások isteneiben, hanem egyedül a Fennvalóban hisznek.


Mindazonáltal jól tette e magát sárba taposó politikus, hogy elment Erdélyországba, mert ha nem is tanult belőle, de legalább megtudta, hogy ott még a román is magyarabb, mint ő és az egész mára megmaradt emberileg szánalmas, és őt követő tagsága, frakciója. 


Ha beteg lenne, sajnálnám… így csak megvetem. Mert kevés ember és közösség van, amely ilyen mértékben lejáratja magát egykori jobboldalinak mondott valójában. Biztosan voltak azért, akik szeretettel fogadták… mert árnyékszékely biza van arrafelé is, nem csak Magyarországon. Csak ott boróka névre egyszerűsítették ezt a fajta „jellemet”… S talán még megjelenik egy szép cikk is a borókák tollából „a nagy magyarországi politikusról, aki utolsó reménye lehetett volna a magyar állampolgárság üveggyöngyeivel megvett ostoba” székelyeknek.



Jó volt, hogy elment a Cuki Erdélybe, mert muzsika volt a fülemnek a fogadtatás, az udvarhelyi röpke vélemény, és a gyöngyök felé illanó röppályája. Idehaza még a kormányhivatalokban és intézményekben dolgozó egyes székelyekben is nagyot olykor csalóik az ember, addig azok, akik otthon maradtak, reményt adnak a magyarországiaknak a magyar megmaradást illetően. Reménykedhetünk abban, hogy a következő száz évben sem fogják szívesen látni a Cukihoz hasonlókat, s ha már Magyarhonban nem is, de Erdélyben beszélik még az áldott magyar anyanyelet. És ott valóban egyenesen… szavakban és "gerincben" egyaránt… 

Stoffán György

2018. március 2., péntek

Ostoba kishitűség… Vásárhely után


A kard felirata magyarul: E jelben győzni fogsz!

Nem értem egészen világosan, mit is változott Hódmezővásárhely kusza és tisztázatlan helyi politikai viszonyainak végeredménye után. A z elmúlt két ciklusban számtalanszor lehettünk tanúi az ilyen-olyan eredménnyel zárult időközi választásoknak, és nem ejtettük ki a kanalat a kezünkből, ha függetlenként valami ellenzéki nyert az adott helyen. Ma viszont azt látom, hogy mindenki letargikus lett, temeti az eddig nagy hangon hirdetett áprilisi választási győzelem reményét, és természetesen az ellenzéket szidja azért, hogy egy magyar városnak egy évre más lett a polgármestere, mint akit a Fidesz (szerintem rossz érzékkel és rossz kommunikációval) kiválasztott. Magyarán, semmi nem történt és ezt a semmit fújja fel a média jobb és baloldalon egyaránt.



Ha történelmi párhuzamokat keresek, nem találok erre a bánatos ostoba jobboldali magatartásra. Hiszen sem Hunyadi János, sem Dobó István, de még Zrínyi sem adta fel látva a veszélyt. Minden jó magyar sírdogálás és reményvesztettség nélkül az utolsó erejével is a győzelemért a továbbélését küzdött. Mi meg? Nem a saját hibánkat vetjük fel e kérdésben, hanem elkeseredve átkozódunk, és szidjuk a másik felet. Fölöslegesen.



Ugyanis, ha nincs egy nemzetközi forgatókönyv, amely szerint vesztenünk kellene április 8-án, akkor nem fogunk veszíteni. Ha van ilyen, akkor pedig akármit is csinálunk, vesztesek leszünk. Ám, ha a saját ostoba félelmeink miatt veszítünk, akkor azt öngyilkosságnak hívják. Tehát mi is a feladat… a feladat az, hogy nem veszünk tudomást a vásárhelyi sajáthibás és egy évre szóló ellenzéki független győzelemről, hanem folytatjuk szépen és hittel azt, amiért nyolc éve közösen dolgozunk. Nem mehet veszendőbe -- ha rajtunk múlik – az a rengeteg pozitívum, amelyet a magyar kormány tett a nemzet érdekében, nem mehet veszendőbe a családok biztonságáért folytatott küzdelem és annak eredménye, határaink védelme, a kisebbségek és a vallási közösségek szabadsága, a nemzetegyesítés hatalmas munkája, a Kárpát-haza magyarságért folytatott erőfeszítések. Sorolni lehetne naphosszat azokat az intézkedéseket, amelyekkel a magyar kormány egy hitét és önbecsülését vesztett nemzetből éledő, bizakodó és hazáját, nemzetét újra féltő országot teremtett nyolc esztendő alatt.



Persze, akiknek ez nem tetszik, akik internacionalisták – amit ma uniós polgár vagyok kifejezésre módosítottak –, akik idegen hatalmat szolgálnak pénzért, azok megtalálják azt a társadalmi réteget és annak minden rossz tulajdonságát, amelyre egy ellen-kampányt, egy velejéig romlott hazugságáradatot lehet építeni. Mert ilyen mindig volt. Konzervért, néhány fröccs áráért ez a réteg a saját édesanyját is eladná, s ezt a hajlamot használja ki és fel a mai "demokratikus", liberális és szocialista ellenzék, amelynek a nép amúgy semmit nem számít, csak a hatalom és az azzal járó összes előny. Hiszen, ha számítana, akkor tévedésből sem említette volna ez a romlott, ócska társaság, hogy lebontja a kerítést, s a "követőiktől" sem lehetne hallani, hogy „a migráncsok azok jó csávók, nem kő tőllük félni, me’ asztat a csak a cigány(sic!) tergyeszti.” 

És ez csak egy szegmense az ellenzéki aljaskodásnak. A többit a még mindig többségben lévő balos szennymédiában láthatjuk. Értelmesnek látszó emberek tudatosan hazudoznak, és rágalmaznak. Tiborcozással, Orbán lop-ozással, diktatúrázással és sok egyéb aljassággal igyekeznek ezek a fizetett közgazdászok, szociológusok és egyéb megvett (megvetett) egyetemet végzett "szakemberek" befolyást gyakorolni a társadalomra, illetve annak hiszékenyebb vagy ostobább rétegére. Arra a társadalmi rétegre, amely  HirTv-t, RTL-t, ATV-t néz. Igaz, sokan a jobboldaliak közül is elbizonytalanodnak, amikor a tömény hazudozással szembesülnek ezeken televíziós csatornákon. 

Az elbizonytalanodás azért van (ÉS EZ FONTOS!), mert azt látja a társadalom, hogy minden aljaskodás és hazugság következmények nélkül történik. Nincs jogi következménye azoknak a rágalmaknak, becsületsértéseknek, amelyeket szemrebbenés nélkül írhatnak, mondhatnak a baloldali liberális oldal pénzéhes gyűlölködői. Az ostoba antalli hagyomány, az „úri magatartás” áthatja azt a három évtizedet, amely a rendszerváltás óta eltelt. Pedig már a rómaiak is tudták, hogy az ellenséget a saját fegyverével lehet a leghatékonyabban „lecsendesíteni”.

Amikor tehát elhatalmasodna a letargia, és bizonytalanságot éreznénk e rágalmak és folyamatos hazudozások miatt, gondoljunk arra, hogy a társadalom nagyobbik felével pont azt a mérhetetlen tragédiát akarja az ellenzék feledtetni, amely az ő győzelmük esetén bekövetkeznék, de amiért ők nagy gázsit kapnak megbízóiktól: - a határnyitás, a terror, hazánk teljes megszállása. A keresztény értékrend és a magyar nemzet teljes kipusztítását tervezték el, s ezt bármilyen körülményeket is hoz a jövő, egységesen és elbizonytalanodás nélkül kell megakadályozni minden(!) eszközzel. Nem szabad, de öngyilkossággal egyenértékű, ha most az utolsó hajrában elveszítjük az önbizalmunkat, ha hiszünk egy-egy jól irányzott hazugságnak.



Minden tisztességes magyarnak azt kell látnia, hogy ez az ellenzék és ez a magyar igazságszolgáltatás (Lásd.; a Czeglédy-ügyet vagy az elsíbolt metrópénz fel nem tárt felelőseinek ügyét) nem a magyar nemzetet, annak erkölcsi normáit és megmaradását szolgálják. Ennek megváltoztatása és a migráció távoltartása kötelező feladat, amelyben nincs helye sem kétkedésnek, sem elbizonytalanodásnak. A háború nem dőlhet el azon, hogy a maroknyi ellenség azt mondja, vesztettünk. Mert ha bedőlünk ennek a kampányuknak, akkor megérdemeljük azt a sorsot, amely leselkedik ránk. 

Ellenségeink csak és folyamatosan a magyarság ellen szavaztak az EU-ban is, nemzetközi megvetés mellett.



Vásárhely tehát semmis, az országos választást illetően. Folytassuk reménnyel és bizalommal azt, amit Vásárhely előtt tettünk, amiben hittünk és hinnünk kell a győzelemig! Keresztényként pedig tudnunk kell, hogy nem vagyunk egyedül e sátáni eszmék elleni harcban. Április 8-a az isteni Irgalmasság vasárnapja… és jó, ha e nagy és botor letargiánkban ezt sem felejtjük el… csak kérni kell és megadatik… Mert erre, mi ígéretet kaptunk!



Stoffán György