Papverés a körúton… (Emlékfoszlányok)

Május volt. 1962 májusa. Az alkonyat vöröses fénye beragyogta Buda kedvelt ligetét, a Mechwart-parkot. Gyermekek játszottak a homokozóban, a budai hölgyek pedig a padokon ülve, kötögetve beszélgettek, miközben a készülő zokniról, sapkáról vagy pulóverről fel-felpillantottak a homokozó felé, ügyelendő az apróságokra. Mindig volt valami jó téma, amit egész délután lehetett boncolgatni... de a témát az anyukák összetétele határozott meg. Ha nem csak a leánykori ismerősök, a régi barátnőkoszorú volt a téren, akkor legfőképpen a Fény utcai piac, az időjárás vagy a Marczibányi téri iskola került szóba. Ha viszont a régi barátnők trécseltek csupán gyermekeik mellett, akkor a politika, a kommunistázás és minden fájdalom előjött, amelyet a vörös, moszkovita diktatúra okozott a budai családoknak.

Az is téma volt olykor, hogy Budán, a tiltás ellenére, két pap még mindig reverendában jár.

Az egyik, a János kórház hajlott hátú, picike, Liszt-frizurás és nagyon öreg lelkésze dr. Korének József (1891-1993) volt, aki foltozott reverendában, kopott kabátban, s valamikor talán az 1900-as évek elején, még felvidéki tábori lelkész korában ajándékba kapott táskával rótta Buda utcáit, folyamatosan betegeket látogatott, mert a kórházakban ezt a tevékenységet akkortájt tiltották. A Széll Kálmán téren sokan sportot űztünk abból, hogy meglátván az öreg reverendás tisztelendőt, jó hangosan ráköszöntünk egy nagy „Laudeturral”… aminek épp olyan hangos és áldással járó „In aeternum” lett a „következménye”. Amolyan tüntetés volt ez a kommunista diktatúrában, a megmaradt arisztokrata és budai polgári fiatalok körében. Valami varázsa is volt ennek a „Laudetur”-os tüntetésnek. Valami olyasmi, amelybe nem köthetett bele a hatalom, de amely mégis markánsan kifejezte a múlthoz, a keresztény magyar szellemiséghez való ragaszkodást. Az igazi élményt az adta, ha még egy rendőr, vagy valami közismert ócska besúgó is volt a közelben, akiknek ilyenkor vörös lett a fejük a tehetetlen dühtől. Hiszen ők legszívesebben az összes kereszténnyel és „kizsákmányolóval” végeztek volna… Mert ők ilyenek. A kommunista eszme alapján, náluk a gyilkolás természetes hatalmi eszköz. (Ma is hallunk tőlük effélét.)…

A másik pap, aki reverendát viselt akkoriban, a Fő utcai görög katolikus parochus volt. Szikár, de kissé már meghajlott termete egyébként is elütött az átlagtól, nagy karimájú fekete kalapjával, méltóságteljes tartásával és a reverenda viselésével sokszor kihívta maga ellen a moszkoviták haragját. 

Most is határozott léptekkel tűnt fel az idős görög pap, s az egytől-egyig római katolikus fiatal anyukák nagy „Dícsértessék”-kel köszöntötték. Ő mosolyogva válaszolt, s áldásra emelte a kezét. Majd tovatűnt. Lépéseinek ritmusa az ikonok előtt énekelt ősi zsoltárok sokszólamú, Istent dicsérő könnyedségét idézte… mindig dúdolt valami csodaszép dallamot. Mint egy angyal, úgy libbent el a fiatalasszonyok előtt. 

Messzebbről rossz arcú proli-fiúk lesték az öreg papot.  

Amikor a vöröslő alkonyat beragyogta a Margit körút macskaköveit, s a tizennyolcas villamos csikorogva vette a Ganz utca előtti kanyart… épp elköszöntek egymástól az anyukák a játszótéren… Az egyik édesanya a Mechwart-ligetből a ferencesekhez igyekezett kisfiával májusi litániára. A kisfiú is szerette azt az éneket, amelyet csak májusban – akkoriban még minden délután – elénekeltek a litánia végén… „Néked ajánljuk Szűz Anyánk”… Azon az úton indult el kisfiával, a kolostor és a bérház közötti széles lépcsőn, amelyen az imént még a görög katolikus tisztelendő úr lépkedett…

A kisfiú elengedte édesanyja kezét, hiszen autóforgalom ebben az időben még a Margit körúton (akkor – a kommunista – Mártírok útjának nevezték) sem nagyon volt, nemhogy a Mechwart-liget aszfaltozott parkolójában. A hosszú lépcsősor jobboldalán nagy bérházak kapualjai, a másik oldalon a ferencesek klastromának öreg falai voltak, s vannak ma is.  A lépcsősor alján Juliska néni, a mindenki által szeretett virágárus cigány nénike bódéja állt… ám ott, most valami történhetett, mert furcsa hangfoszlányok hallatszottak lentről, és a megszokottnál több ácsorgó ember állt a bódé mellett. 

A kisfiú anyukája rosszat sejtett, ezért ölbe kapta a gyermeket, s egy pillanat alatt ő is a virágos bódé mellett termett. A kép, amely eléjük tárult jellemző volt arra a korra, a reakció viszont annál kevésbé.

Az idős szikár pap a járda közepén állt, fejéről a kalap a földre került, táskája tőle nem messze, szintén a földön. Kezét összekulcsolva, szótlanul várta mi következhet még. Úgy állt ott, mint a Colosseumban azok a keresztények, akiket az éhes oroszlánok elé vetettek a rómaiak… Körülötte a korábban rá leselkedő proli-fiúk ugráltak, meg-megütve az öregembert, kalapját és táskáját odább-odébb rugdalva. S trágár hangoskodásban élték ki ostoba, de minden bizonnyal nem a saját kútfejükből kipattanó őrjöngésüket.

A kisfiú édesanyjának sem kellett több. A némán, megbotránkozva álló, és szólni, cselekedni nem merő ember között letette fiát, s hangos szóval lépett elő Juliska néni bódéja mögül: – „Ezt tanuljátok ti a KISZ-ben? Ilyen ócska viselkedésre nevelnek benneteket? Nem szégyellitek magatokat? Öregembert verni dicsőség?   Nem volt még elég az áldozatokból? Ez jellemző rátok! Takarodjatok innen, mert nem állok jót magamért, ócska suhancok”…

A "suhancok" egy pillanatra megálltak, de a Margit körúton is megállt a levegő, mert ilyet és így aligha hallott 1956 óta a vén Buda. Ahelyett, hogy a munkásőrgyerekek tovább gúnyolódtak volna, meglátva a többi ember feléjük tett lépéseit, egy szempillantás alatt elfutottak az Európa Étterem felé.

A fiatalasszony felszedte a földről az öreg pap kalapját, táskáját, fiát kézen fogta, s a görög katolikus tisztelendő urat bekísérte a ferences klastrom portájára, ahonnan egy csapat megtermett ministráns kísérte Fő utcai templomába a vén parochust, aki nem volt más, mint dr. Sztankay András –, Sztankay Istvánnak, a nemzet színészének édesapja… A fiatal anyuka pedig, az én Édesanyám volt… 

S. Gy.

Méltatlan jobboldali sajtókampány

A négyévenkénti országgyűlési választás olyan rendszer, amely semmi másra nem jó, mint arra, hogy az ország belső nyugalmát megzavarja és mind a pénzért a parlamentbe igyekvő politikusokból, mint a társadalomból kihozza a legaljasabb és legembertelenebb magatartásokat, tulajdonságokat. 

Ennek az őrületnek a szolgálatába áll a média is, amely nélkül semmit nem érne a társadalmi gyűlölködés, hiszen a média gerjeszti és teszi „közkinccsé” mindazt az indulatot, amelyet a politikai boszorkánykonyhákban kikevernek. 

A társadalom pedig azt hiszi, hogy valós politikai érdekek és a nép, a nemzet szolgálata hajtja az a sok százra duzzadt „pártállományt”, politikust, amely/aki ilyenkor különböző színekben és eszmék mentén gyűléseken és interjúkon keresztül azt próbálja elhitetni, miszerint ő már úgy született, hogy mások jólétéért akár az életét is feláldozná. 

Minden választási kampány a hazudozásnak, a gyűlöletkeltésnek, az emberi tulajdonságok legaljának a bemutatója.

Mert mit is látunk most magunk körül, az országban, a sajtóban, a közéletben?

Káoszt, durvaságokat, gyűlöletet, trágárságot, hazudozást, vastag rágalmakat, s némi megbotránkoztató tényfeltárást, amelyek közül a legtöbb csak kampányfogás, minden alap nélkül. Primitív cirkusszá,  kulturált viták helyett durva és kocsmai hangulatúvá vált az ország, és nyoma sincs annak a keresztényi magatartásnak egyik oldalon sem, amelyre mindkét oldal oly vehemensen hivatkozik. Hiszen a "sokat bérmálkozó" és a papoknak Bibliát tanítani akaró, hazug, proli politikus, e tekintetben ugyanazon a szinten van, mint a jobboldali „keresztény értékekért küzdő”, k….aanyázó publicista. Ugyanis pénzért, előmenetelért, önös érdekből trágárkodik, generál gyűlöletet és vádol ma mindenki. Politikus és újságíró egyaránt.

A baloldaltól és a liberálisnak mondott diktatórikus világpolgároktól megszokhattuk már az elmúlt 70. év alatt ezt a gyilkolási vágyig – sőt, nem egyszer az elmúlt száz évben – a gyilkolásig menő gyűlöletpolitikát. Ám, a jobboldalnak, a kereszténynek mondott politikai erőnek, meg kellene őriznie méltóságát, azt a többletet, amelytől az, ami és amelytől különbözik a söpredéktől. De nem őrizte meg! Az ellenzék stílustalansága lehúzta ugyanarra a szintre…

Így lett a választási kampányban minden résztvevő újságíró – kevés kivétellel – olyanná, mint a külvárosi részeg proli, akinek mindegy kit szid és kivel trágárkodik, csak mondhassa. Ám, még ez sem lenne nagy baj, de jobboldali a trágárkodás, a szinten aluli sajtómegnyilvánulás-sorozat itt, a nemzeti oldalon, sajnos a kormányt, a keresztény értékeket, a nemzeti oldal értelmiségét is lejáratja, mert a másik oldalt a saját mentalitása, a saját viselkedése nem zavarja, azt azonban jól tudják, hogy a jobboldalon hogyan kellene viselkedni. Az olvasó pedig azt látja, hogy a kormánysajtónak nevezett jobboldali médiában terjedő, korántsem szalonképes stílus elfogadható. A társadalmat a sajtónak nem lehúznia, hanem felemelnie, nevelnie kéne azzal a méltósággal, ami hozzá(nk) tartoznék.

S mindez azért történik, mert a húsosfazék mellől könnyű ocsmánykodni, pláne, ha ezért kellő mennyiségű baksis is jár... és ha még tetszik is a publikumnak…

Valami tehát nem úgy működik, hogy az még e belső háborúskodásban értékes is legyen. A káromkodás ugyanis a sajtóban akkor sem megengedhető, ha az ember letéve a tollat hozzáteszi magában a le nem írható gondolatokat! Úgy kell írni, hogy amikor az olvasó leteszi az újságot, akkor ő is mondja ki magában, amit az író gondolt…

A választás végeredményét nem a felháborodott k…aanyázás és nem a fb-os cenzorok, de még csak nem is az ellenség hazazárulása és hazudozása döntik el, hanem a követendő példa, a kiművelt emberfő gondolatai és magatartása – az alázat, a békevágy, a gyűlölködés elutasítása, az őszinte szó, méltóságunk megtartása és a hit… azaz: a keresztény értékek, amelyeket oly sokszor hangoztatunk, de amelyekről sokszor megfeledkezünk.

A választási kampány egy viszonylag rövid időszak, amelyben az ellenzék mindent elkövet, hogy ő kerülhessen pénzközelbe. Mert talán fogytán van a 167 milliárd, és a többi, amelyet regnálásuk alatt és büntetlenül ellophattak. Nem a nép, a társadalom vagy a nemzet a lényeg számukra, hanem a pénz feletti uralom megszerzése. S ezért beolvasztanák a székelyeket, lebontanák a kerítést, börtönbe zárnák a keresztényeket, letartóztatnák Köves rabbit, és ZIL-re dobálnák a Fideszes hullákat, no meg akasztanának is szakmányban.

Talán ezt kéne kicsit hangosabban és kicsit sarkosabban megfogalmazni. S nem csak akkor kellene trágárkodva szót emelni, amikor a tűz körüli médiumot letiltják, hanem úgy általában, a cenzúra ellen, minden esetben. Méltósággal, azonos mércével, de határozottan és igazságosan. Mintha nem is lenne választási kampány…   

Stoffán György  

Szergejek és a facebook

Egyre undorítóbb az a mentalitás, amelyet a facebook közösségi oldal megenged magának. Van benne valami zsigeri gonoszság, cinizmus, a diktátorok aljas és másokat semmibe vevő mentalitása, amelyet az emberek évezredek óta utálnak. Olyasmi ez, mint amikor a primitív, olvasni alig tudó házmester hatalmat kap és megmutathatja ezt a hatalmát… 

(Ez volt az ÁVH. Az Eisenberger Benjamin és Rosenfeld Mátyás  által vezetett Államvédelmi Hatóság, ahol lehetett esztergomi érseket verni... papokat ölni és tisztességes magyar embereket nyomorékká tenni. Ezt teszi ma a facebook is, csak egyelőre lelki, szellemi téren. Majd teszi fizikailag is, hiszen azoknak a pártján áll, akik a fideszesek hulláját ZIL-ekre  dobálnák, s a lámpavasakra keresztényeket aggatnának...) 

Szánalmas, de egyben rettentő káros is. Egy régi vicc jut róluk eszembe, ami azt hiszem a legjellemzőbb a facebook ószövetségi mentalitására, arra a mentalitásra, amely indok és fellebbezési lehetőség nélkül beletaposhat a velük nem azonos emberek lelkivilágába, emberi szabadságába és bármibe, ha nekik úgy tetszik… tehát a vicc:

– „A boltban a főnök folyamatosan úgy szólítja a beosztottját, hogy Szergej.  Szergej hozza ide, Szergej vigye oda, Szergely tegye rendbe stb… A segéd úrnak elege lesz és megkérdezi a főnököt: Főnök úr miért szólít engem Szergelynek, amikor én István vagyok? Mire a főnök: Nem mondhatom folyton, hogy szar goj….”

Nos, a facebook számára mi vagyunk a szar gojok, a Szergejek… akikkel azt tehetnek, amit akarnak. Amolyan felekezeti cenzoriátus ez, amely abból is antiszemitát csinál, akinek eddig efféle eszébe sem jutott. Hiszen a kettős mérce a normális ember számára egy pillanat alatt feltűnik... 

Nyakunkon a migráció, nyakunkon Európa pusztulása, a muszlimok által generált európai  zsidóüldözés.

És e ponton elgondolkodom… akiket megalázott, jogtalanul és cinikusan, lekezelően és fellebbezhetetlenül letiltott a facebook, vajon fog-e szánalmat érezni, amikor majd bekövetkezik újból a Párizsban és Londonban már érezhető új vészkorszak? Lesz-e arra vállalkozó, hogy ennyi aljaskodás után egynek is – akár az ártatlanok közül – menedéket adjon bárki, saját életét is kockáztatva? Ezt korábban a mi szüleink nagyszüleink gondolkodás nélkül megtették, ma mégis fasisztázzák őket. Így cseppet sem vagyok biztos abban, hogy újból reszkíroznának. Mert itt és most mi vagyunk a szar gojok. A letilthatók, a megalázhatók, a szar keresztények, hülye magyarok stb… akik nem számítanak, hiszen csak Szergejek... illetve szar gojok... .

Azt hiszem, a fájdalmas jövőre nézve a sajnálaton kívül semmit nem tehetek értük! Mert igaz, hogy keresztény vagyok, hogy magyar, hogy goj, hogy 35 éve magyar író és újságíró, általuk ezerszer megalázott, letiltott… de nem hülye és nem feledékeny… 

Ám mi nemzeti oldalon állók vagyunk a bűnösök ebben is... Mert nem voltunk képesek nyolc év alatt egy nemzeti közösségi oldal megindítására... 

Fejlövés

Nem akarok olyasmiket írni, hogy mocskos aljas férgek, meg, hogy szemét, szar gazemberek… mert a bíróság még engem ítélne el, mint rendesen, azokkal szemben, akik a miniszterelnököt fejbe akarják lőni. Meg amúgy sem érdemes ilyeneket írni, ugyanis ennek a hazai ellenzéknek teljesen mindegy mit ír az ember. És nem csak nekik. Annak a liberális moslékvilágnak, amelynek a hazudozás a lételeme, a hamis vádaskodás olyan számára, mint a levegővétel, és az emberi aljasság minden apró szegmense benne rejlik. Az emberi tulajdonságok összes negatívja is belekövesedett ebbe az embertípusba, mert ez egy embertípus… a normálistól eltérő, vagy ha úgy tetszik az isteni – a keresztény – ember ellentéte… – a sátáni.

Hallgatom a híreket, s évek óta azt tapasztalom, hogy a politikusbűnözők, csalók, sikkasztók, metrópénzt ellopók, mint, X, Y, Z, és hosszan sorolhatnám (de neveket itt sem írok, mert nem jogállamban élünk, és e nevek baloldali és liberális tulajdonosait védi a törvény! Mást nem! Illetve nem is a törvény védi őket, hanem a taláros betyárbecsület… mert a törvény nem védi a csalókat és a hazug gazembereket), ám nem teszem, hiszen mindenki tudja, kikről van szó.

Ha a magyar miniszterelnök meggyilkolásáról, Fideszesek holttestének ZIL-ekre dobálásáról, akasztásról esik szó, az természetes. Képzeljük csak el… mi lenne, ha Soros meggyilkolását emlegetné bárki? Vagy a Momentumos, a Jobbikos elnök kilyukasztott fejét röhögne a jobboldal…

Ez az, ami nagyon bosszant! Ócska csürhe, rablóbanda, hazaárulók serege ordítozhat, teheti jól megfizetett dolgát a magyar nemzet megmaradása ellen, és nincs hatóság, nincs bíró vagy ügyész, aki két – szintén remekül fizetett – semmittevés közben azt mondaná, hogy lám-lám, ezt csak-csak fel kellene jelentenem hivatalból, mert ebbe vagy abba a Btk. §-ba ütközik… Nem… ilyen nincs. Csak az a bűn, ha nincs a bringán világítás, vagy Józsi bácsi húsz liter pálinkát dugdos a NAV elől, s micsoda földöntúli boldogság, amikor Józsi bácsit emiatt olyan összegre büntetik, amennyit életében összesen nem keresett még a zugpálinkával együtt sem. 

Valami az egész világban eltorzult, valami nem működik, mert már nincs szégyenérzet, de a szemrebbenés nélküli hazudozás ma már az ENSZ-ben is természetes.

Ölni, öletni akarják az európai keresztény fehér embert, s minden országnak megvannak az erre képes, alkalmas, jól fizetett aljasai vagy hülyéi, akik alig várják a következő parancsot a magyarok ellen, és szinte elélveznek, amikor Ármány Dolga műsorában le lehet hülyézni a magyar embereket.

Miért kell ezt tűrni annak szellemében, hogy demokrácia van és abba belefér. Nos, ez egy olyan degenerált magyarázat, amihez fogható nincs is több. Az én demokratikus jogaim miért nem számítanak? Épp olyan ez, amikor a pápa a katolikusokat kapacitálja a keresztények meggyilkolását hirdető muszlimok befogadására, s már-már sátáninak kiáltja ki azokat, akik ezt nem akarják. 

Teljesen hülye, elmebeteg, sátáni és/vagy idióta lett tehát a világ vezetése. Pedig a megoldás jelen bajainkra egészen egyszerű és kivitelezhető lennem, ha volna törvényesség, erkölcs fegyelem, rend és hit. De nincs. Főleg erkölcsi normák nincsenek. Ma mindent szabad, mert genderizmus van, szabadosság van, korrupció van, és a szex a legalapvetőbb európai érték… Csak egy példa, amely napok óta. nyomaszt... a mindennapok európai züllöttségéről, a nemtörődömségről, a korrupcióról, az erkölcstelenségről és az aljasságról... egyetlen történetecskén keresztül.

Magyarország egykor legkeletibb csücskében, a kis faluban szilveszterkor egy ifjú leányt hárman „megszeretgettek”...régen úgy mondták, "megeresztettek"... Nem írok erőszakot, mert bár a lány fiatalkorú, mégis benne volt a dologban. Sőt, a laza éjszakai bemutató után a kamerába mondta, hogy melyik kölökkel volt a legjobb… stb. Az "ifjú urak" rém büszkék voltak akciójukra, amit fel is tettek sebtében az internetre, de amelynek láttán a lány, aki egy másik megyében lakik, meg akarta "öngyilkolni" magát. Lett is ebből cécó rendesen, ám az egyik hős „farkas” édesapja, aki a fiára ütött (bár ütött volna, de csak hasonlítottak egymásra), egészen egyszerűen és könnyedén elintézte a dolgot az ügyészségen. Mind a három ifjú „cserkészt”, – akik úgy istenigazából résen voltak szilveszter éjjel… felmentették pár nap alatt. S az élet megy tovább a maga útján. Ennek a kis testkultúra-akciónak a nyomán az egyik delikvens oskolájában még azt is kitalálták az okos pedagógusok, hogy a fiú készítsen prezentációt az ügyről, és azt mutassa be az iskolában osztályról-osztályra, mintegy elrettentő példaként… – hogy ugyebár ilyet, hogy hárman egyet és egyszerre, nem illik csinálni, még ha a leányka meg is kapta a kis összegecskét – állítólag alig 15 ezer forintnyi pénzt – a dologért. A három ifjú perverz lovag tehát hősként ünnepeltetik, a tizenhárom, mások szerint – az ügyet jogilag  tompítandó – tizenhat éves leányka pedig, csak akkor kapott észbe, amikor a netről viszontlátta a három, általa a videón véleményezett deli farkat, és azokkal önmagát… A nagymenő kedves papa viszont elégedetten leporolta tenyerét, és nyugtázta, hogy a gyerek rá hasonlít, s ez jól is van így. (Mert azt nem tudja a kedves papa, hogy drága gyermeke a kedves papát és a kedves mamát is levideózta üzekedés közben, s ezt a videót már az egész iskola, mintegy 700 gyerek látta, bár nem prezentációként, csak a szünetben érdekességképpen a tízórai mellé…… s ezen röhög ma a kisváros összes olyan diákja, aki abba az alma materbe jár...)

Ha ezen a fenti kis eseten elgondolkodunk, akkor rá kell jönnünk, hogy bizony Sodoma és Gomora csak egy felekezeti cserkésztábor lehetett ehhez képest a tűzeső előtt. A történetben minden EU-s, liberális és züllött ocsmányság, visszaélés benne van… minden, amiben élünk, amit a liberalizmus és az ószövetségi gondolatiság generált az egykor volt, de ma kiirtásra ítélt keresztény Európában. Társadalmi, jogi, iskolai, törvénykezési, erkölcsi, emberi… – a legalja. 

És mindez, egy kereszténynek mondott országban történt…

Csodálkozunk-e tehát, ha egy pécsi szocialista „büdösbunkó” veszi a bátorságot, és a miniszterelnököt fejlövéssel riogatja? A hazugságok, a cselvetések, a hazaárulás, a jogtalanságok és a gyalázat történelmi csúcsokat döntenek ma Magyarországon! Hiszen ma már minden sorosista párt vezére maga találta ki a kerítést, amit eddig bontani akart...  Hegedűs papné  olyan ellenérveket és indokokat sorolt fel a TV-ben Vona hazaárulását és iszlamizálódását tagadva, amelyek arra engednek következtetni, hogy a Horthy szobrot felállító pap neje esetleg nagyot nagyokat hazudott... amire az is következtetni enged, hogy a neki feltett kérdéseket már nem merte pártja televíziója feltenni a netre. 

Ám mi, már semmin sem csodálkozhatunk immár, de várjuk a végkifejletet, április 8-át.

A választási kampány ádáz és aljas, embertelen küzdelmétől valami kifejezhetetlen szánalmat, lenézést, megvetést, undort és viszolygást érezek. Ennyi mocskot még soha nem láttam, mint most, mint ebben a kampányban, amiben a magyarság kiirtása vagy megmaradása a tét. S nem kérdés, ki melyiket akarja… Nem méltó ez a magatartás felnőtt és értelmesnek mondott emberekhez… de tovább megyek… emberekhez nem méltó ez a söpredék-viselkedés. Érhet-e ennyit az idegen pénz? Érhet-e annyit, hogy az ember a hazáját, a gyermeke jövőjét, az anyját, a szeretteit, mindenét feláldozza egy őrült, a hitlerinél ezerszer aljasabb ószövetségi eszme sátáni oltárán?

A magyarországi ellenzék ma végleg levizsgázott…  ahogy ebben a "fejlövős" ügyben az igazságszolgáltatás is, és mindazok, akik megtehették volna a feljelentést az elkövető ellen, de hallgatnak, mert demokrácia van. Ám, ha ez a demokrácia, akkor nekem a demokráciától hányingerem van, undorom van tőle és gyűlölöm is a demokráciát.

Ha azonban ezt anarchiának hívjuk, akkor minden a helyén van… Ám, rend, az e tekintetben sincs… és ez az egy, nem az ellenzék bűne! 

Bűn, mert ezek potenciális gyilkosok, és ha mi beengedjük  őket a hatalomba, úgy megérdemeljük, amit tesznek majd velünk és gyermekeinkkel... Mert 1919. óta semmi nem változott… ők gyilkosok maradtak, mint Khon Béla, Szamuely, Fürst, Eisenberger vagy Rosenfeld... és erről tettek hitet ismét. Mert ahogyan a nemzeti szocialista pártot betiltották, úgy ezt a százmillió embert lemészároló véreskezű, szocialista söpredéket is be kell tiltani! Amíg nem késő! Ha még nem késő….

Stoffán György