A
négyévenkénti országgyűlési választás olyan rendszer, amely semmi másra nem jó,
mint arra, hogy az ország belső nyugalmát megzavarja és mind a pénzért a
parlamentbe igyekvő politikusokból, mint a társadalomból kihozza a legaljasabb
és legembertelenebb magatartásokat, tulajdonságokat.
Ennek az őrületnek a
szolgálatába áll a média is, amely nélkül semmit nem érne a társadalmi
gyűlölködés, hiszen a média gerjeszti és teszi „közkinccsé” mindazt az
indulatot, amelyet a politikai boszorkánykonyhákban kikevernek.
A
társadalom pedig azt hiszi, hogy valós politikai érdekek és a nép, a nemzet szolgálata
hajtja az a sok százra duzzadt „pártállományt”, politikust, amely/aki ilyenkor különböző
színekben és eszmék mentén gyűléseken és interjúkon keresztül azt próbálja
elhitetni, miszerint ő már úgy született, hogy mások jólétéért akár az
életét is feláldozná.
Minden
választási kampány a hazudozásnak, a gyűlöletkeltésnek, az emberi tulajdonságok
legaljának a bemutatója.
Mert mit is látunk most magunk körül, az országban,
a sajtóban, a közéletben?
Káoszt,
durvaságokat, gyűlöletet, trágárságot, hazudozást, vastag rágalmakat, s némi
megbotránkoztató tényfeltárást, amelyek közül a legtöbb csak kampányfogás,
minden alap nélkül. Primitív cirkusszá, kulturált viták helyett durva és kocsmai hangulatúvá vált az ország, és nyoma
sincs annak a keresztényi magatartásnak egyik oldalon sem, amelyre mindkét
oldal oly vehemensen hivatkozik. Hiszen a "sokat bérmálkozó" és a papoknak Bibliát
tanítani akaró, hazug, proli politikus, e tekintetben ugyanazon a szinten van,
mint a jobboldali „keresztény értékekért küzdő”, k….aanyázó publicista. Ugyanis
pénzért, előmenetelért, önös érdekből trágárkodik, generál gyűlöletet és vádol
ma mindenki. Politikus és újságíró egyaránt.
A
baloldaltól és a liberálisnak mondott diktatórikus világpolgároktól megszokhattuk
már az elmúlt 70. év alatt ezt a gyilkolási vágyig – sőt, nem egyszer az elmúlt
száz évben – a gyilkolásig menő gyűlöletpolitikát. Ám, a jobboldalnak, a kereszténynek
mondott politikai erőnek, meg kellene őriznie méltóságát, azt a többletet,
amelytől az, ami és amelytől különbözik a söpredéktől. De nem őrizte meg! Az ellenzék
stílustalansága lehúzta ugyanarra a szintre…
Így
lett a választási kampányban minden résztvevő újságíró – kevés kivétellel – olyanná,
mint a külvárosi részeg proli, akinek mindegy kit szid és kivel trágárkodik,
csak mondhassa. Ám, még ez sem lenne nagy baj, de jobboldali a trágárkodás, a
szinten aluli sajtómegnyilvánulás-sorozat itt, a nemzeti oldalon, sajnos a
kormányt, a keresztény értékeket, a nemzeti oldal értelmiségét is lejáratja,
mert a másik oldalt a saját mentalitása, a saját viselkedése nem zavarja, azt
azonban jól tudják, hogy a jobboldalon hogyan kellene viselkedni. Az olvasó
pedig azt látja, hogy a kormánysajtónak nevezett jobboldali médiában terjedő,
korántsem szalonképes stílus elfogadható. A társadalmat a sajtónak nem
lehúznia, hanem felemelnie, nevelnie kéne azzal a méltósággal, ami hozzá(nk)
tartoznék.
S
mindez azért történik, mert a húsosfazék mellől könnyű ocsmánykodni, pláne, ha
ezért kellő mennyiségű baksis is jár... és ha még tetszik is a publikumnak…
Valami
tehát nem úgy működik, hogy az még e belső háborúskodásban értékes is legyen. A
káromkodás ugyanis a sajtóban akkor sem megengedhető, ha az ember letéve a
tollat hozzáteszi magában a le nem írható gondolatokat! Úgy kell írni, hogy
amikor az olvasó leteszi az újságot, akkor ő is mondja ki magában, amit az író
gondolt…
A
választás végeredményét nem a felháborodott k…aanyázás és nem a fb-os cenzorok, de még csak
nem is az ellenség hazazárulása és hazudozása döntik el, hanem a követendő
példa, a kiművelt emberfő gondolatai és magatartása – az alázat, a békevágy, a
gyűlölködés elutasítása, az őszinte szó, méltóságunk megtartása és a hit… azaz:
a keresztény értékek, amelyeket oly sokszor hangoztatunk, de amelyekről sokszor
megfeledkezünk.
A
választási kampány egy viszonylag rövid időszak, amelyben az ellenzék mindent
elkövet, hogy ő kerülhessen pénzközelbe. Mert talán fogytán van a 167 milliárd,
és a többi, amelyet regnálásuk alatt és büntetlenül ellophattak. Nem a nép, a
társadalom vagy a nemzet a lényeg számukra, hanem a pénz feletti uralom megszerzése.
S ezért beolvasztanák a székelyeket, lebontanák a kerítést, börtönbe zárnák a
keresztényeket, letartóztatnák Köves rabbit, és ZIL-re dobálnák a Fideszes
hullákat, no meg akasztanának is szakmányban.
Talán
ezt kéne kicsit hangosabban és kicsit sarkosabban megfogalmazni. S nem csak
akkor kellene trágárkodva szót emelni, amikor a tűz körüli médiumot letiltják,
hanem úgy általában, a cenzúra ellen, minden esetben. Méltósággal, azonos mércével, de
határozottan és igazságosan. Mintha nem is lenne választási kampány…
Stoffán
György