Mit jelent a Szent László-i magyar kereszténység? – kérdezte egyik olvasóm, levelében. Miért lennénk mi kiemelt keresztény nemzet? Miért kell nekünk Máriát imádni és „tolmácsként” használni? – folytatta levelét olvasóm, akinek vallási hovatartozását nem ismerem, mert arról soha nem írt. Most sem. Ha nem cca. húsz éve tisztelne meg azzal, hogy olvassa írásaimat, azt gondolnám, hogy sima provokátor, ám így, a régi „ismeretségre” tekintettel inkább igyekszem választ adni olvasónk kételyeire.
Mit jelent a Szent László-i magyar kereszténység és miért más, mint a többi nemzet kereszténysége? – kérdezte a levélíró.
Amikor a keresztre feszített Jézus azt mondta Máriának, hogy „Íme a te Fiad”, Jánosnak pedig: „Íme a te Anyád” (Jn 19,26-27), akkor Máriára bízta az emberiséget, és az emberiségnek meghagyta, hogy anyjukként szeressék az Istenszülőt. Az anya-gyermek kapcsolat pedig a legtisztább és a legszentebb kapcsolat, hiszen az édesanya, bármit tesz is a gyermeke, mindig kiáll mellette, mindig szereti, és a gyermek is ragaszkodó szeretettel van édesanyja iránt. Ezt a kapcsolatot erősítette meg Szent István király akkor, amikor felajánlotta az országot és a Szent Koronát Máriának, 1038. augusztus 14-én, közvetlenül halála előtt. A felajánlást Szent László király is megismételte a szabolcsi országgyűlésen, és ennek szellemében kibékítette az országban élő népeket, rendre utasította a magyar ügyekbe egyre inkább beavatkozó római pápát is. Az évszázadok során számos alkalommal küzdöttek eleink a Máriás-zászló alatt, és kérték a Magyarok Nagyasszonya, a Patrona Hungariae közbenjárását a nemzetért, a győzelemért, Mária országáért. És itt egy súlyos, sokszor szándékos félremagyarázást kellene végre tisztázni: Máriát a katolikus nép nem imádja, hanem tiszteli. Ha Jézus szerette az édesanyját, akkor mi magyar, keresztény emberek miért tartózkodunk attól, hogy Máriához fohászkodjunk, Őt kérjük Szent Fia közbenjárására? Hiszen ez nem babona, nem valamiféle túlzott bizalom.
Mindössze a Jézus által a kereszten nekünk felkínált, átadott anyai figyelmet, szeretetet és közbenjárást igyekszünk magunk felé fordítani. Hiszen a katolikus magyar ember is tisztában van, hogy az Atyához jutni is csak Krisztus által lehetséges. A magyar ember keresztény hite, Mária tisztelete tehát, ebben a Krisztustól kapott anyai szeretetből merít erőt, kegyelmet és bizalmat. A magyarság és a kereszténység így válik egységgé, amely egység megbonthatatlan, hiszen egyik a másik nélkül, a magyarság a kereszténység nélkül nem létezhet. Mária országa, azaz, a Regnum Marianum eképpen válik az európai kereszténység talpkövévé, és nekünk, magyaroknak e különleges Istenanya-kapcsolatból eredően kell példát mutatnunk a hitét vesztett Öreg Földrésznek, mind erkölcsiekben, mind hitben és emberségben.
Igaz, ma ez a feladat csaknem kivitelezhetetlen, hiszen Európa züllöttsége és a magyarországi magyarellenes, hitetlen tömeg nem a józanságot, a hitet és az erkölcsöt követi, hanem a züllött és megmételyezett Európai szellemiséget. A magyar kereszténység sem nyilvánul meg teljes egészében a politikai életben, mert sokan csak verbális, politikai keresztények, de igyekeznek annak látszani, ám, lélekben megmaradtak hitetlen kommunistának, akiket az érdek vezérel, amikor a kereszténységről beszélnek.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar keresztény társadalmat, a Szent László-i magyar kereszténységet egyedül a felszentelt papság képviseli, s ennek tudható az az eszeveszett támadássorozat, amelyet a keresztény egyházak ellen tanúsít a liberális és kommunista européernek nevezett, de a magyarságot, az egyházakat, a kereszténységet és a hagyományokat gyűlölő ellenzék. Ezért a papságnak, a lelkészeknek össze kell fogniuk a hívő népet, mert az ellenség közös. Ma nem hitvitákat kell folytatni és lenézően, vagy gúnyolódva megszólni egymást, hanem együtt mondva a Jézustól tanult imát, a Miatyánkot.
A magyar hagyományt, azaz István király felajánlását sem kellene elvetni botor szemellenzős ideológiák alapján, mert az a felajánlás megtörtént, és máig érvényes. Ha pedig, hatszáz évig az egész magyarság ebbe vetett hittel harcolt a nemzetért, és a hazáért, akkor minden bizonnyal volt és van alapja a Regnum Marianumnak, és a Patrona Hungariae oltalmának. Ne vessük el hát, az Jézustól kapott oltalmat! Jézus anyjának irántunk érzett szeretetét, csak mert a magyar múlttal ellenkezik az egyházi tanítás. Máriát szeretni és oltalmában élni nem szentségtörés egyetlen keresztyén számára sem.
Ma olyan kort és olyan világot élünk, amelyben az égi segítség nélkül, hit nélkül elveszünk, megsemmisülünk. A szószékekről ennek kell visszhangoznia, hogy a hívő lélek is megerősödjék az isteni Kegyelem által, amelynek az alapja, az őszinte bűnbánat, a beismerés, az alázat Isten előtt és az a remény, amellyel az Istenszülő szeretete által ajándékoz meg bennünket.
Zadravecz István, Mindszenty József, Csiha Kálmán, Apor Vilmos, Márton Áron, Ravasz László, Ordass Lajos és sok más, a magyarságért és hitéért meghurcolt, megölt keresztény életpéldája, ma minden magyarnak erőt és bátorságot kell, hogy adjon, mert a harc elkezdődött, és ebben a harcban újra elő kell vennünk a Máriás zászlót és magasra kell tartanunk a keresztet, ahogyan Kapisztrán Szent János tartotta Nándorfehérváron.
Ha nem ebben a szellemben, ha nem összetartva és együtt imádkozva küzdünk, akkor egy szálig elveszünk.
És ez vonatkozik azokra a politikusokra is, akik a kereszténységet egy szóval sem említve igyekeznek a nemzet javát szolgálni. Ők sem győzhetnek a Máriás zászló és Isten nélkül! Mert a keresztény országot, Mária országát, annak népét csak tiszta, keresztény lélekkel, bűnbánattal, és Istenbe vetett rendíthetetlen bizalommal lehet megmenteni… itt, a Kárpát-medencében.
Stoffán György