Tegnap ez a gondolat, ez a régi mondás jutott eszembe, a „magyar” Pride-al kapcsolatban. Mi, magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy ne lássunk át a kerítésen, pedig, zajlanak az események a saját kis teknőnkön túl is…
A képsorokat, videókat elnézve, beugrottak hasonló jelenetek, amelyeket még hónap elején láthattunk a bukaresti utcákon vonagló „szabadság” menetről, éppen a Pünkösdöt megelőző szombati napon, amikor a parajdi sóbánya beomlott, és Ukrajna kapott Bukarestből horribilis összegű segélyt a segélyalapból… közben Románia víz alatt állt, s Csíksomlyón fohászkodott a nép Isten irgalmáért.
Idén,
Bukarestben is rekordot döntött a rendezvény, a román sajtó nem győzött
örömködni a résztvevők kiugróan magas száma miatt. A továbbiakban inkább
mellőzném a „pride” megnevezést, ugyanis az angol szó magyarul büszkeséget
jelent, ám, kétlem, hogy a tegnapi, fővárosunkban zajló vonulás bármelyikünkben
is a büszkeség érzését kéne, hogy keltse…
A tegnapi eseményről még nem illik konklúziót levonni, ugyanis, várnunk kell az ódiumra, amely ezután következik…, mert következik! Ez a bizonyos ódium két helyről is várható: az igazságszolgáltatók – vagy nem szolgáltatók – részéről kétséges, ám, az isteni igazságszolgáltatás nem siet, de, nem is késik.
A
román fővárosban zajló és a nálunk történt események között, tagadhatatlanul
sok a hasonlóság, ám a különbség is. Kezdeném talán, a különbségekkel: A
bukaresti vonulás, bár létszámban sokszorosan leköröztük őket, ugyancsak
rekordot döntött, a maga harminc ezres tömegével, ha az elmúlt évek
résztvevőinek számát vesszük alapul. Itt, a választás utáni, demokratikus,
szabadságpárti, művelt, mindenki által támogatott és agyondicsért kormányfő
lelkes csapata teljes mellszélességgel támogatta a rendezvényt. Mindenki
szabadon ünnepelhette másságát, megélhette a szabadosság naturista valóságát.
Odasereglettek a demokratikus, szabad Nyugat bátor forradalmárai is,
gyarapítandó a román szabadságot. Itt azért, már keverednek a különbségek és a
hasonlóságok…
A
román sajtó nem győzte agyondicsérni ezt a nagy szabadságmenetet – a tegnapi,
budapesti eseményekkel is ezt tette –, lelkesen megosztva a színes képkockákat
a szivárvány-menetről, a haladó román – internacionalista – gondolkodásról, a
fejlődésről, a Nyugathoz való felzárkózásról. A menet valóban tarka volt.
Fiatalok és idősebbek, fel-, és alulöltözöttek, transzparensek, pórázok és
gyerekeket vonszoló szülők, szóval, minden volt, ami szem s szájnak ingere.
Voltak azonban, a románok közt is rebellisek, akik olyan képeket osztottak meg,
ahol a menetben vonuló gyermekek arcán undor és szégyen látható, egy-egy
embernek alig nevezhető „izé” láttán. Persze, ezt a szabad sajtó – akárcsak a
mi ellenzéki sajtónk – nem igazán reklámozta. A hatalmas tömeget a román
csendőrség sorfala biztosította, akik lelkiismeretesen végezték a dolgukat. A
„nacionalista, ikonokkal és keresztekkel felvonuló, elmaradott csőcselékkel”
nem bántak kesztyűs kézzel – akárcsak a mi rendőreink tegnap, a nemzeti
tüntetőkkel. Pillanatok alatt intézkedtek ellenük. Elvégre, a demokratikus,
liberális román vezetés nem tűrheti, hogy holmi szélsőséges, vallási
buzgalomtól elvakult kissebségi csoportok – a keresztények –, vegzálhassák az
ország szabad polgárait, akadályozva őket emberi jogaik kiteljesedésében.
Legalábbis, a román sajtó ezt ekképpen tálalta – a tegnap is.
Másnap,
a sajtó és közreműködésüknek köszönhetően, a nép remekül szórakozott azon, hogy
a menet útvonalát ortodox papok és szerzetesek járták végig, szenteltvízzel
meghintve az érintett utcákat. A rendvédelem békén hagyta őket, hiszen,
Romániában mégiscsak demokrácia van… A gúnyolódás napokig folyt a médiában és a
közösségi oldalakon. Történt azonban egy „kevesebb figyelmet érdemlő” esemény
is. Hatalmas vihar vonult át Bukaresten, óriási mennyiségű csapadék zúdult a
városra, a víz az utcákon mindent elmosva, folyóként hömpölygött. Mire elmúlt a
Pünkösd, az ár lemosta a város utcáiról a szennyet. Talán, büntetés volt,
talán, féltő figyelmeztetés, netán, a kegyelem jele, a papok vezeklése miatt és
a szenteltvíz ereje? Értelmezheti ki-ki, ahogyan tetszik. Bár, a média és a
gúnyolódók serege inkább a klímaváltozásra voksolt. Nekik talán, nem volt elég
ez az apró isteni figyelmeztetés.
Ezek
után, várok és figyelek. A figyelmeztetés, az ódium ugyanis, nem marad el, csak
az a kérdés, hogy felfog-e ebből valamit a nép. Pedig, az ok-okozat a
legegyszerűbb, legkézzelfoghatóbb képlet, akár a gyermek is megérti.
„Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” – mondta Jézus, Máté (11,5) Evangéliuma szerint. Csak remélhetjük, hogy „meghallják”, felfogják az üzenetet.
CzA.