2022. szeptember 18., vasárnap

75 év után… egy megemlékezés margójára - Máriaremete, 2022.

 

1947-ben, az esztergomi érsek, a nemzetért és a hazáért engesztelő zarándoklatot hirdetett, amelyen százezer férfi vett részt. A Városmajorból, Máriaremetére gyalog indultak a férfiak, akiket követve, egy héttel később a női zarándokok is együtt imádkoztak – ugyanazt az utat végigjárva –, a hazáért és a nemzetért.

Ez mind történelmileg, mind a magyar egyháztörténetben kiemelkedő jelentőségű megmozdulás volt, amelyről, mint a mai, 75. évfordulós zarándoklaton az állami szervek elfelejtkeztek, elsiklottak fölötte. 1947-ben szerencsére, ma sajnos…

Igaz, akik a keresztény magyar nemzetért, a hazáért igazán felelősek, azok ma is ott voltak. Erdő Péter bíboros, prímás, Bábel Balázs kalocsai érsek, és Kocsis Fülöp nyíregyházi érsek-metropolita mutatta be a szentmisét, amelyen az Esztergom-Budapesti érsek mondta a homíliát. Csalódottan láttuk, hogy a kormány tagjai közül senki nem vett részt ezen a megemlékező, jubileumi zarándoklaton. A keresztény értékek védelmének hangoztatása úgy tűnik, csak az épített emlékekre vonatkozik, a lelkiekre nem, noha példával elől járni, a legnemesebb dolog lett volna. 

Soltész Miklós ugyan ott volt, de ő akkor is ott lett volna, ha nem lenne államtitkár… csak egy egyszerű keresztény magyar polgár.

Háború van, gazdasági nehézségek és fájdalmas jövő áll előttünk, ugyanaz, ami után Mindszenty bíboros hívó szavára százezrek élték meg az 1947. augusztus 15-én meghirdetett és 1948. december 31-éig tartó Mária-évet. Ma, a háború kiterjedése minden pillanatban megtörténhet, az erkölcstelenség és a migráció végzetes veszélye ott toporog határainknál, fegyverekkel ellátva, a keresztényüldözés napi valósággá vált, de ez a politikai vezetés számára nem jelenti azt, hogy Mária országában részt vállaljon és részt vegyen egy végzetes kor ellen tartott lelki, Máriához, a Magyarok Nagyasszonyához fohászkodó nemzeti összejövetelen. És ez minden, nemzetben gondolkodó magyarnak fáj!

Mindszenty példája ma is élő példa, ma is ugyanabban a helyzetben – vagy egy még rosszabban – kellene közösen, a kormány tagjaival imádkoznunk, zarándokolnunk. A nép, a választópolgár, aki aggódva figyeli a drámai helyzetet, elvárja, elvárta volna, hogy az állami vezetők ezen a kiemelkedő történelmi eseményre emlékező közös imádságban részt vegyenek. Mert az a kommunizmus, amely 1947-ben Magyarországot fenyegette, ma, Magyarországgal együtt, az egész keresztény világot akarja megsemmisíteni!

Igaz, e napnak megvolt a reménysége is: apukák, gyermekekkel a nyakukban, gimnazisták sokasága, babakocsival zarándokló fiatal párok vállalták az időjárás szerint is „rossz időben”, hogy Máriához menjenek, hogy gyermekeikért, családjukért, a magyar jövőért fohászkodjanak.

Azt, hogy mi következik, ki és hogyan éli majd meg azt az időszakot, amelyről egyre több, sötét, politikai jóslatot hallunk – senki nem tudja. Azonban van egy társadalmi réteg, amelynek nem szégyen az emlékezés, az ima, a Máriához mondott fohász, a gyalogos zarándoklat és a remény. Van egy társadalmi réteg, amely nem tud gyűlölködni, amely ellenségeiért is imádkozik, és amely tudja: – Ha van egymillió imádkozó magyar, akkor nem kell félteni a nemzetet… – mint ahogy ezt, az 1948 decemberében, a vérszomjas, keresztény-, és magyarellenes kommunista pribékek által letartóztatott és megkínzott esztergomi érsek, Mindszenty József mondta.

A jubileumi máriaremetei zarándoklat, számos kérdésre adott választ. Egyben viszont megerősítette a jelenlévőket: Nem hiábavaló a hit, a remény, a Máriához mondott fohász. Hiszen, 75. évvel az első zarándoklat után, a negyvenéves kommunizmus, a kommunista keresztényüldözés, valamint a harminc éve tartó szocialista-liberális magyar-, és keresztényellenességgel szemben él a hit, a Magyarok Nagyasszonyába, a Magyarok Királynőjébe vetett bizalom. Hiszen, a máriaremetei templomkert és a templom megtelt imádkozó magyarokkal, emlékezőkkel, bizakodókkal – keresztény magyar hívőkkel, akik a felújított kegykép megszentelésével e kegyhely alapítóira, a „Kaltenbrunn”-i svábokra is emlékeztek. Azoknak az őseire, akik ma már magyarként fohászkodnak a kegykép előtt, a magyar hazáért, a nemzetért és a túlélésért… a magyar kereszténységért felelősséget érző magyar katolikus főpapsággal.

Stoffán György