Amikor a parlamenti milliárdos népképviselő azt a magatartásformát kotorja elő az általvetőből, amit Jakab, párttársainak és koalíciós partnereinek legnagyobb tetszésére kotort elő, akkor az ember megtántorodik a demokráciába vetett hitében. Illetve csak az tántorodik meg e hitben, akinek valaha is volt efféléje a hazug, értelmetlen és mindenre ráhúzható, ostoba politikai találmány tekintetében.
Én nem tartozom ezek közé, mert kora-gyermekkorom óta megtapasztalhattam a "szocialista demokrácia" áldásait… a megölt rokonok, a maihoz hasonló igazságszolgáltatók koncepciós ítéleteit, az elrabolt birtokokat és az évszázados, olykor évezredes családnevekhez tartozó előnevek tiltását, amit máig nem oldott fel a rendszerváltás utáni „demokrácia”, mint annyi mást sem, amit a veres demokraták a nyakunkba varrtak. Igaz a rendszerváltás után sem változott vissza az élet a normális kerékvágásba, mert ismét feltűnt ez a mindent elfedő, mindenkivel a saját jogait elhitető politikai megnevezés: demokrácia. És kezdődött minden elölről. Koncepciós politikai perek, például – hogy a saját élményeimről beszéljek –, a Mazsihisz felkérésére (parancsára?) Horváth Balázs személyesen indított büntetőpert, az 1990-es, márciusi marosvásárhelyi események után írt cikkem miatt, „román ellenesség” bűncselekmény okán. Számomra ott ért véget a bizalom, amely akkoriban, fiatalon megdönthetetlen volt – addig. Akkor ismertem föl a régi vicc igazságát: "kik találták ki a kommunizmust és kik a kapitalizmust? Ugyanazok, csak az egyiket maguknak." Majd megtapasztaltuk a demokrácia szépségeit iparunk és mezőgazdaságunk teljes kiárusításakor, majd végső döfésként, a hazudozással és hitegetéssel, de "demokratikusan" elért uniós népszavazást, amit mellesleg ugyancsak demokratikusan, az alkotmányosság felsúgásával sikerült elérni. És jött a demokratikus kapitalizmus, ami önmagéban is nevetséges, hiszen ahol a pénz dirigál, ott megszűnik a néphatalom gyakorlásának még a lehetősége. Legfeljebb a választási cirkuszt rendezik meg, de a végeredmény már régen ott lapul az íróasztal fiókjában.
Mi hát az, amiben élünk? Mit nevezünk ma demokráciának?
Azt, amiről Platón így vélekedett: a csőcselék uralma. Nem a Fideszt – mint a nemzeti keresztény szellemiséget vallókat és így magamat is – csőcselékezem, hanem azt az ellenzéket, amelyet a demokrácia folytonos emlegetésével és szellemében, felfejlesztettünk erre a szintre. Amíg a „demokratikus ellenzék” vezére, mint miniszterelnök, 2006-ban lövette a népet, addig mi, a 2010-es választások után nem voltunk képesek ennek a bűncselekménynek a büntetését kiszabni. Szabad demokratikus országról beszéltünk, de ugyanakkor amerikai nyomást emlegetünk, amikor Gyurcsány felelősségre vonásának elmaradását vitatjuk. Nem hallunk őszinte beszédet a 4-es metró demokratikusan elsíbolt majd’ 70 milliárdjáról, horvátországi nyaralókról, amelyeket a fővárosi önkormányzat dolgozói építettek, fizetett munkaidőben, nem hiányoznak az államháztartásból azok a milliárdok sem, amelyeket Gyurcsányék kormánynegyedre költöttek, de csak grund lett belőle. És az sokmilliárd sem probléma, amelyet szintén a „demokratikus ellenzék” kormányzása idején tett magáévá – mint IMF-hitelt –, néhány bennfentes. Hiszen, „demokrácia van, belefér”. Mi, nagyvonalúan, demokratikus amerikai nyomásra, szemet hunytunk minden bűncselekmény fölött, míg ma, a demokrácia nevében eltűrjük azt a sértegetést, fenyegetőzést és vádaskodást, amelyet megenged magának a demokratikus, platóni ellenzék. Mert ők a valóságos demokrácia. A csőcselék.
Így hát, ne menjünk el szó nélkül a saját bűneink mellett sem
Amikor Jakab Péter, havi hatmillió fejében, Orbán Viktor börtönbeli megerőszakolásáról szónokol – demokratikusan – Magyarország parlamentjében, akkor nem egyszemélyben Orbán Viktort sértegeti, hanem azokat, akik Orbán Viktornak bizalmat szavaztunk egy másik „demokrácia-felfogás” szerint. Amikor hamis vádaskodással támadja a kormányt Jakab Péter, Platónra emlékeztetve, akkor hárommillió magyar állampolgárról feltételezi azt, hogy egy bűnszövetkezetet választottunk, mert kellőképpen hülyék vagyunk ahhoz, hogy lássuk a Jakab szerint „valós” tényeket.
Amikor pedig, ezek ellen a szóbeli atrocitások ellen, az általunk megválasztott kormány semmit nem tesz, akkor joggal hihetjük azt, hogy valami nem stimmel ebben a közös ügyben. Hiszen ahogy mi felháborodunk a kormányt ért súlyos negatív verbalitáson, a kormány nem háborodik fel kellően a választókat ezáltal ért támadások miatt. Ez éppen olyan nagy hiba, mint Jakab és a demokratikus ellenzék viselkedése.
Évekkel ezelőtt, többen felhívtuk a figyelmet a médián keresztül arra, hogy amennyiben nem teszünk semmit e baloldali-liberális magatartás ellen, úgy a társadalom Fideszes elkötelezettségű polgárainak egy részét is magával ránthatja az állandó hazudozás, vádaskodás, trágárkodás. Így történt. A nemzeti média is lesüllyedt erre a szintre, mert nem a kötelező méltósággal viszonyult az olajpadlós sarki kocsma hangoskodására, hanem vissza k….aanyázott, ami mindenképpen megengedhetetlen. Ma már ott tartunk, hogy a korábban, a Népszavában, a Horthy-újratemetés ellen publikáló, ám, ma már jobboldali sztárújságírót akkor ünnepli a legjobban a jobboldali olvasó, ha az, el-elsüt egy-egy trágár, ocsmány, proli kifejezést. Ergo: a kulturált magyar jobboldali szellemiség alig talál magának valót a jobboldali nyomtatott média-piacon vagy az elektronikus médiában.
A baloldal tehát megtette a magáért a saját demokrácia-felfogása szerint, még mi, a nemzeti oldalon ehhez a szinthez alkalmazkodtunk demokratikusan, s nem egy, egykori Fideszes állt át amiatt, mert túl sokat hallotta, hogy „a Zorbán lop”. És el is hitte.
Ma, amikor már régen kampányolnunk kellene, szintén nem hallani elégedett, eredményeinket taglaló kampányrendezvényekről, nem hallani számonkérésről, s csendben tudomásul vesszük, hogy a Főváros lassan csődbe megy, és ezzel együtt eltűrjük közösen mindazt, amit a baloldali-liberális településvezetők rombolnak a rájuk bízott településeken. (Lásd, csak Budapest liberális kerületeit…) Nincs tehát rend, mert platóni demokrácia és párhuzamos társadalom van, amibe minden belefér. Mint egy nagy szemetes konténerbe…
A legfájdalmasabb, hogy kormányoldalról sem erőt adó biztatást hallunk, hanem azokat a negatív érzelmeket keltő felsorolásokat, amelyek arról szólnak, hogy mi lesz ha azok nyernek áprilisban. Pedig, inkább arról kellene beszélni, hogy mi lesz, ha mi nyerünk. Ennek a rossz szellemiségnek az eredménye, hogy amolyan féldepressziós állapotban van a társadalom, amely féldepresszióhoz még hozzájön a járvány, a védekezés-ellenesek, az oltottak és az oltatlanok ostoba vitája is, és azok a bűnözők, akik ebben a vitában a demokratikus ellenzékhez csatlakozva, melldöngető magyart játszva a kormány-, és az alaptörvény ellen uszítanak idegen (román) állampolgárként, egy magyar világszervezetet irányítva a szakadék felé. Ám, az illetékes hatóság ezekkel az idegen, és az ellenséget szolgáló „demokratákkal” sem foglalkozik.
A modern demokrácia történelme a hanyatlás
és az összeomlás története.
Demokrácia ez tehát a javából, a maga platóni valójában, és ezen, sürgősen változtatni kellene, mert sem az Unió, sem a hazai, platóni demokraták nem fognak megváltozni. Az viszont könnyedén előfordulhat, hogy saját felelőtlenségünk, demokrácia-betegségünk miatt, áprilistól a platóni-jakabi demokrácia érvényesül Magyarországon. Csak az a baj, hogy ez nem GPS. Nincs újratervezés!
Tehát, néhány kampányötlet:
1./ Beszéljük meg, hogyan tovább, a győztes 2022 áprilisa után!
2./ Mit fejlesztünk, építünk és korszerűsítünk a jövőben?
3./ Milyen – minden állampolgárt egyenlően érintő – szociális intézkedéseket hozunk?
4./ Hogyan szabályozzuk az alapvető élelmiszerek árát, és az áfa csökkentést miként ellenőrizhetjük úgy, hogy az a fogyasztói árakban is de facto érzékelhető legyen?
5./ Milyen tanügyi intézkedéseket tervezünk megvalósítani a nemzeti és honvédelmi nevelés tekintetében, és hogyan ösztönözzük a pedagógusokat a pályára való visszatérésre? (adminisztrációs kötelezettségek csökkentése, kreditek eltörlése, béremelés, évek után járó bérkiegészítés, és ahol kell, veszélyességi pótlék… etc.)
6./ Meghirdetjük-e a „Kezdjünk tiszta lappal – együtt” politikai programot, amelyben szigorú törvények szerint és áthághatatlan határok keretében dolgozhat együtt a korábbi ellenzék és a megválasztott kormány az ország érdekében?
7./ A hazaárulás bűncselekménye valamint a magyar nemzet történelmi tragédiáinak relativizálására irányuló megnyilatkozásokkal szembeni zéró tolerancia bevezetéséről.
8./ Tervezzük-e a bírók hibás döntéseinek felülvizsgálatát és visszahívásuk lehetőségét, hiszen számos esetben távol áll az igazságszolgáltatástól a bírói döntés? ... etc.
9./ A vallások, vallásos emberek, imahelyek, vallásos műemlékek védelmét szolgáló intézkedések és törvénykezések ügye…
***
A felsorolást csupán mintának szántam, és igyekeztem olyan kampány-témákat felvetni, amely kampánytémák valóban érdeklik az embereket mindkét oldalon…
Hajrá Magyarország!
Stoffán
György