"Igazam volt, amikor NEM-mel szavaztam… - és elegem van a hazugságokból"

 

Lassan megvénülve, már azt hiszem elegem lehet minden olyan dologból, ami az életemre, az egzisztenciámra, kereszténységemre és magyarságomra negatív kihatással van, de egy tőről fakad. S nem csak egy tőről fakad, de ugyanazok az erők, ugyanaz a társadalomátverés, ugyanaz a hazugságáradat okozzák. A választóvonalat nehéz meghatározni, mert már a második világháború előtt is működtek ezek az erők, ám utána, máig, olyan elánnal törtek és törnek előre, amilyennel a normális emberi gondolkodás soha nem tudott érvényesülni. Az ok is egyszerű, hiszen a primitív, az emberi rossz tulajdonságokat előtérbe helyező világnézet nem ismeri az alázat, a szeretet, a megbocsájtás, a tisztelet, a hazaszeretet, az istenhit fogalmát. Mindezek ellentettje az, amit vallanak, s mai világunkban még a világpolgárság, az erkölcstelenség, és a perverz vágyak maximális kiélése is hozzácsapódott e szellemiséghez, bár ez 1917-től már kisebb-nagyobb mértékben jelen volt a kommunista társadalmakban, amely társadalmak voltaképpen liberális társadalmak voltak. A szín és az eszme csupán jól tervezett körítésként, politikai meghatározásként szerepelt.

Tehát, nagyon elegem van! Hiszen nagyanyáinknak is azt hazudozták, hogy majd a gyerekeik, az unokáik élvezhetik ennek (annak) a társadalomnak a gyümölcsét. Majd jött a nagy hazugság, a rendszerváltás, amely két politikus megegyezése alapján, Máltán született. Bush és Gorbacsov állapodott meg egy új világ, egy új Európa felépítésében. És jött újra a hazudozás, miszerint kell húsz-harminc év, és minden olyan lesz, mint – akkor – Nyugaton. Na, ettől őrizzen meg ma minket az Isten! Lesz bécsi kávéházunk, lesz jólét és megszűnnek a Párizsi békeszerződés kisebbségeket nyomorító hatásai, hiszen nem lesznek határok… Persze gyanús volt ez az ígérgetés, így a törvénytelenül megrendezett népszavazáson a magam részéről elutasítottam a mára világossá vált sátáni tervet. Én független, keresztén magyar jogállamot akartam a rendszerváltáskor, nem a világkormány által irányított elvtelen és kulturálatlan masszát, lakosságcserét, erkölcstelenséget, keresztényellenességet… mert ez, valljuk be – rosszabb ma már, mint Brezsnyev Szovjetuniója.

Igaz, már az antalli rendszerváltás is gyanús volt, de ha több párt lehet, az már jó… – gondoltuk sokan, és hittünk, bíztunk egy valódi rendszerváltásban. Ám, jött a meglepetés: az SZDSZ két, aljas kérdéssel agyoncsapta a változásokat, és a nemzeten belül ördögi ellenségképet alkotott. 

Ki a magyar? - kérdezték sajtóorgánumaikon keresztül és tüntetéseken , aljasul generálva a nemzetiségek és vallási közösségek, valamint a magyar keresztény nemzet közötti ellentétet, majd kereszténykurzust ordítoztak, antiszemitizmussal vádolva minden magyart… s ettől Antallék kellőképpen összecsinálták magukat, és szükségét érezték, hogy a rendszerváltásban bízó, aszerint is gondolkodó magyarok közé csapjanak, az SZDSZ-szel mély egyetértésben. És itt volt a vége annak, amit rendszerváltásnak hittünk. Magyar hazafiak - köztük Erdélyből menekült nyolcvan feletti öreg újságíró, Bujdosó P. Gyula is - kerültek a Mazsihisz kérésére román ellenesség miatt bírói pulpitusok elé, megkezdődött a kárpótlási jegyek ország- és nemzet kirabló bevezetése, s ezzel a kárpát-medencei magyarok átverése, ipari üzemeink eladása, felszámolása, mezőgazdaságunk teljes leépítése, és hazaáruló alapszerződések kötése. A tanítás és nevelés minősége sem lett jobb, magyarabb, a gyermeki lélek rombolása épp úgy folyt tovább, mint a kommunista rendszerben, s a mára már melldöngetővé és jól fizetetté vált – akkor még liberális – nemzeti újságírók, a Horthy újratemetés ellen, a Népszava hasábjain írogattak, leszólva azokat, akik naivan vagy következetesen a valódi rendszerváltást erőltették - volna… A nemtelen bírósági meghurcolásokért egyetlen bíró sem kért még bocsánatot, noha a mai világpolitikai élet mindent bizonyított, amit akkor a meghurcoltak előre leírtak. 

Tehát, rendszerváltás helyett, minden az ellenkezőjére váltott. És nem hiszem, hogy jobbá válik a világ, a magyar társadalom és a magyar politikai élet. Hiszen a magyar társadalom szellemi és nemzeti minőségét, politikai tisztánlátását, hazaszeretetét már az minősítette, hogy a „szabadon választott” kormány után, egy pufajkás kommunistát választott vissza a hatalomba.

Soraimmal azonban, nem történelemórát akarok tartani, csak azt írom le, miért és miből van elegem vénségemre.

Mert ma is vannak problémáim, amelyeket nem illő emlegetni, nem illő beszélni róla, mert akkor rám sütik, hogy kormányellenes vagyok, zsidóbérenc vagyok és egyben gyurcsányista is, és mostanában nem ujjongó cikkeket írok… pedig nem vagyok sem kormányellenes, sem zsidóbérenc, sem gyurcsányista. És, ezt remélem nem is kell bizonygatnom olvasóim előtt. Az persze igaz, hogy nem vagyok egyetlen párt tagja sem, így a Fideszbe sem léptem be. Orbánista vagyok, ahogyan történelmileg Széchenyi pártján állnék, nem pedig Kossuthén. Persze, a történelemről és annak mai értékeléséről  végképp nem beszélnék, mert akkor sarkalatos ügyekben is elő kellene szednem egyet nem értésemet. (Hiányolom ugyanis a meggyilkolt gróf Teleki Pál miniszterelnök várbéli szobrát, Hóman Bálint székesfehérvári emlékművét... és sok egyebet, amit "szuverén országként" tilos megvalósítanunk...) Inkább előre kell nézni, és amit még lehet, javítani kellene annak érdekében, hogy 2022-es esélyeink ne zsugorodjanak, hanem szélesre tárva adjuk a társadalom tudtára a valóságot. Őszintén, leplezetlenül. Mert nem érti a társadalom egy, szélesedő része, hogy mit kockáztat, ha rossz helyre teszi 2022-ben az X-et. És, mint az október 13-i választás után Budapesten - már késő lesz! 

Mert a demokrácia folyamatos és ostoba emlegetése, az arra való hivatkozás az elmúlt háromnegyed évszázad ismeretében, hihetetlen sok rosszat okozott nekünk, és minden európai társadalomnak... Emiatt a legtöbb magyar emberben ellenérzéseket vált ki maga a szó is. Ma, láthatjuk az okot kisarkítva, hiszen az európai vezetők a demokráciára hivatkozva akarják felszámolni a maradék Magyarországot, annak maradék keresztény lakosságát, maradék kereszténységét, keresztény egyházait, a határon kívül rekedt magyarságot, és mindent, ami magyar, keresztény és hagyományaihoz ragaszkodó. Demokrácia tehát nincs, és soha nem is volt. Diktatúrák vannak, amelyek demokráciát kiáltanak. A magyar jobboldalnak tehát, a demokráciát emlegetnie egyenlő az öngyilkossággal, a megsemmisüléssel, mert amíg mi valamilyen valós demokratikus szabályok szerint akarunk politizálni, addig mások a demokrácia szón, a saját degenerált eszmeiségüket vezetik be diktatórikus módon velünk szemben is – Európában.

Mit tehetnénk tehát, hogy ez a mai magyarellenes, külső és belső pusztítás megszűnjön? A válasz nem egyszerű. Hiszen miniszterelnökünk zseniális politikus, aki voltaképpen ma már egyedül képviseli a nemzetet, annak érdekeit és célját. Tudja, mit tehet, hiszen a világhatalom – a világkormány – elképzelései messze nem egyeznek a magyarság érdekeivel, így borotvapengén kell táncolnia az európai politikát illetően a magyar kormány fejének, míg az belső ellenség a „nép nyelvén” egyszerű hazugságokat skandál, amit olyan sokszor ismételgetnek, hogy már a középosztály egy része is Orbán-ellenességét hangoztatja, nem gondolkodva és látva az orránál tovább.

Felfoghatatlan ostobaságok foglalkoztatják az embereket, és csak egy kis réteg van, amely érti a kormány intézkedéseit. Mindenki jól él, a települések fejlődnek, építkezések tucatjait látjuk országszerte, a nyaralóhelyek tömve vannak, a fő szlogen ennek ellenére: az Orbán lop. Orbán nem vesz Pfizert, Orbán ez csinálja, azt nem csinálja. A legprimitívebb jobbikos állítás, aminél szellemileg nincs is lejjebb: Orbán elveszi a fagylaltozás örömét a családoktól… és csak Orbán, Orbán és Orbán. Ebből világosan látszik, hogy a miniszterelnök lejáratása, a tőle való megszabadulás a cél, mert ő az egyetlen olyan személyiség, aki lát, cselekszik, és akiben nem a haszonszerzés, hanem a magyar nemzet érdekei munkálnak. Akik vádolják, azok egyetlenegy tényt sem tudnak felhozni Orbán Viktor ellen… csupán esztelen vagdalkozásaikban élik ki a magyarok és Orbán Viktor iránti gyűlöletüket. 

A Miniszterelnök úr környezetének bizonyos elemeiben már nem vagyok ennyire biztos, hiszen a "belőle élők", és a környezetében szolgálatot teljesítők közül néhányan éppen olyan mélyre süllyedtek az idők folyamán, mint az ellenzék. Az elkötelezettség nem mindig jár együtt az intelligenciával, kulturáltsággal, az erkölcsi normák betartásával, a nép iránti lojalitással, a jog és az igazság tiszteletben tartásával… és ezek az emberek, ezeknek a megnyilatkozásai, tettei, ellenszenvet generálnak a közvélemény szemében, amit az ellenség mesterien használ saját javára. És ez nagy baj! Levelekre nem válaszolni, nemzeti elkötelezettségű emberek problémáit nem orvosolni, felülről kezelni rászorult embereket nem éppen szimpatikus dolog, és sajnos a nekem írt panaszlevelekből az derül ki, hogy efféle mostanában egyre többször előfordul a mi köreinkben - a mieink ellen. És a panaszok, az értesülések nem DK-soktól és Momentumosoktól, hanem húsz-harminc éve a nemzeti oldalon küzdő, keresztény magyar emberektől származnak.

Persze tudjuk, Orbán Viktor nem király, és nem is számítógép, aki mindenről tud és jelez, ha arra szükség van. Ám, a körülötte tevékenykedő emberek magatartásával sok esetben baj van, mint a kormánykommunikációval is. 

Nem érjük el, vagy nem akarjuk elérni a vidéket, amely ma az ellenség fő csapásiránya. Erre már az önkormányzati választások előtt is többen felhívtuk a figyelmet, de a kérdést illetően semmi változás nem tapasztalható. Nem megfelelőek a hazai belső ellenség vádjaira, hazudozásaira adott válaszok sem. A nép bizonyos rétegei inkább a közvetlenül a „politikustól” hallott hazugságokat hiszi el úgy tálalva, ahogy azt, az ellenség teszi. Tehát, nekünk orbánistáknak, nemzetben gondolkodóknak is érthető és világos válaszokat kellene adnunk személyesen és logikusan. Nem elég a miniszter „élője” a Facebookon, nem elegendőek a videós, olykor sértődött válaszok. A személyes találkozások, a néppel való személyes, természetes érintkezések sokkal fontosabbak. (Sajnos, ebben ellenségeink sokkal előbbre vannak.) Amikor „előadásokat” tartunk, akkor a vidéki kultúrházakban magunk közt beszélgetünk… és ez vajmi kevés. Ki kell lépni az ellenség által végzetesen félrevezetett társadalom elé… az utcára, a kocsmába, a vasárnapi mise vagy istentisztelet után a falu templomába, ahol minden kormányintézkedést, azok okát, indokát és logikáját el kell magyarázni. És nem felülről – hanem azonos szintről… Ugyanez vonatkozik a nyomtatott és elektronikus médiára is. Mert beszűkültünk, belterjesek lettünk. Nem élhetünk többségként úgy, mintha egy megtűrt rezervátumban élnénk! Mert mi, a nemzetben gondolkodó, keresztény magyar többség vagyunk.  

A brüsszeli pedofil-törvény vitájára külön ki kell térnem. Az Unióban a mai uniós vezetők a magyar, pedofil-törvény ellen hőbörögtek, fenyegetve és Orbán Viktort gyalázva, a magyarországi képviselők félretájékoztatása és a szándékos értetlenség alapján. A pokol hangjai hallatszottak ki a teremből, hiszen a beteges és aberrált szónoklatok mind a Teremtés logikáját, mind az egyetemes emberi magatartások semmibevételét tükrözték. Az Európai Unió végleg letette a voksát egy erkölcsi és emberiességi normák nélkül tervezett világ mellett, és egy ilyen konglomerátumban a keresztény Magyarországnak semmi keresnivalója nincsen. Maga a jelenlegi uniós tagságunk is bűn! Amennyiben ezt a tagságot fenn akarjuk tartani, úgy az elmúlt évtized magyar eredményeit és a nemzet megmaradását is komolyan veszélyeztetjük. Legjobb megoldás egy népszavazás lenne az Uniós tagságról, amelyet éppen olyan feltételekkel kellene megrendezni, mint ahogyan a „kötelezően igenlő” belépési népszavazást tartottuk.

Elegem van tehát, a rendszerváltásnak nevezett időszak óta tartó, egyetemes, harminc éves hazudozásból, a féligazságokból, s mert nemmel szavaztam az Uniós tagságra – és azt is megírtam akkor, hogy miért –, úgy érzem, joggal háborgom. Nem akarok, és nem is leszek az új, embertelen rabszolgatartók megalázott, bólogató szolgája. Végre az „igazat, és csakis az igazat” akarom hallani, tenni és élni. Jogbiztonságban, szabadon, magyarul és keresztényként – a Kárpát-hazában.  

Stoffán György