Nem értem a jobboldalt…

 

Nem értem a jobboldalt. Nem értem az egyre erősödő kétkedéseket, a 2022-es választás kimenetelét illetően, és nem értem, hogy a közösségi oldalakon miért kapnak nagyobb reklámot a különböző nemzeti felületeken, csoportokban a liberális és szocialista politikai elveket valló politikusok vagy annak gondolt emberek, ezek idézetei és szellemiségük. Egy-egy televíziós beszélgetős műsor olyanná vált, mintha kötelezően nem volna más témájuk a meghívottaknak vagy állandó szereplőknek, mint a magunknak elmondott cáfolatok sorozata, műsorról műsorra. Persze, azt sem értem, hogy a jobboldali gondolkodású emberek – újságírók is – miért támadnak egymásra, olykor odáig merészkedve, hogy lefasisztázzák a másikat a közösségi oldalon messenger üzeneteikben. Hiszen, ma nem ennek a magatartásnak van itt az ideje. Nem a húsosfazekakról kellene szólnia a mai, magyar nemzetben gondolkodóknak.

Az oltásokkal kapcsolatos véleménykülönbségek már-már a jobboldalon is úgy tűnnek, mintha a Covid19 az emberek eszét is elvette volna. Nekifeszülten szidalmazzák egymást, ki-ki azért, mert oltakozott, mások azért, mert nem, s közben, az innen-onnan összehordott indokoktól, érvektől és cáfolatoktól hemzseg az egész net. Jobbkor soha nem jöhetett volna a másik oldalnak ez a katasztrofális, az elmebetegséghez hasonlatos káosz, amit nap, mint nap tapasztalunk… Igaz, túl sok lett a „szakember” is… oltás ügyben, gazdasági ügyekben, világ-, és belpolitikában. Mindenki mindenhez is jobban ért, és sajnos le is írja…

Pedig, ma nem erre van szükség! Nem a kétkedésre, a baloldalról és a liberálisoktól induló ostoba hírekre, rágalmakra és főként, nem a bizalmatlanságra úgy egymás, mint a kormány iránt. És nem arra, hogy a nemzetben gondolkodók úgy osszák a balos és liberális szellemiséget a közösségi oldalakon, mintha egyenesen várnák a 2022-es választási vereséget.

Ma egyetlen balos politikusi véleményt, megnyilvánulást, előválasztási bohóckodást, ígéretet és vádaskodást nem volna szabad megosztani. Hiszen, ezzel terjesztjük a betegséget. Ha mi, itt a jobboldalon nem vennénk tudomást róluk, akkor ők csak a saját szavazóikhoz beszélnének, amely tábornak korántsem növekszik a létszáma. Ám, mi minden kutyaugatást felnagyítunk. Kamugeri méreteit, Klárika ostoba ígérgetéseit, Vágópisti virológiai agymenéseit, a balos gyalázkodásokat… – pedig, nagyon nem kéne!

Szeretném megjegyezni: van egy kormányunk és van egy zseniális kormányfőnk, akit természetesen támad a baloldal, de az kit érdekel? Hallgatni kellene a kormányra, a kormányfőre, és azt kellene sulykolni a társadalom immár javarészt kétkedő polgáraiba, hogy itt szó sem lehet 2022-ben a bukásról, hiszen, nem arra rendezkedtünk be. Nekünk arra kell koncentrálni, hogy mit fogunk még együtt, közös akarattal és erővel megvalósítani. Milyen céljaink vannak, és mit kapott ez az ország az elmúlt évtizedben. És aligha kellene azon meditálnia a jobboldalnak, hogy vajon igazak-e a balos hazudozások, rágalmak, átlátszó politikai trükkök és bohóckodások. Tudomásul kellene venni, hogy egy kis létszámú, nagyhangú, de szellemileg és nemzettudatát illetően erőtlen, hazaáruló társaságról van szó, akik megpróbálják a számukra lehetetlent. És akárcsak a proli házmesterről, ezekről sem kell tudomást venni, és főleg nem volna szabad Mozartról beszélgetni… illetve, beszélgetni sem volna szabad velük, mert rangon aluli. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor róluk beszélgetünk egy TV műsorban, róluk írunk egy-egy cikkben, akkor önmagunkat alázzuk, mert lesüllyedünk arra a szintre, ahol ők a profik…

Summa summarum: Van még időnk átgondolni a fentieket, és a sarkunkra állni, bízni azokban, akikben 2010. óta bíztunk, és nem osztogatni a közösségi oldalakon Magyarország ellenségeinek hazug szólamait! És NEM FÉLNI!  Mert, a félelem, a kétkedés egyenes út a valós bukás felé. Gyenge, félelmekkel teli és kételkedő hadsereggel csak veszíteni lehet. Tegyük félre tehát, az emberi gyengeségből, hitetlenségből, butaságból és irigységből eredő kétkedéseket, jól értesültségeket, és álljunk ki teljes mellszélességgel, és ha kell, de facto erővel az Orbán kormány mellett, még akkor is, ha személyes sérelmeket kell is olykor elviselni. Hiszen, ma nem az egyéni érdekek kell, hogy meghatározzák ennek a kormánynak a támogatását, hanem a haza jövője, a gyermekek és a fiatalok szabadsága, ami rajtunk, a nemzetben gondolkodó, keresztény, magyar társadalmon múlik. Baj van elég! Azonban a bajokkal nem együtt élni kell, hanem azokat meg kell szüntetni kellő diplomáciával, ha kell erővel és önbecsüléssel. Nem röhögve az ellenségen és nem cáfolva őket, hanem tudomást sem véve sajátos és csak önmaguk számára értékes és érdekes megnyilvánulásaikról. Mert nincs más út a győzelemhez! „Navigare necesse est, vivere non est necesse.” (Pompeius) 

Stoffán György