2021. május 18., kedd

Hivatalos csalók, avagy a Groupama apró betűs visszaélése

 


Azzal mindenki tisztában van, hogy a biztosító társaságok nem jótékonysági intézmények, azonban a járvány kitörése óta egyre több panasz hallható az ügyfelek részéről. A biztosító társaságok, ugyanis kényük-kedvük szerint értelmezik a korábban megkötött szerződések tartalmát. Sok esetben az történik, hogy a biztosított havonta szorgalmasan fizet, majd kárbejelentés esetén, miután az ügyfél a biztosító kérésére lelkiismeretesen összeállítja a kért dossziét, jóhiszeműen kiszolgáltatva személyes adatait, a biztosító hosszabb várakozást követően, pár soros levélben utasítja vissza azt.

Erről volt alkalmam személyesen is meggyőződni, illetve a visszaélést elszenvedni. Tavaly decemberben egy buzgó ügyintéző ajánlatát elfogadva úgynevezett prémium „Mentőöv” biztosítást kötöttem a Groupama biztosítóval, amiben benne foglaltatik, hogy betegség vagy beleset esetében, ha tartóssá válik a keresőképtelenség, a biztosító havi 100.000 forintot fizet. Sajnálatos véletlennek köszönhetően – hiszen az ember sohasem tervez ilyesmit –, januárban betegállományba kerültem. Közben, természetesen, a biztosítás összege havonta automatikusan levonásra került. Tehát, akkor is fizettem, amikor fizetés helyett csak a Tb által utalt összeg érkezett a számlámra.

Legelőször március elején kerestem a biztosítót. Addig azt reméltem, hogy gyógyulásom hamar bekövetkezik és visszatérhetek a munkába. Nos, nem így történt. Mivel éppen a Coronavírus harmadik hulláma tombolt, szinte semmit sem tudtam intézni a cavernomám eltávolítása ügyében. Március elején közölték velem, hogy a biztosítás megkötésétől számított három hónapos türelmi időszakban nem áll módjukban biztosítási összeg kifizetése. Persze, én akkor halottam először a három hónapos türelmi időről. A biztosítást ugyanis az OTP fiókban, kizárólag, csak online köthettem, és erről sem akkor, sem később semmiféle tájékoztatót vagy bármilyen egyéb dokumentumot nem kaptam, az ügyintéző pedig, egy-két apróságról nem tájékoztatott. Feltehetően a partner-biztosító kérésére. 

Május elején, mivel még mindig betegállományban vagyok, elküldtem a Groupamának a kért adatokat és igazolásokat. Megtörtént a „kárbejelentés”.

Majd’ kéthetes várakozást követően, pársoros levélben „lepattintottak”. Ezt írták: „… a biztosító e keresőképtelenség kapcsán sem a várakozási idő alatt, sem annak lejártát követően nem nyújt biztosítási szolgáltatást.”

Lássuk, mi is történt?

Először is, egy ügyintéző szó szerint rábeszél a biztosítás megkötésére, hosszan fejtegetve az előnyöket, és elhallgatva az apró betűs részleteket. A szerződésről még csak egy fénymásolt példányt sem kap a szerződő fél, ez esetben én. A részleteket csak akkor közlik, amikor az ügyfél kárbejelentést szeretne tenni. Miután én betartottam a szerződésben foglaltakat, pár cinikus sor volt a válasz. És, ezek után még én szégyelljem magamat?!

Nos, a válaszom hasonlóan rövid volt. Rögtön lemondtam a biztosítást e-mail-ben.

Hogy miért?

A válasz egyszerű. Amit a Groupama biztosító csinál, azt jobb helyeken piramisjátéknak vagy csalásnak hívják, és ezt, bizony a törvény bünteti. Ugyanis beszervezik az ügyfeleket, az ügyfél fizet, majd, amikor a kifizetésre kerülne sor, a szerencsétlen becsapott, még a saját, befektetett pénzét is bukja. Ezt a tényt figyelembe véve, úgy vélem, nem ártana, ha a hatóság is odafigyelne az efféle visszaélésekre, hiszen többségében külföldi tulajdonú cégek csalják ki az egyszerű magyar emberek pénzét, ami erkölcstelen és törvénytelennek is kéne lennie. Részemről csak annyi, hogy eddig sem vettem részt hasonló piramisjátékokban, és ezentúl sem vagyok hajlandó erre. És ezt javasolnám azoknak, akik még nem tapasztalták meg a pénzkicsalás ebbéli formáját…

Czeglédi Andrea