Európában, de talán az egész világon nincs még egy nemzetnek olyan történelme, mint a magyar történelem. Mátyás király halála óta, máig(!) vagy ránk erőltetett, vagy szabadon választott igában élünk. Mindig valahová tartoznunk kellett, s mindig voltak olyan hazaárulók, akik az éppen rajtunk uralkodó hatalom érdekeit pénzért kiszolgálták.
Arra, hogy a magyar politika szerkezetében évszázadok óta rosszul működik valami, sajnos tragikus és kézzelfogható bizonyítékokat rejt a valóság: Rákóczi hamvait hazahozták egykor Magyarországra – Kassára (ma Kosice). Hunyadi földi maradványát Gyulafehérváron (ma Alba Iulia) temették el, királyaink közül tizenegyet Pozsonyban (ma Bratislava) koronáztak, Szent László Nagyváradon (ma Oradea) pihen. Dózsát Temesváron (ma Timisoara) végezték ki, Nagyszombatba (ma Trnava) menekítették az Esztergomi érsekséget, ahol Pázmány egyetemet is alapított. Hosszan sorolhatnánk a Kossuth által elindított, és nemzetünk számára egyre súlyosabbá váló, ma is tartó trianoni folyamat történelmi eredményét. Nem hiszem hát, hogy a magyar politika mindent jól csinált az elmúlt századokban. Minthogy azt sem hiszem, hogy a jelen korban jó, és a nemzet megmaradását szolgálja, ahhoz az Unióhoz tartozásunk, amelyhez hazugságokkal és alkotmányellenes népszavazással köteleztek bennünket csatlakozni.
Október 6-a Nemzeti Gyásznap. S valóban, 171 év után is átérezzük annak a vértanúságnak a súlyát, amelyet a magyar nemzetért vállaltak az akkor és ott kivégzett tábornokok. A politika azonban nem tanult azóta sem. Igaz, van elkötelezett, keresztény, magyar miniszterelnökünk, aki a nemzet szabadságáért küzd, és vannak politikusaink, akik így vagy úgy, más-más úton, de egy célt szolgálnak –, csak jó magyar módra, egymás ellen. Pedig, ma is ott állnak, lesben ellenünk azok, akik a világhatalom, a világkormány pénzén árulják a hazát, s nem csak függetlenségünk morzsányi maradékát akarják semmivé tenni, hanem a nemzetre törnek, a nemzet elpusztítására szövetkeztek.
Arad figyelmeztet bennünket!
Mert a túlerőt, a ma még rejtőzködő világkormányt – amely megölni készül kétezer év minden csodáját velünk együtt –, nem a keresztény logika és lélek irányítja, hanem egy sátáni elképzelés és mérhetetlen, kereszténygyűlölet. Olyasmi, mint Báró Julius Jacob von Haynau, a bresciai hiéna gyűlölete volt 1849-ban.
A végső csata még várat magára, s addig, alig két évünk maradt. E két évet arra kötelező szánni, hogy megértsük végre az összetartás és együttgondolkodás erejét, és zárjunk össze! Megértsük a kétkedések felszámolásának fontosságát és bízzunk a nemzet kormányában és kormányfőjében! A nemzet ellenségeit, a hazaárulókat minden áron, és minden eszközzel el kell távolítani a közéletből, mert ők a nemzet vesztét akarják. Ha nem mi, akkor majd ők megteszik velünk, 2022. után. Amint Aradon tették, ugyan ezen logika alapján – 1949. október 6-án!
És végül emlékezzünk egy közelebbi dátumra is, amelyet nem emleget a ma még tobzódó marxista történelemtudomány, s a neveket is csak a bennfentesek ismerik 1948. október 6-án is volt egy kivégzés. 13 magyar tábornokot öltek meg Rákosi magyargyűlölő pribékei… Értük is gyújtsunk gyertyát, és ne feledjük: fenyegetés már elhangzott a tömegbe lövető, milliárdos, bolsevik, korábbi miniszterelnök szájából! A tettet, amire készülnek, nekünk kell – egyszer és mindenkorra – megakadályoznunk! Nehogy egyszer utódaink ránk emlékezzek majd úgy, mint mi emlékezünk az „aradi tizenháromra”!
Stoffán György