Nem értem, hogy a magyar nemzeti, vagy kormány-közeli, vagy jobboldali sajtóorgánumok és ezzel az olvasók nagyobbik része is, miért reklámozza folyamatosan a baloldalt, a liberálisokat, Ferit és Elenát, meg a többi hazaárulót?
Hiszen, lassan ott tartunk, hogy az ellenzéki pártok szavazói és maguk a politikai hangadók is onnan kapják az infókat saját magukról, ahol egyetlen szóval sem kellene említeni őket.
A közösségi oldalak telis-tele vannak ezeknek a portréival, brüsszeli öklendezéseikkel, hazai őrjöngéseikkel, a tüntetésekkel és az azokon elhangzott badarságokkal. A televíziós beszélgetős műsorokban röhögcsélnek rajtuk, primitív textusban kibeszélik és szidják az ellenzéket-ellenséget, trágár mondatok hangzanak el…
(Az ok is egyszerű: olyan műsorhoz, amely tartalmas és nem mások szidalmazása, kibeszélése a tartalom, már ész és elképzelések kellenek. Másokat szidni viszont "ingyen van" és gondolkodni sem kell rajta.... Ez a proli házmester logika, amely viszont méltatlan a nemzeti hírközléshez, újságíráshoz, műsorkészítéshez.)
Egy, és ugyanaz a stílus uralkodott el a jobb és a baloldalon. Ez pedig nem jelent jót.
A hazai jobboldali médiának nem ez (volna) a feladata. Nem süllyedhetünk le arra a szintre, amelyen némelyik ellenzéki médium áll, s nem vehettük volna át azt mentalitást sem, amely a balos és liberális sajtóban természetes. Ám, átvettük. És ez baj!
A nemzeti keresztény médiának attól kéne másfélének lennie, hogy van méltósága, hogy szépen fogalmaz, hogy tanít, irányt ad az erkölcs és a tisztesség, a felelősség-, és nemzettudat valamint a példamutatás terén.
Amikor például Koncz Zsófiáról kellene írni, a nemzeti média az ellenfelet ostorozza, és Koncz Zsófiáról alig esik szó. Pedig van programja, vannak tervei és céljai, közülünk való és értékes ember. Ezt azonban senki nem tárja az olvasók elé. Helyette az ellenfélről írnak kígyót-békát, s már azt is tudni véli az olvasó, hogy ez az ellenfél… de hagyjuk is.
A magyar jobboldali médiumok az egyetlen alapigazságra nem jöttek rá, vagy nem is akarnak rájönni: a magyar ember mindig arra szavaz, akit gyaláznak. Ki tudja miért, de így van. Így került vissza a hatalomba Paskai László esztergomi érsek hathatós támogatásával a vaskoronás Horn Gyula, így lett miniszterelnök Feri, ennek tudható az is, hogy Karácsony ma főpolgármester lehet. És Isten ne adja, Elena asszony miniszterelnökségét is most készíti elő ezzel az ostoba gyakorlattal a nemzeti média.
Az olvasók és nézők kiszolgáltatottá váltak, mert a megmondó emberek, a kedvenc Tv-csatornák, a beszélgetős műsorok színvonaltalansága, baloldalt és baloldali politikusokat reklámozó témái arra irányítják a nézőt, az olvasót, hogy maga is ebben a mocsárban lubickoljon ahelyett, hogy szétnézne az országban és felismerje a kormány évtizedes munkájának az eredményeit, az értékeket, javasoljon, de bíráljon is, ha arra szükség van. Együtt, és pont olyan kitörő örömmel kéne a nemzeti kormányt támogatni ma is, mint a választások éjszakáján tettük. Mert a kormány és a kormányfő nem változott. A célok is ugyanazok. Csakhogy…
Csakhogy a nemzeti média és a választók is belefutottak abba a láthatatlan csapdába, amelyet a baloldal és a liberálisok állítottak fel. Kevesen vannak, nagyhangúak, és ismételgetik a hazug szólamokat, amelyekre azonnal ugrunk, de amelyeket meg sem kellene hallani. Mert nem ők hirdetik magukat, hanem a nemzeti média. Szakmányban.
Ha nem tennénk, akkor fogalma sem volna senkinek Cseh Katalin vagy a lyukas zoknis állatorvos számunkra elfogadhatatlanul alacsony szellemi kapacitásáról. Ha a mieink megvalósult ígéreteit vennénk górcső alá, vagy éppen számon kérnénk rajtuk a meg nem valósultakat, akkor szimpatikusabb és tisztességesebb volna a nemzeti sajtó. Így azonban a gyorsvonat sebességével rohanunk ismét a bukás felé, mert rossz az irány, rossz a nemzeti média stratégiája. Újra mondom, Horntól-Karácsony Gergelyig jól bevált a balosok és liberálisok módszere, ami nem más, mint, hogy a saját szintjükre lehúzzák a másik oldal sajtóját… és ez sikerült néhány röpke év alatt, miközben – szerénytelenség nélkül mondom – ezerszer hívtam fel a figyelmet a jelenségre, és annak súlyosan káros következményeire. Ha például a nemzeti média nem Kerigeri ócsárlásában merült volna ki október 13-a előtt, hanem Tarlóssal is foglalkozott volna, ma egy méltóságteljes, épülő Budapestet látnánk…
Jó lenne tehát még időben megérteni a balosok és liberálisok nemzeti oldalt romboló módszereit, szisztémáját, méregkeverését, és felül kellene emelkedni azon a stíluson, amelybe lerángatták – sokak értetlensége és szerény szakmai tehetsége által –, a jobboldali médiumokat. Ma még nehezebb a helyzet, mert a vírus miatt egyre többen lőnek jobboldalról is a kormányra és Orbán Viktorra. Ebben a helyzetben pedig, amelyet a legaljasabb módon igyekszik kihasználni az ellenfél, ott kell állni a vártán, és saját értékeinkkel, saját nézeteink hangoztatásával – őket meg sem említve – kell visszaverni a támadásokat. Magyarán: végre módszert kell változtatni ahhoz, hogy „visszamásszunk” a nemzeti sajtóhoz méltó magaslatokba abból a mélységből, ahová lehúzta a jobboldali, a kormány-közeli médiát a primitív, és száz éve változatlanul aljas baloldali, liberális és az ezek által létrehozott „mihazánkos” bomlasztó szellemiség. Miattuk, és „ószövetségi módszereik” sikeressége okán, ma fölösleges kételyekkel küzd a nemzetben gondolkodó Fideszes választópolgár is. Mert ha nem is vallja, mégis ezt vetíti ki a nemzeti média is, mintegy rossz védekezésként. Nem jó irány… ugyanis ez a célja, és ez vezetett már nem egyszer a baloldal győzelméhez.
Ne feledjük: a jó irányt Orbán Viktor mutatja…
Van dolgunk tehát! Végezzük azzal a lelkesedéssel, abban az eufórikus hangulatban, amelyet át-, és megéltünk a választások éjszakáján! Mert nincs okunk a kételkedésre. Ha pedig mégis kételkedünk, gondoljunk arra, hogy ezek a kételyek az ellenség ördögi mesterkedésének az eredménye, ami ellen közösen és okosan kell végeznünk a feladatainkat… Őket meg sem említve, nem posztolva róluk semmit… mert van mire büszkének lennünk… van mit bemutatnunk és hirdetünk!
A koszról és a pottyantós budi tartalmáról sem írunk és beszélünk… tudjuk, hogy van és ennyi elég is… Hiszen, a pottyantós buditól ötven méterre gyönyörű virágok nyílnak, és a szomszédból idehallik a gyermekzsivaj, s miközben vecsernyére hív a harang, a kocsmából vidám énekszó zengi be a falut… Ugye milyen egyszerű?
Stoffán György