2020. szeptember 15., kedd

Dr. Orbán Viktort a homogének gyalázzák…


Teljesen elmebeteggé vált a világ, mint azt ma már világosan láthatjuk. Egy hadsereg támadja Európát, de sem Európa, sem a keresztény egyházak vezetői nem védik az európaiakat, hanem a hadsereg tagjait nevezik hazudozva szegény menekülteknek még akkor is, amikor bebizonyosodik, hogy egyetlen egy sem érkezik olyan helyről, ahol üldözik, vagy ahol háború van. Az véletlenül előfordul, hogy keresztény menekült kerül a pogányok hadseregének gumicsónakjába, de azt hamar elintézik… a tengerbe lökik… mert keresztény. 

A másikat lefejezik, mert keresztény, a harmadikat élve elégetik, mert keresztény, a negyediket ketrecben engedik a víz mélyére, mert keresztény… És nem tévedés, amikor összemosom az Európát megszálló pogányokat az őket – Soros utasítására – küldő ISIS-szel. Minden logikusan összefügg… még ha nem is szabad beszélni róla. A pogány sereg tehát jól felkészülten, ötszáz év után ismét Európa megszállására, a keresztények kiirtására készül. 

Mindegy minek nevezzük őket, a szellemiség, az elv, a mentalitás ugyanaz. Az övék ötszáz év után is ugyanaz. Ők ötszáz év után is éppen úgy imádkoznak naponta háromszor, Mekka felé fordulva, s ötszáz év után is betartják a Szent Korán parancsait… amelyek ránk, keresztényekre nézve nem garantálják a hosszú életet. Változatlan és célratörő a pogány mentalitás, szemben az ostoba európai liberális szellemiséggel, amely sem önvédelemre, sem józan világlátásra nem képes. Hiszen a pogányokat illetően is ugyanazt a törvényt akarja alkalmazni – vagy még azt sem – amit saját nemzetével alkalmaz. A pogány ingyen él, azt tesz, amit akar, ha öl, öl, ha erőszakot követ el, teheti, ha gyermekeket vesz feleségül, az is az ő dolga. Európa jogrendje semmivé vált, s ma már csak az uniós liberális vezető-söpredék gondolja úgy, hogy ez sokáig fenntartható. Mert vagy a nemzetek lépnek föl az uniós csürhe ellen, vagy a pogány lép egy nagyot, és akkor Európa sivataggá válik másodpercek alatt. A hazai ellenzéknek nevezett hazaárulók nem akarják megérteni azt, hogy a liberális migráns-simogatók győzelme esetén Magyarország, Svédország vagy a németek sorsára jut. 

Potenciális halálos veszély az, amit rá akarnak erőltetni – Soros pénzén – a magyar állampolgárokra. Azt akarják, hogy gyermekeket, anyákat és fiatal lányokat erőszakoljanak a pogány férgek, hogy terrorcselekményeket elkövetve erőszakolják a magyarokra akaratukat, hogy félelemben tartsák a magyar társadalmat. Tehát, amikor ezek az ellenzéki pondrók a pogányok mellett állást foglalnak, akkor a magyar nemzetet veszélyeztetik, a magyar nemzetet árulják el, és sodorják halálos veszélybe az embereket. Magatartásukat reményeim szerint törvényes számonkérés fogja követni… Amikor pedig Orbán Viktor miniszterelnök teljesen logikusan arról beszél, hogy az etnikai homogenitást (értsd: a Magyarországon ezer év alatt megszokott etnikai homogenitást, azaz, az ország etnikai összetételét!) meg kell tartani, a számos elmebeteg, rosszindulatú liberális-bolsevik máris fennakad, és semmiképp sem akarja úgy érteni, ahogyan az logikus volna. Ehelyett elkezdődik a vádaskodás, a gyalázkodó gyűlölködés, és a hazaárulás Soros-kottákból játszott fortissimója. És boldog ez a söpredék, mert újra rúghatott egyet "a Zorbánba", aki lop, aki diktátor, aki immár nacionalista, fasiszta és… és minden, ami emberileg elképzelhető rossz. A söpredék füttyös szószólói, hazug és rabló főkorifeusai, fizetett történelem-hamisítói könnyen rágalmaznak, hiszen nekik csak tükörbe kell nézni, elmondani a velük szembenézőről az igazat… s ezt írják és mondják fennhangon Orbán Viktorról, a Fideszes választókról és mindenkiről, aki aberrált, liberális, magyargyűlölő homogenitásukat sérti. 167 milliárd ellopott metrópénz, Demszky, Gyurcsány, Medgyessy remek szereplése, az SZDSZ hátrahagyott tartozásai… és estig sorolhatnánk… ennek az undort keltő hernyóhoz hasonlító söpredéknek a viselt dolgait, amelyek büntetlenül elévülnek, míg másokat hazug tényállás alapján ítélnek évekre. Azonban felhívnám a saját figyelmünket két tényre, amelyek a választást is befolyásolhatják: 

1./ Egyre több olyan emberrel találkozom – sajnos –, akik a kormányról és Orbán Viktor kormányfőről korábbi pozitív véleményüket a „civil” szervezetek folyamatos vádaskodásának alapján megváltoztatták. Ma már a katolikus sajtóban is egyre sűrűbb a kormányellenesség. Hiszen, ha a gyereknek állandóan azt mondják, hogy hülye, akkor azzá is válik… Így sulykolja Soros civil-söpredéke a magyar társadalomba a kormányt gyalázó rágalmakat. A polgár pedig azt látja, hogy a vádakat és rágalmakat a kormány szó nélkül tűri, illetve a bíróság is olyan erkölcstelenséget követ el egyes személyekkel szemben, amilyenre normális országban esély sem volna. Lásd: Matolcsy György felháborító bírói megalázása… 

2./a. A kormány-kommunikáció is hibás lehet, ugyanis nem elég televíziós műsorokban ádáz ellenségként lefesteni a liberálisokat, de sokkal több információt kellene adni a kormány tevékenységéről és az ellenzék jelen támadásairól a társadalom számára. 
b./Nem elég szajkózni, hogy mit csinált és mit csinálna a liberális-szocialista-bolsevik ellenzék. Az állandó – bár jogos – negatív véleményeket előbb utóbb megunják az emberek és ez visszájára fordulhat. Lásd: Horn Gyula megválasztása. 
c./ Kellene végre egy koncepció arra, miként lehet visszaverni ezeket a primitív politikai támadásokat, és hogyan lehet megértetni az emberekkel (nem a Fidesz oldalán!!!!) a kormány koncepcióját. 
d./ Már többször mondtam, de ismét elmondom: sokkal több alázatot kell tanúsítania a Fideszes középrétegnek, helyi Fidesz-vezetőknek. Újabban divat lett nagyképűen, felülről, cinikus közönyösséggel nyilatkozgatni – többnyire marhaságokat – a televíziók képernyőjén vagy újságokban. A Fideszes média is kezdi elveszteni azt a méltóságát és kulturáltságát, amely megkülönbözteti a bolsevik, „belvárosi értelmiségi” proli-médiától. Ez végzetes lehet! Jó volna tehát odafigyelni ezekre a szempontokra (is). 

Mert nem vesszük észre, de a liberális – bolsevik, proli primitívség lehúzhat a maga szintjére, ahol azonban ők a profik! Summa summarum: Hülyül a világ. Európa a liberális, a bolsevik és a félreértelmezett, politikává fabrikált, kereszténynek nevezett (de nem az!) elvek miatt, lassan végleg az aberrált pogányok kezére kerül… 

Hunyadi és Kapisztrán bizonyára zokog, és nemzetünk más nagyjai is hüledezve nézhetik odafentről Nyugat-Európát és a Vatikánt, s nem hisznek a szemüknek. Ők is csak ennek a százszor arcul köpött, megalázott, de nemzete mellett kitartó magyar miniszterelnöknek hisznek és drukkolnak… akinek a Magyarok Nagyasszonya nem engedte el a kezét… ahogy ezt elődje remélni igyekezett. Mert a hitünk igazán homogén kell, hogy legyen… mint erről Jakab Antal, néhai erdélyi püspök egy beszélgetésünk alkalmával szólt: – A magyarság és a kereszténység egy. Ha különválasztjuk, akkor az olyan, mint amikor a lélek elhagyja a testet… az a halál! 

Stoffán György
2017-03-04 - Polgár Portál