2020. június 21., vasárnap

Turul-szobor, Lenin-szobor, omladozó Lánchíd, helyezkedő jobboldali politikusok…


Már-már nem is igaz, hogy párhozamos társadalomban élünk, mert az emberi hülyeség, az árulás, a jellemtelenség, a szeretetlenség és a jog nélküli társadalom, az ószövetségi logika felülemelkedett a keresztény erkölcs-, és kultúra gyökerein fejlődött emberi társadalmak ideológiáján, lelkületén, logikáján. Egy anyagiakban bővelkedő kisebbség a világban olyan felfordulást teremtett, amely levetett magáról minden emberi jó tulajdonságot, pozitív érzést és ráengedte a – tetszik, nem tetszik – nomád népeket a világ kultúrájának és mozgatójának szívére, Európára. Igaz, nem egyszerre érte el ezt a szintet a háttérhatalom, hiszen kellett hozzá két világégés, amelyek alapján a kollektív bűnösséggel kordában lehetett tartani a „művelt” Nyugat társadalmait, amelyekben egyúttal a jóléti társadalmat is meghonosították azzal a céllal, hogy a keresztény hitet és vallást megvesse, elfelejtse a társadalom. A földrész keleti felében a kommunista ideológiára épülő sötét kísérleti telepet rendezték be, s ma már mondhatom: hála Istennek. Hiszen a kommunista diktatúrának ugyanazok a jellemzői, mint a mai kor erkölcstelen és ostoba, embertelen és életellenes, vallást tiltó, kapitalistának nevezett ámokfutásának. Így, a volt szocialista országok ma a zsigeri önvédelmi ösztönök által, talán később kerülnek arra a vesztőhelyre, amelyen Európát készülnek napjainkban lefejezni.

És aki időt nyer, életet nyer! – Qui habet tempus, habet vitam! (Niceai Parthenius – Vergilius görög tanítója)

Ám a hazai közélet sem mutat arra, hogy ezt a világrombolást megúsznánk. Csak időt nyerünk… hogy életet sikerül-e nyerni, ma még senki nem tudja. A törpe kisebbség azonban egyre nagyobb hanggal, egyre arcátlanabb hazudozással és erőszakosabban, egyre leplezetlenebbül dolgozik azon, hogy Magyarország is megsemmisüljön, ahogyan megsemmisülőben van Nyugat-Európa, benne a Vatikánnal, Brüsszellel, Hágával, Genffel. A százmillió halálos áldozatot követelő kommunista szellemiséget sikeresen reanimálta a háttérhatalom, aminek kézzelfogható következménye a vadonatúj Lenin-szobor, amelyet vörös zászlók vettek körül a minap, és az Internacionálé hangjaival avattak a ledöntésre ítélt Bismark-szobor, és az Európát megsemmisítő Angela Merkel Németországban.

Mi magyarok sem maradunk el a recsegő-ropogó nemzeti összetartozás kapitalista faváza alatt. Hiszen nálunk is bőven vannak eme háttérhatalmi, új internacionalizmusnak szemellenzős, hazaáruló, ügyeskedő, helyezkedő követői. 
Az ellenséggé degardálódott hazai ellenzékről nem érdemes beszélni, hiszen róluk kerek százegy éve tudjuk, amit tudnunk kell. Gyilkosok, csalók, hazudozók, hazaárulók ócska söpredéke, akiktől sem emberi érzéseket, sem őszinte, szeretetteljes megnyilvánulásokat, hazaszeretetet nem várhatunk el. Ők ilyenek voltak és ilyenek ma is... mint a peronoszpóra a szőlőskertekben. 

A baj azonban a szőlőskertben sem a létező a betegséggel van, hanem azzal, ha lusták vagyunk permetezni…

Sokkal nagyobb probléma a belső széthúzás. Az egyéni érdekek, a hatalmi visszaélések, helyezkedés az új világba való integrálódás érdekében sokkal nagyobb bűn, mint maga az teljes ellenzéki magatartás. Mert ez belülről bomlaszt!

Belülről rontja a választási esélyeinket, ha egy megyei vezető, hatalmi pozíciójával visszaélve, jobboldali embereket tesz tönkre, koholt vádak alapján, kézzel irányítja a rendőrséget, a bíróságot, felbérel embereket arra, hogy ebben segédkezet nyújtsanak. Vagyoni érdekből keresztény szemléletű, nemzeti nevelést nyújtó iskolát tesz tönkre, s ezzel tanárok, gyermekek és szülők szimpátiáját veszítjük el egyetlen egyéni érdek vagy ostoba és indokolatlan bosszú miatt…

Ma Fideszesként kijelenteni, hogy "a nemzetellenesek is a nemzet része", nem csupán nagyfokú szellemi fogyatékosságként, de a nemzeti lét megtartása elleni kirohanásként is értékelhető. Arról nem beszélve, hogy vannak erkölcsi normák és követelmények, amelyeket ha betartunk, akkor ab ovo nem ülünk le olyan szellemiségű szerkesztőségek munkatársaival beszélgetni, amelyek a nemzet ellen háborúznak évtizedek, de inkább egy évszázad óta.

Nem megyünk olyan szervezethez elérzékenyülni a nagypapa miatt, amely szervezet soha semmilyen ügyben, egyetlen pillanatig sem állt ki a magyar nemzet érdekei mellet, de akkor sem szólalt meg, amikor a belső politikai ellenség a vele kapcsolatos hazugságokkal házalt Brüsszelben a magyar kormány ellen, noha világos és egyértelmű volt a hazugság. 

Nem viaskodnia kellene a kormánynak egy Duna-híd felújítása miatt egy önkormányzattal, hanem ki kell venni az önkormányzat kezéből azokat a jogokat, amelyek veszélyeztetik e nemzeti kincs épségét, valamint az azon áthaladók életét.

Újságíróként pedig nem ülünk le egy neves, és nemzeti gyászunkat megjelenítő múzeumban beszélgetni olyan hazaárulóval, aki minden ízében és gondolatában magyarellenes… és a legkevésbé sem adunk igazat neki közelmúltunk történelmének hamis, a liberálisokat felmentő latolgatásakor.

Ám, a fenti kérdések egyéni erkölcsi megítélés és tartás alapján dőlnek el. Ki, mit hozott otthonról, a’ szerint válik értékessé erkölcsileg… "Van az a bizonyos szint, ami fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá"… és, ezt a szintet vagy otthon és már kora-gyermekkorban megtanuljuk. Vagy soha nem tanuljuk meg. A felsorolt esetek alanyai ez utóbbi körbe tartoznak.    

De nem sorolom a saját égbekiáltó bűneinket, csupán arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a Fideszen belül is érzékelhető az új világ liberális ostobasága, rombolásának ilyen-olyan magyarázatokkal való elfogadása. Ennek pedig a legszomorúbb példája a XII. kerületben álló Turul-szobor ismét felmerülő „problémája”. A parancs megvan, végre kell hajtani… ha már sírdogáltunk egy ünnepségen. Egyelőre csak szavazásra bocsátatott a kérdés, de amint tudjuk, ha valamit szavazásra bocsátanak kicsiny hazánkban, azt meg is szokták előbb vagy utóbb szavazni. Lesz majd másik emlékmű… amibe mindent bele lehet magyarázni, de ami biztosan nem a magyar fájdalmat, a magyar múltat, csak a kilátástalan jövőt idézi a Böszörményi út kanyarulatában.

Ahogyan 1962-től „a Sátán füstje beszüremlett a Vatikán falai közé” (VI. Pál), úgy bűzölög a beszüremlett demokrácia füstje, azaz, a liberalizmus kígyófészkének szaga is hazánkban.

És mindenki másról beszél, szépen szónokol, hazudozik, elken, ködösít... miközben az egyetemeken drasztikusan liberális szemlélet uralkodik, a fiatalok eltávolodnak a hazaszeretet érzésétől, a Nat-ot „belülről is” támadják, az iskolákban pedig csak egy-egy tanárnak jut eszébe, hogy mit is kellene leadni a magyar történelemből, vagy a magyar irodalomból. Ugyanis a legtöbb történelem-, és magyartanár liberális…

Az eddig párhuzamos társadalom tehát gyors ütemben változik egypólusú liberális társadalommá, mert a demokrácia folytonos emlegetése, a félelem a Nyugattól, a nemzetközi bíróságtól és a hazai ellenség aknamunkájától egyre kilátástalanabbá teszi a lehetőségeinket. Itt még a mentősöket is rabosítják, ha nem akarnak öngyilkosok lenni.... 

Fel kellene ismerni végre azt, amiről beszélni szeretünk, de nem tesszük: a nemzeti egység erejét, az összetartás és az erkölcsi kötelmek fontosságát. Mert erőnk van, kitartásunkat bizonyítja az elmúlt ezer év, és politikai, szellemi irányítónk is van, aki méltó és alkalmas a nemzet megtartására. Csak saját köreinkben kellene valódi nagytakarítást rendezni, és a keresztény-keresztyén egyházaknak felkészültebben kellene nemzetmegtartó erőként munkálkodniuk.  

Mert két axióma van a fentiekkel összefüggésben: – aki nemzetellenes, az nem a magyar nemzet tagja (hiszen megtagadta azt!), a Turul pedig nem kirekesztő, nem gyűlöletkeltő és nem antiszemita… hanem színtiszta magyar jelkép.


Stoffán György