Székelyudvarhely
és Sepsiszentgyörgy, de egész Erdély méltón ünnepelte a magyar szabadság
napját, március 15-ét. S mert Uram bocsá’ e városaink megmaradtak magyarnak – mint
más városok és falvak is – e két városban is kitették hát a magyar nemzet
jelképeit és saját zászlajukat, a Székely Zászlót. Hiszen ahol magyarok élnek a
földön, mindenütt ünnepelnek ezen a napon. Ám sem Amerikában, sem Argentínában,
sem Londonban nem zavarta a magyar zászló, a magyar ünnep a megyei vezetőket, a
lakosságot vagy a vallási közösségeket. Ez csak és kifejezetten két helyen
fordult elő. Erdélyben és Magyarországon, ám itt az önjelölt hazaárulók remélhetőleg
nem fognak olyan helyzetbe kerülni, hogy büntessenek is a nemzeti jelképek használatáért.
Itt „csak” megzavarják az állami ünnepségre készülő két legfőbb méltóságot,
önmagukat járatva le ezzel.
A
mai Romániában azonban igazán súlyossá vált a helyzet. Hiszen a fasizmus
lángjai magasra csapnak napjainkban. A békés és méltóságteljes ünneplést,
amelyen másutt példamutatóan, a románok is szép számmal részt vettek, a
Székelyföldön becstelen, ócska oláhok, mint állami megbízottak, Hitler és
Sztálin birodalmi „rendjére” emlékeztetve büntetik a magyar lakosságot, mert
használja nemzeti jelképeit, saját nemzet ünnepén. Noha a román alkotmány a
következőket mondja a Román államban élő nemzetekről és az állam
kötelezettségéről:
6. cikkely
1 bek.
Az állam elismeri és garantálja a nemzeti
kisebbségekhez tartozók jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási
identitás megőrzésében, fejlesztésében és kifejezésében.
2 .bek.
Az államnak védő szerepet kell vállalnia a
kisebbségi nemzetekhez tartozók iránt az identitás megőrzésében, fejlesztésében
és kifejezésében, biztosítva az egyenlőséget és a diszkriminációmentességet,
minden állampolgárával szemben.
A
fasiszta valóság, az alkotmány semmibevételével, Romániában természetes. Hiszen
nem románellenes tüntetés, nem Románia létének veszélyeztetése volt március
nemes ünnepe a Székelyföldön, hanem az együttélés gyönyörű példája… az emberek
között. Nem úgy az állam és a társadalom tekintetében. Az állam saját
polgárainak jogait, emberi méltóságát, nemzeti önérzetét taposta sárba, amikor
Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy polgármesterét megbüntette, mintegy
összesen csaknem egymillió forintra. A többiről még nem tudunk, hiszen nem volt
olyan város és falu Erdélyben, ahol ne lett volna kint a magyar és a székely
zászló. Csíkszeredában például, a polgármesteri hivatalban még képen sem lehet
magyar nemzeti jelkép… mert az ostoba és primitív oláh vezetők és a bíróságok
így döntöttek. Igen oláht írok, mert van erdélyi román, aki évszázadok óta él
Erdélyben, a Székelyföldön és a Partiumban. Aki nem ellenséges, mert megérti,
hogy közös a sors, közös a megmaradás lehetősége, s van a regáti oláh, aki
betelepedett és az a feladata, hogy mérget szórjon a béke ellen, hogy
fertőzzön, mint a lepra, hogy békétlenséget szítson, mert Bukarest retteg. Még
mindig retteg és még mindig olyan fasiszta, mint Jankó Ábrahám (Avram Iancu), Iuliu
Maniu (Maniu Gyula volt országgyűlési képviselő) vagy Ion Antonescu (Zsidók kiirtására
parancsot adó román fasiszta tábornok, ma nemzeti hős)… persze joggal
hasonlíthatnám a mai székelyföldi főispánokat Ceausescu primitív és gyűlöletből
élő, ócska gazember utódaihoz, vagy a hitleri megszállás alatt kivezényelt, megbízott
birodalmi konzulokhoz, hazaárulókhoz. Ám, nem is érdemes hasonlítgatni, mert a
mai korban ez a magatartás mérhetetlenül aljas, minősíthetetlen és öngyilkos
magatartás is egyben. Hiszen a világ ma nagy változás előtt áll. Ebben pedig
nem egymás elleni gyűlölettel, de összefogással és kart-karba öltve lehet megmaradni…
Aki pedig ma gyűlölködik, az halálra van ítélve. Románia primitív vezetése ezt
nem érti, mert genetikai magyargyűlölete és a rabló lelkiismerete – vagy inkább
félelme –, a rablott és lezüllesztett területek védelme hajtja. Csak azt nem
tudja már, hogy mitől és kitől véd, és mit véd…
És
büntet a zászló miatt, büntet a himnusz miatt. Az ortodox egyház egyes pópái
pedig még fizetnek is azoknak, akik szakmányban jelentgetik a magyarokat,
székelyeket, a magyar önkormányzatokat, közben pedig képmutatóan várják a
pápát, aki állítólag a magyarokhoz megy a somlyói nyeregbe… de aki elfelejtette
Márton Áron püspök boldoggá avatásának igényét és lehetőségét, szemben hét
román görög katolikus püspök balázsfalvi boldoggá avatásával… No, de ez most
nem ide tartozik…
Gálfi
Árpádot 10.000 lejre, Antal Árpádot pedig 5000 lejre büntette a fasiszta primitívség
Romániában. És ezzel nem csak a két városvezetőt büntették meg, hanem a világ
magyarságát. Az amerikai magyart, az Argentínában élőt, a kanadai magyart és
budapestit egyaránt.
Épp
ezért gondoltam arra, hogy mint nemrégiben egy magyarországi hazaárulónak is
aprópénzben fizette ki tanult kollégám a rá – a román főispánokéhoz hasonló, de
sajnos magyar bírósági jogi álláspont alapján – kirótt büntetést, úgy kellene összegyűjtenünk
a két székely polgármesternek is… – nemzet adományából. Ezt az aprópénzt a
magyar emberek adták össze tiltakozva a nem minősíthető bírói önkény, mondhatni
magyarellenesség ellen. Most kezdjünk el gyűjteni világszerte egy erdélyi nemzeti
alapba, amelyből a fasiszta oláh főispánok által meghatározott büntetéseket fizetnék
ki a megbüntetettek. A napokban felkérem Gálfi Árpád barátomat, hogy nyisson a
magyar nemzetnek egy bankszámlát, amelyre a nemzetmentés eme adományát
befizethetik a világ minden tájáról. Hiszen a messzi idegenben könnyes szemmel
énekelt Székely Himnusz nem elég a megmaradáshoz. Áldozat is kell. S ez ma
aktuális, filléres áldozat volna… mert a büntetés minden magyart sújt, nem csak
azt, aki megvallja – mint városvezető – hűségét a nemzethez, a hazához, a
hithez…
A
bankszámlaszámot közölni fogom Gálfi Árpád barátom levelével együtt…
Mert
a román fasizmus a 21. században is fasizmus… amely ellen – amennyit lehet –
minden magyarnak tennie kell!
Stoffán
György