Európai néppárti boszorkánykonyha... avagy kétség az egységben

Sikerült elérnie az EPP-nek, hogy látható és a közösségi oldalakon világosan érzékelhető megosztottság legyen a Fidesz-KDNP szavazói között Magyarországon. Ugyanis amíg a bolsevik-liberális oldal tenyerét köpködve örvendezik a néppárti döntés miatt, addig a magyarországi kormánypárt hívei egymásnak ugrottak Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóját követően.

A magyarországi választó nem politikus, hanem olyan ember, aki megbízik a pártjában és elvárja, hogy aszerint cselekedjék az általa megválasztott párt, ahogyan ő gondolja, elvárja. A néppárti ultimátum után, amelyet „mi döntöttünk el”, felmerül benne a kérdés… jó döntés volt-e egy olyan pártban maradni, amelynek 190 tagja ellenünk, 3 pedig mellettünk döntött.

A felvetés pedig jogos, bár félve írom le, hiszen ma odáig jutott a civil politizálás, hogy mindenki áruló, aki bírálja a meghozott döntést. (Akárcsak a csíksomlyói pápalátogatás… Azt sem lehet bírálni, mert akkor a pápafan engedelmességet fogadó erdélyi liberális katolikus papok és az őket követő hívek kövezik meg az embert.) Tehát: ebben is felfordult a világ. A jó szándékú, jogos bírálat is bűn…

Mi is történt az Európai Néppárt tanácskozásán?

Röviden annyi, hogy nagytöbbséggel megszavazták a felfüggesztésünket, majd ezt a határozatot magunknak vindikálva adtuk elő a sajtótájékoztatón, és az azt magyarázó jobboldali médiában. Bizonyára van valamilyen politikai mesterkedés ebben a „magunkat felfüggesztő” elhatározásban, de nem hiszem, hogy lett volna más választásunk egy ilyen többséggel megszavazott liberális, megvett néppárti szavazást követően. Kondor Katalin, a Magyar Rádió korábbi elnöke röviden és teljesen érthetően fogalmazott akkor, amikor a királyi Tv-ben azt mondta: „Ebben a Néppártban szégyen bennmaradni.” Az is kérdés, hogy mitől támogatjuk mi, nemzeti elkötelezettségű pártként azt a Webert, aki ellenségeinkkel ellenünk szervezkedett, s a Fidesz kizárását Bukaresttel is egyeztette? Ismét a régi politikai betegségünk jött elő. Két lovat akarunk biztonsággal megülni egyetlen és immár szétrúgott seggel! Megalázó módon kapaszkodunk egy minket semmibe vevő európai pártelegyhez, s el kell tűrnie a már sokat eltűrt magyar jobboldali választónak, hogy három „bölcs” liberális szarjankó idepofátlankodjon, és ellenőrizze a magyar választók döntését a saját szája íze szerint.

A legnagyobb közösségi oldalon felvetődött kérdést ismétlem: „meddig és miért kell tűrnünk ezt a megalázó helyzetet?” Miért nem elég a demokráciában, ha egy ország népe kétharmados többséget ad egy pártnak, s felruházza azt bizalmával? Kinek van joga a népfelséget megkérdőjelezni, és hárommillió magyar embert a hazug és megbízhatatlan jelzőkkel ellátni e döntés által. Mert ez nem más, mint hárommillió keresztény magyar hitelességének a megkérdőjelezése, sárba tiprása, amelyet a hazai ellenzék meg nem torolt hazaárulással ért el. A tisztességes magyar ember eközben szolgálja a hazát, dolgozik és reménykedik, de a remények egyre áttetszőbbeké válnak, s talán meg is szűnnek. A reményvesztettség viszont a legrosszabb tanácsadó. Kedvetlenné, rossz hangulatúvá válik tőle az ember… s csak néhányan maradnak bizakodóak, lendületesek…

Igaz, már megszoktuk ezt a kommunizmusban.  Csakhogy ma sokkal nagyobb a tét. Sokkal többet veszíthetünk, ha minden úgy megy tovább, ahogyan eddig. Ha nincs büntetési tétele a hazaárulásnak, s ha nincs rend és törvénytisztelet, ha nincs a politikánk minden szegmensében Szíjjártó-i erő és határozottság, ha minden alkalommal mi megyünk a magunknak is pozitívan megmagyarázott pofonért. Mert így a teljes szabadságunkat vesztjük el. Idegenek országa lesz Magyarország is, ha nem mutatunk erőt, nem mutatunk határozottságot.

Gróf széki Teleki Pál mondta: „A legrosszabb megoldás a politikában a kompromisszum”.  És a néppárti megbeszélés csupán a legrosszabb megoldást vonta maga után. A kompromisszumot.

Felvetődik a kérdés: most melyik pártcsaládba kell beszavaznunk május 26-án a magyar kormánypártot? Hiszen jogainkról lemondattak, kitettek, felfüggesztettek… és nem a pártot, hanem hárommillió magyart, akik egyébként is már hidegrázást kapnak az Uniótól, Webertől, Néppárttól. Ugyanis nem szívhatnak el egy cigarettát nyugodtan egy étteremben, egy esküvői rendezvényen is, ki kell menni a vendéglő elé dohányozni… mert az Unió így látja jónak. A disznóólba piros labdát kell tenni, hogy a disznó jól érezze magát, az uborka pedig meghatározott görbületű kell, hogy legyen… de a magyar törvényeket is felülírja a lakosság érdekei ellenében az uniós törvénykezés. Az oktatás lezüllesztése is az Unió „érdeme”, s a demokráciára való hivatkozással a hatályos törvények is megsemmisülnek… Mert minden Uniós törvény és határozat az emberi méltóság és az emberi szabadság ellen irányul!

És mi mégis Unió pártiak vagyunk…. avagy láncot hordunk.

Igen, a néppárti kiszavazás és a „bölcsek” magyarországi kutakodása minden Fidesz-párti és bevándorlás-ellenes keresztény, jobboldali magyart megaláz, szembeköp. A magyarázkodás pedig még rosszabbá teszi a helyzetet. Azonban nincs alternatíva. És ezt figyelembe kell venni. Bíznunk kell, és bíznunk kötelező Orbán Viktorban. Mert ő nyilván többet tud, mint az író, mint a civil polgár, mint az átlag magyar. S mint minden magyarnak, a miniszterelnök úrnak is az egyetlen célja, hogy megmaradjunk kvóták és egyéb Uniós megsemmisítő intézkedések nélkül magyarnak, önálló és szabad országnak, megszállók nélkül. S talán ez a néppárti kompromisszum is ennek a célnak az érdekében történhetett… ám, akkor azt kell kimondani, ami az igazság… hogy ne legyen kétség az egységben… És ne állítsuk azt, hogy jól esett a verés… hiszen mi kértük…  

Arról pedig, hogy mekkora gólpasszt adott a Fidesz önmaga ellen a kibukott és hitelvesztett jobbikosokból kommendált Mi hazánknak... talán egy másik cikkben lesz érdemes szólnom... 

Mindazonáltal, én maradok Orbánista… S ezt ajánlom minden joggal kétkedőnek. Ugyanis nincs alternatíva!  

Stoffán György