Polgár Portál
„Minden hazugság, amiben élünk, amit látunk, amit vásárolunk, de hazugság manapság az erkölcs, a szeretet, a hazafiság, és hovatovább az ember azt sem tudja, hogy a hitét melyik lábára állva és hogyan gyakorolhatja, mert a hitelvek is úgy változnak, ahogy rothad a világ. Átértékelik Jézust, a tanításokat, a hitvédelmet… mindent. Olyan káoszt élünk, amelyhez hasonlatos talán soha nem volt az európai ember történetében.” – mondta Stoffán György a Zadravecz-passió című művének bemutatása után, Erdélyből hazafelé jövet a buszon. Hosszú beszélgetésünkkor nem fedtem föl, hogy magam is újságíró volnék…
- Egyáltalán miért ír könyvet egy mai magyar író egy régi püspökről, akit már senki nem is ismer, de aki miatt Önre is sokan neheztelnek?
- Pont ezért. Nem ismerik, noha az egyik legnagyobb 20. századi gondolkodó, püspök és katonapolitikus volt. Tábori püspök. Egyetlen európai nép sem hallgat el annyi értékes emberi életpályát, mint mi magyarok. Mert nekünk megmondják, kit tisztelhetünk, kinek állíthatunk szobrot, kit lehet tanítani és kit nem… Ha valaki mást mond, az antiszemita, fasiszta, hülye, beszámíthatatlan, komolytalan, nem elég képzett stb. Mert van tíz „szakértő” történészünk, öt ellenzéki és öt kormánypárti, akik hosszan vitáznak, és aztán megállapodnak abban, amit előre megmondtak nekik. Nevetséges és bosszantó ez az egész.
- Ön tehát azt mondja, hogy egy ál-, egy festett világban élünk?
- Nem azt mondom. Azt mondom, hogy egy hazugságmocsárban fuldoklunk, mert a hazugságot ránk erőltetik. Ma már semminek nincs meg az eredeti értéke.
- Mit tart a legnagyobb hazugságnak, bűnnek?
- A rendszerváltás idején elhangzott egy aljas kérdés a liberálisok részéről, valamint egy szintén aljas állítás a zsidóság részéről, amely kérdés és állítás ellen nem lehetett védekezni, mert az Antall-kormány azonnal a megfelelési kényszer érzésében a fényesre nyalás technikáját választották. A két aljasság pedig így hangzott: Ki a magyar? – kérdezte az SZDSZ, s „Keresztény kurzust akar a kormány” – állította a Mazsihisz. Ezzel a két aljas és romboló kérdéssel és állítással az egész, szépen indult folyamatot befékezték, és azóta kénytelenek vagyunk védekezni, bizonyítani, és hülyeségeket hordunk össze a magyarság axiómájaként nemzeti ünnepeken, ünnepélyes temetéseken, nemzetközi fórumokon. S ez már annyira megszokottá vált, hogy nem egyszer saját ostobaságaiba kavarodnak bele a szónokok. Én ezt a kérdést és ezt az állítást tartom a legaljasabbnak, mert ebben minden méreg benne foglaltatik. Hiszen amint megkérdezzük, hogy ki a magyar, abban a pillanatban kétségeket támasztunk, bizonytalanságot és ostoba képeket festünk. Megakadályozzuk, hogy természetesen, mint hazájáért élő, hazájában élő magyar polgár élje meg a társadalom a magyarságát, vallástól függetlenül. És itt jött a második aljasság: a klerikális reakció, illetve keresztény kurzus vádja. Antallék nem azt mondták, hogy na, ebből elég, hanem elkezdtek olyan nemzeti erőket bíróságokra citálni, amelyek nem voltak sem szélsőségesek, sem semmilyen formában elítélendők, de a Mazsihisz kérte a feljelentést, a kormány pedig megtette azt. Igaz, senkinek nem volt, nem lett baja belőle, de a cirkusz elértéktelenített rengeteg nemzeti törekvést, nevetségessé tette a keresztény nemzeti lét újrateremtését. Elindultunk egy olyan úton, amely nehezen járható és komoly akadályokat gördítettek rá a liberálisok és a zsidó szervezetek. És persze kénytelenek vagyunk eltűrni, elviselni az immár huszonöt éve tartó vádakat, ocsmány hazudozásokat, mind a történelmet, mind a művészetet, az irodalmat vagy a szürke hétköznapokat és a politikát illetően.
- Ön antiszemita?
- Sokszor ért efféle ostoba vád, de kijelenthetem, hogy nem vagyok antiszemita. Tehát, nem azért utálok valakit, mert zsidó, hanem akkor, ha szar ember. Hogy ebből a fajtából milyen irányból jönnek többen, azt mindenki döntse el. Prohászka egyszer azt írta néhány zsidóra vonatkoztatva, hogy „Ti férgek!” Ma ezzel támasztják alá Prohászka Ottokár mély antiszemitizmusát, mondjuk figyelmen kívül hagyva, hogy a nagy püspök 1927-ben halt meg. Nos, azt azonban elfelejtik megírni, hogy kikről is írta a nagy püspök hogy „férgek”? Azokról, akik a székesfehérvári rabbit le akarták váltani, mert a rabbi megfeddte őket a Tóra alapján, amely azt írja: ne fogadjatok el kamatot, éljetek tisztességesen. Tehát, azokról írta, akik a vallási parancsokat megszegve saját papjukat akarták elcsapni, mert a rebbe az Írás igazságaira hívta fel a figyelmüket. Nos, én is ennyire vagyok antiszemita. Antiszemitának én azokat tartom, akik a befogadó nemzetet – jelen esetben minket, magyarokat – akarnak saját képükre és hasonlatosságukra faragni. Ez majdnem az a mentalitás, mint a migránsoké, egyelőre Nyugat Európában. Mi ezt éljük kicsiben. És sajnos a mi magatartásunk sem jobb, mint a nyugatiaké, hiszen mi is – lásd Hómann szobor-ügy – visszatáncolunk, nehogy szó érje a ház elejét. Na, ezért írtam meg a Zadravecz-könyvet is, többek között.
- Értem… Ha említette, hadd kérdezzem meg, miért Erdélyben mutatta be a könyvet először?
- Mert le szeretnék bontani egy falat. Egy ostoba szemléletet. Ugyanis nemzetegyesítésről beszélünk, de ez abban nyilvánul meg, hogy egyes projektek pénzt kapnak a megvalósításhoz, vagy annak egy részéhez. A magyarországiak nem látják át egyébként e finanszírozott projektek lényegét sem, így sokszor a pályázatok elbírálása félelmetesen hülye eredménnyel zárul. Na, de nem ez volt a kérdés! Tehát szerintem a nemzetegyesítés akkor válik igazán őszintévé, eredményessé, ha megszűnnek a skatulyák. Ha megszűnik az, hogy külön kezeljük az erdélyi, a felvidéki, a szerbiai vagy kárpátaljai magyart. A magyarországi magyar amolyan felsőbbrendűség érzésben szenved, pedig semmivel sem több, mint a más főhatalom alatt, de a szülőföldjén élő magyar. Hiszen nálunk is van más főhatalom… amely megtilthatja a szobrok felállítását… Tehát, egységesen kell kezelni a magyarságot az egész Kárpát-medencében, s ez a kulturális kapcsolatokon, egy-egy könyv bemutatásával, tárlattal, közös ünnepléssel kezdődik. Ne divat legyen Erdélybe menni, sírdogálni és szilvapálinkát vedelni, hanem természetes kirándulásként látogassunk erre a magyar földre, vigyük a híreket, s hozzuk haza is az ottani értékeket. Kovácsoljunk egy országot lelkileg és szellemileg.
- De azért Romániában büntetés jár, mint látjuk a kézdivásárhelyi „terroristák” esetében.
- Itt álljunk meg egy pillanatra! Sajnálom ezt a két fiatalembert, de ha valaki fejjel megy a falnak, az nem hős, nem bátor, hanem hülye. Hiszen, hogy juthat eszébe valakinek kiállni a Gábor Áron szobor elé egy „Erdély nem Románia” feliratú molinóval? Hogy beszélhet telefonon akkora marhaságokat – még ha viccből is teszi –, hogy majd robbantanak? Hiszen tudták, hogy lehallgatják őket. A Vármegyések ostoba és fejetlen magatartása, a Magyarországról hergelt fiatalok hozzáállása árt az egész erdélyi magyarságnak. Ostoba és meggondolatlan viselkedés. Nem lehet Mozartról egy buta birkapásztorral zenetörténeti vitát folytatni. Végre tudomásul kellene venni, hogy sem eszközeink, sem gazdasági erőnk nem volna Erdély vagy más területek pillanatnyi „üzemeltetésére”. Lehetnek vágyaink, vannak érzéseink, de a fizikai megvalósítás e pillanatban reménytelen. Erre mondom, hogy Isten kezében vagyunk, és ezt a kezet nem lehet kicsavarni. Kilencvenhat éve várunk, de a történelemben ez csupán egy pillanat. Nekünk az a dolgunk, hogy kineveljük a következő magyar, székely generációkat, akik, még ha kell, száz évig is tudnak türelmesen várni, imádkozni és túlélni. Mert megtörténik az igazságszolgáltatás, ez bizonyos. Ám azt ésszel, hittel, türelemmel kell kivárni, nem pedig ordítozva és molinókkal tüntetve.
- Ön egy csíkszeredai templomban mutatta be a könyvét. Mi ennek a története?
- Ennek érdekes története van. A ferenceseknél szerettem volna bemutatni, de a magyarországi szerzetesek nem állnak fényesen a ferences Zadravecz püspök tiszteletét illetően, mert máig érthetetlen módon rettegnek a nevétől, bár semmi olyat nem tett életében, ami miatt szégyellni kellene őt. Példakép volt, aki nem lokálisan igyekezett védeni egy-egy elcsatolt terület magyarságát, hanem a Kárpát-haza egészét védte, azért élt, szenvedett. Tehát mindenütt, ahol magyarok élnek példakép kell, hogy legyen. A kiváló csíkszeredai plébános, – akit az erdélyi „liberális magyarul beszélők” nem kedvelnek – Darvas Kozma József azonban nemcsak hogy beengedte templomába Zadravecz püspököt, hanem érdekes előadást is tartott róla, kiegészítve helytörténeti információkkal a könyvet. Ez a ferences Zadravecz-kitiltás is annak a következménye, amiről már beszélgettünk. Az 1989-es hazug kérdés és állítás következtében sajnos megvannak azok a bizonyos görcsök, amelyek miatt nem vállalják sokan a kötelezően vállalni valót. Zadravecz Csíksomlyóról való kitiltása méltatlan, hiszen ő járta ki a Kormányzó feleségénél azt a várbeli gyűjtést, amelynek köszönhetően felújíthatták a liturgikus teret a templomban. 1941-ben ott lakott a somlyói kolostorban, amikor harminc csíkországi települést meglátogatott, de számos olyan intézkedés kapcsolódik a nevéhez, amely az 1940 – ’44 közötti erdélyi ferences és katolikus élet felvirágoztatását szolgálta.
- Ha már az Egyházról esett szó, sokan kritikával illetik Ferenc pápát a világpolitikát illető véleménynyilvánításai, és a kétezer éves egyházi szokások megváltoztatása miatt. Ön katolikus íróként hogy látja ezt a kérdést?
- Író, vagy nem író, ez esetben mindegy. Katolikus vagyok, és én egy másik egyházban nőttem föl, noha soha nem jártam más templomba istentiszteletre. Úgy vagyok a hitemmel és az egyházammal, mint a kárpátaljai magyar, aki bár a falujából sem lépett ki, mégis ötször cserélt állampolgárságot. Véleményem szerint a pápa, mint a jezsuiták mindig, Jézus tanításával ellenkező, tehát eretnek nézeteket vall számos kérdésben. Ez pedig azért ártó, mert az egyszerű hívő ember nem tudja helyén kezelni a dolgokat, meghasonlottá válik és ez hitehagyást, más felekezetbe való áttérést eredményezhet. Voltak és lesznek is tévtanítók, de az Egyházat a Szentlélek irányítja, nem egy-egy pápa. Nekünk az a dolgunk, hogy bízzunk az isteni kegyelemben, s reméljük, hogy a Szentlélek továbbra sem hagyja sokáig a tévtanok és tévtanítók ámokfutását. A hívő embernek kellenek az efféle korszakok, hogy tudja kontrollálni a hite erősségét, és tudjon határt szabni a szellemi irányzatoknak. Eddig a pápa még nem nyilatkozott ex cathedra, tehát amit mond, az magánvélemény. A baj ott kezdődnék, ha ezeket a magánvéleményeket kihirdetné, mint alaptörvényt.
- Mit üzenne a világ magyarságának, mint író, mint magyar ember, mint keresztény? Hiszen Önnek feladata a jó gondolatok terjesztése.
- Nem szeretek üzengetni. Olvashatnak mindenütt, hiszen harminc éve írok. Az én üzenetem benne van az írásaimban, a felfogásom egyértelmű. Kompromisszum nélkül, egyenesen, és bátran ki kell mondani az igazságokat, ha tévedtünk, azt is kell tudnunk beismerni, tudnunk kell bocsánatot kérni. Ugyanakkor nemzetünk igazságából semmilyen hatásra fenyegetésre nem engedhetünk. Két dolog kell, hogy abszolút legyen az életünkben: az egyik az Isten-hitünk, a másik a hazaszeretetünk. Minden más relatív, átértelmezhető, újragondolható. A hit és a haza nem! Mert ebben a kettőben benne foglaltatik az egész életszemlélet, a születéstől a halálig…
Francesco Felipe
dr. zetelaki Fülöp Ferenc