2019. január 26., szombat

A nagyromán fasizmus – avagy Dan Tanasa és a román ortodoxia


„A fasizmus a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa egy sor országában megjelent formája. Nevét az olasz változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta. A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. (…). A fasiszta mozgalmak közös vonásai (…) a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a katonai szellem eluralkodása a társadalomban. A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel keresi a nemzeti megújulást és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben.” (Wikipédia)

Kisegyesülés, nagyegyesülés… ebből a két világraszóló eseményből áll Románia túl réginek a legnagyobb jó szándékkal sem nevezhető históriája. 1859-ben egyesítette Havaselvét és Moldvát az egy évvel később elzavart Cuza – ezt nevezik kisegyesülésnek, majd 1920-ban Trianon tette naggyá a korábbi kifli alakú kisegyesült országot. És elkezdődött a dicsőséges történelem, az „ahány évtized, annyi árulás” jelszó alatt.

Nézzük meg e fasiszta állam történelmének a nemzetközi jog és az erkölcsök ellen elkövetett múltját, hiszen gyilkosságokkal, vérengzésekkel tűzdelt történetükhöz ma is híven ragaszkodnak, s a legvérengzőbb oláhok lettek mára a legnagyobb nemzeti hősök. Ha ugyanezt az elemzést más országokkal kapcsolatban tennénk, érdekes tényekre bukkanhatnánk. Ali baba és a negyven rabló meséje is eszünkbe juthatna az Ezeregy éjszakából, de bizton állíthatjuk, hogy Hitler szobrokkal lenne tele Németország, ha úgy ítélné meg az EU a ’44-es német demokráciát, mint a románt, néhány héttel ezelőtt. Ha a mában kutakodnánk, akkor Kim Dzsongun is példakép lehetne. Hiszen a történelemben mára jutottunk el odáig, hogy az erkölcs és normalitás helytelenné vált, s az erkölcstelenség, a gyilkolás példaértékű magatartásként ítéltetik meg a világ látható és láthatatlan vezetői részéről.

De ne kalandozzunk el. Lássuk Romániát – tegnap és ma…


A román demokrácia Ceausescu államában mindenkire vonatkozott. Senki nem ehetett – kivéve a gyevi bírót –, senki nem beszélhetett a fennálló rendszer ellen, és senkinek nem járt a klasszikus értelemben vett igazságszolgáltatás. Diktatúra volt, ahol a rend őrei nyugodtan felakaszthattak bárkit az erdő szélén, kirúghatták a várandós anyából a gyermeket, vagy megerőszakolhattak bárkit, akit kiszemeltek maguknak a Securitate lovagjai. Az agyonveretés mindennapos volt, és a polgárok megfélemlítése olyan méreteket öltött, hogy annak máig tapasztalhatjuk az idősebb korosztály szellemiségében megmaradt hatását.

Aztán jött 1989 karácsonya, amikor a Stille Nacht-tól a Mennyből az angyalig minden ment a román TV-ben, mert néhány napra magukra erőltették az európaiságot, a normalitást, hiszen a helyzet egyértelműségében volt némi kétely is, amelyet ezzel a tőlük nem várt, és el nem várható magatartással igyekeztek túlélni.
Ám a politikai helyzet megerősödésével és a Ceausescu házaspár megölésével hatalomra került a kommunisták második vonala, amely folytatta a magyarellenességet, a negatív diszkriminációt, amolyan meg nem hozott, de hagyományos magyar-törvények szerint. A román diktatúra nem maradt abba a kommunista rendszer rájuk is kötelező megszüntetésével, csak a módszereken finomítottak. Európaiabbá lettek. Ám újra feltűnt, és azóta is él a fasiszta szellemiség, amelyet az ortodox egyház, Antonescu és Juliu Maniu vezettek be jóval korábban a román politikai-, és közéletbe.

A mai kor legnagyobb fasisztái Romániában fundamentalista oláh ortodox papok...

Ezek két irányban nyitottak frontot. A katolikus egyház ellen és a magyarok ellen. A németekkel és az izr. vallásúakkal (nemzetiségűekkel) nincs dolguk, hiszen azokat Ceausescu már eladta. Maradtak tehát közellenségnek a magyarok-székelyek, akiket nem sikerült megtörni, legfeljebb elüldözni. A maradék másfél-millióval ma, az ortodox egyház és az ő parancsaikat maradéktalanul és jó pénzért végrehajtó Dan Tanasa végez, alantas hitleri módszerekkel.  Ugyanis az ortodox egyház és az említett politikai gazember épp úgy bánik el a magyarsággal, mint a náci Németország az izr. lakosokkal és azok szervezeteivel. Mintha csak a Mein Kampf lenne az ortodoxok bibliája.

Manapság minden magyarlakta, sőt magyar többségű városban, a fasiszta román bíróságokkal karöltve leparancsolták a magyar és a székely zászlókat a polgármesteri hivatalokról, másutt épp ezeket akarják kitétetni, nemzeti ünnepeiken az oláh ortodox papok nyilvánosan alázzák a székelyeket, s egy-egy településen a magyar feliratok miatt is tett már feljelentést a Svájcban élő fasiszta Dan Tanasa. Eközben Andrei a Hargita és Kovászna megyei oláh ortodox püspök kitüntetésben részesítette a román feljelentgetőt, mert e két megyében olyan ámokfutást végzett, amelyet csak Maniu-gárdák véres cselekményeihez, vagy Antonescu izr.ták elleni gyilkosságsorozatához lehet hasonlítani. Igaz, ez a rombolás, ez a magyar-gyilkosságsorozat rosszabb, mint az előbbi kettő gyilkos ámokfutása, hiszen Dan Tanasa és Andrei, oláh ortodox püspök a lelkeket öli meg, a lélek sebeibe dörzsöli a sót.

E faizmushoz azonban nem csak a magyarokkal szemben érvényesül, hanem a romániai katolikus egyházat és a pápalátogatást is mélyen érinti. Ugyanis az oláh ortodox fundamentalisták sajtója mindent, ami katolikus, erőszaknak, lopásnak és aljasságnak minősít, nem kímélve a román katolikus püspököket és papságot, kirohanásaiban. Ám, ez jellemző nem csak a fundamentalistákra, de az egész oláh ortodoxiára is, amely mintegy negyven évig bitorolta a görög katolikusok lelkét, templomait és javait, s ma a római katolikusokat akarja ugyanabban a helyzetben látni…

A román ortodox egyház nem más, mint egy, az államfasizmus kiszolgálója, olyakor pedig parancsnoka. Hiszen Marosvásárhelyen 1990 márciusában is az ortodox pópa tüzelte fel a hodáki és libánfalvi parasztokat, akik botokkal és egyéb eszközökkel felfegyverkezve érkeztek buszokkal Marosvásárhelyre… Később is az ortodox pópák és a már említett püspök igyekezett ellenségeskedéseket szítani az oláhok és a székelyek között hol több, hol kevesebb sikerrel.  Tehát azt is megállapíthatjuk, hogy ebben is követi a hitleri fasizmus tematikáját és módszereit a mai oláh ortodox egyház és annak minden kiszolgálója. Ma már a marosvásárhelyi iskolákat támadta meg a fasiszta szellemiség, bezáratva a katolikus iskolát és felszámolva a magyar egyetemi oktatást. 


Dan Tanasa pedig, ennek a fasiszta modornak és szellemiségnek a svájci jólétben élő, de aljas és embertelen kiszolgálója és haszonélvezője, akit viszont a román fasiszta szellemiségű bíróságok – a nemzetközi kisebbségi jogokkal ellentétben –, mindenben támogatnak. A fasizmus is így válik elfogadhatóvá az Európai Unió számára. Hiszen, Románia az Unió szerint jogállam…  

S miközben mi, anyaországiak azzal foglalkozunk, hogy a balos ellenzék miként támadja Magyarországot belülről, s Szanyi Tibor milyen ocsmány, magyarellenes és hazugságokkal teli levelet írt Sargentitninek, keveset foglalkozunk a sokat emlegetett elcsatolt nemzetrésszel, s azokkal, akik éppen úgy gyilkolják a magyar lelket ott, mint itthon a bolsevikok méltó utódai… csak éppen az előjel nem ugyanaz. Mert amíg mi elítéljük a „dan tanasákat”, addig tudnunk kell: ők legalább a saját nemzetük érdekében aljaskodnak fasiszta ortodox elveik alapján. Míg Szanyi és a bolsevikok ugyanazt teszik a magyarok ellen… egészen más érdekek mentén, nagy pénzekért.

Érdemes volna tehát jobban odafigyelni mindkét ordas ellenségünkre, mert hovatovább késő lesz felfedezni az összefüggéseket. Nem megerősített hírek szerint, Dan Tanasa kapcsolatban van a hazai bolsevik ellenzék néhány éllovasával… de ez már egy másik cikk…lesz... 

Stoffán György