I. Ferenc magyar király
mondotta a fenti szavakat 1815-ben, amikor arról kapott híreket, miszerint a
népek nem értik, hogy miért is harcol a francia forradalom által elindított –
ma már mi is tapasztaljuk – értékrombolás ellen. Ez az értékrombolás már Ferenc
császár és király idejében is világosan látható volt. S ezért jó politikusként
és a birodalom, de az emberek érdekében is igyekezett a magyarságnak minden
jogot megadni, amit a birodalom keretei között fontosnak és elengedhetetlennek
tartott. Abszolutizmusának legfőbb pilléreként képzelte el a magyar nemzetet, a
magyar rendeket és az erdélyi rendeket, s ennek megfelelően rendkívül fontos
törvényeket hozott. Ilyenek voltak többek között a magyar nyelv kötelezővé tételéről
szóló 1792. évi VII., valamint a
vármegyékről és Erdélyről szóló az 1792. évi XI. és az 1792. évi IX. törvénycikk
is. Mert „az egész világ eszelősödik” – mondta indoklásul… és mélységesen igaza
volt. Ferenc tudta, hogy a magyar néplélek nem viseli el, nem tűri meg azt a liberális
értékrombolást, amely az akkori Európában forradalmak és háborúk által kívánt
uralkodó szellemiséggé válni…
Ma hasonló helyzetben vagyunk, de
nincs birodalom, nincs király, nincs rend, nincsenek karok és rendek. Mert a
francia forradalom eszméi, a kommunizmus térhódítása és gyilkosságsorozata megszüntette
a társadalmi rend visszaállításának, a jog mindenhatóságának hitelességének és
az erkölcsi normák helyreállításának lehetőségét is. Napjainkra a keresztény
egyházak is az összeomlás szélén állnak e rombolás következményeképpen, s a
világ, egy soha nem tapasztalt drámai változás küszöbén áll, amely változás
alapjaiban pusztítja el a Római Birodalom bukása óta kialakult, s 1789. óta csonkolt
európai keresztény kultúra maradványait.
Hiába csűri-csavarja a politika a
tényeket, hiába ködösítenek a hírügynökségek a politikusok elvárásainak
megfelelően – háború van. És ez a háború egyre mélyebb szakadékba sodorja
Európát, amelyből az igazán pusztító háború után lesz újra rend. Hogy milyen?
Azt nem tudhatjuk. Milliók nem is tudhatják meg, mert elpusztul a világ jelentős
része, ha nem állítható meg az az ószövetségi szellem, az a bosszúálló és gyilkos
gyűlölet, amely akár saját öngyilkossága árán is megsemmisíteni akarja az
újszövetségi haladást, fejlődést, gondolkodást. S e pillanatban úgy tűnik, újra
épülnek és újranyitnak az amfiteátrumok, ahová ma pogányok hajtják majd be a
mai kor oroszlánjai elé mindazokat, akik ellenkeznek, akik nem hajlandók
őseiket, őseik hitét és a keresztény szellemiséget megtagadni, akik még
reménykednek egy ésszerű, logikus és számukra egyetlen, és öröknek vélt
szellemiség újraéledésében, a rend helyreállításának lehetőségében. A remény
azonban a jelen világpolitikai konstellációban teljesen fölösleges önámítás.
A népek nem vették észre a sátáni
átalakításukat. A jólét, a „piszkos munka” idegenekre bízhatósága, a felsőbbrendűség
és az esztelen toleranciában való botor hit mára odajuttatta az emberiség
európai részét, hogy beteges elképzelései az önvédelemre is képtelenné teszik. A
liberális „mindenki egyforma jogokkal rendelkezik”, „mindenkinek alapvető
emberi joga a káosz”… és „mindenki bűnös, aki élt vagy nem élt a holocaust
idején” kollektív bűntudat szétmorzsolta a nemzetek önbecsülését, az unió pedig
a nemzetek önrendelkezését rabolta el hazugságokkal e megsemmisítő tégelybe
csalva Európa egykor büszke és értékes nemzeteit. És hittek is a nemzetek e
hazugságáradatnak, „megnépszavazták” a csatlakozást, hiszen néhány év leforgása
alatti felzárkózást, azonos béreket és életszínvonalat, a nemzetek
ellentéteinek (itt kivált a magyarságnak a helyzetét értve) megszűnését, azonos
értékű európai állampolgárságot hazudtak…
Ehelyett pedig ultimátumokat, keresztény
és magyarellenességet, támadásokat, a jogállam megszűnését, a negatív
diszkriminációt kaptuk a nyakunkba. S kapjuk ma is, de már nem csak szőrmentén,
hanem ránk lapátolva. Immár pedig eljutottunk odáig, hogy a liberális söpredék,
a francia forradalom és a 19-es hazai vérszomjas és gyilkos bolsevikok méltó és
még oktalanabb és gyűlölködőbb utódai a miniszterelnök nálunk szokásos
meggyilkolásáról és fegyveres hatalomátvételről ordítoznak, mert egy liberális
oktatási intézmény privilégiumait meg akarja szüntetni a kormány, s azonos
jogok mellett ad lehetőséget a további oktatásra.
Persze tudjuk, hogy az egyetem csak ürügy
az ószövetségi világhatalom számára ahhoz, hogy káoszt és anarchiát teremtsen a
már csak elvben ugyan, de keresztény Magyarországon. A liberálisok a
nemzetárulás veszedelmes bűnével sem törődve mindent felégetnének, mert a
hatalom és pénz utáni vágyuk olthatatlan, s remélnek abban, hogy a pogányok
behozatala az ő malmukra hajtja majd a választások szennyvizét. Árulásban pedig
profik, tehát számukra a pogányok vallásának felvétele gyerekjáték. S majd a
pogányok – gondolják a liberálisok – eltakarítják az útból a még nemzetben,
kereszténységben, hazában gondolkodók tömegeit.
Azonban – és most lehet röhögnie
mindazoknak, akik az ellenség oldalán olvassák hivatalból e cikket, de nem érdemes röhögni... – egyetlen
dologról megfeledkeznek e népáruló, rabló gazemberek, akik felszínes műveltségű
vagy műveletlen és ostoba fiatalokat állítanak véres csatasorba a magyar nemzet
és a kereszténység ellen: – Mi nem Soros-féle és egyéb ószövetségi parancsokat
hajtunk végre. Nekünk nem koszos pénzzel fizetnek "azok", Akik meghagyták az
utasításokat, a parancsokat. Nekünk nem holmi zsoldos hadseregek állnak a
hátunk mögött, akik minden lövéssel és gyilokkal egy-egy ószövetségi szellemiségű
milliárdos bankárnak a zsebét tömik. Nem! Mi „Annak” a hadserege vagyunk – ha kevesen
is már – Akiről manapság nem esik szó sehol, Akit és Akinek a tanításait ma már
mindenütt átértékelik ugyan, de mi ismerjük az igazit… és Akinek az Édesanyját
királynőnknek tekintjük. S bár e hadsereg nem számottevő, de még eme lezüllött
és erkölcsiben talán most eszmélő Magyarországban is vagyunk egymillióan, akik Márton
Áron és Mindszenty tanításait követve, s nem rettegve Apor Vilmos, Ravasz
László vagy Ordass Lajos áldozatától sem – nyerni fogunk. Nem csatát, hanem
háborút. Magyarország, Mária keresztény országa, ahol ma már nem ellenség egyetlen
közösség sem, amely Jézust követi.
Igen, Jézust követni nem egyszerű,
de követésében, drámai történetében, amelynek ünnepét ma üljük, ott rejlik a
győzelem ígérete is, ami nem emberi, hanem isteni ígéret. Mert aki ma bevonult
Jeruzsálembe, hogy ott megszentelődjék az ünnepen, megszenteli népét, az őt
követőket, még akkor is, ha ennek ma jelét sem látjuk, s csak fájdalmát
érezzük.
Ma elkezdődik ennek az ígéretnek a
beteljesedése, az erre való emlékezés, és felszólítás. Egy dolgot azonban hadd
említsek meg nyomatékosan. Ma már nem mondja a Megfeszített, hogy bocsánatot érdemlünk,
mert nem tudjuk mit cselekszünk! Ma már tudjuk…
Tegyük le tehát az ostort, a
töviskoszorút se fonjuk tovább, s a keresztet se adjuk újra az Úr vállára. Mert
amit ma teszünk, tudatosan tesszük ellen! És ha ellene teszünk, vesztessé
válunk. Azonban Benne bízva és Őt kérve a jeruzsálemi bevonulás dicsősége egészen
a feltámadásig a miénk marad! S talán így nem az egész világ eszelősödik… legyünk
kivételek!
Áldott és békés felkészülést kívánok
Kedves Olvasóimnak a Nagyhétre, imával és bűnbánattal! Hogy a Feltámadás örömét
az összes keresztény-keresztyén magyar testvérünk ugyanabban a szent örömben
ülhesse meg reménnyel és szeretettel eltelve!
Stoffán György