2016. augusztus 8., hétfő

A Western Union maffia

Nem Kedves Olvasó… nem a Váci utcai arabról akarok írni – aki egyébként minden alkalommal tisztességesen kifizeti a valutát, vagy az azért járó forintokat… Egy másik pénzváltó, a Western Union – bizonyára nem egyedi és nem most először és utoljára, és nem csak a Déli pályaudvari fióknál elkövetett pofátlan, és aljas bűncselekményéről.

Történt pedig barátommal a következő. Hazaérve Bécsből, sürgősen BKK bérletet akart venni, s nem lévén nála forint, kénytelen volt egy százeuróst forinttá csenecselni, ám mivel ott a közelben más lehetőség nem kínálkozott e tranzakcióra,, hát betért az említett bűnbarlangba, a Western Union, pályaudvari aluljáróban lévő fiókjába… Itt az ablak túloldalán ülő két ifjú hölgy fogadta a váltani szándékozót, aki a táblán 300,8 Ft-os vételi árat látott…

Barátom odaadta a százast, az egyik hölgy pedig egy sárga cédulával igazolta az adásvátelt. A papírra a következő pénzváltásnál való kiemelt lehetőséget tüntették fel. Ám, a meglepetés csak ezt követően történt. Barátomnak a százeurósért a hölgy mindössze 24 ezer forintot nyújtott át… azaz nyújtott volna át, de az áldozat hirtelen elkeseredésében és látva, hogy átverték, visszacsináltatta az ügyet… de mielőtt megkapta volna a százasát, a hölgy új ajánlattal állt elő: – Tudok adni érte 28 ezret is… ha kell. Barátom azt mondta, - akárcsak az isztambuli török bazárban két robbantás között, hogy 30-ért itt hagyom. S végszóként mondta, mert a hölgy lebrendölte a markába a 30-at, s ezzel az ügylet be is fejeződött, papírral mindennel, ahogy kell.

Barátom döbbenten mesélte el a történeket, s magam is csak némán pislogtam ezen az újszerű és abszolút pofátlanságon. Csodálkozunk-e, hogy a turisták – minden ellenkező híreszteléssel szemben – nem igyekeznek olyan nagyon kicsiny hazánkat felkeresni. Az ok, nem az, amit liberális és kommunista honfitársaink megpróbálnak a szemünkbe vágni… miszerint „a Zorbán diktatúra”…

Hát nem az! (Tudom, „hát”-tal nem kezdünk mondatot, de most kénytelen voltam)… Mert Orbán Viktor és kormány megfeszülhet, akkor sem tud úgy rendet teremteni ebben az országban, ahogy kellene. Ugyanis az efféle szemét gazemberek, akik turisták százait átverik nap mint nap, taxisok, akik külföldieket sokszoros áron fuvaroznak, pincérek, akik  az éttermi számlákhoz édesanyjuk születési dátumát is hozzáírják, akik ezer éves technológia szerint a mérleg alá mágnest tesznek a piacon… és sorolhatnánk… azok mind, mind bűnözők. Aljas és ország rontó tetvek, azokkal együtt, akiknek az volna a munkájuk, hogy ellenőrizzék ezeket a férgeket és el is kapják őket, mert idegenek előtt járatják le az országot. Nem magukat! Az egész magyar nemzetet, az országot…

A Western Union tehát a Délinél lejáratta magát, s le az egész pénzváltócéget, mert ha van a maszek árfolyamra is, és a kamura is bizonylat, akkor ez a csalás és rablás központilag rendeltetett el, és érvényes minden fiókra,.... . Ezt a céget tehát fel kellene számolni Magyarországon, vagy a cég magyarországi vezetőit kellene felszámolni… a túlszámlázó taxisokkal és a többet kasszírozó pincérekkel együtt. No, és persze mindazon szarházi honfitársainkkal együtt, akik a kormány és a tisztességes polgári társadalom erőfeszítéseinek eredményét, ilyen piti, de nagy pénzt hozó bűncselekményekkel rombolják le cégtulajdonos vagy üzletvezető, illetve taxis létükre.  

Okos megoldás ez ellen a kínai megoldás… és itt elég is volna a rendcsináláshoz!  


Stoffán György