A
Katolikus Egyházban ma a Szent család Vasárnapját ünnepeljük, s mellette az
Aprószentekről is megemlékezünk ezen a napon. Fontos e két ünnepről külön is
szólnunk. Hiszen ma a család ellen fordult a Sátán. A családok bomlasztása
ugyanis a „legcélszerűbb” a világ erkölcsi válságba döntésére. Sok millió
gyermek szenved ma életre szóló törést, mert vagy az anya, vagy az apa hagyja
el családját, remek indokokat találva e drámai cselekedet magyarázataként. A
legtöbbször az a mentegetőző és hárító érv hangzik el, hogy a kapcsolat(!)
megromlásához nem csak ő, a hűtlen társ a felelős… Ám ez az indok nem elégséges, és nem is ok,
nem is indok. Ugyanis egy házasság nem csupán kapcsolat, hanem esküvel
megerősített életre szóló szövetség, amelyet a magyar nyelv többféleképpen és
gazdagon nevez meg. A házasság alapja a hűség, a jóban és rosszban való kitartás,
a gyermekek iránti elkötelezettség, amelyet sem más kapcsolat, sem anyagi
gondok, sem egyéb ok nem bonthat meg. Hiszen a vesztes minden váláskor és
házasságtörésben a gyermeki lélek. Hiszen mit is tapasztal a gyermek, amikor
anya vagy apa kilép a házasság szentségéből? Megtapasztalja a szeretet hiányát
még akkor is, ha anya vagy apa elhalmozza ajándékokkal, ha az új helyen
aránylag jól is érzi magát… mert amibe beleszületett, a család egysége és
biztonsága bomlik meg. Azt látja a gyermek, hogy ha valami nem megy, azt a
befejezéssel lehet „korrigálni”, tehát hiába volt esküvő, hiába voltak szép karácsonyok,
s hiába vannak szél családi emlékek, anyának vagy apának többet jelent az új
kapcsolat, ennél fogva többet jelent az új pár még nála is, hiszen őt is hurcolják
jobbra-balra. Az sem elhanyagolható,
hogy a gyermek a lelki sérülésen túl olyan mintát kénytelen elfogadni, amelyet
akarva-akaratlanul is alkalmazni fog élete során, s megszűnik benne az addig
természetes és szép édesanya-és édesapa-kép, ezzel együtt a család fogalma is
megváltozik. Mert ő anya vagy apa szexuális igényinek, anya vagy apa családhoz
való hűtlenségének áldozatává válik. Óhatatlanul tehát a család sárba tiprása,
az új kapcsolatba lépés a gyermek, és ezzel együtt a társadalmat is súlyosan
veszélyezteti. Számos esetben tapasztalhatjuk, hogy a katolikus családokban is felütötte
a fejét a hűtlenség, a család megsemmisítése, az ösztönök mindenek fölé
helyezésének gyakorlata. Vannak olyan esetek, amelyek megdöbbentőek, hiszen katolikus
közösségek tagjai a másik ugyanazon közösség tagjával költöznek össze, s
hagyják egyik vagy másik elhagyott párra a gyermekeket. Ez indokolja azt, hogy
a Sátán művének tartom mindazt, amit ma a családok szétzúzásának gyakorlatáról
megfogalmazok. Veszélyt jelent az is a gyermekre, ha az addigi katolikus
nevelést a hűtlenség látványa, a szerető család megszűnése és a templomba járás
megszűnése váltja fel.
Szent
Család Vasárnapján tehát, az Egyház azért imádkozik, hogy a hűség kegyelmét
kapják meg a családok, a szülők, s hogy a gyermekek lelkét ne törjék össze a
hűtlenséggel, a gyalázatosan rossz példával, a bűnös ösztönöknek való
engedékenységgel. A család szétverése, a hűtlenség által való családrombolás
tehát a másik ünnephez is kapcsolódik kissé, mert nem testi, hanem lelki
abortusznak nevezhető.
***
A
másik mai ünnep az Aprószentek ünnepe. S ez is a gyermeket állítja középpontba.
Heródes áldozatinak napja ez. A bibliai történet szerint a három napkeleti
bölcs kijátszva Heródest nem árulták el, hol találták a Kisdedet, azért Heródes
minden csecsemőt leöletett, hogy megölje a Messiást.
Mai
korunkban nem a hatalom, hanem maga az édesanyáknak nem nevezhető nők nem
engedik megszületni magzataikat. Itt is
vannak hivatkozások, itt is vannak önfelmentő érvek, ám alapvetően erre sem érv
sem indok nincs. Minden korban gyilkoltak magzatot, s minden korban a bűn volt
az alapja, s a még nagyobb bűn a gyilkolás volt a célja ezeknek a tetteknek. Manapság
a nők hivatkozásai megszámlálhatatlan okot foglalnak magukba. Gazdasági,
érzelmi, felelősség nélküli indokok ezek, amelyeket keresztény ember nem tud
elfogadni. A meggondolatlan fiatal lányok ijedtsége és kiszolgáltatottsága, a
tanácstalanság szörnyű ténye, az erőszak általi fogantatás, persze ha nem is
felmentés, de elfogadható indok lehet. S
ha egy efféle bűn elkövetése után az asszony később életet ad következő
magzatainak, akkor talán – bár Istené a döntés –az abortusz tényének megítélése
sem annyira szélsőséges, mint más esetben, amikor minden feltétel megvolna a
gyermek megszületésére, de az anya egzisztenciális vagy anyagi okokra
hivatkozva gyilkoltatja le magzatát.
Különösen
tragikus az abortuszok magyar vonatkozása, hiszen ötven év alatt mintegy
hétmillió magyar kisgyermeket nem engedett megszületni az „édesanyja” Magyarországon,
s akkor még nem szóltunk az idegen főhatalom által uralt magyar területek
magyarjainak statisztikájáról, amelyben mai adat, hogy csak nagyváradon 650 abortuszt
végeztek 2014-ben.
Mit
is jelent ez nemzetünk számára? Keresztény szemmel tekintve e gyászos adatra,
azt jelenti, hogy hétmilliószor tagadta meg ez a nemzet Isten akaratát. Hiszen
minden megfogant magzattal istennek terve van, így magával Istennel szállt
szembe hétmilliószor az anya és az orvos, aki az élet megmentésére esküdött.
Elborzaszt, ha belegondolunk: hány zseni, tudós, rátermett politikus, tanár
vagy pap halt meg születése előtt annak az asszonynak a szíve alatt, aki
egyedül garantálhatta volna az ő magzati biztonságát… (az előző ünnephez
hasonlítva: hány ezer gyermek nem járhat haza a családi fészekbe felnőttként,
hány gyermek tapasztalta meg a hűtlenség természetessé válását a szeretet
helyett…).
E
gyilkosságsorozat az elmúlt évszázadban azért válhatott ámokfutássá, mert a
szocialista és liberális eszmeiség nem ismeri Istent, nem ismeri el az erkölcsi
normákat, nem ismeri és tagadja Isten parancsait, Krisztus tanításait és ránk
hagyott utasításait. Csak az önmegvalósítás kapzsi és embertelen voltát hirdeti
máig, s az emberi szabadságjogok alárendeltje lett a magzati élet is, hiszen
azt hirdetik és fogadtatták el a nőkkel, hogy az ő joguk a gyermek
megszületésének tagadása. A gyilkossághoz való jog!
„Az üdvösség egyedül a Jézus Krisztusban való hit által
lehetséges! És nincs üdvösség senki másban,
mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által
üdvözülhetnénk.” (Apostolok
Cselekedetei 4:12)
Ha ezt a mondatot nem csupán olvassuk, hanem fel is fogjuk,
akkor jövünk rá, hogy milyen bűnben él a világ, milyen bűnben él a magyar
nemzet is. Hiszen nincs felmentés, csak bűnbánat van, amely által, ha a
bűnbánat valóban őszinte, Isten megbocsájtó szeretete eltörli a vétkeinket. Ha
ezeket a sorokat olvassuk, eldönthetjük, hogy jogosan „könnyezzük e el” a
Himnuszban a „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”…? Ha e sorokat
olvassuk megvizsgáljuk-e önmagunkat a Szent család ünnepén, amely idén az
Aprószentek emléknapjával esik egybe, s amely ünnepek a gyermeket állítják a
középpontba?
Nem, nem tesszük, mert ma modern világot élünk, ahol hirdetjük
az ostobaságokat, felmentjük a bűnösöket, s elhitetjük a megtérés fontossága helyett,
hogy mindenki eljut a mennyek országba, még akkor is, ha nem fogadja el Jézust,
a Messiást, a Megváltót.
E két ünnepnek tehát az alábbi, Máté által
leírt néhány sor a summázata, s a bennünk rejlő hit a kulcsa. Érdemes tehát elgondolkodni
ezen a napon (is) mind az Apostolok cselekedeteiből, mind a Máté evangéliumából
vett idézeten.
„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s
nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki
tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki
befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De
aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek
bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére
vetnék”. (Mt. 18.)
Stoffán György - Európai Idő