2014. december 10., szerda

A zorbán is cigány… avagy a Blikkes csürhekabaré

A magyar történelem nem szűkölködik hazaárulókból, pénzért megvehető országaljákból, akik annak örvendeztek évszázadok során, hogy pénzért hazudozhatnak saját nemzetükről, országuk vezetőiről… voltak, akiket ez a söpredék ártatlanul pallos alá küldött, másokat felakasztatott… a lényeg, hogy jól megfizették ezeket, s negatív szellemi képességeiket jól kihasználva hatalmi hazugságokkal el is hitették a csürhével, hogy jól teszi, amit tesz.

A történelem mit sem változott az évszázadok alatt. Ma a hazaárulást nem hazaárulásnak mondják, hanem demokráciának, szabadságjognak. Nem büntetik, hanem engedik, hogy minden bukott bűnöző politikus, sőt bírók és más állami alkalmazottak is külföldre rohangáljanak panaszukkal hazájuk és annak kormánya, népe(!) ellen. Söpredékünk pedig ma is … Dunát lehetne rekeszteni vele. S ennek a söpredéknek és alulművelt, primitív tömegnek is mindent be lehet adni, mindet el lehet hitetni velük, mert a valóságot nem értik… csak azt, hogy: a zorbán cigány, hogy lop, hogy csal, hogy megadóztat, hogy „lenyúl”…. Erre pedig ugrik a buta plebsz, de arra nem figyel, hogy melyik rabló és miért is mondja. A tömeg, a primitív csürhe csak trágárkodik, gyilkos indulatokkal üvölt, és fogalma sincsen a valóságról. Hagyja, hogy árulót csináljon belőle az a pár gazember, akiket istenít, s akik a kezdetektől csak ugródeszkának használták e sötét agyú tahókat. Igaz, a magát jobboldalinak nevező másik söpredék is kitesz magáért, hiszen miközben adventi kereszteket állít, addig a legádázabb gyűlölettel ordítozik a kormány és az egyház ellen, s éppen úgy cigányozik és zsidózik, mint a liberális kommunista szegregáció ellen tüntető tömeg, ha megbízójának érdeke úgy kívánja.   
Ugyanaz tehát minkét oldal, csak más-más jelmezben árulja a hazát, kavartatja össze egyetemi professzoraival és (ál)történészeivel a történelmet. Az egyiknek Sztálin a szent a másiknak Hitler és Szálasi Ferenc. A fogalomzavaros, félművelt hülyék tömege pedig, az aljas bukott politikai gazemberek csicskásaiként és nekik kiszolgáltatva, bennük reménykedve duhajkodik az utcákon…  
A Blikk vendégeként miniszterelnökünk is megtapasztalhatta e kétes csürhe magatartását, de még az újságírónak nevezett Gyurcsány-csicska is alulmúlta önmagát, amikor proli-jópofizva lecigányozta Orbán Viktort…
Ám, óva intem a nemzetben gondolkodó magyar honfitársakat: - még csak reagálni sem kell a letolt gatyájú koronás bunkóra, a Blikkes szellemiségű társadalmi rétegre, az utcán trágárkodó rekedt szónokokra, de még azokra sem, akik ezt a karámba való népséget idegen hatalmaktól kapott horribilis gázsiért irányítják. Mert a történelem mindig hozta ezt a víz felszínén lebegő mocskot. S bármennyire akarjuk, hogy ne úgy legyen, a pöcegödör mindig szarszagot áraszt és a patkány is – míg a világ –, a szemétben fog kotorászni.
Ettől azonban a nemzet még megmarad, fejlődik, és épül. És akit megválasztottunk, az marad a miniszterelnök… Ha pedig ostobán ezekre az állandóan kellemetlenkedőkre és az általuk okozott kellemetlenségekre odafigyelünk, elpocsékoljuk a jó kedvünket, a tenni akarásunkat, az energiáinkat gyűlölködésre és visszavágásra használjuk, akkor a nemzet és a haza építését lassítjuk. Hiszen eltékozlunk a talentumokból, a pöcegödröt szidva, mert büdös…
Az egyetlen reakciónk a szánalom (de ez sem fontos), miként az egyetlen mozdulatunk egy legyintés legyen… és építsük tovább a jövőt. Mert a jövő a mi kezünkben és fejünkben fogant meg, amikor ezt a kormányt és ezt a szellemiséget megválasztottuk. Ők pedig? A múlt lelakott és kiselejtezett ronggyá hazudott maradéka… amely szép lassan belerohad a történelem talajába és trágyává válik… hogy jobb legyen a termés a magból, amelyet mi vetettünk el 2010-ben…


Stoffán György - Európai Idő tb. főszerk.h.