2014. november 16., vasárnap

Jobboldali „balos” attitűd

Egyre elkeserítőbb az a politikai anarchia, amelyet kénytelenek vagyunk megtapasztalni nap, mint nap, mind a jobb -, mind a baloldalon. A legfájdalmasabb ebben az, hogy a jobboldalon is egyre nagyobb hanggal és immár nem leplezett gyűlölettel íródnak újságcikkek, olyan stílustalanul és szalonképtelenül, amely eleddig csak a baloldali, liberális sajtóban volt olvasható. A jobboldal lesüllyedni látszik a politika mocsarába. Épp úgy, mint a gyurcsányi szellemiség. A jobbos újságírók és politikusok hitnélkülisége már-már elviselhetetlen méreteket ölt, s immár a „kereszténydemokrata” név is csupán politikai köddé vált, noha nem kifejezetten ez volna a párt hivatása…
A jobboldaliság sokkal többet kíván, az e szellemiséget magukénak tartóktól. Nem lehet jobboldalinak lenni csak politikai értelemben. Hiszen maga a szó, mint „jobb” kifejezi a jobbá válás, a jobb példa mutatásának követelményrendszerét. Nézetem szerint nem lehet jobb oldalinak lenni hit nélkül, identitástudat nélkül, amelyet nem a melldöngetés jelent, hanem a megfontolt nemzetszeretet, a hazáért és népért való önzetlen tenni akarás jellemez. A jobboldaliság lelkiismeretet, alázatot, megfontoltságot, következetességet követel, s mindennek alapja kell, hogy legyen a szeretet. Továbbmegyek: alapkövetelmény az, hogy az ellenséget is szeretni kell, mert ezt a parancsot adta a Krisztus.
A politikai életben is ott kell, hogy legyen a krisztianizmus minden szellemi és lelki megnyilvánulása. A valódi jobbá válás önként vállalása - a hit által. Ezeknek az alapelveknek a mentén kell a törvényalkotónak, a törvényhozónak és a jognak is működnie. Ugyanis csak ekkor és így lehet igazán jobboldali a jobboldali ember.
A mai magyarországi pártpaletta sokszínűségében egyetlen valódi jobboldali párt sem található, mert a rabló-kapitalista rendszer, az embertelen és humánum nélküli törvénykezést követeli meg, ami azonban távol áll mind a nemzeti, mind a jobboldali szemlélettől. S ennek következtében a jobboldaliság silány és értéktelen politikai elgondolássá degradálódik.

Mert mit is látunk ma? A politikai pártok egymásnak feszülését, a vádaskodást, a gyalázkodó felszólalásokat abban a Parlamentben, amelyben egykor nemes és keresztény szellemiségű emberek vigyázták a nemzet békéjét és megmaradását. Ma politikai kalandorok, hatalomvágytól égő senkik, magukat félig – vagy akár egészen – istennek képzelő, műveletlen és emberségükről is megfeledkezők, olykor abból kivetkőzők ülnek a padsorokban, akik úgy osztják saját igazságaikat, mintha azok valódi értékek és igazságok lennének. Igaz, az ünnepeken fennkölt beszédeikkel próbálnak kitűnni, de ostoba, már-már nevetséges közhelyeknél többre nem telik sokuknak. A hazaárulás és a haza javát hangoztató szó ma a legtöbb párt sajátja, így képviselőik a tiszteletdíjért e nemtelenségben teljes mellszélességgel vesznek részt, mit sem törődve választóikkal és a nekik tett kampányígéretekkel… esküjükkel. Képmutatókká lettek, s a képmutatást, mint bűnt sokszor megemlíti a Szentírás:

Mt 23,28 - Épen így ti is, kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belől rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel.
Mk 12,15 - Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam.
Lk 12,1 - Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, amely a képmutatás;
Rm 12,9 - A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.
1Tim 4,2 - Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.
1Pt 1,22 - Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
1Pt 2,1 - Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést, és minden rágalmazást.

Nem tudnak a magyar parlamentben az e népet szolgáló választott dúsgazdagok együtt örülni, együtt gondolkodni, csak egymás ellen acsarkodni, s ezzel mind a nemzetnek, mind saját erkölcsi értéküknek ártani. Ám ezt éppen úgy nem fogják fel, mint egy szerelmessé vált asszony, aki családját is képes felrúgni vélt boldogságáért. Mert a parlamentáriusoknak a pénz jelenti e szerelmet, amelyért „csak” arról feledkeznek meg, akikért ott vannak, akikét dolgozniuk kellene… akár tiszteletdíj nélkül is. A legaljasabb dolog, amikor a képviselő külföldön panaszkodik saját hazája és a demokratikusan, a többség által választott kormányára. Mi több, amikor hazudozik is Brüsszelben vagy Amerikában, ahol minden van, csak demokrácia nincs… mert Amerika már régebben elvesztette a hitét, lelki értékeit.
Az igazi jobboldaliság azonban egészen mást kíván. Feltehetjük a kérdést, miszerint hogyan lehet a politikában hittel és lélekben is felkészült elkötelezettséggel szolgálni a nemzetet, a hazát? A válasz egyszerű és kimerítő. Hittel. Hittel Istenben, hittel a hazában, hittel egymásban, hittel a jövőben és hittel saját magukban. Mert hit nélkül nincs értékteremtés, nincs kultúra, nincs realitás, nincs hazaszeretet… hit nélkül semmi sem létezik, csupán egy díszletekkel telerakott hazug ország… hazug és lelki szegény, szeretetlen társadalom, amelyet a fenyegetések, adók és a törvények zsigerelnek nap-nap után. Drámai helyzet, amikor a törvények súlya alatt maga a társadalom is megfeledkezik a hazáról, a kötelességről, az emberségről, a családról, mert a hasonló gondolkodású és a szürke polgárokat már meg sem értő parlamenti pártok, képviselők csupán önös érdekektől vezérelve játszanak választóik jelenével és jövőjével egyaránt, amikor maguknak hoznak olyan törvényeket, amelyek az ő érdekeiket szolgálják. A szolga, a választott vezető, képviselő e törvényekkel azokból teremt szolgát, akiket neki kellene szolgálnia… erre esküdött.
A jobboldalinak nevezett politikai oldal tehát erkölcsi hitelét veszti, s ezzel bizonytalanságba dönti a magyar népet, illetve annak azon részét, amely bizalmát és reményét e politikai konstellációba (Fidesz-KDNP együttállás) vetette. Nincs más alternatíva – mondjuk, mert ez így igaz. Hiszen a másik jobboldalinak nevezett párt terminológiája sem áll messze a liberális és szocialista hangvételtől. Keresztényi „elkötelezettségük” és az ehhez mért sajátos értelező szótáruk pedig, meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. Miközben jogokat követelnek fogadatlan prókátorként az elcsatolt területek magyarságának, saját honfitársaik és politikai ellenfeleikkel szemben mérhetetlen gyűlölettel és primitív, gyalázkodó hangvételben hirdetik a magyar jövőt… amely ha rajtuk múlna, már álmodni sem lenne érdemes róla.
A nemzetben gondolkodó keresztény magyar polgárok képviselet nélkül maradnak lassan, hiszen az a szemlélet és magatartás, amelyet magukénak tudnak nem található meg a magyar törvényhozásban, néhány valóban igaz szívű és tiszta lelkű képviselőt kivéve. Így pedig a társadalom nem kétfelé, hanem mozaik darabkákra hullik szét, amelyet újra összerakni szinte lehetetlen lesz. A társadalmi feszültségekért tehát nem maga a nép, hanem a nép által választott, a választási küzdelmet a nép félrevezetésére használó politikai niemandok generálják, és ennél nagyobb bűnt elképzelni sem lehet.

Mi lehetne a megoldás? Hogyan kellene a nemzet politikai vezetését rábírni az emberi és valóban a népet szolgáló elkötelezettség megvalósítására? Struktúraváltással. Bátor és határozott lépésekkel. Nemzetgyűlés összehívásával, amelyen ott volna a helye a Kárpát-medence minden magyarjának, illetve a Kárpát-medence minden magyarja képviselőjének, akiket a helyi nemzetgyűlés, a politikai hovatartozás figyelmen kívül hagyásával választana meg.
A struktúraváltás elsődleges pontja azonban, hogy (a későbbi) parlamenti képviselők a meghatározott minimálbért kapják csupán, ne pedig kiemelt tiszteletdíjban részesüljenek, bizottsági tagságukért külön pénzeket vehessenek fel, elszámolási kötelezettség nélküli járandóságokat, ingyen energiát és utazási kedvezményeket élvezzenek. Ugyanis ez nem jár a szolgának… a szolgának ne lehessen többje, mint urának, azaz a választóknak, s ne legyen hatásköre és joga saját javadalmazását megállapítania. Hiszen olyan ez, mintha a pap saját magát feloldozhatná bűnei alól… vagy mintha a bíró önmaga felett ítélkezhetnék. Ezzel az intézkedéssel a mai képviselők legnagyobb része nem vállalná a további szolgálatot, s megszűnne végre a korrupció teremtette képmutatás, a mértéktelen és bűnös pénzszerzés lehetősége. Így mérséklődnék vagy eltűnne a becstelen hatalomvágy, és a lelkiismeretlen politikai ámokfutás.

Fontos volna, hogy a keresztény nemzetnek lehessenek keresztény képviselői, azaz létre kellene hozni a történelmileg igazolt kétkamarás parlamentet, amelyben a vallások vezetői is helyet kapnának. Jelenlétük korlátozná a törvénytelenségek törvénybe iktatását. Ma a vallását gyakorló ember nem talál - mint fentebb már mondtuk -, saját szellemiségének megfelelő képviseltet a politikai életben. Mert nincs a népét szívből szolgáló, erkölcsileg feddhetetlen, megvesztegethetetlen és nemzetéhez, hazájához hű, feladatát nem pénzért vállaló, még ellenségeit is szeretni tudó képviselő.
A fentiekből eredően ma a bűnt, az erkölcstelenséget, a tisztességtelen magatartást törvények védik, s aki szemben száll ezekkel a botor és a népet semmibe vevő törvényekkel, az hamar a bíróságokon találhatja magát nem egyszer koncepciós perek vádlottjaként - ahol hiába a védelem -, elítélik. Más esetben munkahelyéről politikai okokból menesztik, földönfutóvá lesz, majd belehal… vagy külföldre menekül, mert Magyarország 60 esztendeje nem jogállam.

Sokan azt vallják, és azzal hárítják el a felelősséget, hogy „ilyen a világ, ehhez kell alkalmazkodni”. Ez a védekezés azonban ostobaságra, bűnpártolásra enged következtetni. Az emberre és a normális társadalomra vonatkozó bevált és igazolt isteni törvények ugyanis nem változnak jottányit sem az idő múlásával. A jobboldali keresztény embereknek ehhez kötelező tartaniuk magukat. Eszerint kell élniük, eszerint kell példát mutatniuk, nem pedig a gyűlölködő, ellenfélkereső és bosszúvágytól égő politizálást kellene követniük. A jobboldali sajtónak szintén ehhez kell alkalmazkodnia, mert különben nem jobboldali, nem nemzeti és nem keresztény. Csupán a politikai elkötelezettség és a zsíros fizetség rabja, aki elvtelenül ma ezt, holnap azt a szellemiséget szolgálja, és tehetsége van arra, hogy megmagyarázza a köpönyegcserét, felmentve magát az árulás vádja alól.

Sokan állítják, hogy a politikus lehet bármilyen, hiszen a társadalom szellemisége az, amivel baj van, az emberek gondolkodását pedig nem lehet megváltoztatni, lecserélni. Ez álnok érv. Hiszen a társadalom gondolkodását a mindenkori politikai hatalom és az az által hozott törvények milyensége határozza meg. Nem lehet egy társadalmat minden területen szigorú - de nem mindenkire alkalmazott - törvényekkel igazgatni. Nem lehet állandóan ellenőrzésekkel, csapnivaló, olykor szándékosan rossz és önkényes bírói ítéletekkel, büntetések kiszabásával zsarolni, a gazdasági helyzetre hivatkozva kirabolni… miközben látja a polgár, hogy akik ezt teszik, maguk is bűnöző, hazaáruló és korrupt életmódot folytatnak.
A politikai hatalom arra van, hogy szolgálja a népet, a nemzetet, biztosítsa a jólétet, a megélhetést, a rendet. Ám ezt csak önzetlenül, szeretettel, alázattal, hittel és bölcsességgel lehet megvalósítani.

Nem utópia, nem csupán eltúlzott álom ez? Nem! Valósággá váltani és kitörni akaró társadalmi igény. Hiszen a rossz, a gonosz majd száz esztendeje alatt mindig voltak és vannak ma is tisztességes és bölcs emberek, képviselők, akiket gyorsan felismer az, akinek erre érzéke, igénye, elegendő hite és elkötelezettsége van. Nos, ezeket az embereket, képviselőket kell támogatni és követni, ezeket kell bátorítani. Ám, még ez sem elég. A társadalom minden szegletében minden erre igényt támasztó magyarnak hittel, imával, személyes példamutatással kell a nemzet céljainak megvalósításában részt vállalnia. Mert egyedül nem megy sem a kormánynak, sem kormány nélkül a nemzetnek az a megújulás, amelyet a jobboldal gonosz elleni háborúja és közösen elért győzelme után kell megteremteni Kárpátok gyűrűjében.
Hiszen igaz, hogy volt rendszerváltás. Igaz, hogy a mai kormány nem tiltja a nemzeti létet, nem tagadja meg az idegen főhatalmak kínzó és megalázó uralma alatt élő magyarokat, nem tiltja a vallásgyakorlást. Ám a leendő „tökéletes” magyar államnak szüksége van a hitre és azokra a magyar emberekre, azokra a hazájukat szerető nemzetiségekre, akik és amelyek önzetlenül szolgálják a jövő magyar népét, s megteremtik - fizetség nélkül is, ha kell - azt a közös otthont a Kárpát-medencében, amelyben majd minden itt lakó biztonsága és békéje, megélhetése és jogbiztonsága garantáltatik…

Fontos és elengedhetetlen ezért a lelki és szellemi megújulás, amely a hitből ered és a hitereje által, Istenhez tér vissza. Ne legyünk ma még büszke magyarok, csak magyarok legyünk, valóban, kellő alázattal és szeretettel. Ha pedig képesek leszünk erre, akkor lehetünk büszkék… Hitünkre és lelkünk gazdagságára – mi, büszke magyarok!



Stoffán György