Gondolataim a Szaniszló-kitüntetésről...
Hááát... nem tudom... Szaniszló Feri helyében (azért e közvetlen hang,
mert valamikor a múlt században együtt dolgoztunk a Panoráma című
külpolitikai műsorban, és sokat tanultam mind tőle, mind Chrudinák
Alajostól) én nem vettem volna át a díjat, 400 ezer ide vagy oda, mert
azok is megkapták korábban, akik most visszaadták... persze nem a 400
ezret, csak a szaros plecsnit, hiszen arra már nem futotta a
szocialista-liberális "becsületükből", hogy a pénzt is visszautalják. Fő
a politikai méregkeverés, a nemzetellens hiszti, és az, hogy hallassák
zavart keltő hangjukat. Tehát Szaniszló Ferencnek nem lett volna szabad
ezt a díjat átvennie. Ha alapítottak volna egy valóban értékeket
elismerő díjat, akkor azt persze igen, de ezt semmiképp. Mindig ez a
hiba a nemzeti oldalon: hiába szidjuk ezeket a magyarellenes, lejárt
szavatosságú kommunista és liberállis politikai niemandokat, ők legalább
cirkuszt tudnak csinálni, amit úgy állítanak be, hogy az nekik erkölcsi
értéket adjon. Pedig csupán csak loptak 400 ezret az államtól.
Szaniszló kollégám, akit nem először igyekszem megvédeni, érdeme szerint
kapott íly méltatlan díjat. És sajnos elfogadta. Ez pedig nagyobb hiba,
mint az, hogy aki adta neki, máris kihátrált mögüle, mert - "ő nem
tudta"... Dehogynem tudta!!!! Ő is azt nézi!!! A politikai kuplerájosdi
és a mindig másoknak megfelelni akarásból eredő, genetikai cselédes alja
jellemtelenség, immár mint az eldugult szennycsatorna büdös szarleve,
mindent elönt Magyarországon... és ez undorító - Nagytiszteletű
miniszter úr!