2010. október 5., kedd

A vörösiszap

Most minden magyar állampolgár megtudhatta, és láthatja, mit jelent a vörös iszap. Mindent tarol, amikor felszárad mérgez, és helyén nem lehet semmilyen mezőgazdasági kultúrát telepíteni. Csak és kifejezetten talajcserével lehet csökkenteni a hatását… Gyilkolt is, amikor kiáradt.
Ha mindezt behelyettesítjük, akkor a politikai vörös iszap, a kommunista és liberális rombolás megegyezik a minapi ajkai tragédiával. Magyarországot 1919-ben öntötte el először a szellemi, lelki és politikai vörös iszap. Annak leküzdése és közömbösítése nem volt egyszerű és hatalmas veszteséggel járt. De a „gipsz és a víz”, Horthy Miklós, Héjjas Iván, Teleki Pál, Zadravecz István, Prónay Pál és mások személyében, akkor rendelkezésre állt, s megálljt parancsolhatott a nagyarányú vörös mérgező hatásnak. A második gátszakadás 1945-ben volt. Ekkor a 19-es méreg drámaian intenzívvé vált, s máshonnan is elkezdett ömleni a vörös, mérgező iszap. Elsodort mindent… csupán a múlt, és annak emlékei maradtak meg. Mert vitt az értéket, erkölcsöt, hitet, önbizalmat, döntési kedvet, egyházakat, tudást és élnivágyást. Elsodort egy nemzetet.
A mai vörösiszap-árban ott vannak a jellemző nevek, mint például - Gyurcsányé. Bármi van ebben az országban, ami életeket, nemzetet vagy nemzeti létet fenyeget, abban ott lapulnak az ehhez hasonló iszappal átitatott bűnözőnevek, amelyek az 1919-es és 1945-ös vörös iszaphoz kötődnek, annak részei, alkotóelemei, mérgezőanyagának terjesztői…

...Azt mondják, ellenőrizték a gátat. Lehet. Ám, az efféle ellenőrzések úgy szoktak megtörténni, hogy kimegy a hatóság, jót beszélgetnek, isznak, esznek, majd aláírják, hogy minden rendben van. (Így ellenőriz mezőgazdasági területeket az ÁNTSZ, s így minden más hivatalos szerv. Komoly ellenőrzés csak ott van, ahol az állampolgárt meg lehet vágni, a mozgássérült borhamisítót el lehet kapni…) Lelkiismeret, szakmaiság, felelősségtudat? Minek? Hiszen a vörösiszap, amely 1945-től hihetetlen intenzitással rombolja Magyarországot kiirtotta ezeket a fogalmakat a köz-és szakmai életből. Most összeért a szellemi és a fizikai vörös iszap, a matéria megmutatta, hogy mit tett a kommunista lélektelenség, a szocialista és liberális hazaárulás 1919-től napjainkig. Ez ellep mindent, szétterül három megyében, végigfertőzi a Dunát, a Rábát és minden vizet, amely útjába kerül. S ha felszárad a víz, akkor por alakban tovább fertőz, mérgez, öl és beteggé tesz. Akárcsak a szellemi vörösiszap, azaz, a hazátlan, minden nemzetet eltaposni akaró, az értéket megsemmisítő szocializmus.
Felelősöket keresnek magyar módra e témában is. Pedig a felelősök ezüst tálcán várják a hatóságot. Ugyanis a felelősök elsősorban tulajdonos a zrt. vezérei, osztályvezetői, főosztályvezetői. Felelősök még azok is, akik eladták, privatizálták ezt az iparágat. Mindössze egy olyan rabomobil kellene az összeszedésükhöz, mint amilyenből 2006-ban elég sokat láttunk. Igaz, azok a rabomobilok pont azokat vitték el, akik a politikai vörösiszap-mentesítést szorgalmazták.
Ha ugyanez Kínában történik, már fel is akasztották volna a cégvezetőt, a szakmai biztonságért felelős vezetőt, és a céget államosítanák. De ez nem Kína, hanem egy európai banánköztársaság, ahol – csak megjegyzem fenti gondolataim végén, hogy a választási csalással és más bűncselekményekkel, köztük emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel is feltételezhetően vádolható – Gyurcsány még mindig szabadlábon van… pártját pedig – bár erre volna jogi lehetőség és ok is – egyelőre nem tiltották be. Ezáltal az 1945 óta ömlő vörös iszap politikailag és szellemileg és gyakorlatilag még ma is fröcsög a társadalomra, halottakat hagyva maga után immár 91 éve… eleddig büntetlenül. Miattuk pedig szakadt a gát, ölt és mérgez... Mert a szellem és matéria, mindkettő vörös iszap lévén, 2010. október 4-én találkozott.   A kérdés csupán az: véletlen volt-e ez a találkozás?...