Jézus Szíve ünnepe 2011-ben július elsejére, elsőpéntekre esik. Egy nagykilenceddel, azaz 9 X 9 = 81 napos lelki előkészülettel, engesztelő és könyörgő imával hódolhatnánk Megváltónknak, az Örök Atya Fiának jósággal és szeretettel teljes Szíve előtt, amit idén október 27-én kezdhetnénk el.
Október hónap a Magyarok Nagyasszonya és a Rózsafüzér királynője ünnepek hónapja, a legelső elsőpéntek november 5-ére, Szent Imre, a magyar ifjúság példaképének ünnepére esik. A befejező kilenced kezdőnapja 2011. június 22-e is jeles nap: a világegyházban ünnepelt Úrnapját megelőző nap.
Imaszándékunk kettős. Egyrészt bocsánatkérés és engesztelő szeretetünk kinyilvánítása magyar népünk identitászavara, keresztény gyökerei iránti közömbössége, az arról való megfeledkezés bűne miatt, valamint a keresztény élet elhanyagolásával, sőt megtagadásával, az anyagi javak és élvezetek mértéktelen hajszolásával elkövetett megbántásokért (és a hétmillió abortuszért, amely miatt immár tízmilló alatt van a magyarországi lélekszám - a szerk.).

Másrészt könyörgés a bölcsesség és erő kegyelméért hazánk vezetői számára, hogy az igazság, a keresztény szeretet és szociális igazságosság szellemében munkálkodhassanak, a jóban állhatatosan kitarthassanak, alázatosan szolgálhassanak.
A kilenced imái: Jézus Szíve litánia, felajánló ima, Hiszekegy, Miatyánk és Üdvözlégy. Akinek módjában áll naponta részt venni szentmiseáldozaton és szentáldozáshoz járulni, az tegye alázatos szeretettel, de ez nem feltétlenül szükséges. Törekedjünk a szelíd, alázatos és irgalmas szívű Jézus lelkiségében növekedni, és bőséges gyümölcsöt teremni azáltal, hogy embertársainkat megörvendeztetjük szeretetből fakadó jótetteinkkel.
A felajánló ima szövege: Úr Jézus, a Szentlélek segítségével, Boldogasszonyunk szívével egyesülve, isteni Szívednek ajánlom fel mai napom minden imáját és munkáját, örömét és szenvedését. Egyesítsd mindezt áldozatoddal, amelyet a keresztfán Atyádnak bemutattál és oltárainkon szüntelen jelenvalóvá teszel. Fogadd el engesztelésül vétkeinkért, szándékaid és a pápa havi imaszándékainak megvalósítására.A kilencedek kezdőnapjai: 2010-ben október 27, november 24, december 29, 2011-ben január 26, február 23, március 23, április 27, május 25. és június 22.
Az elsőpéntekek: 2010-ben november 5, december 3, 2011-ben január 7, február 4, március 4, április 1, május 6, június 3. és július 1.
A Magyarok Nagyasszonya és Szent Imre, a magyar ifjúság példaképe segítsen és oltalmazzon minket, hogy nagykilencedünk imáit kellő összeszedettséggel, buzgósággal, állhatatos szeretettel végezzük, és így kedves legyen hódolatunk Jézus Szentséges Szíve előtt, meghallgatásra találjon kérésünk és engesztelő szeretetünk a végtelen fölségű Szívnél.

Tarján Elvira SJC
(forrás: zarandok.hu)