2010. október 28., csütörtök

Fideszes „alkotmánysértés” és a hazaárulók

Teljesen értetlenül állok a mai belpolitikai helyzetet látva. Meggyőzősédemmé válik lassan, hogy a magyar társadalom, a szakszervezetek, az MSZP, a Jobbik és egyéb civilek vagy nem normálisak, vagy féktelen „demokratikus” elemháborodottságukban a hazaárulás és a nép többsége a választásának semmibevétele, tehát a demokrácia sárba tiprása folyik, ami végül az MSZP elsöprő győzelméhez vezet majd.

Mert mi is az Alkotmánybíróság? Egy szervezet, amelynek a mai Magyarországon semmi haszna nincsen. Ugyanis volt alkotmánybíróság Gyurcsány alatt is, és akkor sem volt semmi haszna, hiszen a gyurcsányi állam, a rablókapitalista diktatúra éppen olyan simán működhetett, mintha ez a taláros társulat nem is létezne. A különböző civilszervezetek állítólag a nép érdekeit szolgálják, az MSZP állítólag (bár ezt már ab ovo nem hisszük el), a munkások és a demokrácia érdekeinek szócsöve, ami ezért is hiteltelen mert a néptől, a munkásoktól, a nemzettől loptak irgalmatlanul nagy összegeket, s ezért máig nem kapták meg a büntetésüket. A Jobbik az alkotmány ellen és a nép érdekében harciaskodik, miközben még nem döntöttek, hogy odaállnak-e az MSZP-s és LMP-s Fideszgyűlölők és népgyűlölők mellé… és sorolhatnám. Magyarán, a népet veszik semmibe azok a kis pártok és szervezetek, amelyek azt gondolják magukról, hogy ők a magyar jelen és a jövő megváltói.
Közben rá kellene pillantani arra, mit is akart és akar a Fidesz. Egyszerű és világos dolgot: - ne lehessen indokolatlanul hatalmas végkielégítéseket fölvenni, ne kaphasson senki olyan díjazást, amelyért egy átlag családnak évtizedeket kell dolgoznia. Láttuk, hogy a kommunista söpredék nyolc év alatt mennyit vett föl, s azért semmit nem tett le az asztalra.  Tehát akik ma szakszervezetként és pártként, jobboldali népvédő szervezetként ma az Alkotmánybíróság e téren való fenékberúgását sérelmezi, az nem a demokráciát védi, hanem a demokrácia ellen van. Hiszen, minden állam által felállított szervezet politikai szervezet. A demokrácia azonban a néphatalmat jelenti, így a kettő aligha fér össze. Az Alkotmánybíróság mai védelme a sztálini alkotmány védelme, ami viszont a Jobbikosok által hirdetett személettel nem fér össze. Hiszen amikor a nép kizáratik egy döntésből, akkor milyen jogon dönthet valamiről egy olyan szervezet, amelyet a politika hozott létre? Ha nincs népszavazási lehetőség, akkor ne lehessen egy grémiumnak se lehetősége arra, hogy a nép feje fölött döntsön. Az Alkotmánybíróság ugyanis így egy diktatórikus szervezetté válik, amit a demokráciával nincs összhangban. Kusza, politikai anarchia az, ami ma Magyarországon működik, működhet. A Jobbik végleg leírta magát a demokratikus és nemzeti pártok sorából, s mivel a szeg kibújt a zsákból, azt kell hinni teljes joggal, hogy a Jobbikot ilyen esetekre és a magyarság lejáratására az MSZP hozhatta létre. Tehát a jobbik többé ne is próbáljon nemzeti ügyekben jogokat vindikálni magának, hiszen azon igyekszik, hogy a hatalmas végkielégítések maradjanak, az Alkotmánybíróság pedig a nép feje fölött a politikai ellenzék javát szolgálva teljesítse általam minősíteni nem kívánt hivatását.
Jó volna tehát feleleveníteni a kormány felhatalmazásának tényét: ezt a magyar kormányt a nép nagy része választotta meg, s adta kezébe jövőjét, sorsát. Ezt a felhatalmazást senki nem volta vissza, mindössze a vesztesek hamis, disszonáns kara károg ellene. A felhatalmazás négy esztendőre szól és eddig logikus, etikus és a demokráciát szolgáló intézkedések, törvények születtek. Olyanok, amelyeket mi akartunk, és amelyek érdekében választottuk ezt a kormányt. Aki pedig súlyos bűnöket elkövetve korábban a magyar nemzet ellen, ma a nép választotta kormányát vádolja, és aljas módon igyekszik a nemzetet hazugságokkal félrevezetni az hazaáruló, akinek kötél járna egy ilyen nyolc esztendő után.
A szakszervezetek most (is) bizonyítják, hogy mindig is a kommunista söpredék céljait szolgálták, hiszen ők is megtartani akarják a kiemelt végkielégítéseket. Pedig néhány szakszervezeti vezető inkább elszámolhatna háza építésének körülményeivel… bevételeivel.

A Jobbik pedig aljas viselkedése folytán végleg lejáratta magát azzal, hogy a Fidesz-kormányt támadva ugyanazon terminológiát használja, mint vörös cimborái. A Jobbik nem más, mint a magyarságot, a nemzete velejéig lejárató nemzetellenes bukott és erkölcstelen párt. Semmivel sem jobb és okosabb, mint ellenzéki párttársai a parlamenti patkóban. Talán rosszabbak is, hiszen kívülük senki nem akart felvidélki spicliket a magyar parlamentbe juttatni...
Jegyezze meg tehát mindenki, akinek most azért fizetnek az ellenzéket fenntartó hazaárulók és nemzetellenes pénzügyi lobbyk, hogy a kormányt ócsárolja a demokrácia nevében: - Ennek a kormánynak a nemzet által kiállított jogosítványa négy éve szól, és tábora egyre csak erősödik. Aki pedig ma nem a nemzet és a demokrácia érdekét szolgálja, az ismétlem: ócska hazaáruló. S tartok tőle, hogy mai vérszomjas gyűlöletükben újra a gyilkolás, a rablás és a koncepciós perek világát hoznák az országra, hatalomra jutásuk esetén. Ezt azonban jobb, ha elfelejtik egyszer s mindenkorra! El kellene gondolkodniuk azon is, hogy amíg Gyurcsány kormánya lopott és csalt, vesztegetett és ócsárolta a nyugati liberális médiumokban Magyarországot, addig mit csinált a Demokratikus Charta, a szakszervezetek és mindazok, akik ma a nemzetet és a nemzet akaratát óhajtanák – ha tudnák – vérbe fojtani. Bűnpártoló hazaárulóknak nincs létjogosultságuk beleszólni a nemzeti ügyekbe. Ők pedig azok. „Ha nem tetszik, el lehet menni, itt lehet minket hagyni”… - hogy klasszikust idézzek az ő köreikből.

Megjegyzem: Még mindíg szabadlábon van!