Igen, mi tudjuk, hogy a püspökünk egész eddigi életében a nemzetért, a Magyar Katolikus Egyházért és annak értékeiért dolgozott és dolgozik. Számára a hívő nép és az egész magyarság sorsa, valamint Magyarország sorsa meghatározó és mindenekfelett áll. Most mégis a magyar „igazságszolgáltatás” rúgott bele, de ezzel nem Spányi Antal fehérvári megyéspüspököt járatta le, hanem saját magát és az egész magyar igazságszolgáltatási rendszert, a törvényességet. A tény persze beleillik abba a liberális egyházellenes hisztériába, amely bejárja a világot, s amelyben igyekszik a világsajtó a kereszténységet, a Krisztust követőket lejáratni, erkölcsileg megsemmisíteni. Ehhez asszisztált a megyei bíróság, amikor kimondta, hogy a de facto bűnösök, Spányi püspök úr aljas rágalmazói nem bűnösök, mert nincsen ellenük kellő bizonyíték.
Bizonyára a verdiktet kimondó bíró nem tartja erkölcs és természetellenesnek a homoszexualitást, netán ő maga is homoszexuális, így számára természetes, hogy akire azt mondják, és akiről azt terjesztik, hogy saját neme után vonzódik, az nem rágalmazás, az nem ütközik a személyiségi jogokba, azt lehet. Bizonyára a verdiktet kimondó bírónak semmit nem jelent a hit, az egyház, a keresztény erkölcsök követelményrendszere, amely elítéli a családellenességet (ami a bírónak szintén nem jelent semmit), amely Krisztus tanítását tekintve erkölcstelennek mondja ki a homoszexualitást, de a bírónak a mózesi kőtáblák VI. parancsa sem jelent semmit. Akkor felvetődik a kérdés: milyen erkölcsi színvonalon áll a bíró? Képviselheti e egy társadalom igazságérzetét, a törvényességet, s nem ütközik-e a bűnösöket felmentő ítélete a Btk. 269. §-ba, amely a közösség elleni izgatást rendeli büntetni. Ugyanis, ha egy szervezet (ez esetben az egyházi vezető) erkölcsi mivoltában nagy nyilvánosság előtt sérelmet kénytelen elviselni, akkor magát az őt követő, ő általa irányított szervezet (egyház) tagjait is sérelem éri, így egy egész közösség ellen irányul az a megvetés, amely az erkölcstelenség ellen a természetes és normális életet élők körében jelentkezhet.
A bírók tudása, erkölcsi érzéke, törvény és társadalomtisztelete ma nem áll azon a szinten, amelyen állnia kellene, és ezzel a társadalom erkölcsi szintje is erőteljesen romlik. (Hiszen amikor egy budapesti polgári peres bírónő, hazug tanúk, és egy aljas pitiáner ügyvéd hazudozásai alapján kötelezhet egy bűntelen alperest arra, hogy fasisztoid és keresztényellenes lapban tegyen egy nyíltan fasiszta (de lehet, hogy kommunista spicli és ezért e jogi „tenyéren hordás”) amerikai állampolgár mellett nyilatkozatot, akkor ebben az országban bármi előfordulhat.) És elő is fordul.
Az utóbbi évek magyar igazságszolgáltatása egyrészt vérlázító, másrészt egy európai ember számára felfoghatatlan. Spányi püspök úr aljas megrágalmazása, és ezzel az egyház elleni lejáratás tisztán kivehető szándéka a magyar igazságszolgáltatás számára nem bűncselekmény, nem elítélendő. Innen kezdve nincs erkölcsi megbecsülésnek helye a magyar igazságszolgáltatást illetően. Hiszen a bűncselekményekkel felérő ítéleteket, és eme ítéleteket hozó bírákat nem lehet bírálni, őket senki nem felügyeli, és nem ellenőrzi. Igaz, a fellebbviteli bíróságokon az utóbbi időkben arra törekednek – nyilván más az erkölcsi norma és a törvénytisztelet mértéke, valamint a szaktudás –, hogy ezeknek a téves, hozzá nem értést vagy éppen erkölcsi gátak nélküliséget függetlenül, törvényes úton rendezzék.
Baj van tehát a magyar „igazságszolgáltatás” számos pulpituson ülő taláros alkalmazottjával, akik minden bizonnyal politikai, liberális alapon, nem pedig a személyiségi jogok figyelembe vételével hozzák meg a „Magyar Köztársaság” nevében ítéleteiket, amelyek bár kötelezik a magyar állampolgárt, mégis súlytalanok és hiteltelenné válni látszóak.
Több millió katolikus magyar testvéremmel együtt elítéljük a Spányi Antal személyiségi jogait bizonyítottan sértő, és ezzel a kereszténység ellen támadó bűnösök felmentését, egyben kiállunk Spányi Antal megyéspüspökünk mellett, s ezt kérjük a Rózsák terei egyházközösségtől is, amelynek korábban vezetője volt a megrágalmazott és a bíróság által „szembeköpött” fehérvári megyéspüspök. Fontosnak tartjuk azt is, hogy hallassák hangjukat a magyar katolikusok mindazon ügyekben, amelyek egyházunk tagjai és vezetői ellen koncepciós pernek látszanak, és akkor is, ha a fentihez hasonló erkölcstelen és a törvényt sárba tipró bírói ítélet születik a kereszténység ellen. Minthogy maga Jézus is kikérte magának arculütése után a poroszló tettét ("Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?" Jn. 18,23-24), úgy nekünk, keresztényeknek is vissza kell utasítanunk az állami hatóságok és hivatalok támadásait akkor is, ha bíróságról, és a keresztény tanítással ellenkező, aszerint erkölcstelennek minősülő bírói ítéletekről van szó. Azt a tiszteletet joggal várjuk el mi keresztények az állami hatóságoktól és hivataloktól, amellyel Krisztus tanítását betartva mi kényszerülünk tisztelni – bár az efféle ítéletek miatt egyre kevésbé – az igazságszolgáltatást.
Kiállunk Spányi Antal megyéspüpökünk mellett, és mélyen elítéljük az elkövetők szintjére süllyedt bírót, aki a közösség elleni izgatásban, rágalmazásban, keresztényüldözésben immár (mondhatnók a véleményszabadság jogán, de nem állítjuk!) bűnpártolónak tűnhet, s ha az lenne nem lenne helye a magyar igazságszolgáltatásban.
Súlyosabb tévedés, rosszabb ítélet ez, mint a móri ügyben Kaiserék ellen hozott, és nem kifejezetten bírói tévedésből eredő ítélet, hiszen társadalmi szinten kettős erkölcsromboló hatást rejt magában: egyrészt az ügyet nem ismerők elítélik a bűntelen felperest, Spányi püspököt, azaz a katolikus egyház megyéspüspökét és ezzel magát a katolikus egyházat, másrészt a bíróság tekintélyének drámai rombolása is ott búvik ebben az ítéletben, amely tekintélyvesztés a keresztény magyar állampolgárok körében a bíró bocsánatkéréséig, lemondásáig vagy a másodfokú, és erkölcsileg megalapozott, törvényességet tisztelő ítéletig visszavonhatatlan.
Ugyanis egy elismert, kiváló képességű, az egyházi törvényeknek és Krisztus tanításának megfelelően élő, példamutató ember, és az általa vezetett egyházmegye, annak közössége, tágabb értelemben pedig a világegyház bírói ítélettel való sárba tiprásáról van szó, ami egyetlen európai demokratikus, és független igazságszolgáltatással rendelkező országban sem megengedhető.
Budapest, 2010. Nagyboldogasszony napján
A Mindszenty Emlékbizottság
és a Zadravecz Baráti Kör nevében
Stoffán György
(Fotó: Gregority Antal)