A pofátlan tarhálástól, névtelen adományozás tiltásáig

Furcsa szokás a magyar közéletben, hogy egy-egy megérdemelt vagy méltatlan büntetést, a megbüntetett a hozzá közelálló olvasókkal vagy pártja tagságával fizettet ki. És persze, a társadalomban van elég idióta, aki zsebébe nyúl és fizet. Egyetlen pillanatig nem gondol sem a tarháló, sem az idióta arra, hogy mit is tesz voltaképpen. Milliomosokat segít ki az, aki a büntetést kifizeti. És esetleg saját családját, saját megélhetését nehezíti… mert a "szegény milliomost" sajnálja.

Nem egyedi esetről van szó, amikor a parlamenti képviselő lódoktor vagy a milliomos sztárújságíró tarhál, de ugyanakkor az emberi jellemtelenség legalja ez a módszer, aminek most a kormány – végre – elejét veszi azzal, hogy megtiltja a név nélküli adományozást. Mind a tarhálósokat, mind az idiótákat nehéz helyzetbe hozza ezzel, hiszen a pofátlanságnak és az emberi butaságnak szab határt. A tarhálók pofátlanságának. Ugyanis jó hazai mentalitás, hogy a társadalom idiótái Orbán-gyűlöletből, vagy egy közismert valaki iránti szimpátiából szeretnek támogatást nyújtani, saját lelkiismeretük megnyugtatása érdekében, akár pénzzel is segítve. Ám egyetlen dolog még mindig nehezen megy: a tettekért való felelősségvállalás. Név nélkül még hagyján, de amikor a nevet is oda kell kanyarintani, na, az már kevésbé vállalható. Bár nem tudom, ötforintos tételek esetében is kell-e a név…  

A jól fizetett ellenzéki hölgyek és urak ezután bajban lesznek, mert ha az NGO nem fizeti ki a megrendelt parlamenti zavarkeltés összegét, akkor a társadalom idiótáitól már nem lehet olyan könnyen adományt kapni. Nyilván lesznek tartva az adományozók.  

A kormány tehát, segített a névtelen adományozás tiltásával a legjellemtelenebb ellenzékieken, mert erővel csiszolt egy csöppet az erkölcsi tartásukon… illetve kierőszakol valami ilyesmit belőlük. Marad nekik a hazudozás és a vádaskodás, mint jellemtelenség. Mert a tarhálás sokkal nehezebbé válik mostantól. Viszont, nagy segítség ez a társadalom idiótáit tekintve is. Hiszen a névtelen adományozó jobbára az unokájára, gyermekeire, vagy a valóban rászorultakra költheti a milliomos tarháló által tőle, eddig kicsalt összeget.

Igaz, a problémát ezzel koránt sem oldotta meg a kormány, de jó úton halad. Mert a tarhálós sem változik olyan könnyen és a társadalom idiótái is nehezen gyógyulnak. Az embertelenség, a hazudozás és a tarhálás pedig ősidők óta létezik.

Mindig a leggazdagabbak tarhálnak és a legszegényebbek az adományozó idióták. Ettől embertelen és az erkölcstelenség alja a tarhálás, aminek most a kormány megpróbál véget vetni. Hiszen a tarhálós ellenzéki és nem ellenzéki kihasználja az idiótát, aki pedig nem ismeri, fel sem fogja ezt a megfontoltan aljas szándékot. Azt, hogy mit is gondolhat a havonta több milliót, munka nélkül bezsebelő tarháló arról, aki eddig névtelenül utalgatott a számlájára? Talán ezt le sem írnám…

(Viszont, hogy már nem lehet név nélkül "adományozni", érdekes látvány lesz, amikor a Kövér László által joggal kiszabott büntetések miatt, a Bazilika lépcsőjén játszik a parlamenti szájherfli-zenekar, Jakab és Hadházi szóló-herflisek vezetésével... hogy a mise után, a hívektől néhány forintot összedarizzon...)

Stoffán György

Miért követelik az Unióban Orbán Viktor fejét?

 

Van egy törvényünk, ami jó. Ideje volt ebben a világméretű szexuális káoszban megvédeni a gyermekeket. A világos és egyértelmű törvényt, amely nem valakik ellen, hanem a gyermekek védelmében született, hihetetlen erővel támadja az egykor volt „művelt Nyugat”. Támadja, mert ők másképpen gondolták. Ők már a tízéves gyermekkel is szívesen létesítenek szexuális kapcsolatot, és ezt törvénybe is foglalták. Nem is akármilyenbe, hiszen az Európai Parlament elsöprő többséggel úgy döntött, hogy a férfiak szülhetnek. Helyes, amit a törvény garantál! Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik észrevétlenül hatoltak be a modern társadalomba.  Ugyanakkor, a nőknek alapjoguk az abortusz, amit kifejezetten javasolnak is nekik. Ugyanez a törvény megköveteli a homoszexuális propagandát már az általános iskolától kezdve. Vagyis a szerzők gondoskodtak arról, hogy a kicsi fiúkat neveljék anyává, a lányok pedig ne váljanak anyává. Ez meghaladja azt a szodomita pornó-oktatást, amellyel már az egészen fiatalok lelkét el akarják torzítani. Tehát! Nem mi, hanem a gyermekeink lettek a célpont! Minket csak arra kérnek, hogy többé ne legyen gyermekünk a ”hagyományos” módon, az Isten által rendelt szerelem gyümölcseként. Ha mégis, akkor kötelesek vagyunk – lennénk – átadni nekik, vagy erőszakkal veszik el őket tőlünk, szülőktől, amit már néhány országban gyakorolnak is. Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik mint a skorpió, észrevétlenül betörtek a modern társadalomba és erőszakkal, nagy hanggal és lefizetett segítőkkel magukhoz ragadták a hatalmat. Ez a végső, döntő csata a Jó és a Gonosz között. A többi porhintés, semmi más nem számít. Ez élet-halál kérdés! Meg kellett tehát védeni a gyermeket, akinek a szülő az utolsó védőpajzsa.

Mit teszünk e helyett? Politikai cirkuszokban veszünk részt, örülünk a góloknak a stadionokban, és azon polemizálunk, hogy ki „térgyepel” a műfüvön és ki nem. Nem vesszük észre, hogy a körülöttünk tobzódó világ ránk tör, kikerülhetetlenül megtámad, és ha nem készülünk fel a drámai jövőre, ha nem tudunk önvédelmet alkalmazni gyermekeink, jövőnk és az életünk védelmében, akkor egy őrült ideológia, szenvedő alanyai, vagy gúlába rakott hullái leszünk.

A magyar miniszterelnök világosan lát, hiszen többet tud, mint bármely polgár… és ezt a világos látást a nemzet és a jövő érdekében használja. És nincs könnyű dolga, hiszen a törvény kimondja, amit kimond, nem támad senkit, mégis a törvény ellenében kint lóg a szivárványos rongy a főpolgármesteri hivatal erkélyén, és a rendőrök úgy vigyázzák, mintha a koronázási ékszerek volnának. A magyar miniszterelnököt ócsárolja az erkölcstelen világ, s ennek az erkölcstelenségnek a megtestesítői, a magyar ellenzék jól fizetett árulói is. Számukra rettenetes veszély Orbán Viktor, hiszen ő a normalitás és moralitás utolsó képviselője az EU-ban. Kormánya pedig, a nemzet érdekeinek a szolgálatában dolgozik. Állja a hazugságok, a vádak, a hazaáruló gátlástalanságok tömegét, építi az országot, támogatja a családokat, de mindezt megkötözött kézzel kénytelen tenni, hiszen egy olyan szexuálmarxistává vált konglomerátum tagja vagyunk, amely immár nem partnerként viselkedik velünk, hanem gazdaként akarja a magyar szabadságot sárba taposni. A miniszterelnök és a világon mindenütt támadott törvény melletti kiállás a legfontosabb, amit tehetünk.

Tehát, ezután egészen más kormánykommunikációt kell alkalmaznunk! Egy egészen más stílusra, egy egészen másféle önvédelemre kell felkészülnünk. Meg kell védeni a kormányfőt, a kormányt, önmagunkat, hiszen ma már a felhergelt szexuálmarxista nyugdíjasok is verekedésre emelik a járókeretet, ha valaki véleményt mer mondani a lázító, köztörvényes és magyar gyűlölő pártvezérre vagy hazudozó párjára, akiket a demokrácia nevében a magyar rendőr véd, a normalitást képviselőkkel szemben. Ez a tendencia fokozódik abban a néhány hónapban, ami hátra van még a végleges bukásig, vagy a végleges győzelemig.  

Ha nem akarjuk, hogy szivárványos rongyokba tekerjék az országot, ha nem akarjuk, hogy gyerekeinket erőszakkal elvegyék, mert hittanra járnak… ha nem akarjuk, hogy lelki nyomorék-generációk nőjenek fel a volt Magyarországon, akkor ki kell használni azt az időt ami, még hátravan! Együtt! A kormány és a társadalom közösen. Mert nem várhatunk október 23-áig, amikor felkászálódunk a fotelből és végigmasírozunk a békemeneten az Országházig. Az idő rövid… és élet-halál a tét!  Koncentráljunk a valós problémákra. Mert az, hogy térdelnek, vagy nem térdelnek a világban, szivárványosak a stadionok vagy nem, kit érdekel? A magyar nemzet nem ettől marad meg vagy vész el 2022-ben, hanem attól, hogy képes-e magyar harcos és elkötelezett magyar és keresztény maradni egyszerre! És akar-e Európa vezércsillaga lenni a muszlim megszállással és a világkormány erkölcstelenségével szemben, keresztyén-keresztény magyarként összefogva, közös erővel – itt a Kárpát-medencében, mint Szent László népe… 

Mert 2022-ben csak egyszer osztályoznak. Pótvizsga nem lesz többé!  

Stoffán György

 

A Nicolae Patrubani-jelenség - avagy, az MVSZ "elnökének" végnapjai

 

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) magyar nemzeti szervezet, amelynek feladata a világ magyarságának összefogása, értékeinek, kultúrájának őrzése és ápolása. 1938-ban alapította Gróf széki Teleki Pál és báró Perényi Miklós azzal a céllal, hogy támogassanak „minden olyan munkát, amely arra irányul, hogy a Kárpát-medencében, megszállás alatt élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az összetartást ápolja az anyaország és a megszállt magyarság között, a kapcsolatokat erősbítse, a külföldi magyarok életét és a külföldön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje.

A második világháború után a szervezet elveszítette nemzetegyesítő szerepét, főleg a nyugati emigrációval való kapcsolattartás lett a feladata, hiszen kémközponttá degradálódott a szervezet.

Ezt a kémközpontot számolta fel és indította újra, eredeti céljainak megfelelően a Magyarok Világszövetségét Csoóri Sándor, mint elnök (1991–2000). 1992-ben került sor a Magyarok III. Világtalálkozójára, ahol Csoóri javaslatot tett a Duna Televízió létrehozására. A Duna TV 1992. december 24-én megkezdte sugárzását.

2000-ben Csoóri Sándor nyugalomba vonult, és a szervezet határon túli lobbija az addigi elnökhelyettest, Nicolae Patrubanit választotta meg elnöknek, amelyet a titkosszolgálati miniszter, Kövér László ellenzett ugyan, de nem indokolta meg világosan, hogy miért. Mindössze annyit tudhatott meg a közvélemény, hogy „van egy múltja”, ami miatt semmiképpen sem akarta a kormány, hogy ez az ember vegye át a szervezet irányítását.

Az idő Kövér házelnököt igazolta, hiszen az elmúlt húsz évben a világszervezet egyre inkább a határon túli nyugdíjasok ellenzéki klubjaként működik, Nicolae Patrubani, diktátorokat megszégyenítő kézi vezérlése alatt. Épp, mint néhai bukaresti druszájának regnálása alatt Románia. Az alapszabályt is ennek megfelelően átírták, a küldöttek pedig nem egy-egy régió küldöttei, hanem az elnök önhatalmúlag elfogadott vagy kijelölt emberei lettek. Emiatt a Főügyészség 38 oldalban írta le a szervezet működését illető kifogásait, de más nem történt. A küldöttgyűlések jegyzőkönyveit és az elnökválasztások módját senki nem vizsgálja, vizsgálta.

A nyílt zsidózás, kormány-és alaptörvény-ellenesség... etc...  

Az elmúlt húsz esztendőben a szervezetből a magyar értelmiség mind kilépett, s maradt az ellenőrizhetetlen múltú, határon túliak kis csoportja, és az idegenből hazatért egykori emigránsok néhány tagja. Burkolók, villanyszerelők és más szakmában jártas mesteremberek, akik „Patruban tenyeréből esznek”, és elnöki utasításra azon siránkoznak, hogy a kormányt, a kormányfőt, az Alaptörvényt ócsárló, és nyíltan zsidózó szervezet nem kap állami támogatást ehhez a „nagy ívű munkához”. Eközben persze, az elnök évi húszmilliós fizetése meglehetősen érdekes kérdéseket vet fel. A székházat, amelyet majd száz éves időre ingyen kapott meg a Csoóri idejében valóban értéket teremtő MVSZ, már teljesen lelakták, noha ezt a házat téglajegyekből építette a Kisgazdapárt tagsága. Ideje volna tehát ezt a székház-bérleti ügyet is felülvizsgálni! Hiszen korábban, az MVSZ tulajdonát képező másik székházat már korábban dobra verték… Senki nem ismeri a kapott ellenérték sorsát.

Kár tehát egy olyan szervezetért, amelynek alapvető feladata nemzet egyben tartása volna, de ehelyett ma, a nemzet megosztásának ördögi terve mellé állt. Igaz, ez a megosztó ámokfutás nem ma kezdődött és meglehetősen rossz irányba mutat.

A román állampolgárságú Nicolae Stefan Patrubani az egyházzal, a Pálos renddel, és mindenkivel összerúgta a port, ugyanis szellemiségével nem fér össze, ha valaki nem fogadja el, hogy ő a világ legokosabb embere és legnagyobb magyarja. Pedig nem az.

De nézzük meg néhány érdekes kérdést felvető programját, megmozdulását.

Politikai és a határon átnyúló felforgató tevékenységét azzal kezdte, hogy elindult – román állampolgárként(!) – a „Quo vadis Erdély” – gyűlöletkeltő előadótúrájára, amelyben lázítani próbálta a székelyeket a románok ellen, amihez a román titkosszolgálatnak érdekes módon egyetlen szava sem volt. A lázítókörút – Istennek hála – nem járt sikerrel, mert a székelynek több esze van, semmint bedőlne egy közismert kolozsvári magyarellenes felforgatónak. A szomorú, hogy ezt a körutat, mint az MVSZ elnöke járta be, lejáratva a szervezetet, és feltéve a megválaszolatlan kérdést: vajon az előadásain megjelenő embereket miért, s Patrubanit miért nem vegzálta a román SRI?

A Pálosok és Patrubány

A Pálos renddel is összetűzésbe került Boldog Özséb szentté avatási ügyében Árva Vince OSPPE miatt, mert mit sem törődve az egyházi rendtartással, hagyománnyal és törvénnyel, Patrubani kezébe vett olyan egyházi ügyet, amelyhez semmi köze nem volt.   

Majd jött a drámai kezdeményezés, amely nem árkot, hanem szakadékot ásott a határon túl és innen élők közé. A kettős állampolgárság aláírásgyűjtése. Igaz, mint ezt később Kövér László is megemlítette, lehetetlen volt akkor még gondolni is arra, hogy ez egy sikeres ügy lesz, és a gyurcsányi magyarellenes kormány regnálása mellett és alatt egy ilyen kezdeményezés meghozná a várt eredményt. Ezt sokan mondták el Patrubáninak, de ő semmilyen tanácsra nem hallgatott és nem is hallgat. Szörnyű lelki állapotba került miatta a székelység és az észak-magyarországi, kárpátaljai magyarság. Ezt a népszavazást máig nem bocsájtotta meg az anyaországiaknak a külső-magyarországi magyar lakosság, noha világos, hogy ennek az egyszemélyű felelőse a román Nicolae Stefan Patrubani.

A 2000-es megválasztásának körülményeire, valamint a kettős állampolgársági bukásra Patrubáni kitalált egy remek – az igazságtól távol álló – magyarázatot, amely arról szól, hogy a parlamentben még Orbán Viktor és Kövér László is az ő népszavazására hivatkozva állította, hogy anélkül nem adhatta volna meg a magyar állampolgárságot  a kormány… ez persze mese, nem igaz, de mindenütt előadja, mintegy önmaga igazolására. Megválasztására pedig azért büszke – és ilyenkor felsorol néhány közismert nevet –, mert a felsoroltak ellenében választották meg… a hogyanra máig nem kapott választ a nagyérdemű. Mint arra sem, hogy újraválasztásait, törvénytelenségek miatt több ízben visszadobta a törvényszék…

Nicolae Patrubani igaztalan állításokkal bíróságokra citáltat magyar embereket, és olyan elnökségi felhatalmazásokra hivatkozik ezekben az ügyekben, amelyek nem léteznek, hiszen hazugsággal veszi, vette rá a mára már világosan látó elnökségi tagokat egy-egy beleegyező aláírásra. 

Nicolae Stefan Patrubani eredeti neve, hivatalos dokumentumon... (forrás: Kvacskay Károly)

Az elnökségi tagok közül egy, még végtelen türelemmel szemlélődő, tudós református lelkész, látva a világszövetség előbb vagy utóbb, de bekövetkező megsemmisülését, levelet intézett, a tagsághoz, amelyben felhívta a figyelmet a jelen helyzetre és annak súlyos veszélyeire, illetve arra, hogy a világszövetséget fontos volna megmenteni. Patrubani azonban nem értett a levélből, hazudozva, fenyegetésként adta elő a történetet, nyomozni kezdett és egy másik elnökségi taghoz verőembereket is küldött, hogy annak lemondását, ha kell erőszakkal, de elérje. Elérte… erőszakkal. Azt a kommunista időt idézve, amelyben Ceausescu alatt Bukarestben szocializálódott.  

A történet még hosszú lenne, s talán a mai MVSZ már nem is ér annyit, hogy folytassuk. Azonban, egy nemes kezdeményezésről, az 1938-ban alapított magyar szervezetről beszélünk, amely megérdemelne egy méltó vezetést, hazudozás, gyűlölködés és tőről metszett ceausescui magatartás, cezarománia és magyarellenesség nélkül, csak a magyar érdekeket szolgálva, politikamentesen. Bizonyára volna, aki elvállalná, akár az elhazudott húszmilliós éves fizetés nélkül is. Visszaállítva az MVSZ-t arra a nemzeti elkötelezettségű, tisztességes pályára, ahol béke és a nemzetek közötti megbékélés szelleme honol, a magyar érdekek szolgálata érdekében. Amint a tagság és az egész magyar nemzet elvárja!

Talán még nem késő…

És álljon itt befejezésül a jó szándékú levél, amelyet a tudós könyvtáros, Nagytiszteletű Kiss Endre József vetett papírra, belülről látva azt a szánalmas ámokfutást, amelyet ma tapasztalni lehet ebben a szervezetben…

„Patrubány Miklóst pedig meg kell menteni!

Azért kell megmenteni, mert – akárhogyan is – a magyarság egyik prominens szervezetének a vezetője volt, s pusztán ezért – függetlenül attól, hogy jobbról és balról hogyan értékelik a tevékenységét – a tisztségéből kifolyólag tiszteletet érdemel.    

Már több mint két évtizede vezető pozícióban harcol. Ezek a küzdelmek megviselték fizikailag és mentálisan egyaránt. Róla is megállapítható - akár érzi a kort, akár nem érzi - hogy a munkabírása, gondolkodása nem olyan már, mint 20 évvel ezelőtt, mint ahogyan a miénk sem. Mindebből következik, hogy a határozatai nem egyszer – de észrevehetően egyre sűrűbben hagynak kívánnivalókat maguk után.

Látnunk kell egy folyamatnak az elejét és a közepét, amit az életútját követve ismerhetünk és láthatjuk, hogyan körvonalazódik a várható befejezése. Tudjuk, hogy milyen vezetői, szervezői, politikusi, diplomáciai tehetséggel bír, de tudjuk azt is, hogy az évek múlásával az ezekből származó erények megkoptak és kopnak. A folyamat végén ott van az önmagára, egészségére és a közre, a nemzetbiztonságra egyaránt veszélyesebb, öregedő ember a már ellentmondásos döntéseivel, eléggé át nem gondolt vállalásaival, a nem helyén való nyilatkozataival, amikor a tevékenységébe egyre súlyosabb hibák csúsznak. Napjainkban semmilyen civil vagy közéleti szervezet vezetése nem lehet az, amely nemhogy nem számol a magyarságra váró, politikai katasztrófa helyzettel, de arra az útra tévedhet, melyen a magyarság összefogását akadályozza és az általa vezetetteket az országrontás, sőt – az eseménynek eszkalálódásával - nemzetárulás vétkeivel terhelheti.

Első sorban a legközelebbi híveihez fordulok: - ti, akik – legtöbben – elkötelezettjei vagytok, úgy érzitek, hogy sokkal tartoztok neki, erős kötelékek kapcsolnak hozzá, s a hozzá való, személyes hűségetekhez nem fér kétség - kérdezzétek meg magatoktól: csak az egyéni önzés mozgat benneteket vagy hajlandók vagytok tenni azért, hogy az embertársatok ne érje meg a leépüléssel járó, szomorú véget? Ha kötődtök hozzá, ha van bennetek felebaráti szeretet, akkor segítsetek rajta!

Ismerve az érintett természetét, kimondhatjuk, hogy ez a nemcsak nehéz, hanem emberileg szinte lehetetlen feladat és a megoldására nincs sok esély. Konoksága, amiből korábban nem egyszer erényt kovácsolt, most nem használ sem neki, sem az ügynek. Nem könnyű neki, mivel sokat áldozott az életéből azért a szervezetért, amelyhez egzisztenciálisan is kötődik és nem egyszerű dolog egyik napról a másikra életformát, tevékenységet változtatni. Nem könnyű nektek sem közös nevezőre jutni vele a helyzet megítélésében és a jó irány felé tanácsolni, a váltáshoz bátorítani, a megfelelő döntésében támogatni.

De mégis ti álltok hozzá a legközelebb, s talán ti tudjátok megbeszélni vele, hogy most váltson, ne késlekedjen, kerülje el a folyamat végét, ami a legrosszabbat is magával hozhatja, nemcsak az ő személyes sorsára, hanem – ezzel párhuzamosan – a Magyarok Világszövetségére is.

Kimondhatjuk – bár lehet szépíteni – hogy gyakorlatilag ma ő a MVSZ megtestesülése: ha őt megmentjük, a szervezeten is segítünk. Most még érdemei elismerése mellett, a tisztelői körében válthat, és szépen mehet el, pozitív emléknyomokat hagyva maga után. Holnap azonban már késő lesz, mert a végzet kérlelhetetlenül beteljesedik. Munkálkodjatok azért saját érdeketekben is és mentsétek meg Patrubány Miklóst és vele a maradék MVSZ-t!

Sárospatak, 2021. május 15.”

 

Írta és a levelet közreadja: Stoffán György

http://hunhir.info/hirek/anyaorszag/2010/05/09/Nagyon-sulyos-vadak-Patrubani-Nicolae-Stefan-ellen/?fbclid=IwAR1ilDBDJ4qkUFjps6T1OCX-vNOvv7APN9wBr0HMAOOW2zK8KqmOa1YsoEQ

https://bendeguz.info/news.php?extend.266&fbclid=IwAR1fk3fbj1un3tXjZXUGGIH3XELI0qjZ0aPtV2FT2BcXx9h8l1lWr0f5P9Y

Bencsik András és a pápa-ügy

Érdekes konzekvenciákat vonhattunk le az elmúlt napokban megjelent, ma már fake newsként kezelt hír közzétételét - valójában egy homályos diplomáciai cirkuszt - követően. Manapság a megosztottság és az emberi butaságból eredő ellenkezés, a vakság és túllihegett, de kötelező „pápa-hűség” mindent rombol, ami az útjába kerül. Nem tudunk semmi pontosat, nincsenek megbízható információink. Csupán azt látjuk, hogy a kötelező tisztelet, a keresztényi szeretet és a gyűlölködés mérgező kevercse ömlött össze ebben a méltatlan, de sajnos a korábbi vatikáni megnyilvánulások ismerete alapján hihető ügyben és hírben, miszerint "Róma püspöke nem kíván találkozni a magyar állami vezetőkkel"…

 Ha igaz volt a hír, amely bejárta a világsajtót és benne az egyházi médiumokat is, úgy jogos a felháborodás is, aminek minden normálisan gondolkodó magyar, keresztény ember, így a média ekként elkötelezett munkatársai is hangot adtak. Napokon keresztül semmilyen ellenkező egyházi nyilatkozatot nem olvashattunk a történtekről, csak a külföldi lapokból kapott a magyar sajtó magyarázatokat és hozzászólásokat. Nem hagyhatta ezért az ügyet szó nélkül a Sajtóklub sem, ahol Bencsik András emberi hangon, és magyar, keresztény érzelmekkel, ugyanakkor kategorikusan elmondta véleményét, mint tette a műsorvezető Bayer Zsolt is - teljes joggal. E véleményekkel egyet kellett értenünk – hangsúlyozom –, abban az esetben, ha a hír igaz. Ám, mert más hivatalos egyházi információ nem volt, tehát, ott és akkor, a hír a maga valóságában értékeltetett. Hiszen, nem lehetett elmenni szó nélkül az ellenzék már megszokott, de ebben a kérdésben a legarcátlanabb módon közreadott kormányellenes és Bergogliot dicsérő vélemény cunamija mellett sem.

Majd, egy nappal később, mintegy baloldali, liberális fake newst cáfolta meg a hírt a püspökkari titkárság, amit, ha időben megtesz, meg tudott volna tenni, az egész vihar elkerülhető lett volna. Ám, nem tudott megtenni, mert akár igaz volt a hír, akár nem, ennek az ügynek súlyos diplomáciai terhe ránehezedett az Eucharisztikus Kongresszust szervező, és arra készülő katolikus egyházra…

A titkárság bejelentése után, igazán nem keresztényi módon, gyűlölködve kezdték ki kollégáimat, kivált Bencsik Andrást, akitől egyenesen bocsánatkérést követelt egy-egy elvakult bergoglionista. Bencsik bűnéül felrótták, hogy Bergogliora azt merte mondani, hogy keresztényellenes magatartást tanúsít. E kijelentés pedig, arra ösztönözte az általam is nagyra becsült embert, hogy vádaskodva, és Bencsik keresztény voltát és hitét megkérdőjelezve támadjon… ez pedig nem méltó dolog sem a támadóra sem a megtámadottra nézvést. Ezt teszi tehát egy máig nem tiszta ügy, és a feltehetően ködösített valóság. Egymásnak esünk, egymást próbáljuk a pápa iránti vak tiszteletből, a valóságot teljesen kizárva megsemmisíteni, egymás értékeit és hitét semmibe venni… és közben Jézusra hivatkozunk.

Felteszem a kérdést: Ha egyáltalán elhittük, elképzelhetőnek tartjuk, hogy Bergoglio nem hajlandó a magyar vezetőkkel találkozni, mert a migrációs politikánk nem felel meg az ő (ezerszer bizonyított) ebbéli felfogásának, akkor kiben van, és hol van a hiba?  Ha feltételezzük egy hírt olvasva, hogy a hír igaz lehet, akkor van-e alapja e feltételezésnek? Nem Bergoglio mondta-e, hogy a migráció nem veszélyezteti az európai kereszténységet? Nem Bergoglio pontifikátusa keltett teljes káoszt és ellenségeskedést, liberalizmust és Krisztus tanításaival szembe menő gondolatokat az egyházban? Nem ő hasonlította a magyar miniszterelnököt Hitlerhez, illetve a magyar közgondolkodást az 1933-as német közgondolkodáshoz? És sorolhatnám azokat a súlyos sérelmeket, amelyek a csíksomlyói látogatás alkalmával is kézzelfoghatóak voltak.

Nem tisztem Bencsik András védelme, hiszen nem szorul rá. Ám, amikor méltatlan támadás ér egy világosan és magyar keresztény emberhez méltón gondolkodó kollégát, aki meglehetősen sokat tett le a nemzet megmaradása érdekében a nemzet asztalára, akkor kötelességem szólni. És szólok a támadó érdekében is… mert ma nem Bencsik Andrásnak kell bocsánatot kérnie Bergogliotól, hanem a meggondolatlan támadónak Bencsik Andrástól…

Ma nem az a kérdés, és nem az a lényeg, hogy Bergoglio úr óhajt-e találkozni a magyar állami vezetőkkel, hanem az, hogy szeretetben és Krisztus követésében mi, magyarok egyek tudjunk maradni. Mert ez a megmaradásunkat is szolgálná. És megjegyzem: Bergoglio úr egy intézményrendszer és egy állam vezetője, csupán. Az egyház az, amit a Szentlélek irányít, és az egyház maga a hívek közössége. Pápák jönnek és pápák mennek. A keresztény magyarságnak pedig, legyen az katolikus vagy protestáns, a nemzet érdekében és nemzeti megmaradása jegyében Krisztust követve össze kell fognia. Mert lesz még olyan pápa, aki örömmel és szeretettel fordul nemzetünk felé, Mária országa felé, az ezerszáz éve Krisztust követő nép felé. Ezt a reményt pedig nem adhatjuk fel, és egy vatikáni politikus miatt nem törhetünk egymásra…

Stoffán György

A vallásos ellenzék, a pogány Fidesz és a pápalátogatás…

Egyre érdekesebb, és vallási szempontból sem elhanyagolható diplomáciai és evangelizációs eseményeket hoz a fizetőssé vált Eucharisztikus Kongresszus pápai látogatása. Mint azt a fősodratú média már közölte vatikáni kiszivárogtatás alapján, Bergoglio, Róma püspöke – alias Ferenc pápa –, nem hajlandó találkozni a magyar állami vezetőkkel szeptemberben, mivel a háromórás villámlátogatás, mindössze az Eucharisztikus Kongresszus záró miséjére korlátozódik.

A hírt a baloldali sajtó örömmel kürtölte világgá azzal, hogy Ferencünk bátran orrba vágta Orbán Viktort és kormányát, de nem gyakorolta a sokat hangoztatott kegyelmet Áder Jánossal kapcsolatban sem. Az indok a magyar migrációs politika, amelyet Bergoglio felkarolt és azóta sem enged abból, hogy a migráció nem veszélyezteti a kereszténységet. Igaz, a 85 éves Jacques Hamel atya éppen misézett, amikor két iszlamista fegyveres betört a kis franciaországi templomba és nemes egyszerűséggel lefejezte az öreg papot…, hogy a többi nem veszélyes esetet ne is soroljuk.

Nos, a magyar kormány, amely adóforintjainkból támogatja az őszi kongresszust, és államtitkári szinten segíti az üldözött keresztényeket, elesik attól a kegytől, hogy az egyházban soha nem látott káoszt teremtő argentin érsekkel parolázhasson. E súlyos csapást azonban már magyarázzák a hivatalos egyházi sajtóban, ám, ebből már nem lehet jól kijönni. A Vatikán nem ad ki hivatalos nyilatkozatot, nem cáfol, nem erősít meg, így a nagyvilág csupán a szélsőséges és egyre erősödő politikai háborút követheti figyelemmel – megint magyar ügyként – a világsajtóban.

A hazai ellenzék prominensei már bele is kapaszkodtak ebbe a vatikáni öngólba, és olyan katolikusok lettek hirtelen, hogy maga Prohászka Ottokár vagy Mindszenty József is megirigyelhetné ezt a nemzeti keresztény elkötelezettséget, amit Karácsony Geri és Szél Berni tanúsít. Ez utóbbi már külön szekciót jelölt ki a pokolban az Orbán-kormány számára, Karácsony pedig, félreértette a vatikáni hírt… ugyanis, Bergoglio nem azt mondta, hogy vele akar találkozni Áder János és Orbán Viktor helyett. Geri azonban már úgy várja a vatikáni államfőt, mintha ő hívta volna meg… A protokollfőnök valószínűleg Kamugeri mellett, maga a nagy ó-szövetségi, politikai zseni-testvér, Jakab páter... bocsánat ... Péter lesz. Cseh Katalin pedig, a Hősök terén adja át az egyesített liberál-szoci-katolikus, felszabadítás teológiát valló  ellenzék közös ajándékát, a botmixert...  

A sokszor bérmálkozott Feri nem nyilatkozott még, de minden bizonnyal ki fogja osztani a nemzeti sajtót abban a kérdéskörben, hogy miként kell viselkedni a pápával szemben… Hiszen, neki van tapasztalata. (Ő oktatta ki II. János Pált, mert rossznéven vette, hogy hitvesét nem engedték be a Vatikánba, mert a rokonság kissé sáros volt az Ali Agca által elkövetett merénylet bonyolításában.)

Ma már az sem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsányt diakónussá szentelik, és Dobrev, valamint Szél lesznek az első női püspökök a begoglionsita egyházban. Karácsony pedig, majd megkapja Pannonhalmát. És a Vatikánban mostantól nem Mária országaként emlegetik majd Magyarországot, hanem Klárika vagy Bernike országaként… hiszen, ma a hazai ellenzék minden eddigi cselekedetét felülmúlta: kereszténységre és a pápával kapcsolatos magatartásra tanítja Magyarország kormányát… (berugdosva a történelmi szőnyeg alá a szerzetesrendek feloszlatásának, az egyházi iskolák bezárásának, sok száz pap kiirtásának és elüldözésének piti problémáját…). 

Talán nem is baj, ha ezek védik a vatikáni skandallumot előidéző öregurat… hiszen az igazolja mindkét felet…

Stoffán György

***

    Ps.: A Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtója azt közölte, hogy Msgr. Jorge Mario Bergoglio mégis találkozik a magyar állami vezetőkkel az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje pápai programjában. Így, a nemzetközi sajtóban napokon keresztül marcangolt hír, amely minden oldalon vezető helyet foglalt el, és komoly indulatokat generált, csupán kacsa volt. (A változást a Nemzeti Napló inkább a magyar egyházi diplomácia, nevezetesen Erdő Péter prímás sikerének tartja.) Szeptember 12-én azonban, úgyis kiderül minden. 

    Ha valóban megtörténik a diplomácia előírásai és a hagyományok szerinti üdvözlő találkozó, akkor cikkem bíráló részéért megkövetem az illetékeseket. Ami társadalmunk legalját illeti, róluk a színtiszta igazat írtam, tehát velük, a lehetséges találkozó után nincs dolgom...  

S. Gy. 

Stoffán György: Trianon és Párizs után is van élet! – Gondolatok a 101. évfordulón

Harmincnyolc évvel utána születtem. Mégis megannyi emlék gyötör, amikor rá gondolok. Örömök és fájdalmak váltják egymást, hiszen ezer év történelmére emlékezem, mint minden magyar, ha arra a júniusi napra gondolok. És ebben az ezer esztendőben Észak-Magyarországgal kezdődik az emlékezés, hiszen atyai felmenőim Kassa és Szepsi környékén születtek, éltek és haltak meg magyarként, cipszerként, évszázadokon keresztül… és porrá lettek a sírok is… hiszen, ma már Rájuk csak a temetői közös keresztnél gyújtott mécsessel emlékezhetem. Akárcsak arra a Magyar Királyságra, amely nélkül Magyarország nem létezhet. Ma sem!

És emlékezem anyai felmenőimre, akik 1713-ban választották ezt a keresztény birodalmat új hazájuknak, s építették Fertő-Fehéregyházától, Pöstyénen és Marosvásárhely keresztül Pest-Budáig, három évszázadon keresztül földbirtokosként, gazdálkodóként, vendéglősként, amíg – mert bajorok voltak, és saját anyanyelvüket beszélték – földönfutókká nem tették őket azok, akik vadul megcsonkították a magyar nemzetet és eltörölték a Magyar Királyságot… amely nélkül Magyarország nem létezhet. Ma sem!

És emlékezem az egykori magyar nemzetre, amely évezredekig büszke és tisztességes nemzet volt. Amely ragaszkodott hazájához, és élete árán védte a keresztény-keresztyén értékeket, hittel és tántoríthatatlan elkötelezettséggel, de amelyet meglázott és földönfutóvá tett ugyanaz a hatalom… és ennek következtében ez a nemzet önpusztítóvá vált, s úgy szaporodott el benne az árulók hada, mint az éjjeli poloskainvázió.

S, ha nem emlékezem évszázadokra, csak a mai kort szemlélem a nemzeti tragédia tükrében, akkor is egy folyamatos pusztulást, megsemmisülést, hosszú agóniát kell látnom. Mert százegy esztendeje tart a megszállás, az öndeportálás, az elnyomás, az árulás, borotvapengén táncol a józan gondolkodás, és nincs őszinte szó, mert a megfelelési kényszer nem engedi kimondani az igazságokat. Csak ködösítve emlékezünk, s el-elhagyjuk a lényeget még akkor is, ha már mindenki mindet kimondhat. Mi, magyarok mégis mást mondunk, hogy tetsszék az ellenségeinknek, hogy megfeleljen a világpolitikai trendeknek, s önként odahajtjuk a fejünket a nagy, közös európai guillotine borotvaéles pengéje alá. Vakok, önámítók, és erőtlenek lettünk. Hazudtunk magunknak rendszerváltást, hazudtunk uniós aranyéletet, bécsi kávéházat, nemzetiségi békét a megszállt területeken, és aláírtunk aljas és nemzetáruló alapszerződéseket a szenvedők feje fölött a megszállókkal. Miközben azok, akikkel „oly jó kapcsolatban vagyunk”, elveszik az anyanyelvet, az iskolákat, büntetik hagyományainkat, vegzálják papjainkat… és végül az önös érdek és a megfelelési kényszer mindenkit árulóvá tesz, mert félelemből és gerinctelenül nem mondjuk ki az igazságot. A félelem legyőzi a nemzetet, a hitet, a jövőt, mert nem merjük kimondani, hogy Mária országa vagyunk, hogy a Kárpát-hazában jogaink vannak, hogy az, amit az elmúlt százegy évben tettünk, csupán helyezkedés, meghunyászkodás, idegen hatalmak szolgálata volt… megfelelni akarás, merő öngyilkosság. Keresztény értékeket védünk hit nélkül, és nem vesszük észre, hogy a kapitalizmus is annyira keresztényellenes, mint a kommunizmus, hiszen egy tőről fakad…

Elgondolkodom Trianonon és Párizson… ellenségeink céljain, e két dátumot illetően. És világossá válik minden, ami a mához vezette Magyarországot: Megszüntették a keresztény magyar birodalmat, hiszen a kereszténység nem fért és nem fér bele az évszázadokra előre tervezett világkormány ideológiába, kivált, hogy a magyar katonanép, és meg is tudta védeni magát. Látjuk, hogy ma az egységes vallás kialakításán dolgoznak az egyházak vezetői… Megszüntették a Magyar Királyságot, mert a magyar apostoli királynak, a katolikus egyház feletti, Istentől ráruházott vétójoga volt. Tehát, azt végleg el kellett törölni. Megszüntették a szerzetesrendeket, az egyházi iskolákat, s a tudós professzorok gyárudvarokat sepertek, miközben a gyorstalpalón végzett „jó káderek” kezdték oktatni a magyar fiatalságot… és közben legyilkolták, kirabolták és elüldözték azt a társadalmi osztályt, amely genetikailag volt kódolva az ország vezetésre évezreden át. Maradt a „hozott anyag”, mint a külvárosi szabóműhelyben… Mert ez is Trianon és Párizs következménye. Ugyanannak a nemzetközi forgatókönyvnek a része, amely ma, Magyarországot is a Nyugathoz akarja „igazítani”.

Trianon, Párizs, kommunista diktatúra, rendszerváltás, uniós csatlakozás… megsemmisülés. Egy rend nélküli, drámai folyamat, szenvedő alanyai vagyunk, tele indokolatlan félelmekkel, egy anarchia kellős közepén, amelyet ma demokráciának titulálnak. Állandóság, nyugalom, jogbiztonság, erkölcs és hit nélkül. Királyság nélkül! Pedig, a királyság az az egyetlen államforma – és egyben lehetőség is –, amely évezredekig működött, amely biztosította a nyugodt és kiegyensúlyozott fejlődést, rendet tartott és gondoskodott az állampolgárokról, vigyázta a hagyományainkban gyökerező jogrendet… szemben azzal a tömény hazugsággal, amit a királyságról a marxista történettudomány állít és amit a rendszerváltásnak nevezett valami sem tudott eltörölni.

Igen… egyetlen válasz van a magyar sorstragédiára: a Magyar Apostoli Királyság visszaállítása. A keresztény magyar állam újraszervezése, az erkölcs és a hazaszeretet, az állandóság és a biztonság törvényesítése. Erre pedig nem kell más bizonyosság, mint az elmúlt ezer év és az elmúlt cca. nyolcvan év összehasonlítása. Világosan láthatjuk, hogy a királyság megszűnése óta a nemzet – és minden európai nemzet – csak vergődik, agonizál, és egyre lejjebb süllyed, ami végül a rabszolgasághoz vezet. A nemzeti önbecsülést azonban a nép, egymaga soha nem tudja érvényesíteni. A nép megtestesítője a Szentkoronával koronázott magyar király, akit nem négyévenként választanak, hogy négyévenként mindent leromboljon egy új hatalom, majd a következő elkezdjen ismét építeni…

Trianon és Párizs terhe, lelki, politikai és szellemi nyomora, a demokráciának nevezett káosz, egyedül az Isten segítségével és hittel visszaállított Magyar Királyságban múlhat el.

Nevetségesnek, ostobaságnak tűnhet mindez. Ám, ha csak hárman kezdenek el gondolkodni a fentiek igazságán és lehetőségén, akkor már megérte leírnom e június 4-re szánt gondolatokat…

Isten áldja Mária országát! Isten áldja Magyarországot! 

 

Sum paratus - Mindszenty az igazság tükrében - rendhagyó könyvbemutató + videó

És egy olvasói vélemény...  

Stoffán György jóvoltából egy nagyszerű könyvet tarthat a kezében az olvasó, amelyet élvezet olvasni és olyan érdekfeszítő, hogy egyszerűen nem lehet letenni. Írója hihetetlenül nagy adatgyűjtést végzett és ezt nem szárazon, hanem , lebilincselően ültetett át a könyvformába. Az író hercegprímásról összegyűjtött adatai, egytől egyik megdöbbentik az olvasót, és ezt olvasva megjelenik előttünk egy igazi magyar hős, akinek életpályája csak a legnagyobb magyar történelmi személyekkel állítható párhuzamba. Ugyanakkor az ebben szereplő személyeket – akiknek neveit az Internet oldalain, vagy a lexikonokban is megtalálhatjuk – autentikusan és igen jó írói vénával ültetett át a szerző könyve szereplőivé. A könyv alapjában egy hiányt pótló írás, amelyhez hasonló ebben a témában, a rendszerváltást követő eddig eltelt több mint 30 évben, a maga komplexitásában és kvalitásában még nem kerülhetett az olvasó elé. Olyan elfelejtett időszakról szól ez a könyv, amelyet – a háborút követő évtizedekben – elfelejttettek velünk, nem akarván, hogy erre visszaemlékezzünk. Éppen ezért, őszintén örülhetünk, hogy megszületett ez a könyv, és igazán privilegizáltnak érezheti magát az az olvasó, akinek a könyvespolcán ez a könyv megtalálható. Köszönet érte, hogy a szerző ilyen tartalmas könyvvel lepett meg bennünket, amellyel kapcsolatban – minden túlzás nélkül – felmerülhet bennünk az az óhaj, hogy mihamarabb váljon a magyar gimnáziumok kötelező olvasmányává! Isten áldja meg azt a kezet, és azt a katolikus, magyar hazaszeretetet, amellyel ezt a könyvet megírták! Ad maiorem Dei gloriam!

Dr. vitéz T. Túri Gábor

Darmstadt - Budafok 

Böjte atya flashmobja Csíkszeredában… az elszakított magyarok érzései 2021-ben

Erdélyi sajtóhírek szerint Böjte Csabát, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját a csíksomlyói búcsú alkalmával beoltják a csíkszeredai kórházban. Így válik teljessé az a ma már rendezvénnyé alacsonyodott csíksomlyói búcsú, amely egykor minden támogatás és színlap, reklámfelület nélkül a magyarság közös nagy ünnepe volt… ma már a támogatók logóját kitették a reklámoldalakra, mintegy falusi „fest” hirdetését.    

A Sátán dolgozik és munkájának eredménye bizony alaposan utolérte egykor keresztény nemzetünket is. Persze, lehet, hogy én vagyok a kelleténél jobban érzékeny a keresztény értékeket illetően, hiszen nem tudom és nem is akarom megérteni azt a módszert és azt a katolikus hozzáállást, amit most, a csíksomlyói búcsú alkalmával tanúsít mind az erdélyi ferences rend, mind az érsekség, mind a magyar diplomácia.

Olyan érzésem van, mintha valami belterjes társaság magának csinálna egy ünnepnapot, és a kisujját sem mozdítja azokért, akik valóban a nemzeti kegyhelyre, a csíksomlyói Segítő Szűz Máriához akarnának menni keresztény-keresztyénként keresztény felekezeti különbség nélkül, egy csodálatos nemzeti találkozóra.

Fennhangon hirdetjük, hogy keresztény állam vagyunk, hogy a keresztény értékeket védjük, de egyetlen lépést sem teszünk azért, hogy ez a lelkekben is megerősödjék, hogy ne távolodjon a magyar a kereszténységtől, az egyháztól, hanem az állami előírásokat szentebbnek tartják, mint a Bibliát, a legalapvetőbb hitbéli elvárásoknak, igényeknek sem óhajt eleget tenni sem az egyház, sem az állam. Sőt! A nemzetközi zsarolás érdekében a már a betegségen átesett és Magyarországon kikezelt Böjte páter is a nagy cirkusz egyik szószólójává lesz a búcsú napját. Nem Mária oltalmába ajánlja magát és a nemzetet, hanem a Pfizerébe… Nagy csinn-bumm cirkusszal beoltatja magát a csíkszeredai kórházban.

Ezt így tudom elképzelni: 

Böjte, a rózsafüzér nélküli (mert azt már régen elhagyta) franciskánus jelmezében (alatta farmernadrág) bevonul Csíksomlyóról gyalog a megyei kórházba. Előtte keresztet vivő ministráns, mellette a szenteltvíztartót kezében hordozó másik fiatal, másik oldalán a füstölőt és a tömjéntartót vivő gyermek, mögöttük a somlyói kolostor lakói karingben és stólával - kivéve a testvérek - zsolozsmát énekelve. Böjte pedig a tőle megszokott alázatoskodó fejtartással a kórház udvarán feltűri a jelmez ujját és az alatta lévő kockás ingét, és beadatja magának a Pfizert. Amikor ez megtörténik, a ferences tartományfőnök veszi a szenteltvizet, megáldja a példamutató Böjte atyát, majd tömjént tesz a füstölőbe és háromszor meglengeti Boldog Csaba testvér felé, aki sugárzó arccal, Isten nevében kér némi pénzt a bemutatóért… persze csak a gyerekek számára. E nagy flashmob után, székelyek százezrei állnak sorba e szenthez, mi több vértanúhoz illő példamutatás által feltüzelve a Pfizer oltásért. A magyarországi kormány képviselője, Potápi Árpád, aki a nemzeti egység nevében lenemzetárulózta a nem az UDMR-re szavazó székelyeket, átadja a magyar kormány pénzadományát, és a magyarországi plébániákról összegyűjtött intenciókat. Mindezt a Duna TV közvetítése mellett…

Hiszen Csíksomlyó mai üzenete, hogy mindenki oltassa be magát, mert ha nem akkor nincs Segítő Szűz Mária, nincs búcsú, nincs Erdélybe utazgatás, nincs erdélyi rokonság, nincs erdélyi barát, nincs erdélyi szilvórium és nincs erdélyi szerelem… csak igazolással… bárcával... marhalevéllel.

Van másik üzenet is: Mindent úgy intéztek 2021-ben Somlyóval kapcsolatban, mintha magyarországi zarándokok soha nem is lettek volna. Mintha a magyarországi katolikusok és protestánsok véletlenül sem jártak volna évtizedeken keresztül a nyeregbe… Tehát, nem azt mondták, hogy vagy az összmagyarság, ahogyan eddig, vagy sehogy, legfennebb egy templomi szentmisével… Nem! Ma az egymástól való eltávolítás a legfőbb cél. Ahogy megszüntették szépen lassan az ősi Mária himnuszok éneklését, úgy megszüntetik szépen lassan a nemzet együttlétének lehetőségét is, majd pedig, ezátal a pünkösdi búcsút is! Ahogy megtörtént ez Boldogasszonyban is. 

Nekünk, csonka-országiaknak idén is csak annyi jut, hogy megnézhetjük TV-n keresztül a nyeregben tartott szentmisét, és talán Böjte oltakozását. Slussz! De így, ki kíváncsi erre az egész cirkuszra, amelynek nem Mária a központja, hanem Böjte, az oltakozásra való felszólítás, az egymástól elválasztó intézkedések, és a csonka-országiak – helytelenül anyaországiak - kizárása. Pedig, mi nem abba a kétszáz-egynéhány templomba akartunk elzarándokolni, amelyek felújítására a magyar állam, a magyar zarándok adófizetők pénzéből milliárdokat juttat… mi csak Máriához igyekeztünk volna Pünkösdkor, hogy együtt lehessünk… Ám, most mi lettünk az elszakított magyarok...  

A pápalátogatás jut minderről az eszembe. Mert, mint most is, nem a nép lelke a fontos, nem Mária országának népéé a döntés, hanem a politikusoké, az önjelölt ostobáké, azoké, akik csak látszólag szolgálják a népeket, az egyházat, de minden másról és másnak szól. Az egyház és az állam szétválasztása megtörtént ugyan, de mégis újra összeolvadni látszik… és ma már nem csak az állammal, de a világkormánnyal is. Hiszen Böjte atya flashmobja nem más, mint a világkormány követelésének tejesítésére való buzdítás. 

Itt jegyezzük meg, hogy sok bíboros és főpap ellenzi a Johson és Johnson oltást, mert az, abortált magzati fehérjét tartalmaz, így erkölcsileg elfogadhatatlan, akárcsak a kannibalizmus.
Nem tudni, ezt kapja-e meg Böjte...  A molino egyszerűen, ezen az ünnepen maga az Isten-káromlás!

 (És itt jegyzem meg. Nem vagyok oltásellenes, csak zsarolásellenes. Aki akar oltakozzon, de aki nem akar, azt ne kényszerítsék, ne akarják rábeszélni, és ne érje semmilyen hátrány. Ugyanis a kötelezővé tétel a legaljasabb, várható következmény lesz, aminek Böjte atya, egyházi személyként az előfutára a csíkszeredai nyilvános cirkuszával, ahelyett, hogy az Istenben való bizalomra, a Segítő Szűz Máriához való buzgalomra hívná fel a figyelmet…) 

Ajánlom Böjte Csabának innen, a csonka, és mára a csíksomlyói Segítő Szűz Máriától elszakított országból, hogy tanulja meg az alábbi imát... Mert az többet ér és sokkal többet  jelent, mint a Böjte flashmob a szeredai kórházudvaron... Igaz, pénzben kevesebbet hoz... 

"Sub tuum praesidium

confugimus,

Sancta Dei Genitrix.

Nostras deprecationes ne despicias

in necessitatibus nostris,

sed a periculis cunctis

libera nos semper,

Virgo gloriosa et benedicta"

Stoffán György

Hivatalos csalók, avagy a Groupama apró betűs visszaélése

 

Azzal mindenki tisztában van, hogy a biztosító társaságok nem jótékonysági intézmények, azonban a járvány kitörése óta egyre több panasz hallható az ügyfelek részéről. A biztosító társaságok, ugyanis kényük-kedvük szerint értelmezik a korábban megkötött szerződések tartalmát. Sok esetben az történik, hogy a biztosított havonta szorgalmasan fizet, majd kárbejelentés esetén, miután az ügyfél a biztosító kérésére lelkiismeretesen összeállítja a kért dossziét, jóhiszeműen kiszolgáltatva személyes adatait, a biztosító hosszabb várakozást követően, pár soros levélben utasítja vissza azt.

Erről volt alkalmam személyesen is meggyőződni, illetve a visszaélést elszenvedni. Tavaly decemberben egy buzgó ügyintéző ajánlatát elfogadva úgynevezett prémium „Mentőöv” biztosítást kötöttem a Groupama biztosítóval, amiben benne foglaltatik, hogy betegség vagy beleset esetében, ha tartóssá válik a keresőképtelenség, a biztosító havi 100.000 forintot fizet. Sajnálatos véletlennek köszönhetően – hiszen az ember sohasem tervez ilyesmit –, januárban betegállományba kerültem. Közben, természetesen, a biztosítás összege havonta automatikusan levonásra került. Tehát, akkor is fizettem, amikor fizetés helyett csak a Tb által utalt összeg érkezett a számlámra.

Legelőször március elején kerestem a biztosítót. Addig azt reméltem, hogy gyógyulásom hamar bekövetkezik és visszatérhetek a munkába. Nos, nem így történt. Mivel éppen a Coronavírus harmadik hulláma tombolt, szinte semmit sem tudtam intézni a cavernomám eltávolítása ügyében. Március elején közölték velem, hogy a biztosítás megkötésétől számított három hónapos türelmi időszakban nem áll módjukban biztosítási összeg kifizetése. Persze, én akkor halottam először a három hónapos türelmi időről. A biztosítást ugyanis az OTP fiókban, kizárólag, csak online köthettem, és erről sem akkor, sem később semmiféle tájékoztatót vagy bármilyen egyéb dokumentumot nem kaptam, az ügyintéző pedig, egy-két apróságról nem tájékoztatott. Feltehetően a partner-biztosító kérésére. 

Május elején, mivel még mindig betegállományban vagyok, elküldtem a Groupamának a kért adatokat és igazolásokat. Megtörtént a „kárbejelentés”.

Majd’ kéthetes várakozást követően, pársoros levélben „lepattintottak”. Ezt írták: „… a biztosító e keresőképtelenség kapcsán sem a várakozási idő alatt, sem annak lejártát követően nem nyújt biztosítási szolgáltatást.”

Lássuk, mi is történt?

Először is, egy ügyintéző szó szerint rábeszél a biztosítás megkötésére, hosszan fejtegetve az előnyöket, és elhallgatva az apró betűs részleteket. A szerződésről még csak egy fénymásolt példányt sem kap a szerződő fél, ez esetben én. A részleteket csak akkor közlik, amikor az ügyfél kárbejelentést szeretne tenni. Miután én betartottam a szerződésben foglaltakat, pár cinikus sor volt a válasz. És, ezek után még én szégyelljem magamat?!

Nos, a válaszom hasonlóan rövid volt. Rögtön lemondtam a biztosítást e-mail-ben.

Hogy miért?

A válasz egyszerű. Amit a Groupama biztosító csinál, azt jobb helyeken piramisjátéknak vagy csalásnak hívják, és ezt, bizony a törvény bünteti. Ugyanis beszervezik az ügyfeleket, az ügyfél fizet, majd, amikor a kifizetésre kerülne sor, a szerencsétlen becsapott, még a saját, befektetett pénzét is bukja. Ezt a tényt figyelembe véve, úgy vélem, nem ártana, ha a hatóság is odafigyelne az efféle visszaélésekre, hiszen többségében külföldi tulajdonú cégek csalják ki az egyszerű magyar emberek pénzét, ami erkölcstelen és törvénytelennek is kéne lennie. Részemről csak annyi, hogy eddig sem vettem részt hasonló piramisjátékokban, és ezentúl sem vagyok hajlandó erre. És ezt javasolnám azoknak, akik még nem tapasztalták meg a pénzkicsalás ebbéli formáját…

Czeglédi Andrea

Oltalmad alá futnánk… Ki mehet Csíksomlyóra Magyarhonból?

Igen… vártuk, szervezkedtünk, hogy megyünk Hozzá! Máriához! Már korábban is lett volna bátorságunk, de nem engedték. Most sem engedik. Pedig, őseink a pestis és más járványok idején Nála találtak menedéket, Hozzá mentek gyógyulást keresni, s kaptak is, hiszen minden kegytemplomban ott díszlenek a falon a hálából Neki készíttetett emléktárgyak, táblák.

Ma ez nem lehetséges, mert a világ ellene és ellenünk fordult. A politika megváltoztatta a hitéletet, megváltoztatta az emberi gondolkodást és mára egyetlen reménye ennek a betegé tett agyú emberiségnek, hogy beoltassa magát… Aki pedig nem oltat, azt kiveti magából az ostoba társadalom, pedig csak azok fertőznek észrevétlenül, akik megkapták a vakcinát… de most nem is ez a lényeg… hanem Csíksomlyó. Csíksomlyó, ahová majd 500 éve menekülnek gyermekei, ahol megnyugvást és vigaszt talált sok-sok generáció, de ma tilos a „határon túlról” odamenni, s akik mehetnek, mert Isten megáldotta Őket az erdélyiséggel, azok is kapnak bilétát, hogy feljuthassanak a nyeregbe. Sőt! Mint az argentin vendég Romániában tett látogatásakor, most is beosztották a Nyereg minden pontját… – ahová láthatólag, magyarországi zarándok immár be sem férne!

Igen, most a magyarországiak lettek számkivetettek, most csak mi, akik eddig minden évben ott tolongtunk Mária lábánál, nem mehetünk, mert a hatalom és a politika gyáván, meghunyászkodva, hit nélkül hirdeti a csíksomlyói búcsút, s szépen csomagolva dolgozik azon, hogy a magyarság legszentebb kegyhelye elsorvadjon és megszűnjék szépen lassan… hogy leszokjunk a csíksomlyói segítő Szűz Mária meglátogatásáról, a búcsúról, a hitünkről és az összetartozás csodájáról.

Mi ez, ha nem keresztényellenesség, magyarellenesség?

Ebben a mai pestises időben minden egyházi személynek, így a ferenceseknek is azt kellene hirdetniük, hogy: „Gyertek Máriához, aki gyógyít, aki vigasztal, aki égi Édesanyánk, és közbenjárónk Szent Fiánál, Jézus Krisztusnál! És ne törődjetek állami hatalommal, tiltásokkal, ördögi tervekkel, hanem induljatok el még ma, mert Mária odasegít Somlyóra mindenkit, aki Hozzá igyekszik, aki gyógyulásra és megnyugvásra vágyik!”

De nem! Nem, ezt kiáltják minden égtáj felé, ahol magyarok élnek, hanem a tiltást, a kitűző-kötelezettséget, és a nyeregben való terület-beosztást, a távolságtartást… és nem lehet majd a mise után megállni egy-egy falatra, egy-egy beszélgetésre, egy koccintásra, mert a hatalom (is) így rendelkezett. Mint a Mátyás mesében… lesz is búcsú, de nem is lesz! Hiszen, még azt is javasolták, hogy a Kegytemplomba se menjenek be az emberek… Hol van a hit, hol van a Mária iránti bizalom?

Egykor, a máriaradnai ferences Kegytemplom volt a pestis ellen a menedék, amiért 1709-ben Aradról és Temesvárról gyalog indultak hálát adni Máriának… Ma is sokan indulnának Máriához Csíksomlyóra a csonka-országból! Sokan, nagyon sokan, hiszen a világból – és az anyaországból – odasereglett zarándokok töltötték meg évtizedek óta a somlyói nyerget…

Igen! Minden változik, minden leromlik, amit őseink hagytak ránk. Mert elhisszük a hazugságokat, mondja azt bárki, s meghajlunk a hitetlenség mázas magyarázatai előtt, és feladjuk állásainkat. Az igenek ma már nem igenek, a nemek pedig nem nemek, csak köntörfalazott, hitnélküli ködösítés minden. Június elsejétől már lehet utazni, mert elmúlik a pünkösdi búcsú, és a vírus is minden bizonnyal szabadságra megy a nyáron… és ezt a pár nap különbséget nem tudta sem az egyházi, sem a világi diplomácia Mária kedvéért úgy rendezni, hogy a magyar keresztény-keresztyén emberek újra – kérve és hálát adva a járvány megszűnéséért –, ott lehessenek Csíksomlyón. Ehelyett pénzért elviszik az imaszándékot – akár csak Luther idejében.

A régi, 3. századból ránk maradt imádság jut eszembe, amelyet most csupán feltételes módban mondhatunk… innen, messziről, két éve el-, és kitiltva Csíksomlyóról, Erdélyből, a csíksomlyói segítő Szűz Máriától…

„Oltalmad alá futnánk, Istennek Szent Anyja!... Ám, reméljük, és bízunk abban, hogy könyörgésünket nem veted meg szükségünk idején, hanem megoltalmazol minket minden veszedelemtől… azoktól is, akik ma eltiltanak Tőled, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz! Mi Asszonyunk és közbenjárónk és szószólónk, engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak és kérd a te Szent Fiadat, hogy bocsásson meg azoknak, akik távol tartják Tőled, a Hozzád vágyó keresztény-keresztyén, elcsatolt magyarországi embereket…

Stoffán György