Nem értem a jobboldalt…

 

Nem értem a jobboldalt. Nem értem az egyre erősödő kétkedéseket, a 2022-es választás kimenetelét illetően, és nem értem, hogy a közösségi oldalakon miért kapnak nagyobb reklámot a különböző nemzeti felületeken, csoportokban a liberális és szocialista politikai elveket valló politikusok vagy annak gondolt emberek, ezek idézetei és szellemiségük. Egy-egy televíziós beszélgetős műsor olyanná vált, mintha kötelezően nem volna más témájuk a meghívottaknak vagy állandó szereplőknek, mint a magunknak elmondott cáfolatok sorozata, műsorról műsorra. Persze, azt sem értem, hogy a jobboldali gondolkodású emberek – újságírók is – miért támadnak egymásra, olykor odáig merészkedve, hogy lefasisztázzák a másikat a közösségi oldalon messenger üzeneteikben. Hiszen, ma nem ennek a magatartásnak van itt az ideje. Nem a húsosfazekakról kellene szólnia a mai, magyar nemzetben gondolkodóknak.

Az oltásokkal kapcsolatos véleménykülönbségek már-már a jobboldalon is úgy tűnnek, mintha a Covid19 az emberek eszét is elvette volna. Nekifeszülten szidalmazzák egymást, ki-ki azért, mert oltakozott, mások azért, mert nem, s közben, az innen-onnan összehordott indokoktól, érvektől és cáfolatoktól hemzseg az egész net. Jobbkor soha nem jöhetett volna a másik oldalnak ez a katasztrofális, az elmebetegséghez hasonlatos káosz, amit nap, mint nap tapasztalunk… Igaz, túl sok lett a „szakember” is… oltás ügyben, gazdasági ügyekben, világ-, és belpolitikában. Mindenki mindenhez is jobban ért, és sajnos le is írja…

Pedig, ma nem erre van szükség! Nem a kétkedésre, a baloldalról és a liberálisoktól induló ostoba hírekre, rágalmakra és főként, nem a bizalmatlanságra úgy egymás, mint a kormány iránt. És nem arra, hogy a nemzetben gondolkodók úgy osszák a balos és liberális szellemiséget a közösségi oldalakon, mintha egyenesen várnák a 2022-es választási vereséget.

Ma egyetlen balos politikusi véleményt, megnyilvánulást, előválasztási bohóckodást, ígéretet és vádaskodást nem volna szabad megosztani. Hiszen, ezzel terjesztjük a betegséget. Ha mi, itt a jobboldalon nem vennénk tudomást róluk, akkor ők csak a saját szavazóikhoz beszélnének, amely tábornak korántsem növekszik a létszáma. Ám, mi minden kutyaugatást felnagyítunk. Kamugeri méreteit, Klárika ostoba ígérgetéseit, Vágópisti virológiai agymenéseit, a balos gyalázkodásokat… – pedig, nagyon nem kéne!

Szeretném megjegyezni: van egy kormányunk és van egy zseniális kormányfőnk, akit természetesen támad a baloldal, de az kit érdekel? Hallgatni kellene a kormányra, a kormányfőre, és azt kellene sulykolni a társadalom immár javarészt kétkedő polgáraiba, hogy itt szó sem lehet 2022-ben a bukásról, hiszen, nem arra rendezkedtünk be. Nekünk arra kell koncentrálni, hogy mit fogunk még együtt, közös akarattal és erővel megvalósítani. Milyen céljaink vannak, és mit kapott ez az ország az elmúlt évtizedben. És aligha kellene azon meditálnia a jobboldalnak, hogy vajon igazak-e a balos hazudozások, rágalmak, átlátszó politikai trükkök és bohóckodások. Tudomásul kellene venni, hogy egy kis létszámú, nagyhangú, de szellemileg és nemzettudatát illetően erőtlen, hazaáruló társaságról van szó, akik megpróbálják a számukra lehetetlent. És akárcsak a proli házmesterről, ezekről sem kell tudomást venni, és főleg nem volna szabad Mozartról beszélgetni… illetve, beszélgetni sem volna szabad velük, mert rangon aluli. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor róluk beszélgetünk egy TV műsorban, róluk írunk egy-egy cikkben, akkor önmagunkat alázzuk, mert lesüllyedünk arra a szintre, ahol ők a profik…

Summa summarum: Van még időnk átgondolni a fentieket, és a sarkunkra állni, bízni azokban, akikben 2010. óta bíztunk, és nem osztogatni a közösségi oldalakon Magyarország ellenségeinek hazug szólamait! És NEM FÉLNI!  Mert, a félelem, a kétkedés egyenes út a valós bukás felé. Gyenge, félelmekkel teli és kételkedő hadsereggel csak veszíteni lehet. Tegyük félre tehát, az emberi gyengeségből, hitetlenségből, butaságból és irigységből eredő kétkedéseket, jól értesültségeket, és álljunk ki teljes mellszélességgel, és ha kell, de facto erővel az Orbán kormány mellett, még akkor is, ha személyes sérelmeket kell is olykor elviselni. Hiszen, ma nem az egyéni érdekek kell, hogy meghatározzák ennek a kormánynak a támogatását, hanem a haza jövője, a gyermekek és a fiatalok szabadsága, ami rajtunk, a nemzetben gondolkodó, keresztény, magyar társadalmon múlik. Baj van elég! Azonban a bajokkal nem együtt élni kell, hanem azokat meg kell szüntetni kellő diplomáciával, ha kell erővel és önbecsüléssel. Nem röhögve az ellenségen és nem cáfolva őket, hanem tudomást sem véve sajátos és csak önmaguk számára értékes és érdekes megnyilvánulásaikról. Mert nincs más út a győzelemhez! „Navigare necesse est, vivere non est necesse.” (Pompeius) 

Stoffán György  

Érdekességek és furcsaságok a hét híreiből… és dühös vagyok!

Érdekesen furcsa híreket lehetett olvasni, hallani az elmúlt héten. Például azt, hogy Kálmán Olgát megfenyegették, és a megfenyegetett azonnal a rendőrséghez fordult, így, pillanatok alatt kézre került a fenyegető. A másik, hogy Gödény és társai rémhírt terjesztettek, amiért akár börtönbe is kerülhetnek. Mindkét hír dühössé tesz!

Amikor jobboldali újságírókat fenyeget meg a Parlamentben Olgika egyik liberális kollégája, amikor pártelnöke börtönnel fenyegeti, és híveik sorra osztogatják a kötelet a jobboldali, nemzeti elkötelezettségűeknek a közösségi oldalakon, akkor hol a hatóság? Miért van az, hogy Magyarországon csak a politika résztvevőinek jár a jog, a védelem akár a jobb, akár a baloldalon, míg a hétköznapi ember vagy az újságíró teljesen kiszolgáltatott. Hiszen – és ez konkrét példa –, elég, ha egy, a dokumentumok alapján feltehetően bűnöző polgármesterről egy újságban vagy blogon megjelenik az igazság. A "sértett"polgármester, félrevezető leiratban pert indít egy, az általa gondolt cikkíró ellen, és a székesfehérvári törvényszéki bíró, mintha olvasni sem tudna–, ítél… pedig a feljelentett és a cikk írója más-más személy, amit bizonyít a cikk alatti név is. Ám, a háttérben ott van a politikus, aki a polgármester mögött áll, és aki odafigyel pártkegyeltje jogi előnyeire, feltehetően még a nevezett törvényszéken is. Ha nem így lenne, akkor a bíró tudná, hogy aki ellen ítél, az nem ugyanaz a személy, mint aki a cikket írta, de ez cseppet sem érdekli. Ő fizetést kap így is, úgy is. Kit érdekel, hogy ilyen esetben talán, el kellene utasítani a pert… de ha esetleg rászólnak, akkor nem lehet elutasítani, még akkor sem, ha ráadásul, a polgármester ellen nyomozás folyik a megjelent cikkben szereplő gazdasági bűnügyek miatt… Igaz, a polgármester még a per befejezése előtt azzal fenyegette a vele egyet nem értőket, hogy úgy járnak mint az újságíró, akit elítélt a bíróság... és a hülye még e-mailben le is írja, dátummal... Vajh, honnan lehetett információja a bírói döntésről előre, s honnan volt olyan biztos benne, hogy nyert? Nálunk már csak ilyen a jogszolgáltatás, és ilyenek a törvénytelen törvények is: a politikusnak joga van a jogot befolyásolni, a bírónak meg joga van vaknak, süketnek és írástudatlannak lenni. A hasonló ügyeket intéző talárosokat hívták az átkosban nullás bíróknak… Ma, ilyen az egész igazságszolgáltatás, a politikusoknak nyújtott jogi és erkölcsi (erkölcstelen) előnyök... a megkülönböztetés a fenyegetés és a fenyegetés, valamint a fenyegető és a fenyegető között. 

Olga tehát kiváltságos, mert liberális TV-s riporterből, kommunista politikussá avanzsált, és mint ilyen, ha feltételesen „megfenyegetik”, akkor a hatóság saját hatáskörben már rajta is van az ügyön. A hasonszőrű fenyegetőzők, akik a parlamentben nap-nap után egy országot fenyegetnek, és hazudoznak, azokat nem éri hatósági inzultus. Ilyen a világ… Igaz, nem illik fenyegetőzni, hiszen az már eleve megcáfolja az elhatározást. Mert, aki tenni akar, az nem pofázik előre, hanem megteszi, amit elhatározott. Olginak nem kellett volna félnie… Bár, azt sem tartom kizártnak, hogy a bérelt fenyegetőző, vallomásában majd elmondja, ki bíztatta fel, így azonnal szabadulhat. Láttunk már ilyet a Budaházy-ügyben… Bevált kommunista módszer.

A másik, számomra érdekes és furcsa hír, Gödény és más vírus-, és járványszkeptikusok vád alá helyezése. Nos, nem azért, mert helyeslem Gödényék magatartását, hanem azért, mert ma mindenki hazudik ebben a kérdésben. Ki így, ki úgy. Finomabban szólva, mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani járvány ügyben. A hivatalosat el kell fogadni, mert, ha nem, akkor baj lesz. Ám, a hivatalosról sem tudjuk pontosan, hogy mi igaz belőle és mi nem?  Mégis, csak Gödényt, és az orvosok a tisztánlátásért tagjait piszkálja a hatóság. A felbujtó és a Gödényéknek helyt adó szervezet erdélyi román vezetőjének a haja szála sem görbül, noha évek óta olyan aknamunkát folytat a kormány és a nemzet ellen, ami párját ritkítja, és ami nemzetközi kapcsolatainknak is árt. Újabban pedig, az 1949-es sztálini alkotmány visszaállításán dolgozik, s járják emberei az országot hangosbemondókkal, rendőri felvezetéssel a kormány és az Alaptörvény ellen lázítva. Akkor hát, vagy mindenkit vonjon kérdőre a hatóság, vagy legyen szabad mindenkinek hülyíteni a népeket, halált okozva, és legyen szabad mindenkinek kitolni a járványt időtlen időkre. Hiszen, ha a román Patrubani-nak, Gyurcsánynak, és más parlamenti ellenzéki politikusoknak szabadon lehet, akkor másnak miért nem lehet? Miféle kettős mérce van, és miért – ebben az országban?

Nem szeretem Gödény és társai, féligazságokat kimondó, a lényegre csak gyáván célozgató, és ezzel káoszt okozó megnyilvánulásait, nem szeretem a lesütött szemű román politikus magyar szervezetének kormányellenességét, aljas lázítását. Mintha egyenesen Bukarestből kapná a feladatokat. Nem szeretem a vénségére hazatelepült, magát tudósnak képzelő szabad európás Drábikot, aki erre alapított politikai szervezet élén akart bevonulni az Unióba, a román politikus támogatásával… halovány sikerrel. Nem szeretem a Gyurcsány-Dobrev kettős, Cseh Katalin és Szabó Tímea halált okozó vakcina-ellenességét, ahogy nem szeretem a társadalom oltottakra és oltatlanokra való felosztását sem, és erős undorom van a Mi hazánk és a Jobbik egyre hasonlatosabbá váló, és egyre felismerhetőbb gyuribácsizmusától.

Jó volna, ha Magyarországon a jog, valóban független jog lenne, a bíróság független és befolyásolhatatlan, a rend pedig, valós. Nem valami demokrácia maszlaggal leöntött gusztustalan okádék. Mert biztosított „politikusi” – Olgai – előjogokkal, utasított nyomozásokkal, esetleg befolyásolt bírókkal és politikailag előre lezsugázott ítéletekkel az országot csak tönkretenni lehet. És ez kormány-független immár, hiszen erős párhuzamos társadalomban, rend és a jövőt tekintve biztonság nélkül élünk. Hiszen, ha 2022-ben győz a "liberális, kormányellenes párhuzam", Gyurcsányostul, Gödényestül és Patrubanistul, akkor a nemzeti oldal és a magyar nemzet végleg - véleményem szerint - lehúzhatja a redőnyt. 

Stoffán György   

Gyertyagyújtás – Anyák Napján

Igen… már a negyedik anyák napja, hogy nem fréziát veszek, hanem gyertyát gyújtok ezen a csodálatos májusi vasárnapon. Mert előre mentél. És, ha elgondolkodom azon, hogy milyen is felnőtté válni, akkor az a februári nap jut eszembe, amikor méltatlan szenvedések között elmentél. Azonban még délelőtt, a gyóntatódnak azt ígérted, hogy odafönn majd imádkozol értünk. Ránk fér… Hiszen olyan világ lett már azóta is, amilyenre Te sem gondoltál volna, bár voltak rossz érzéseid…

Anyák napja van, de a keresztény Európa helyén ma sok országban nem lehet anyának nevezni az Édesanyát, és az anyáknak teremtett nők azért harcolnak, hogy megölhessék azt, aki a fogantatása pillanatától egyedül arra számíthat, és annak van kiszolgáltatva, aki meg akar tőle szabadulni… – "Micsoda ócska világ ez?" – mondtad sokszor… S talán odafentről is döbbenten nézed, ami azóta történt… négy év alatt. És a neheze, 2022. még hátra van.

A hazaárulás, a nemzetietlenség, a hit elleni támadások és a ránk engedett colosseumi oroszlánok, azaz, a Covid különböző válfajai elrettentik az embereket, akik emberségüket is odadobják, hogy mentsék magukat… Eszembe jut, amit 1944. december 24-éről meséltél. Nem zárták be a városmajori templomot a háború veszélyei miatt, hanem délután háromkor tartották meg az éjféli misét. Tudva és remélve, hogy akkor és oda nem csapódik be egy bomba, hogy Jézus születését – ha nem is éjféli misén, de – délután zavartalanul megünnepelhetitek, Ti is elmentetek… és az estét már a pincében kellett tölteni. Mi nem mehettünk éjféli misére, mert nem volt. A templomok bezárva, a szenteltvíztartók kiszáradva, s úgy vehettünk részt szentmisén, ahogyan Ti 1944-ben ünnepi asztalról, békéről álmodtatok… ott a pince homályában. Nekünk ez a homály az internetes miseközvetítés volt másfél évig. Hiszen a húsvét, a pünkösd, a karácsony csak virtuális lehetett, mert a törvények és a colosseumi oroszlánok éhesen bőgtek a ketrecen kívül, ránk vadászva. És ’56… amely halálos ágyadig kísért, s mindig a következő napra tetted az ünnepet… október 23-át, az utolsó hetekben. Pedig, január és február volt. Ám, azok a napok számodra felejthetetlenek voltak… talán azoknak a napoknak az emléke adott számodra könnyebbséget a végső szenvedések közepette. Mi pedig? Itt állunk ugyanazokkal szemben, akik ellen Ti, akkor, fiatal és lelkes magyarokként küzdeni vágytatok. Gyermekkoromban sokat hallottam Tőled és Déditől a Lenin-fiúk 1919-es ámokfutásáról, a gyilkosságokról, a hazaárulásról, s most ismét itt vannak, épp olyan vérszomjjal és gyűlölettel, mint akkor. Az a világ akkor elmúlt, mert rend lett… hogy most mi lesz, csak Isten tudja. Hiszen demokrácia van - mondják, bár nem tudják miről beszélnek..., de rend nincs! 

És hallottam Tőled azokról az időkről is, amikor a mai ellenzék szellemi elődei elvitték a papjainkat, megkínozták Magyarország prímását, lecsukták a korábbi rendszer hivatalnokait, kifosztottak mindenkit a magánvagyonából… Ma is ezt halljuk tőlük. Ám, gyermekkoromban volt egy hely ahová Veled, az Édesanyámmal, bizalommal és szeretettel mehettünk: a templom, ahol, az ezek által megkínzott, rommá vert öreg ferencesek tartották a lelket Buda keresztény közösségében. Igen, ez volt a budai ferences templom, ahol nevelkedtem, ahol megtanultam számos bölcsességet, amelyekből máig erőt tudok meríteni. Ám, ez Nélküled nem ment volna. Hiszen, a Te áldozatod, a mi jövőnk volt. Amikor apánk, a kommunisták miatt kórházba került, és Te ottmaradtál négy éhes szájjal, táppénzből "funzlizva" ki a mindennapi betevőt, akkor is ezek az öreg ferencesek álltak mellénk, amíg apánk fel nem gyógyult… s utána is. Igen… Te sokszor nem ettél, hogy mi ehessünk, és soha egyetlen szóval sem elégedetlenkedtél emiatt. Mosolyogva és végtelen nyugalommal néztél minket, s vittél  a májusi litániára… mert Te valóban komolyan gondoltad: „Néked ajánljuk Szűzanyánk”…

Anyák napja van… és ma ismét köszönettel fordulok Hozzád mindenért, amit kaptunk, mindenért, amiről értünk, gyermekeidért lemondtál, minden bánatért és szenvedésért, amit vállaltál értünk, és mindenért, amire megtanítottál minket: Imádságra, hitre, hazaszeretetre, tisztességre… mindenre, amitől ember az ember, magyar a magyar, keresztény a keresztény.

Ha megélted volna a mai kort, s nem mentél volna el négy anyák napjával ezelőtt, talán abba halnál bele, amit ma látni volnál kénytelen. Európában - benne őseink egykori fészkében, Bajorországban is - összeomlott minden. Ma már nincs kereszt az iskolákban és a kórtermek falán, nincs anya és apa megszólítás, az öreg papot megbilincselik, mert Jézust idézi, a templomokat porrá égetik, s fiatalok tömege követeli a gyilkolás törvényesítését, az azonos neműek házasságát, és azt, hogy ezek gyermeket is nevelhessenek. Mozart, Beethoven, Bach, Shakespeare ellenséggé vált… Egy táncot jár a világ… ördögi táncot, csak nem tudja.

Ma megint megköszönöm, hogy ebben a drámai korban, ebben a természetellenes és katasztrofális korban az maradhattam, aki vagyok. Van hitem – ha olykor kevésnek tűnik is –, szeretem a történelmi magyar hazát, és megtartom azokat az elveket, amelyekben felnőttem, amire neveltetek, amihez példát is adtatok történelmi korokban és eseményekben is.    

Hitem szerint látod, mi történik itt… ezért kérlek, Édes Jó Anyám, utolsó délelőttödön tett ígéreted szerint most még többet kérd az Egek Urát, hogy könyörüljön nyomorult népén, hogy unokáid és dédunokáid se felejtsenek el imádkozni… értetek, értünk, hozzátok… hozzánk. És legyen templomuk, legyen hazájuk és legyen hitük… Lassan, mi is utánatok megyünk… de addig anyák napján meggyújtom a gyertyát, miközben elpanaszolom, amit Te is látsz, és ami miatt könyörögsz értünk…

Stoffán György              

Gondolataim, oltakozás előtt…

Üldögélek a reggeli csendben. Semmi nem az igazi. Hiszen április végét írjuk, de mínuszok száguldoznak, és itt-ott esik a hó is. Mintha érezné a természet, hogy a világgal együtt neki is kötelező meghülyülnie… vagy fél, hogy megbüntetik, ha nem. Hiszen, ma már nem csak kettős mérce van, de párhuzamos társadalmi, politikai és jogi rendszerben vagyunk kénytelenek élni. Nos, ez abban nyilvánul meg, hogy az egyik hazugság rárakódik a másikra, és az emberek erkölcsi normái ehhez igazodva torzulnak. A végén pedig, senki nem képes már kimászni a szellemi és lelki mocsárból. Csak süllyedünk… ha akarjuk, ha nem akarjuk. Valami érthetetlen logika alapján működik minden… egyszerre működik a van és a nincs, a fehér és a fekete, a vaksötét és a szemet kiégető világosság. És nem tudjuk, melyik a valós.

Közben, didergő hangon megszólal a galamb, és egy fecske is elsüvít a hideg reggel csontig hatoló áprilisában. A falu még csendes. Délelőtt mennem kell oltakozni… Hm… oltakozom. Elgondolkodom a szón, amit Müller Cecíliának tulajdonítanak, és meglehetősen sok gúnyos megjegyzés hangzott el már miatta. Pedig, a szó nem mai keletű, és vannak hozzá hasonló szavaink… Enyhe undorral Gyurcsányra gondolva, itt a legelterjedtebb ebből a csokorból: Ő sokat járt bérmálkozni…. amikor ideje volt. Nos, a pap bérmál, Gyurcsány bérmálkozik. Tehát, ha az orvos beolt, akkor az ember oltakozik…

Szóval, elszántam magam. Pedig, nem vagyok egy tömegpszichózis által megbolondítható ember. Soha, semmilyen tömeges hisztériában nem vettem részt és mindig kimondom – nem titkolva véleményem alatt a nevemet sem –, azt, amit gondolok. Igaz, ma ez sem véd meg semmitől, hiszen, ha nem az én nevem van egy cikk alatt, de nekem tulajdonítva a cikket bárki feljelent, akkor a magyar törvények és a székesfehérvári törvényszék vakon és mérlegelés nélkül engem büntet meg, mert a magyar igazságszolgáltatás hülye törvények alapján működik, amit a „taláros atyaúristennek” – bár volna módja az ellenkezőjére – lehetősége van kényelmesen elfogadni. Na, de most nem erről akartam beszélni, csak eszembe jutott a zsarolás, a fenyegetőzés az oltakozással kapcsolatban is…

Ülök a reggeli csendben és gondolkodom: mi van, ha telefonálok a dokinak, és lemondom ezt a baromságot, és nem megyek el a kínaiért… Nem tehetem! Mert akkor saját magamat zárom ki mindenből. Akkor tőlem fél a mindenkire egyedül veszélyes beoltott, nem mehetek színházba, strandra, uszodába… sehova. És lehet, hogy a vasárnapi mise előtt a templomkapuban a sekrestyés is kíváncsi lesz rá. Tehát, megyek.

De mi lesz, ha tényleg elpatkolok miatta, ahogy ezt az oltásellenesek napról napra igyekeznek beledöngölni az agyakba. Na, sagt schon! Éltem már eleget… 63 év nem sok, de nem is kevés.  Persze, hülyeség volna néhány amerikai banktulajdonos úri passziójába belehalni… Megyek tehát, oltatni. Ami nem nyugtat meg, hogy fel kell adnom a már születésem óta tartó ellenkezésemet, de e pillanatban kénytelen vagyok, mert, ha nem megyek, akkor az amerikai banktulajdonosok, a benesi dekrétumszerű törvénnyel, amit persze a nemzeti kormányok rendelnek el, minden mozgásteremtől eltiltanak. Például, úgy is, hogy személyre szabott Trianonnal sújtanak. Negyven-egynehány éve imádott Erdélyembe sem tudok menni, ami elvonási tüneteket okoz immár másfél éve… mert oda csak kiváltságos politikusok és csókos újságírók mehetnek – ingyen manapság, és mint főszerkesztő is, hiába kértem interjúsorozathoz szolgálati útlevelet… én nem tartozom – orbánistaként sem – a csókos kollektívába. Nem kaptam engedélyt… Ha pedig nem dolgozom, pénzem sincs, tehát, a méreg drága és sokszoros tesztet sem tudtam kifizetni. Így, ekként is az út szélén maradtam, minden szép ígéret ellenére. Hiszen, a tiltások miatt, könyvbemutatókat sem tudok tartani… és az írónak nem jár támogatás. Csak a celebeknek. Csak kissé csalfa ígéret volt – dosztig! Hát inkább szedelődzködöm, és megyek a dokihoz. Igaz, ha lesz bilétám, mint a marháknak, akkor egy újabb bankos rendelkezés után talán, már nyáron mehetek Erdélybe, ahová negyven évig mehettem… „fülembe csíptetett” biléta nélkül is. És írhattam a kisebbségi sorsról könyvet, bemutathattam a Székelyföld szépségeit… és védhettem, ahogy csak tudtam a magyarok jogait… 40 éven keresztül, többé-kevésbé sikerrel…

Megyek és rábízom magam életemben most először a tömeghisztériára, a központi parancsra, vagy egy valós emberiség ellenes terv tervezőinek beteg agyára… mert nem tehetek mást. Bekerítettek. Méla undorom van ettől, de mennem kell. Nem érted, ahogy ezt a reklámban fejtegetik, nem magamért, hanem egy, ez esetben önmagával is ellentétes, de belém égetett ösztön parancsára: a szabadságomért megyek oltatni, amivel épp a szabadságomat vesztem el! Ilyen ma a világ. Hazugságoknak, aljasságoknak és a szabadságvágynak lettünk, leszünk az áldozatai… de ennek is vége kell, hogy legyen egyszer. A török világ is megszűnt 150 év után… igaz, Eger megmaradt védői nem élték meg a hódoltság végét, de legalább emlékezünk rájuk… ami nekik annyit ér, mint nekem ez az oltás…  

Veszem a cipőmet… és elindulok az áprilisi télben… de már nem is fagy. Hat fok lett közben… Ma reggel, nem ettől ráz a hideg…  

Stoffán György   

MEGERŐSZAKOLT ÉDES ANYANYELVÜNK - ÉS A MÉDIA

Bencsik Gábor, nemrégiben joggal vetette föl a televíziós beszédhibákat egy facebook posztban. Kapott is szegény hideget-meleget, pedig csupán egyetlen kifogást említett. Mondhatnánk, ezt a kifogást a jéghegy csúcsának. Azonban, ha nem Edward John Smith a kapitány, akkor a jéghegyet ki lehet kerülni. A médiában azonban, rengeteg Edward John Smith van manapság. Ezért mint a Titanic, szép magyar nyelvünk is menthetetlennek látszik.

Ugyanis, elenyészően kevés kivétellel az összes televíziós műsor nyelvhasználata, az ötven évvel ezelőtti általános iskolák hatodik osztályában szekundát kapna. Elterjedt néhány olyan beidegzőség, amely értelmetlen, haszontalan és a szép beszédtől messze eltávolodott. Mint régebben az „izé”, a „hogyishívják” a „ban”-„ben” nehézkes használata, ami sajnos már egyes egyetemi tanároknak is súlyos problémát okoz. A nyelvtan persze, mint megtudtuk a minap, a fehér ember úri hóbortja… ám, ha már a fehér ember is így beszél, mint a magyar televíziós csatornák műsorvezetői, interjúalanyai, akkor mi magyarok nem fogunk szemet szúrni az Új Világrend és az új Európa „igényes” hangadóinak…

Igaz, Arany János minden bizonnyal elsírná magát, ha hallaná a mai nyelvhasználatot. Ha pedig, Bőzsöny Ferencen, Péchy Blankán vagy Deme Lászlón múlna egy-egy bemondó munkája, akkor sokan állnának sorba a munkaközvetítőnél a mai, celebekből lett műsorvezetők közül. Ám, sajnos nem csak a celebek nem kapnának Kazinczy-díjat. 

Rangos műsorok résztvevői,  elismert műsorvezetői is használják teljesen fölöslegesen az „egyébként” határozószót, kötőszóként. Mondanivalójuk megerősítéseként a régi házmesterek stílusában folyton ott szerepel az „ugye” kérdőszó, anélkül, hogy a mondatban szerepe volna, akár kifogást, egyetértést vagy tény hangsúlyozását jelentené… Kérdőszóként egyáltalán nem használják, csak az „izé” helyett, helytelenül.

Az „így” névmást (vagy határozószavunkat) is gyakran halljuk, szintén olyan mondatban, amelyben nincs sem helye, sem jelentése.

Az „én azt gondolom” kifejezés sem kelti fel a hallgató, néző figyelmét, és a nyilatkozót úgy láttatja, mintha ő nagy gondolkodóként világraszóló szellemiséget testesítene meg. Sokkal szalonképesebb és szerényebb az „azt hiszem”, a „szerintem”… személyes névmás, az „én” használata nélkül. Hiszen a hallgatóban felmerülhet a kérdés, miszerint”ki kíváncsi a te véleményedre és arra, hogy mit gondolsz”…  

A "gyakorlatilag" határozószót is értelem nélkül használja egyre többször, minden televíziós csatorna riportere és műsorvezetője. 

A politikusok „ő”-zése már kihalóban van, de helyére a fenti szavak, szóösszetételek kerültek, no, meg az elmaradhatatlan hümmögés. 

Ide tartozik, az egy-egy beszédben használt helytelen megszólítás is: „Tisztelt” Hölgyeim és Uraim! Itt a „Tisztelt” szó teljesen fölösleges, mert a Hölgyeim és Uraim megszólításban rejlik maga a tisztelet. Ha az említett, helytelen megszólítást használjuk, akkor a hallgató, a megszólított, valami erőltetett és túlzó, nem őszinte tiszteletadásra következtethet.

A televíziózásban használt, és szintén elterjedt trágárkodásról most nem beszélek, de megértem Bencsik Gábor kollégámat, amikor aggódva figyeli ezt a folyamatot… hiszen még ő is annak a generációnak a tagja, amikor írni, olvasni és beszélni valóban megtanították a média szereplőit. A parlamenti képviselők némelyikétől akkor sem vártunk mást… ám az olvasókat, hallgatókat, kollégákat és nézőket – mint ez a generáció még ma is –, inkább tanítani akartuk. Mestereinknek hála –, nem felejtünk.

Jó lenne tehát, a felvett, beidegződött beszédmodorra odafigyelni és drága magyar anyanyelvünket úgy mívelni legalább a médiában, ahogyan ezt megkívánja mind a nyelvtan, mind Kodály Zoltán figyelmeztetése: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

Szerezzük hát meg, és adjuk tovább! Mert Széchenyi szerint is: "Nyelvében él a nemzet!" 

Stoffán György

Értelmetlen vakcina-háború, egymás ellen… megoldás helyett…

 

Nézem a legnagyobb közösségi oldal bejegyzéseit, a hozzászólásokat… és a döbbenet fut végig rajtam. Hihetetlen gyűlölködés, ostoba megjegyzések és olyan embertelen utálat süt még az egy oldalon állók között is, amilyenre talán soha nem volt példa.  Mi generálja mindezt? Az oltás. Ugyanis, vannak, akik hallani sem akarnak róla, de ez a „szegmens” hallgat. Elmondja, hogy nem oltat, és ezzel kész, be is fejezte. Ám, akik az oltás mellett teszik le a voksukat, hallatlan ordenáré, gyűlölködő hangot ütnek meg. Pedig, csupán a vélemények különböznek. Nem a DK-s és más ellenzéki pártpolitikai vitákra, gyűlölködésekre gondolok, nem is a Magyarok Világszövetségének kormányellenes és potenciális gyilkos propagandistáira, hanem a jobboldali facebookozók egymást kioktató és egymás ellen acsarkodó tömegére.

Aki oltatta magát, saját kérésére meg is kapta a vakcinát. Aki úgy látja, hogy nem igazán hisz a vakcinában, az nem „oltakozott” – mint új, „Zafir Zcenczire” emlékeztető szavunkkal ez kifejezhető. Mégis, e két sereg feszül egymásnak, nemzeti a nemzetinek, Fideszes elkötelezettségű a Fideszesnek. Pedig, csupán az a különbség a vitázó, gyalázkodó népek között, hogy az egyik kapott oltást, a másik nem akar oltást kapni. Igaz, már azokat is alaposan leszólják, akik saját hibájukon kívül nem jutottak még oltáshoz. Akik meg egy-egy oltástípushoz ragaszkodnak és ezt közzé is teszik, azok is kapnak a fejükre. Tehát, a társadalom meghülyült.

Ugyanis: Nem tudjuk, mi van az oltásban, mégis kérjük. Ha valaki amiatt hal meg, mert beoltatta magát, akkor a biztosító épp úgy nem fizeti ki az életbiztosítást, mint a beoltatlan Covidos halott hozzátartozóinak. Ha mindkét oltást megkapta valaki, nem lesz védett, de az sem, aki oltatlanul a közelébe megy, hiszen az oltott éppen úgy fertőzhet, mint az oltatlan. Ha lejár az oltóanyag hatása a szervezetünkben, akkor újra kell oltatnunk magunkat, ám, ennek még a terve sem készült el, de vakcina sincs annyi, ami erre elegendő lenne. Oltott és oltatlan betegekkel van tele minden kórház, és az oltási igazolás sem jogosít fel arra, hogy bárhová utazzunk e nagy oltási cirkuszból oltottként kilépve. Persze, van lehetőség, ha teszteltetünk jó pénzért… Magyarán: azon vitatkozunk, amiről csupán feltételezéseink vannak. Amiről azt mondják, hogy csak ez az egyetlen megoldás. Amit csak úgy kapsz meg, ha Te kéred, és aláírod, hogy a halálodért, amit a vakcina is okozhat, egyedül Te vagy a felelős. És mindennek ellenére egymás nyakának ugrunk, bántjuk, ostorozzuk egymást, mert ki akarja, ki nem akarja azt, amiről semmit nem tudunk, és amitől sajnálatosan sokan haltak már meg. Igaz, ez cseppet sem érdekli az „oltakozni” vágyókat, és statisztikai adatokkal hülyítik magukat, százalékosan összehasonlítva a halálos áldozatokat és az oltottak számát. Pedig, egy élet is sok, amit ez a ránk hozott járvány szüntet meg.

Ha pedig azt javasolja bárki, hogy ne gyilkoljuk egymást verbálisan azért, mert más és más az elgondolásunk a vakcináról, a járványról… akkor az a békítés lesz az oltottak legnagyobb ellensége. Pedig, ők is épp úgy fertőznek, mint mondtam, akár a nem oltottak… így, az sem igaz, hogy „érted oltattam magam”…  

Be kell tehát fejezni ezt az egymás ellen vívott ostoba háborút. Helyette – ha javasolhatom –, tegyünk úgy, mint a nagy pestisjárványok idején tettek eleink. Imádkozzunk együtt. Egymásért, magunkért, az országért és a világért, hogy szűnjön meg ez a sátáni terv, ez a gyilkosok által ránk szórt vírus, és imádkozzunk az elhunyt áldozatokért… akik egy romlott világ, romlott vezéreinek elborult agya és embertelen pénzéhsége miatt haltak meg. Ugyanis, egyetlen biztos kivezető út van ebből a helyzetből az oltottak és az oltatlanok számára: Krisztus, aki megígérte: – „Igazán mondom nektek: bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek! Eddig még semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.”

(János, 16:23-24)

Stoffán György

Semjén Zsolt és a gólyavadászat

Sokat gondolkodom azon, hogy miként fordulhat meg egy embernek nevezett egyed fejében például, a Semjén Zsoltról, a baloldal által közzétett ordenáré montázs és a körülötte lévő szöveg. A szellemi és lelki kiegyensúlyozottságról az alkotót illetően ne beszéljünk, hiszen, ha csak fele annyira beteg, mint a hazai ellenzék vezére, már az is súlyos orvosi eset.

Tehát, meglát a montázs készítője két lelőtt, de minden esetre elpusztultnak látszó gólyát. Hiszen a gólyák nem szoktak kifeküdni a napra… A baloldali, gyurcsányista polgár nézi, nézi a képet, majd eszébe jut, hogy ebből hogyan tudna valami mérhetetlen aljasságot kihozni a Fidesz ellen. Eszébe jut a Vadászati Világkiállítás, a vadászat maga, és ekkor beugrik neki a hazugság, amit már korábban is terjesztettek az ingyen-virslis, ingyen-sörös DK-s összejöveteleken – de lehet, hogy még Gyurcsány MSZP-s korában – Semjén Zsoltról, aki helikopterről lövöldözi szegény északi népek teheneit. Az izraelbe menekült bűnöző igaz, kissé szédelegve az elfogyasztott alkoholtól, nekiül a Paint-nak, és minden művészeti és képszerkesztő tudományát előszedi. Mert talált egy képet Semjénről, aki egy sast enged éppen szabadon az állatkórházból… Az emberi aljasság minden apró megnyilvánulása benne van ebben a kommunista-liberális görényben, amikor a meggyógyított sas helyett, két lelőtt gólya mellé beilleszti – meglehetősen amatőr módon – a miniszterelnök-helyettes képét. Keres hozzá egy Fidesz logót, és írja a degenerált, hülye szövegét, ami szerint Semjén csak úgy szórakozásból lelőtt két gólyát… És kiteszi a facebookra, közben  pedig szexuális élményt él át, kibont egy hideg sört és forradalmárnak érzi magát. Pedig csak egy agyalágyult, primitív barom, aki ismét sikerrel járatta le magát, az egész ócska söpredékét, amely hol lepattan egy ajtóról, hol részegen beszél hülyeségeket a parlamentben, hol pedig hullaházakban filmez koporsókat… vagy kamu mentős interjúval rémisztgeti a prolikat. Közben gyilkolja is saját választóit ez a söpredék, a keleti vakcina-ellenes hisztériával, amit azért ők beadattak maguknak – soron kívül!  

Nos, ez a kommunista, liberális és egyéb mentalitás. Ismerjük, fel sem tűnik. A baj inkább ott van, hogy egy ilyen primitív, proli, akció után, tele lesz hirtelen az egész jobboldali média, egy ostoba proli által készített fotóval, a nagynevű újságírók terjedelmes műsorokat készítenek róla, mintha szükséges volna bizonyítani egy dilettáns fotómontázs és egy DK-s bosszúálló seggfej állítását Semjén Zsolttal szemben. Mintha, Semjénről, mint anyagyilkosról beszélnének, bizonyító erejű fotókkal alátámasztva a hamis állítást.

Ez pedig nagyon nagy baj, mert az ellenreakció csupán azt bizonyította, hogy a jobboldali média leért a bal-liberális oldal szintjére. Engedte magát lehúzni, saját és Semjén Zsolt méltóságával mit sem törődve. Egy ilyen fotót, egy ilyen szöveget, egy ilyen montázst észre sem volna szabad venni. Mert rangon aluli! A nemzeti média méltóságát eljátszották már néhányszor. Ám, a két elpusztult gólya, és Semjén Zsolt képének aljaskodó, de végtelenül pimitív felhasználása utáni jobboldali cirkusz és hiszti, nem sokban különbözik az ajtóról lepattanó vagy „k@rva jó képet” beállító, balos Gyurcsány-csicska, parlamenti proli hölgyek magatartásától. Dr. Semjén Zsolt nem szorul rá. És a társadalomnak sajnos, ettől sokkal nagyobb problémái is vannak… Az izraeli művészt és az abonyi "megosztót" pedig, a jog erejével kell rendre szoktatni. Persze az Izraelbe menekült bűnöző, a demokrácia nevében ezután is - még körözötten is - simán jön-megy majd Magyarországon...  ez is baj... 

A jobboldali média, átgondolatlan és önalázó „fellépései” eszembe juttatják dr. Bubó egyik aranymondását: „Ne terjeszd a kórt csak azért, hogy meggyógyíthasd!”

Stoffán György

In memoriam Haszmann Pál

 

A magyar kultúra és népművészet, a magyar hűség örök jelképe, Haszmann Pál, ma reggel visszaadta lelkét a Teremtő Istennek. Ma Csernáton, a Székelyföld és minden érző, hazaszerető székely és magyar elcsendesedik… Szavak még nincsenek, csak fájdalom és könnyek. Pali bátyánk élete végig küzdelem, harc és kínlódás volt, annak a szent célnak az érdekében, hogy a magyar fiatalság megismerje és megszeresse a népművészetet, a székely élet csodáját, Erdélyt... a túlélés, a hazához és a nemzethez való hűség szentségét. A Múzeum, amelyet sokszor csak a Fennvaló mentett meg az ellenséges kéztől, mindig hirdetni fogja Haszmann Pál nagyszerűségét, kitartását és generációknak ad példát arra, hogy mitől magyar, mitől székely és mitől ember az ember…

Haszmann Pál, szeretett Pali bátyám mától odafenn jár el a „hatóságoknál” nemzete ügyében és érdekében, s bízunk abban, hogy épp olyan sikerrel, mint itt a földön tette. Mert odafenn nincs a székely-magyarnak annyi ellensége, mint idelenn…

Isten Veled Pali bátyám!

Stoffán György  

Feri kórházba került… - ami a „sajtból” kimaradt

 

Fotó: 444 

Feri már nem volt szomjas, amikor hazaért, de a szája kiszáradt. Nagyot kortyolt. A szeme kiguvadt, s nem tudta lenyelni a folyadékot, amely ott lötyögött a szájában. Drámai pillanat! Akár a halálát is okozhatta volna. A folyadék ugyanis, víz volt, amitől apró gyerekkora óta erősen csuklik. Felnőttként emiatt, meg sem próbált efféle ocsmány anyagot inni. Félhomály volt a villában, mert a személyzet már lepihent. Piroska édesen mosolygott álmában, mert a papát látta, amint a Soprontól Nyíregyházáig tartó úton sétál, ahol minden fán és villanyoszlopon Orbán Viktorok lógtak. Piroska nyála is kicsordult álmában a gyönyörtől… mélyen aludt, nem hallotta meg veje furcsa krákogását, és artikulátlan, levegő utáni kapkodását, ami nem sokban különbözött a parlamenti felszólalásaitól. Pedig, Feri elég hangosan hörgött… A gyerek sem volt otthon. A madaras Tescoban nosztalgiázott, a pápai nagypapira emlékezve. Csokit lopni volt. Klári meg – bár otthon felejtette a népnyelven „szopás-gátlónak” nevezett védőeszközét –, tárgyalni ment Peti barátjukhoz, aki a tetkósnál időzött, mert Peti a hátán lévő horogkereszt helyére éppen vörös csillagot tetováltat. Hiszen, jön a nyár és nem mutatkozhat a régi jelképeivel. A homlokán lévő Vona-tetoválást is átrajzolják hamarosan. Mindössze egy nagyobbacska fekete, lyukhoz hasonló pont lesz rajta.

Szegény, fuldokló Feri, Ágit próbálta hívni, de Ági sem vizet ivott délután, így, ő is hamar elaludt. Telefonját pedig, abban a becsületsüllyesztőben felejtette, ahová Gurmai Zituka szokott bemenekülni, a Szarvas elől.

Feri továbbra is fulladozott, szájában a lenyelni nem mert folyadékkal. Kiköpni sem tudta, mert a délelőtti parlamenti rikoltozás miatt szájzárat kapott a vázából kortyolt hideg víztől, amit Piroska hagyott kint az asztalon, miután az április 4-ei vörös szegfűs asztali díszt kidobta belőle. A Rákosi-kép még ott díszelgett a korabeli „viaszkosvászonon”.

Feri tehetetlen volt… most először. Halálfélelmében lepergett előtte az élete: Amikor hetente kapott új bringát a papától, utána szomorúság, hogy a papa megint sitten van, mert a bringa eredetileg másé volt, mint az pár tízezer is, amiből olykor a papa zsebpénzt adott. A kitartóan és pártutasításra elnyújtott, tíz évig tartó egyetemi tanulmányok, a (titkos)szolgálat, amit a szocializmusért tett, jelentgetve évfolyamtársairól. Az elvesztett diplomadolgozat, a KISZ fájdalmas feloszlatása… és a rendszerváltás, amikor végre megnyílt előtte a romlott kapitalista világ. És Klára, a munkásőr címlaplány, aki mellett végre, nem kellett lopnia… Mert már megvolt minden. Goldberger villája, a pénz, a gyárak, a pártelnökség, Gyula várva várt halála… minden, ami kellhet egy szerény, de vérbeli kommunista ifjúnak… A miniszterelnökség, amibe majdnem belebukott, ám, Szili Katalin kiállásának köszönhetően még két évig garázdálkodhatott... a boldog ötvenéves évforduló, amikor régi nagyjaikra emlékezve, lövethette a magyarokat… és a bukás…  

Amikor ideért gondolataiban, akarva-akaratlan nagyot nyelt. A víz lement, de ettől csuklani kezdett. Ez amolyan vízallergiás roham, amire egyedül a papa gyógymódja, a kannás bor volt a medicina. Az azonban nem volt otthon… Felhívta hát Gréczyt és elmondta neki, hogy csuklik. Ezt Gréczy hallotta, de nem tűnt fel neki, mert ő is ugyanúgy, szaggatottan beszélt. Igaz, ő egyéb elfoglaltsága miatt… ami a DK-ban azóta vált divattá, mióta Gréczy kiposztolta. A barát és harcostárs megígérte, hogy amint végez a művelettel, rohan és visz valami ellenszert. Vitt is. Ám, Feri már annyira csuklott attól a fránya, leslukkolt víztől, hogy még inni sem tudott a kannásból… Mentőt hívtak.  

A mentős tévedésből a detoxikálóba vitte Ferit, ahol csak a gyomormosás után vették észre, hogy ő az. A csuklás megszűnt. És a szintén DK-s orvos, nagy bocsánatkérések közepette, a saját kannásából adott egy nagyfröccsöt a Ferinek. Gréczy kint várta főnökét, de közben nem tudott uralkodni magán, és inzultálni kezdett egy nővért, aki engedett is neki. Viszont kiderült, hogy a nővért Gendery Bélának hívják… és Béla nővér a nővérszoba mélyén igen következetes volt Gréczyvel szemben. A parti után Gréczyt összeendlizték a sebészet dolgozói, majd átszállították a pszichiátriára, mert a liezont nehezen dolgozta fel. Folyton azt üvöltözte, hogy „Mee too!”…

A drámai este után Ferit hazavitte az idő közben értesített Klári, aki éppen a fekete kalapját próbálgatta a tükör előtt a hallban, mert azt jelentették neki, hogy a Feri válságos állapotban van, vizet ivott. Klári reménykedett, hogy a Zorbán által lerombolt egészségügy most neki kedvez. Nem így lett. Kelletlenül bár, de hazavitte. Idegességében felbontott egy üveg Sztalicsnaját és megitta… A gyerek a Lidl-ből ügyesen megszerzett csokival kínálta szülő kettőt (Ferit), Piroska pedig gyönyörű álmáról mesélt a boldog Szemlőhegy utcai kommunának. A Jobboldali sajtó leközölte, hogy Feri kórházba került, de részletekbe nem bocsátkozott… Feri aznap este nagyon összeveszett az anyósával, és kikötötte, hogy a legközelebbi ünnepen, november 7-én, ne tegyen vörös szegfűt a konyhaasztali vázába a Sztálin szobor elé. Ha mégis, akkor víz helyett vodkába rakja… Mert az ember, részegen akár a vizet is képes meginni…   

Stoffán György

Jurova, Pozsony-Ligetfalu és a "beteg demokrácia"

Jourova, akit az uniós hivatal mentett meg a cseh női börtönök csendjétől, ismét nekünk ment ama magyarul beszélő kollégáinak unszolására, akik a magyar adófizetők pénzéből élnek. Jurova annak a Csehszlovákiának a szülötte, és olyan családból is származik, amely a háború után Pozsony-Ligetfaluban tömegmészárlást rendezett. Ennek az áldozatai magyarok voltak. A szocialista demokráciát tehát, Jurova az anyatejjel szívta magába. Ma, amikor remek állása és börtönmentessége minőségi életet biztosít a számára, véletlenül sem gondolkodik el azon, hogy a tömeggyilkosság nem évül el. Ennek ellenére, Jurovának még nem jutott eszébe, hogy a magyarokat nem szidni kellene, nem hazudozni kellene a magyarokról és nem elhinni a magyarul beszélő idegenek (magyar uniós képviselők) hazugságait, hanem Pozsony-Ligetfaluért bocsánatot kellene kérnie. Ugyanis, ezt még egyetlen cseh sem tette meg. És, ha már demokráciáról beszélünk, akkor neki, mint uniós hivatalnoknak nem csak erkölcsi kötelessége kéne, hogy legyen ez a bocsánatkérés, hanem emberi érzéseinek megfelelő igény is. Persze, ha volna emberi érzése. Az ugyanis, minden nagyon megfizetett és nagyon meggazdagodott emberből kivész. Főleg akkor, ha az ilyen egyed még ráadásul alulművelt és primitív, de hatalmat kap. Jurova ilyen egyed. Megspékelve valami feloldhatatlan liberális és tőle megrendelt magyar-gyűlölettel. Ligetfaluért tehát, nem Verocska fog bocsánatot kérni tőlünk, magyaroktól…

Jurovának és társainak a demokrácia, azaz az európai demokrácia, az európai értékek, a jogállamiság a gumicicája. Nos, ha ezeket a fogalmakat a józan európai ember szellemiségében és történelmi konzekvenciák tükrében boncolgatjuk, akkor egészen világos, hogy a demokráciát emlegető politikusok rossz irányban tapogatóznak, hiszen a demokrácia egy kitalált valami, amit minden diktatúrára, elmebetegségre és bármilyen államformára rá lehet húzni. Ez egy olyan fogalom, ami azt fejezné ki, hogy a nép dirigál. Az azonban lehetetlen is és hazugság is egyszerre. A demokrácia addig tart, amíg, a sok választó odaballag a szavazóhelyiségbe és bedobja voksát az urnába. Mindez egy ostoba és sokba kerülő cirkusz, hiszen a választás eredménye már régen a választási bizottságok fiókjaiban fekszik és kihirdetésre vár. Ezt nem kell bizonygatni, hiszen az amerikai választások már leplezetlenül bizonyították a leírtakat. Sőt, Amerikában a halottak tízezrei is szavaztak…

Ha a választók szavazata érne is valamit, az csak a személyre, pártra vonatkozna, de amint kifordul a választópolgár a szavazóhelyiségből, máris egy elfelejtett porszemmé töpörödik vissza, akinek négy évig kuss van, majd három és fél év múlva ismét elkezdik beetetni, mint a dunai pontyot…

Jurova tehát, egy olyan valaminek a betegségéről beszél, ami nem létezik. Az állandóan hivatkozott görög demokráciát, még Görögországban sem lehetett fenntartani, nemhogy egy lezüllött és esztelen, hazug világban, amelyben a demokrácia a liberalizmus kígyófészkévé vált.

A demokrácia akkor lenne az, aminek hazudják a mai politikai erők innen is és onnan is, ha a választópolgár nem a milliárdos és elérhetetlen képviselők, a törvényhozásba listán bekavarodott senkiháziak által képviseltethetné magát, hanem a két választás között is beleszólhatna saját sorsába. Bírókat válthatna le, képviselőket hívhatna vissza… ehhez viszont kellő intelligencia kellene, aminek hiányában van maga a megválasztott parlament is… tehát az egész ügy egy hazugságra, egy hatalmas luftballonra épül, ami remélhetőleg kidurran. Mert az európai demokrácia és az európai értékek ma már végképp meghatározhatatlanok. A diktatúra ámokfutását látjuk az egész világon, tömeggyilkosok uralják a vezetői posztokat, s mi magyarok azért kapunk még levegőt, mert ezt a beteg demokráciát kisebb nagyobb hibákkal azok irányítják, akik irányítják. Jurova azért érezheti jól magát ma a bőrében, mert amolyan Pozsony-Ligetfaluvá vált Európa, ahol ismét lehet a magyarokat – ha még nem is gyilkolni de – demokratikusan megsemmisíteni, politikailag a pálya szélére állítani, rákényszeríteni arra, hogy pártszövetségből kilépjen, akárcsak a Hertás kapusedzőt, ha normálisan nyilatkozik.

Beteg demokráciáról beszélünk, de voltaképpen azok beszélnek erről, akik maguk is betegek, rosszindulatúak, ostobák vagy gerinc nélkül születtek. Mert, ami demokrácia az eleve beteg. Bárhonnan nézzük. Betegesen hazug, betegesen mellébeszélő, és betegesen nem humánus. Mert, ami humánus, az a rend. A demokrácia olyasmi, mint amikor a csordát kiengedi a pásztor, de előtte odahívja a farkast is…

A jogállamiság egy másik zsarolóvírus az Unióban. Abban az Unióban, ahol emberi jogról, magzati jogról és emberségről immár nem hallani. Nyugati barátaim és ismerőseim már nem mernek messengeren sem írni arról, mi történik Németországban, Hollandiában vagy Kanadában, mert bárikor megjelenhet a rendőrség, letartóztathatják őket és elkobozhatják még a telefont is, amiről írnak… Nos, ez a demokratikus jogállamiság – ott.

Az ALKOTMÁNYOS REND viszont, védi azt is, akitől megkövetelik a rendet. Akitől megkövetelik a régi parancsokat, amelyek az emberi nem használati utasításai, és ami nélkül demokrácia van. Az európai demokrácia alapvetően diktatúra. Ami nálunk van, az pedig egy képzelt demokrácia, ami olyan, mint a legyengített vakcina, amely tartalmazza ugyan a betegséget, de egyben gyógyít is, mert erősíti az immunrendszerünket, a túlélési reflexeinket, amelyekre nagy szükségünk van a beteg európai demokráciában és a jurovisták birodalmában...

Stoffán György