Kampány és évértékelők …

 

Évszázados európai terv a nemzetek felhígítása, a társadalmak egymás ellen hangolása és az állandóság megszüntetése annak érdekében, hogy folyamatos bizonytalanságban tarthassák a népet. Ennek a célnak az első és legfontosabb eleme a pártoskodás mérgének a terjesztése, a különböző „modern”, liberális és kommunista eszmerendszerek szabadjára engedése. Mindezek összefoglaló neve:  demokrácia.

Az évszázados terv Magyarországon most, a 2026-os választási kampányban csúcsosodik ki. A történelmi folyamatosság 1945-ös megszűnésével, a társadalmi ellentétek kiszélesedésével, a hagyományok és a jogállam megszűnésével egy egészen más magyar társadalom alakult ki az évtizedek során, amely az értékeket megszüntette, de az értékek után megmaradt hiányt nem pótolta semmivel. Ezeknek a hiányosságoknak a helyét az 1945. utáni korszakokban, más-más társadalmi jelenség töltötte ki. Kevés lehetőség volt arra, hogy a valós értékeket képviselő társadalmi réteg szóhoz jusson, hiszen a megfélemlítés, a diktatúra erre nem adott lehetőséget. A proli, a műveletlen, a néhány hónap alatt doktorrá avatott asztalos, a nyilasból kommunistává avanzsált gyilkos azonban hatalomhoz jutott és (vissza is) élt ezzel a hatalommal.

Apáról fiúra szállt ez az erőszakkal megszerzett hatalom, s ez látszik megvalósulni a mostani választási időszakban. Itt viszont már a valódi értékek üresen maradt helyét a gyűlölködés, a kapzsiság, az irigység, a pénz- és hatalomvágy tölti ki.

A politikai csatározások is érdekes képet mutatnak. A pártok vezetői, mintha csak a történelem már-már elfelejtett lapjairól keltek volna újra életre. Hiszen megtaláljuk, és újra éljük az elmúlt évszázad minden európai politikai eszméjét a választási kavalkádban, az azoknak megfelelő vezetők személyiségeiben, programjaikban.

Hitler, Sztálin, Szálasi, Rákosi, és a hozzájuk tartozó gyűlölet jelenik meg napról napra a hazugságokban, ígérgetésekben, akasztással való fenyegetésekben és vádaskodásokban. Értéket nem tud felmutatni senki, mert a felcsillanó érték fényét kioltja a két mondattal később elhangzó gyűlölet vagy hazugságformula. A választási háborúban ugyanis, néhány alapvető egykori érték feledésbe merült. Elsősorban a magyar nemzet melletti elkötelezettség, az egy közös nemzeti történelmi tudat.

Ma belülről ismétlődik Trianon, amikor újra és újra megalázzák és megtapossák a megszállt magyar területek magyarjait, székelyeit, akiktől a szavazati jogot is meg akarják vonni, noha mindössze egy-két képviselőt tudnak beküldeni a Parlamentbe. Csak ímmel-ámmal emelünk szót a tót magyarellenesség miatt, amely már a magyar iskolák bezárását tervezi. Hasonlóan kevés szó esik a szerbiai és a román magyarellenességről. Mintha alábbhagyott volna az elkötelezettség e kérdésekben. Az ellenzéki pártok pedig kifejezetten magyargyűlölők, hiszen Erdélyben az oláh rendőrségen jelentettek föl székelyeket… Más ellenzékiek a magyar gyermekek évente egyszeri anyaországi támogatását vennék el és ezzel az aljas, nemzetáruló magatartással kampányolnak a proli, irigy társadalmi réteg előtt.

A vallásellenesség is minden ellenzéki párt kampányának a része. Ki-ki rejtve, az ismert történész előadásába bújtatva rúg egyet-egyet az egyházakba, mások nyíltan hangoztatják a papok és szerzetesek várható vegzálását, az egyházi iskolák költségvetésének a szűkítését… és ebben a tákolt társadalomban erre is van vevő, mert a kapzsiság és az irigység itt is megfogható. Minden párt a maga proli módján kampányol, de két követelményt nem ismer, s talán a szó jelentése is ismeretlen a számukra. Ez az emberi és a nemzeti méltóság.

Azonban most megmutatkozik, hogy beszélhetünk-e egységes nemzetről, amikor Magyarország társadalmáról esik szó? Nem. Nem beszélhetünk, hiszen amint József Attila írta: „török, tatár, tót román kavarog”… ebben a nemzetben. És bár vannak értékes kivételek, a genetikát mégsem lehet megerőszakolni. Sem a tót, sem az oláh, sem más nemzetiség nem tud olyan elkötelezetten, magyarul érezni, mint a székely, az alföldi hun, és a felvidéki magyar. A társadalom vékony rétegében azonban találunk a csonka hazában is lelkes és minden ízében magyarrá vált svábot, zsidót, szerbet és tótot is, akik nélkül sokkal nehezebb lett volna a magyar megmaradás és fejlődés útja…

Ma, ebben a választási kampányban minden buktató, minden rossz és magyarellenes tulajdonság kicsúcsosodott. Gyűlölet és irigység, hazudozás és hamis ígéretek, vádaskodások és rágalmak… Az évszázados terv valóra válhat, mert a nemzeti méltóság szertefoszlott, a hit elgyengült és megszűnni látszik, mert a közös nevező, a szeretet és az egymás iránti megbecsülés, őseink bizalma megrendült. Pártok és pártvezérek hülyítik a nemzetet saját jólétük érdekében, miközben talán a választások eredménye már ott lapul egy páncélszekrényben.

Még lehetne remény, még lehetne jövő, ha a nemzet felfogná, ha a népek elfogadnák és a papjaink hirdetnék a templomokban, imaházakban és a zsinagógákban: Hit nélkül semmi nem lehetséges, Istennel azonban minden. Az emberi és a nemzeti méltóságot is a hitben találjuk meg, nem pedig a szélhámos, pénzéhes, a nemzetet egymásra uszító politikusokban és politikai eszmékben. Bárkire is szavaz a nép, Isten nélkül csak rosszabb és rosszabb lesz a sorsa, de nem lesz jövője. Az egyetlen közös és értékes, békét teremtő lehetőség tehát, az, amit az ellenzék gáncsol: a papok politizálása, de nem politikai színekben, hanem a hit erejével és a hit világosságával.  Ám, azt hiszem, most ezzel is elkéstünk….

A szenvedés ideje kell, hogy eljöjjön, fájdalmasan elfeledtetve a gyűlölködést, a pártoskodást, és újra összekovácsolva – a politika megosztó mérgétől, a kapzsiságtól, az erköcstelenségtől, a jóléttől és a hitnélküliségtől – széthullott a nemzetet.

Stoffán György   

Nyílt levél Pellegrininek a „Felvidék” elnevezésről

 

Eg. Signor Presidente!

Kijelentése, miszerint az Ön őseinek választott országa, országrésze nem Felvidék, megegyezik a valósággal. Hiszen ez a név a trianoni diktátum után született, mintegy megkülönböztető névként azért, hogy ne kelljen Csehszovákiának neveznünk a tőlünk, azaz ezeréves országunktól jogtalanul, hazugságokkal indokolva elorzott Észak-Magyarországot.

A Szlovákia elnevezést pedig akkor kapták, amikor szintén jogtalanul – a trianoni és a párizsi diktátum által életre hívott Csehszlovákia megszűnésével – új országot kreáltak maguknak. Ezer éves országunk mai határait normális, magyar ember nem tartja véglegesnek és sérthetetlennek, hiszen az erre irányuló döntés minden ízében ellentétes a történelmi hagyományokkal, a mára de facto megszűnt, de az emberi gondolkodásban eltörölhetetlen nemzetközi joggal, a történelmi tényekkel és a valósággal. Ezt a tényt a települések nevei, a városok történelme és a magyar történelem is igazolja annak ellenére, hogy Önök új, kissé szánalmas történelmet hazudoznak össze maguknak – éjt nappallá téve.

Önök mindig igyekeznek újabb és újabb ellentéteket létrehozni, kötekedni és a szunnyadó gyűlölködést feléleszteni.

Hogyan tarthatja Ön bűnnek és sértőnek, ha egy nemzet, ezer éves országa ellopott területeit magáénak érzi lélekben és az ezer éves neveket használja, az Önök sértegetése nélkül? Hogyan mer Ön egyáltalán ebben a kérdésben megsértettként viselkedni azok után, akit Önök tettek Trianont és Párizst követően a magyarokkal, egészen napjainkig, amikor pont Ön, a napokban írta alá az embertelenség és a gyűlölet erkölcstelen, gyűlölet-doktrináját, a benesi dekrétumot? Hogyan mer Ön nekünk egy elnevezés miatt szemrehányást tenni, amikor mi, már Trianon előtt teljes körű autonómiát biztosítottunk a tót nép számára, amit persze Önök elhazudtak az 1920-as trianoni tárgyalások alkalmával, de állították, hogy az Ipoly hajózható folyó? Hogyan mer Ön a Pozsony-Ligetfalui tömegmészárlás után bocsánatkérés helyett, arcátlanul bármit is kifogásolni velünk szemben? Miért és milyen jogon vár el tőlünk bármilyen toleranciát, ha Önöknél a magyargyűlölet elsődleges elvárás és a magyarok kifosztása is folyamatos az Ön rabló-országában?

Ön a neve után ítélve talján származású. Hogyan érintené Önt, ha a mai taljánokról hallana olyan súlyos panaszokat, mint amelyeket mi hallunk a szülőföldjükön maradt ma élő felvidéki magyaroktól?

Mint apám után miszlókai és szepességi származású magyar, kikérem magamnak, hogy Ön vagy bármely tót politikus, bármiért, bármikor felelősségre vonja a magyarságot! Egyben azt is kérem, szüntesse meg az észak-magyarországi magyarok vegzálását, kirablását, az őket és az Észak-Magyarországra látogató magyarországi turistákat ért verbális és de facto bántalmazásokat. Nem hiszem, hogy a Magyarországra érkezett messzi ősei ma örülnének annak, hogy Ön magyarellenes, gyűlöletkeltő és meglehetősen arcátlan, tiszteletlen a magyarokkal szemben. Amíg ők építették ezt a Magyarországot, addig Ön rombolja a magyar és a tót lelkeket a gyűlölet szításával. Ön  vagy gonosz, vagy nagyon buta ember! És elfelejt bizonyos történelmi tényeket.

Vegyen példát egykori tót származású esztergomi érsekünk, Jan Csernochról, azaz Csernoch Jánosról, aki annak ellenére, hogy az 1920-ban bevonuló cseh-tótok bosszúból megölték a fivérét, mégis valamiféle béke megteremtésére törekedett… és szégyellje is magát Signor Pellegrini, Nem csak a mostani ostoba megjegyzése miatt, hanem a benesi gyalázat jóváhagyásáért is. Ön emberileg végleg levizsgázott mintegy 12 millió magyar előtt. Abban sem vagyok biztos, hogy ha más a parancs, akkor Ön a tót népet – az idegen parancs ellenében – képes volna megvédeni, ahogy mi tettük az Ön tótjaival évszázadokon keresztül… mert akiben más népek iránt nincs tolerancia, az a saját népét is könnyen elárulhatja.

Teremtsen tehát inkább békét, ne sértődősködjön meg ok nélkül, és ne sértesgessen minket, ha Észak-Magyarországot (így nevezte Mindszenty József bíboros, hercegprímásunk is), ma Felvidékként emlegeti 12 millió magyar. Ez nem árt Önöknek. A béke érdekében minket sem zavar, ha önök – egymás között –, „leszlovákiázzák” ezt a gyönyörű észak-magyar területet.    

Stoffán György

író

Milyen lesz az új világrend?

 

Egyre többször halljuk manapság, hogy az a világ, melyet ismertünk eddig, teljesen megváltozik és semmi nem lesz ugyanaz, mint eddig. Új világrendről beszélnek a politikusok, furcsa megfogalmazásokat hallunk az egyházak vezetőitől, de konkrétumokat senki nem említ. Nem tudjuk milyen lesz ez az „új világ”, mi és hogyan változik meg. Egy globális bizonytalanságban tartják a nemzeteket az ország vezetők és a politikusok, amely bizonytalanságban ott van némi félelem, fellángol a kapzsiság, az egymás letaposása árán való szerzési vágy, hiszen, ha nem tudjuk mi következik, akkor „jó, ha mindenünk megvan”… ha bővelkedünk és gyűjtögetünk a nehezebb időkre.

Emellett látjuk, hogy a jog, a nemzetközi jog, az erkölcs, az Isten-hit lassan a tiltott kategóriába kerül, illetve megszűnik. A nagyhatalmak bármit megtehetnek, de a kisebb államok vezetői is – jól megfizetve – hirdetik az új igét, a változást, a félelmekkel teli, erkölcstelenné váló jövőt. Elérkeztünk egy ponthoz, amelyben az ember, a társadalom, a jog, az erkölcs és a vallás mit sem számít. Az elképesztő törvénytelenségek immár törvényesekké „nemesedtek”, az emberi jogok és az emberi érzések megvetendővé lettek, és senki által meg nem választott, sérült lelkű politikusok hozzák a társadalmak feletti, de a társadalmak és az emberek életét megváltoztató, sátáni törvényeket. Háborúkat vívnak, ócska cirkuszokként, hogy a népességet csökkenteni lehessen, járványokat generálnak, és már a csecsemőket is kötelezően oltják, ki tudja milyen vakcinákkal…

Valahol itt kezdődhet az új világrend, ami nem rend, hanem káosz, anarchia. Most nem a nép anarchiáját éljük, hanem azt az ámokfutást, amelyet a nagyhatalmak közös irányítás alatt véghezvisznek. És a plebsz még mindig nem látja, hogy saját csapdájába, saját guillotine-jába hajtja a fejét. Megy a parancsok után, megtagad mindent, hogy saját céljait megvalósíthassa, gyermekeit is feláldozza a jelenért, amelyben minden hazugságot igaznak fogad el.

Kétféle világrend van: a jó és a rossz. A jó, eddig természetes volt, bár a rosszból is akadt benne szépen. Most fordul a kocka: a rossz, az embertelen, a sátáni lesz az elfogadott, amelyben a pénz az isten, s a jót tiltják majd. Igaz lehet, az, amit a politikusok papagájként ismételgetnek az új világrendről, amely „semmiben nem hasonlít az általunk ismert világhoz”.

Világos! Eddig az isteni törvények, a Teremtés logikája és a Krisztusba vetett hit határozta meg a „régi világot, a régi világrendet”.

Az új világrend pedig olyan lesz, mint amit eddig kísértésnek, embertelenségnek, és gyűlöletnek neveztünk. Mert az világot irányítók istennek képzelik magukat, betiltva Istent, Mózest és Krisztust, betiltva az Írást, az imádságot, a tiszta szellemiséget, amelyet ma már nem is képviselhet senki – hivatalosan.

Megszűnt a kultúra, a zene, a művészetek, mert az új világrendben az emberi lélek tápláléka sem számít. És lassan megszűnnek a lelket megtöltő istentiszteletek is, mert ma már a tisztelet, az Isten iránti ragaszkodás is relatívvá alacsonyodott, akárcsak a Teremtés vagy Feltámadás nagyszerűsége.

Hová lehet még süllyedni? Hol áll meg ez a rombolás, amelyet bár az emberek művének tartunk, de nem az! A sátáni erők felbolygatnak mindent, a lelkeket keresik és szerzik meg maguknak… Az új világrend alakítói, a nagy változás szervezői azonban egyetlen „apróságot” nem vesznek tudomásul: Istent. Sokszor volt már hasonló elszánt, emberi, lélektelen őrület a történelem folyamán, fájdalmas változást is hozott némelyik, ám győzött a józanság, a hit.

Ma is így állunk ezzel az új világrenddel. Mindent fel akarnak számolni, ami évezredek során megfelelt az emberiségnek. Minden értéket meg akarnak szüntetni, el akarnak törölni… de ez lehetetlen. Hiszen, ha a természet sem engedi, hogy az ember megváltoztassa, s olyan erővel vág vissza, amelyhez az ember hangyának látszik csupán, akkor a természetet teremtő Isten elleni háborúság végkifejletét aligha kell ecsetelni.

Igen! Lesz próbálkozás, itt-ott lesz új világrend, és lesz iszonyatos szenvedés is ott, hol ezt az új világot megvalósítják. Már látjuk az előjeleket. Ám, sehol nem lesz végleges. Nem alakul át a világ, mert a természet megvédi önmagát, a rend helyreáll, és csak a sátáni korunk okozta szenvedés, hátborzongató emléke marad meg a jelen szörnyűségeiből.

Persze, az emberiség aligha tanul majd mindebből… és újra elkezd futni a saját mókuskerekében. Isten pedig, újra és újra – türelmesen, kissé szánakozva rajtunk –,  ránk emeli a tekintetét.

Stoffán György

Barátok konyhája 2026-ban is!

https://www.youtube.com/watch?v=3B7LzPv84hM

2026-ban ismét megjelent - bővített kiadásban - az erdélyi ferences gasztronómiát először összefoglaló és bemutató szakácskönyv - anekdotákkal és sok száz ősi recepttel, régi kéziratos kolostor-konyhai leírásokból és az eredeti 1693-as csíksomlyói recepteskönyvecskéből...

Szeretettel ajánlom!

Ünnepek után – egy őrült világban

 

Az ünnepek és az újév beköszönte után, egy ködös, semmi jóval nem kecsegtető jövő előtt ismét egészen világossá válik, hogy mi volna az emberiség számára a jó megoldás. Semmiképpen sem az, amit a világ elmebeteg, embertelen és sátáni szellemiségű vezetői elképzelnek.

Ha a hazai és a külföldi híreket nézzük, akkor a kép elborzaszt. Erőszak, értékrombolás, ostoba, sötét időket idéző újévi köszöntőbeszédek, vérszagú gyűlölködés, halállista, amelyet a társadalom legalja állított össze, kigyulladt templomok, megtámadott rendőrök, erőszak, és szörnyű tűz, amely fiatalok életét oltotta ki… és még lehetne sorolni a drámai történéseket. Ám ez, a világnak csak a hangosabb, gazdagabb, ostobább, kapzsibb és hataloméhesebb fele. Az a fele, amelyet az ördögi, gonosz szellemiség vezérel, a maga mély primitívségében és butaságában.

Van azonban ennek a világnak egy másik, lassan erősödni látszó oldala is. Az az oldal, amely templomba ment Istennek hálát adni az ünnepek alatt, amely koncerteket hallgatott, csendben, szeretetben töltötte az ünnepeket, s előtte gondja volt arra, hogy a rászorultakon titkon – nem trombitálva, mint a farizeusok – segítsen a saját lehetőségeihez mérten. Ez az amerikai, európai és hazai társadalmi réteg nem politizált, nem szidott senkit, nem foglalkozott mások véleményével és nem véleményezett senkit. Várta a Karácsony csodáját, majd hálát adott az elmúlt évért, és csendesen töltötte az ünnepnapokat. A békének, a szeretetnek, az önzetlenségnek nem kell cégér, nem kell hangos reklám, nem kell az önfényezés. Az igazi emberi magatartás fényt jelent mindenki számára ebben a kusza, sátáni áruló világban, a politika hazug szennyében. Mert vannak dolgok, amelyek nem adnak lehetőséget a gyűlölködésre, mások megszólására, fenyegetésére. Ilyen „dolog” a szeretet, a gyermeki tisztaság, a zene, a csendes hálaadó szentmise, az elmélyült istentisztelet, az ünnepi zsoltár.

Az emberi viselkedés, a szeretet nem erőszakos. Nem akar bemászni mások kertjébe, hogy ott szelfizzen, mint a jóság megtestesítője, és nem hivatkozik mások szeretetlenségére, mert akiben szeretet és alázat, másik iránti megbecsülés van, annak sincsen szüksége önreklámra…

Nehéz elfogadni persze azt, hogy hangos utcai tüntetések zavarják meg a Pesti Ferencesek esti miséjét, hogy nem akarják beengedni a templomba az odaérkezőt, hogy trágár szavakkal illetik a békés járókelőt, és nincs, aki ettől megvédje a meglepett és megbotránkozott békés polgárt… de ez, 2026-ban – sajnos – csak a kezdet. Egy olyan őrületnek nézünk elébe, amely a nyilas korszakot és az ÁVH-s időket idézi majd. Mert nincs, aki ellenálljon, aki rendet teremtsen, mert mindenki attól retteg gyáván és sunyin – immár tízen-éve –, hogy „mit mond majd az EU”, hiszen „csak arra várnak, hogy közéjük csapjunk”…

Mindettől függetlenül, a józan, az elkötelezett, művelt és hittel teli társadalomnak hatalmas fegyverarzenálja van. Elsősorban a hite, a Krisztushoz való ragaszkodása, a szeretet muníciója, amely soha nem fogy ki, és az a gondviselés, amelyet nap-nap után megtapasztalhatunk. Elődeink példája – kitartásuk a szenvedésben is, hitük az üldöztetések alatt – erőt és bátorságot ad. Prohászka, Zadravecz, Mindszenty József, Apor Vilmos, Ordass Lajos, Márton Áron, Ravasz László vagy Boros Fortunát nevét nem győzöm hangsúlyozni… a többi, sok ezer hős példaképünk mellett. Ha a felsoroltak közül csak egynek is átlapozzuk az életművét, okulunk tetteinek nagyszerűségéből, már erőre kapunk. Mert a békés, szeretettel teli, hívő embernek is kell az erő a kitartáshoz, a haza iránti elkötelezettséghez, a sokszor erős kísértés legyőzéséhez, amely a szeretetlenség olykor jogosnak gondolt és érzett bűne.

A Szilveszter-éji svájci tűz 47 fiatal életet oltott ki, és száznál többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket… A mulatás, az önfeledt szórakozás tragédiába torkollott, és a helyi templomban fejeződött be. Abban a templomban, ahol addig, alig fordult meg a gazdagok téli üdülői közül egy-egy ember. A tragédia után azonban megtelt a templom és a túlélők, valamint az elhunytak hozzátartozói együtt imádkoztak… nem vádolt és szidalmazott, nem háborgott senki Isten ellen. Mert érezték, hogy egyedül ott, Isten házában vannak biztonságban, s egyedül ott, az Isten házában kaphatja meg a lelkük a vigasztalást.

Ez a szörnyű esemény felhívja mindnyájunk figyelmét arra, hogy ne csak a bajban gondoljunk Isten kegyelmére, szeretetére, és ne csak a bajban térjünk vissza a minket szerető Teremtőhöz. Egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy azok, akik ma Isten, egyház, magyarság és a béke ellen gyűlölködnek, akik halált és börtönt kívánnak papnak, civilnek és politikusnak, egy tragédia őket is betereli Isten házába…

A világnak ma két pólusa van: A jó és a gonosz. És minden látszat ellenére úgy tűnik, hogy a gonosz gyengül, artikulátlan ordítozásában is, míg a jó a betlehemi jászol csendjében épp úgy erősödik, növekszik, mint a Kisded… Legyen ez is jel és remény. Legyen ez egy boldog, békés és szeretetteljes újév kezdete…

Stoffán György 

Hölgyeim és Uraim, Kedves Olvasóink, Barátaink, Tisztelt Velünk Egyet Nem Értők és Egyetértők!

 B.U.É.K.

Ismét elmúlt egy év, amelyet még viszonylagos békében élhettünk meg. A következő év azonban megviseli majd a társadalmat, hiszen a hataloméhség, a pénz utáni vágy és a politika zsigeri hazugságai a választásokat megelőző időszakban csúcsosodnak majd ki. Ez az időszak, valamint a nemzetközi politika olyan nehéz napokat okoz majd mindannyiunknak, amelyeket történelmünk során elődeink már sokszor átéltek, ám, mi itt vagyunk.

Ez azt jelenti, hogy van a magyarságban egy titkos, minden bajt és a nehéz időket is legyőző erő: a hit ereje.

Nemzetünk nagyobbik része és fiatalságunk túlnyomó többsége elhagyta, elvesztette a hitet, egyre kevesebbüknek jelent az Isten, a Haza, a Nemzet iránti elkötelezettség, valós lelki indíttatást.

Azonban a hit nem egyoldalú. Van aki hisz vagy nem hisz, de van Akiben hinniük kell(ene), Aki reményt és erőt ad akkor is, ha azt nem kérik Tőle... Ebben a létező, kéretlenül is rendelkezésünkre álló isteni erőben, a magyar lélek legbensőbb, rejtett értékeiben bízva kívánok áldott, békés, sikerekben és szeretetben gazdag Új Évet, és feltétlen bizalommal kérem nemzetünkre Isten áldását, a Magyarok Nagyasszonya védelmét, Te Deumot laudamus-t mondva az elmúlt esztendőért...

Imádságos szeretettel:

a Nemzeti Napló szerkesztősége nevében

Stoffán György főszerkesztő

Politizál-e az egyház? – „Fideszes” papok és püspökök…

Válasz, egy egyházellenes támadásra

https://www.facebook.com/share/p/1DwPMzaswZ/

Az egyházak elleni kommunista-liberális dühöngés és gyűlölet nem új keletű. 1948 óta tart. Annak az évnek a karácsonyán tartóztatták le Magyarország Prímását. Néhány hónappal azután, hogy a letartóztatott prímás Mária-évi zarándoklatain tízezrek jelentek meg. A letartóztatást követően néhány hónappal pedig, tízezrek írták alá a petíciót, amelyben a Prímás felakasztását követelték.  

Mindszenty József nem politizált, csupán a józanész akkor keskeny mezsgyéjén próbálta védeni a nemzetet, a magyar kereszténységet, az iskolákat, a szerzetesrendeket… és mindent, ami történelmünkben érték és követendő volt. Ma is az! És a mai kommunista-liberális hőzöngők, katolikussá avanzsálva ugyanezt teszik a mai püspökökkel, papokkal, azaz, az egész magyar keresztény világgal, mert a magyar keresztény világ nem a brüsszeli, velejéig erkölcstelen eszméket támogatja, hanem a krisztusi békét, a nemzet megmaradásának ügyét – pártoktól és politikától függetlenül. Miért? Mert ez a hivatása, a joga és a kötelessége.

A katolikus egyházra ma is rákennek ezernyi hazugságot, csúsztatnak és hivatkoznak össze nem függő ügyekben, és olyan közhangulatot igyekeznek teremteni a liberalizmusra hivatkozva, amelyek távol állnak mindentől, amit valóságnak nevezünk. Katolikusnak hazudott újság főszerkesztője kelt gyűlöletet püspök ellen, egyház ellen, papok ellen, mert azok nem akarnak háborút, tömegmészárlást, és aláírják azt az ívet, amelyben a békére szólít fel az aláírandó ív tartalma.

Ahogyan az idegen megszállás alatt élő magyarok szavazati jogát elvennék, úgy vennék el a papság alapvető hivatását, a krisztusi parancsok szerinti megítélés alapvető követelményét, a józan gondolkodást, és a közéletben való részvétel alapjogát. Hiszen a püspök, a pap akkor is evangelizál, amikor a normalitásra, a krisztusi tanításra hívja fel a hívek figyelmét. A pap nem gyűlölködik, nem pártoskodik, még akkor sem, ha a primitív felfogás szerint a Fidesznek tesz szívességet azzal, ha a békére szavaz, ha a nemzeti gondolkodást hirdeti. Mert a püspök, a pap az, aki ebben a zavaros és ostoba, gyűlölködő és alattomos világban egyedül mutatja a Krisztushoz vezető utat.  

Igaz, ez azoknak a hazaáruló és háborúpárti politikusoknak és álkatolikusoknak nem tetszik, akik beálltak a nemzetellenesek soraiba, akik olyan barátokkal és munkatársakkal bratyiznak, akik esküjüket szegik, és Krisztus tanításával szembehelyezkednek. Azok kifogásolják az egyház működését és megnyilvánulásait, akik saját magukat kivonták az egyház tanítása alól, és az igazság nevében próbálnak hazudozni még önmaguknak is. Könnyű a társadalmat félrevezetni, hiszen a félrevezetés immár 1948 óta folyamatos, és van néhány generáció, amelyről megfeledkezett a mindenkori hatalom, és akikből cselédet, rabszolgát nevelt a rendszerváltás, hit és erkölcs nélkül, akiktől elvették a zenét, az érzéseket, a család melegét, és akik nem tudják, miért emlegetik Betlehemet, amikor Karácsony van. Tehát, akik ma a papokat és püspökeinket el akarják tiltani a közszerepléstől, a józanság hirdetésétől, az Evangélium igazságainak továbbadásától, a békére való felhívás jogától és kötelességétől, éppen olyanok, éppen úgy gondolkodnak, amint akik 1948. december 26-án letartóztatták Magyarország Prímását. Mert ők is hazudoztak a társadalomnak, ők is mocskolódtak és gyűlöletet keltettek, de máig sajgó és vissza nem fordítható sérüléseket, mély sebeket okoztak az egész magyar nemzetnek. Épp úgy, ahogy korábban a deportálásokat levezénylők… Mert aki a magyar nemzet békéjét hazugságokkal és gyűlöletkeltéssel igyekszik mások javára felforgatni, az nem tesz kevesebbet a nemzet és a béke ellen, mint a nyilasok és a kommunisták, vagy a rendszerváltás utáni liberálisok.

Egyházat üldöz, és Isten ellen harcol, saját ostobaságával, megvásárolhatóságával, gerinctelenségével és Isten-tagadásával.

Katolikus magyarként és magyar katolikusként vallom, hogy a püspök és a pap által hirdetett, és békére szólító, aláírással erősített megnyilvánulása az egyetlen lehetőség, remény és igazság a magyar társadalom számára itt, a Kárpát-medencében. Ha nincs pap, ha nincs egyház, ha nincs krisztusi igazság, akkor nincs tovább élet, biztonság és remény!

Ezért senkitől – sem párttól, sem katolikus-gúnyás istenkáromlóktól – nem tűrhető el, hogy a Magyar Katolikus Egyházat és annak püspökeit, papjait rágalmazza, politikai bábként állítsa be! Akik a keresztény magyarságot politikai eszközként tarják számon, és megpróbálják ennek megfelelően rágalmazni, azok saját magukról állítanak ki hiteles szegénységi bizonyítványt. Olyan szellemi és lelki szegénységi bizonyítványt, amelyet semmi nem változtat meg, mert Isten népének ártani azt jelenti, hogy Istennek akart ártani! Az elszámolás pedig nem itt történik, még akkor sem, ha magabiztos gyűlöletkeltésükben ezt elfelejtették volna…

Stoffán György

Százféle Karácsony…

Az ünnep megállíthatatlanul közeledik. És az ünnep nem válogat. Nem törődik azzal, kit, hogyan érint, ki, miként készül rá és kinek, milyen érzéseket kelt a lelkében. Éles különbség van ebben a csodaszép, lelket érintő ünnepben. A gonosz karácsonya és a hívő emberé.

A gonosz karácsony a politikáé, a szegénységé, az elesetté. Mintha csak sportot űzne a világ egyik fele abból, hogy Jézus születésének ünnepét, a fény derengését megrontsa politikai indulatokkal, fegyverropogással, szegénységgel. Hiszen apró emberkék maradnak éhesen, fáznak fűtetlen lakásokban, félig vagy egészen lerombolt települések itt-ott fedett zugaiban.

Mások viszont nem törődve a rájuk váró hasonló jövővel, nem törődve a szegénnyel, a nélkülöző kisgyermekkel, mértéktelenül vásárolnak, csillogó-villogó ünnepre készülődnek.

Megint másoknak kimondhatatlan fájdalom az ünnep, hiszen az első Karácsony egyedül… mert eltemették lelkük másik felét, eltemették a párjukat, aki a szeretetet adta, akivel ezernyi emlék kötötte össze egy életen át… s most ott a betlehemi Gyermek, aki fényt hoz, aki megváltást ad már születésével is, de nincs, akivel együtt örülhetnek, aki csillogó szemmel átveszi a kapott ajándékot, és aki szíve minden szeretetével átadja azt, amivel széppé teheti párja ünnepét. Ott a Gyermek, de a lélek üres marad a hiány csendjében…

Ezernyi Karácsonyt ünnepel az ember. Boldogat, boldogtalant, ígéretest vagy bizalom nélkülit… Ezernyi érzés tölti el a szíveket, mert harcol a lelkiismeret a jóléttel, a felelősségtudat a nemtörődömséggel… közben szépen énekeljük a karácsonyi dalokat, a Jézust köszöntő himnuszokat. A másik ember, a gyermek közben fázik, éhes, megöli a golyó…

Pedig a lényeg, az ünnep csodája mindenben segít. Segít látni az eltávozottat, amint a Mennyben ünnepel és szeretettel néz le itthagyott párjára, szeretteire, segít adni az éhező gyermeknek, segít békét teremteni a fohásszal, amelyet a jászolnál mond el a világért, a békéért, a hitért. Mert a hitben, Jézusban tudunk csak eggyé, boldoggá, elégedetté és Isten akaratát hőzöngés nélkül elfogadóvá tenni. Jézus születése a fény, az ígéret, a remény minden bajunkban, felszólítás arra, hogy erőnkből telhetően segítsük a világon élő sok-sok, betlehemi nélkülözésben ünneplő gyermeket, elesettet, öreget és beteget. A Kisded születésének öröme az élet nehéz pillanataiban is erőt, bizalmat nyújt, hiszen felelősséggel jár és a gyermek iránti felelősség szent és sérthetetlen, bármi bajunk és bánatunk, örömünk és boldogságunk van is. A gyermek az első. Az isteni Gyermek jövetele bevilágítja, be kell, hogy világítsa életünket, és hitünk fénye minden bajban és bánatban is rávilágít az abban rejlő ígért örömre. Mert a Kicsiny gyermek azért jött, hogy boldoggá tegyen minket, boldoggá tegye a világot, hogy születésének estéjén beragyogja mindnyájunk lelkét és elűzze a bajt, a bánatot, jóllakassa az éhezőt, felmelegítse azt, aki fázik, meggyógyítsa a testet és a lelket. A szeretet estéjén pedig felhívja a figyelmet arra, hogy bár Ő itt van, közöttünk jár, ám a saját megpróbáltatásaink, lemondásaink és lelkiismeretünk, felelősségtudatunk nélkül nem változik meg a világ. Ám, amit meg kell tennünk, azt Vele könnyen megtehetjük… Nem halat, hanem hálót ad a Karácsony szent ünnepe is a mindennapi bajokra…

A két világ háborújában, a gonosz és a hittel teli jó harcaiban Jézus a támaszunk, az erőnk. A harc azonban rajtunk múlik. Betartjuk-e a parancsokat és elfogadjuk-e Isten akaratát…

Szívből tudjuk-e énekelni az „Adeste fideles”-t?

Jézus születésének ünnepén egyesüljünk a jézusi fényben, a hitben, és az általa hozott megváltás reményében, bizakodva abban, hogy lélekben igazán jóvá válhatunk a béke, a világ, és a magyar nemzet érdekében Karácsony szent ünnepén. Ehhez hoz erőt a Kis Jézus és ezt az erőt kell felismernünk a békés és szeretetteljes jövő érdekében ott, a betlehemi jászol előtt térdelve… hogy mi magunk lehessünk a Jézus radina-ajándéka…

Stoffán György

Kép: via dr. Esterházy Anna Orsolya

Nyílt levél Lázár Jánosnak a szlovákozás okán

 

Excellenciás Miniszter Úr!

Bármelyik párt képviselőjelöltjéről van is szó, jobban meg kellene gondolni, hogy miként jellemzi az illető magánszemélyt. Amikor egy Felső-Magyarországról a csonkahonba költözött és itt élő emberről beszélünk, akinek a felmenői mind magyarok, akkor nem szlovákozunk. Az efféle hülye elszólások miatt ismét veszít a Fidesz néhány szavazót, mert hát „ha a Lázár ilyet mond, akkor a Fidesz nemzetpolitikája sz@r” – ítélik meg ekként sokan. És ez nem túl kecsegtető a számunkra, a választások előtt 150 nappal…

Lehet utálni a Tiszát, hiszen demokrácia van, de az egyes személyt a pártelnökön kívül nem illik így minősíteni. A határon túliak sorsát nem ismertetem, mert remélem, arról vannak értesülései. Nem csak az Önöket, mint támogatást nyújtókat ünneplő „s@ggnyalók” magyarok a határokon túl, de azok is, akik esetleg hálátlanul, vagy csalódottságukban másképpen gondolkodnak, mint Önök. Pártellentétek okán azonban nem írhatunk le magyarokat…

Mint atyai részről magam is felvidéki származású – Kassa, Miszlóka, Szepesség – ember, kötelességemnek érzem, hogy felhívjam Excellenciád figyelmét ezekre a nagyon fontos, és választásveszéshez vezető ügyekre. Nem kell magunkra haragítani mindenkit. Épp elegen vannak az ellenségeink. Az Ön helyében személyesen keresném fel egy „mea maxima culpa”-ra a megsértett és lelke mélyéig megsebzett felvidéki magyar asszonyt, mert ezt másképpen nem is lehet megbocsájtani. Bizonyára az Ön néhai tanácsadója, a zsidó Zoltai Gusztáv is ezt javasolná e nagyon félresikerült szlovákozás után.

Egy dolgot viszont az Ön javára írok ebben a faramuci helyeztben. Amellett, hogy ez esetben hülyeséget beszélt, ezzel a hülyeséggel és a tájékozatlansága miatti meggondolatlansággal mégis jót tett: A magyarellenes, ocsmány, hazaáruló ellenzéki vezetők elkezdték dicsérni, védeni a határon túli magyarokat, ami tőlük egészen szokatlan. Ez nagy teljesítmény Excellenciádtól, ugyanis ezek, 1919. óta csak ócsárolják az elcsatolt területek magyarjait. Most védelmükbe vették őket….  

Azon pedig el kellene gondolkodni, hogy a Magyarországra áttelepült erdélyi, felvidéki, délvidéki vagy kárpátaljai magyarok, miért állnak be különböző ellenzéki pártok soraiba, ami legalább annyira érthetetlen, mint az Ön szlovákozása.

Azt hiszem a horvát Zrínyi Miklós költőnek igaza volt, amikor leírta máig érvényes véleményét a magyarságról: „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie…”

Maradok kiváló tisztelettel:

Stoffán György

Karácsony-dömping és titkolt rettegés

 

Talán soha nem volt még ennyi karácsonyi zene, mise- és, istentisztelet közvetítés a közösségi oldalakon, mint idén. Már elkezdődött november végén, és tart folyamatosan. Ez a kultúrembernek felüdülés, kellemes időtöltés, hiszen az ünnep hangulata az adventi időben is könnyíti a lelket a mindennapos rohanás, a rossz emberi magatartások megtapasztalása, a politika mocsarának bűze közben. Ha felcsendül a Glória, a Stille Nacht, a Pásztorok pásztorok, a Mennyből az angyal vagy az Adeste fideles – hogy csak a legismertebbeket említsem –, az ember gondolataiban emlékek jelennek meg. 

A régi Szentesték... a havas éjszaka, amikor az éjféli misére kicsiny lámpásokkal csoszogtak az emberek a jeges úton, az egész Kárpát-medencében, "Csordapásztorokat" énekelni... és a városok templomharangjainak bongása, amely ezekre a csodás, mesebeli éjféli misékre hívták a városi népeket még a vörös istentelenség idején is… és a templomok akkor megteltek e hívásra a krisztusi örömben és szeretetben teljes hívő néppel... Nem volt milliós ajándékozás. Csak favonat, építőkocka, a nagyobbaknak könyv és a meghitt családi vacsora. Igaz, ez lehetett akár zsíroskenyér hagymával, akár halleves és majonézes krumpli, valamilyen sülttel... mindegy volt, mert a karácsony adta az étel igazi zamatát. (Sok magyar család - akik egykor százaknak adtak karácsonyra  ételt,  italt, karácsonyi boldogságot -, éveken át üres asztal mellett, de mégis hittel, imával és hálaadással, elégedetten töltötték a szent ünnepet... de, ez már a történelem poros szégyen-lapjaira tartozik...) 

Igen, ma az online térben mindenütt karácsonyi hangulatot igyekeznek teremteni. Zenével verssel, istentisztelettel és Rorátéval… Mert valamiről nem akar a józan gondolkodású ember tudni, nem akar valamiről tudomásul venni és nem akarja a valóságot látni, mert nem hiszi, hogy ez ismét valóság lehet. 

Nem akarja látni a halálos veszélyt, amely azok miatt érlelődik Európában, akiknek a karácsony semmit nem jelent, akik nem készülnek Jézus születésének megünneplésére, hanem fegyvergyárakat építenek, akik a rájuk bízott társadalmak pénzért elherdálják a halál véres rulett-asztalánál. És nem akarja látni - a még gondolkodni képes ember -, azt a gonoszságot, amely a hazaárulást, a gyermekbántalmazást, a kisember folyamatos átverését, a politikai erkölcstelenséget és hazudozást hordozza, és amely képes a fiatalságot a pénz, az erkölcstelenség és a háború kapzsiságoltárán feláldozni. 

Magyarán: nem akarja, nem akarjuk látni a betlehemi jászol ellentettjét, a földön elhatalmasodott sátáni erőt… Ezért erőlködünk az online térben zenével, misével, istentisztelettel eltakarni a valóságot. Ezért burkolózunk a karácsony életadó, szeretettel teli, mesebeli varázsába, s teszünk mindent úgy, mintha semmi baj nem volna körülöttünk. Pedig baj, az van! Hit viszont, ebben a külsőségektől sem mentes, "krisztustalanított" készülődésben nincs! 

És mert baj van elég, feltehetjük a kérdést: Manapság miért elég az embereknek csak a karácsonyi zene hallgatása, a neten fel-felbukkanó templomi közvetítésekbe való belepillantás, a szentestei menü tervezgetése és az ajándékok szortírozása?

Az utolsó adventi hetet éljünk… vajon a látványos, a hallható külsőségek mellett valóban felkészültünk-e lélekben, Jézus születésének az ünnepére? Magunkba néztünk-e, és igyekeztünk-e úgy készülni, hogy az tetsszék annak is, Akit várunk, Akinek a jöttére készülünk? Legyőztük-e a lelkünkben a haragot, tettünk-e jót önzetlenül másoknak, sikerült-e gyűlölet nélkül gondolni  ellenségeinkre... mi több, tudtunk-e értük imádkozni, és egyáltalán… átérezzük-e a Karácsony csodáját, azt, hogy a Teremtő Isten emberré lett, hogy megtapasztalja a creatura-létet… minden örömével, bánatával és szenvedésével?

Mert csak a Stille Nacht, csak a Mennyből az angyal és csak a felhalmozott ajándék nagyon kevés az ünnephez. 

A tiszta lélek, a Krisztus-felismerés, a bűnbánat és a szeretet mindenek-felettisége teszi igazán csendes, szentséges éjjé a közelgő Karácsony éjszakát, amely éjszakán is, sokhelyütt a világban csak az ördögi fegyverdörgés, a halál, az éhínség és a fájdalom őrjöng - a szeretet ünnepén, Karácsonykor is… És mi - akik ma még békében -, ott állunk a jászol mellett, gondolunk-e rájuk, imádkozunk-e majd értük… és imádkozunk-e magunkért is...? 

Mert bizony, néhány éve még ők is örömmel készülődtek, boldogan énekeltek a kis Jézusnak a jászol mellett... Karácsony szent éjszakáján.

Stoffán György