Az ünnepek és az újév beköszönte után, egy ködös, semmi jóval nem kecsegtető jövő előtt ismét egészen világossá válik, hogy mi volna az emberiség számára a jó megoldás. Semmiképpen sem az, amit a világ elmebeteg, embertelen és sátáni szellemiségű vezetői elképzelnek.
Ha a hazai és a külföldi híreket nézzük, akkor a kép elborzaszt. Erőszak, értékrombolás, ostoba, sötét időket idéző újévi köszöntőbeszédek, vérszagú gyűlölködés, halállista, amelyet a társadalom legalja állított össze, kigyulladt templomok, megtámadott rendőrök, erőszak, és szörnyű tűz, amely fiatalok életét oltotta ki… és még lehetne sorolni a drámai történéseket. Ám ez, a világnak csak a hangosabb, gazdagabb, ostobább, kapzsibb és hataloméhesebb fele. Az a fele, amelyet az ördögi, gonosz szellemiség vezérel, a maga mély primitívségében és butaságában.
Van azonban ennek a világnak egy másik, lassan erősödni látszó oldala is. Az az oldal, amely templomba ment Istennek hálát adni az ünnepek alatt, amely koncerteket hallgatott, csendben, szeretetben töltötte az ünnepeket, s előtte gondja volt arra, hogy a rászorultakon titkon – nem trombitálva, mint a farizeusok – segítsen a saját lehetőségeihez mérten. Ez az amerikai, európai és hazai társadalmi réteg nem politizált, nem szidott senkit, nem foglalkozott mások véleményével és nem véleményezett senkit. Várta a Karácsony csodáját, majd hálát adott az elmúlt évért, és csendesen töltötte az ünnepnapokat. A békének, a szeretetnek, az önzetlenségnek nem kell cégér, nem kell hangos reklám, nem kell az önfényezés. Az igazi emberi magatartás fényt jelent mindenki számára ebben a kusza, sátáni áruló világban, a politika hazug szennyében. Mert vannak dolgok, amelyek nem adnak lehetőséget a gyűlölködésre, mások megszólására, fenyegetésére. Ilyen „dolog” a szeretet, a gyermeki tisztaság, a zene, a csendes hálaadó szentmise, az elmélyült istentisztelet, az ünnepi zsoltár.
Az emberi viselkedés, a szeretet nem erőszakos. Nem akar bemászni mások kertjébe, hogy ott szelfizzen, mint a jóság megtestesítője, és nem hivatkozik mások szeretetlenségére, mert akiben szeretet és alázat, másik iránti megbecsülés van, annak sincsen szüksége önreklámra…
Nehéz elfogadni persze azt, hogy hangos utcai tüntetések zavarják meg a Pesti Ferencesek esti miséjét, hogy nem akarják beengedni a templomba az odaérkezőt, hogy trágár szavakkal illetik a békés járókelőt, és nincs, aki ettől megvédje a meglepett és megbotránkozott békés polgárt… de ez, 2026-ban – sajnos – csak a kezdet. Egy olyan őrületnek nézünk elébe, amely a nyilas korszakot és az ÁVH-s időket idézi majd. Mert nincs, aki ellenálljon, aki rendet teremtsen, mert mindenki attól retteg gyáván és sunyin – immár tízen-éve –, hogy „mit mond majd az EU”, hiszen „csak arra várnak, hogy közéjük csapjunk”…
Mindettől függetlenül, a
józan, az elkötelezett, művelt és hittel teli társadalomnak hatalmas
fegyverarzenálja van. Elsősorban a hite, a Krisztushoz való ragaszkodása, a
szeretet muníciója, amely soha nem fogy ki, és az a gondviselés, amelyet
nap-nap után megtapasztalhatunk. Elődeink példája – kitartásuk a szenvedésben
is, hitük az üldöztetések alatt – erőt és bátorságot ad. Prohászka, Zadravecz,
Mindszenty József, Apor Vilmos, Ordass Lajos, Márton Áron, Ravasz László vagy
Boros Fortunát nevét nem győzöm hangsúlyozni… a többi, sok ezer hős példaképünk
mellett. Ha a felsoroltak közül csak egynek is átlapozzuk az életművét, okulunk
tetteinek nagyszerűségéből, már erőre kapunk. Mert a békés, szeretettel teli,
hívő embernek is kell az erő a kitartáshoz, a haza iránti elkötelezettséghez, a
sokszor erős kísértés legyőzéséhez, amely a szeretetlenség olykor jogosnak
gondolt és érzett bűne.
A Szilveszter-éji svájci tűz 47 fiatal életet oltott ki, és száznál többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket… A mulatás, az önfeledt szórakozás tragédiába torkollott, és a helyi templomban fejeződött be. Abban a templomban, ahol addig, alig fordult meg a gazdagok téli üdülői közül egy-egy ember. A tragédia után azonban megtelt a templom és a túlélők, valamint az elhunytak hozzátartozói együtt imádkoztak… nem vádolt és szidalmazott, nem háborgott senki Isten ellen. Mert érezték, hogy egyedül ott, Isten házában vannak biztonságban, s egyedül ott, az Isten házában kaphatja meg a lelkük a vigasztalást.
Ez a szörnyű esemény felhívja mindnyájunk figyelmét arra, hogy ne csak a bajban gondoljunk Isten kegyelmére, szeretetére, és ne csak a bajban térjünk vissza a minket szerető Teremtőhöz. Egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy azok, akik ma Isten, egyház, magyarság és a béke ellen gyűlölködnek, akik halált és börtönt kívánnak papnak, civilnek és politikusnak, egy tragédia őket is betereli Isten házába…
A világnak ma két pólusa van: A jó és a gonosz. És minden látszat ellenére úgy tűnik, hogy a gonosz gyengül, artikulátlan ordítozásában is, míg a jó a betlehemi jászol csendjében épp úgy erősödik, növekszik, mint a Kisded… Legyen ez is jel és remény. Legyen ez egy boldog, békés és szeretetteljes újév kezdete…
Stoffán György