Michael J. Matt bevezetője
Több, mint negyven évvel ezelőtt - VI. Pálnak, a Vatikán által odaítélt Halo-díj legfrissebb jelöltjének katasztrofális regnálása alatt - édesapám, Walter L. Matt szervezte meg a néhai Marcel Lefebvre érsek első nyilvános fogadását az USA-ban.
A rendezvényre a Minneapolis-i Radisson South Hotelben került sor 1976. május 12-én, és a célja az volt, hogy segítsen az érseknek, hogy a Szent X. Piusz Papi Társaság megvethesse a lábát az USA-ban a Boldog Pál pápa alatt az Egyházra szabadított példátlan válság idején.
Ebből az alkalomból Lefevre érsek beszédet mondott az akkori - 42 évvel ezelőtti - Egyház kétségbeejtő helyzetéről, amely beszéd eddig nem jelent meg sehol, csak 2017 december 15-én a Remnant nyomtatott kiadásában.
Most elektronikusan is közzéteszük ezt a beszédet, mert meg vagyok róla győződve, hogy az érsek szavai segítenek híveket toborozni a katolikus tradíció számára, létfontosságú történelmi összefüggésben az ördögi összeomlással, azaz Ferenc pápa pontifiktusával. És azoknak a számára, akik közülünk már hosszú, hosszú ideje a lövészárokban vannak, segítséget nyújt, milyen irányban folytassák tovább a harcot.
Bár én is jelent voltam 1976-ban Lefebvre érsek Minneapolis-ban mondott beszédén, még csak tíz éves voltam, és így természetesen nem foghattam fel, mennyire prófétai volt az érsek, és mennyire pusztító volt a Második Vatikáni Zsinat, az Új miserítus és a Vatikánba történő szabadkőműves beszivárgás. Valóban, ezt a beszédet úgy kell olvasni, mint egy bátorító üzenetet a jelenlegi történemi helyzet kulcsfontosságú pillanatában - Harcolj! Őrizd a hitet! Sohase add fel!
Ez a beszéd egyúttal teljesen érthetővé teszi, hogy Lefebvre érsek minden cselekedete része a Krisztus Királysága (amelyet a Második Vatikáni Zsinat teljesen figyelmen kívül hagyott) védelmének az utolsó előtti órában és kétségbeesett utolsó kiállás a Tradíció, az Anyaszentegyház megváltoztathatatlan tanítása, és természetesen a régi liturgia mellett. És most, amikor Ferenc pápa véletlenül leleplezte a II. Vatikáni Zsinat igazi szellemét, nyilvánvalóvá vált, hogy hogyan és miért volt igazuk azoknak, akik ellenálltak ennek a szellemnek, és a történelem úgy fogja őket köszönteni, mint katolikus fivéreink hősies csapatát, amely az utolsó kiállás volt Krisztus Királysága érdekében a huszadik században, és akiket megvetettek és lenéztek, azok teljesen beigazolódtak ötven évvel később. Talán elnyerhetjük azt a jogot, hogy ma mellettük állhatunk.
Az érsek beszéde
Hölgyeim és Uraim!
Mint ahogyan Mr. Walter Matt-nak mondtam, ugyanazt fogom elmondani rossz angolsággal, mint amit ő jó angolsággal már elmondott, mert ő mindazt elmondta, amit én mondani akarok [itt Walter Matt bevezető előadására gondol]. És nagyon köszönöm Mr. Matt-nak ezt a meghívást, és köszönöm, hogy eljött, és köszönöm Ward atyának mindazt, amit a Szent X. Piusz Papi Társaságról mondott. És remélem, hogy megértik a hiányos angolsággal előadott gondolataimat, de azt gondolom, hogy még mindig jobb így elmondani, mint tolmácsolással, mert az nagyon sok időt vesz igénybe.
Amint Mr. Matt már elmondta, az Egyházban rendívüli válság van. Nagyon nehéz megérteni a mai helyzetet. Az Econe-i (Svájc), a németországi, és az itt, Amerikában lévő szemináriumaimnak nagyon bonyolult a kapcsolata Rómával. Miért? Ezek a szemináriumok ugyanolyanok maradtak, mint amilyenek a II. Vatikáni Zsinat előtt voltak. Ugyanaz a fegyelmük, ugyanaz a tananyaguk, és jó papokat képeznek; azt gondolom, jó szeminárumok. Mindent úgy tesznek, mint ahogyan az összes szeminárium cselekedett a II. Vatikáni Zsinat előtt. Miért vagyunk rossz kapcsolatban Rómával?
Azt gondolom, hogy azért, mert a II. Vatikáni Zsinaton és a zsinat után történt egy mutáció, egy változás az Egyházban. De mi nem változtunk. Folytatjuk a tradíciót. Ezért mondják most nekünk, mint ahogyan Msgr. Benelli érsek mondta hónapokkal ezelőtt, március 19-én: "Önök nincsenek egységben az Egyházzal". Nem vagyok egységben az Egyházzal, mert folytatom az Egyház tradícióját? Lehetséges ez? Nem értem. Miért? Semmit sem tettem. Semmi mást nem hiszek, mint amit az Egyház két évezrede hisz.
Msgr. Benelli azt mondta nekem, hogy írásban be kell nyújtanom a Szentatyának, hogy elfogadom a II. Vatikáni Zsinatot, elfogadom azokat a reformokat, amelyek a zsinatot követték, és hogy elfogadom a Róma által megszabott új irányvonalat. Msgr. Benelli elővette az új miserítusról szóló könyvet, átadta nekem, és ezt mondta: "Ezt az új misét kell bemutatniuk minden házukban".
Azon csodálkozom, hogy Msgr. Benelli miért nem mondta el ezeket a feltételeket a találkozónk előtt.[2] El kellett volna mondania. Például egy évvel ezelőtt három bíboros írt nekem egy levelet (Wright, Tabera [Arturo Carinal Tabera Araoz, az egyik zsinati atya] és Gabriel-Marie Garrone, és azt mondták, hogy be kell zárnom a szemináriumaimat. Visszautasítottam, mert visszautasítom, hogy hozzájáruljak az Egyház lerombolásához. Mert most az történik, rombolják le az Egyházat. Amikor majd meghalok és a Bíró elé kerülök, Isten nem fogja nekem azt mondani, hogy "leromboltad az Egyházat". Visszautasítottam, hogy részt vegyek az Egyház lerombolásában. Biztos vagyok benne, hogy a szeminaristáim az Egyház újjáépítéséhez járulnak hozzá. Nem én rombolom le az Egyházat. Ezért ezt mondtam Msgr. Benelli-nek: "Nem, nem írom ezt alá."
Azt gondolom, hogy az Egyházban bekövetkezett mutáció a II. Vatikáni Zsinat következménye. És azt gondolják, hogy ez a változás hirtelen jött az Egyházba? Akkor mikor? A zsinat kezdetén? Nem, ez a változás már egy évszázaddal a zsinat előtt elkezdődött. VI. Piusz pápa mondta a francia forradalom alatt, hogy ha az Egyház továbbra is a forradalom fejedelmének a befolyása alatt marad, akkor a jövőben válság fog beköszönteni az Egyházban.
1844-ben IX. Piusz pápa utasította Rigoli bíborsot, hogy tegye közzé a Karbonárik Utasítását [3]. A pápa személyesen kérte meg Rigoli bíborost, hogy publikálja a Karbonárik Utasítását. És mit mond ez az Utasítás? Azt mondja az Utasítás, hogy a karbonáriknak/szabadkőműveseknek úgy kell harcolniuk a Egyház ellen, hogy reformokat vezettessenek be vele. Az Utasítás megmondta, hogy a beszivárgás nem egy, nem tíz év, hanem lehet, hogy egy évszázad alatt fog végbemenni. A karbonáriknak be kell lépniük a szemináriumokba, a konventekbe, a sekrestyékbe és lassan, nagyon lassan, a papok magukévá fogják tenni a forradalom eszméit, a szabadkőművesek eszméit. Egy szép napon aztán ezek a papok, eltelve a szabadkőműves eszmékkel, püspökök lesznek, és ezek a püspökök fognak pápát választani. És még ha maga a pápa nem is szabadkőműves, ugyanazok lesznek az elvei, mint a szabadkőműveseknek. IX. Piusz pápa felhívást tett közzé, hogy ezt az Utasítást azért kell nyilvánosságra hozni, hogy figyelmeztesse majd az Egyház elleni harc idejében élő püspököket és papokat.
1895-ben a közismerten modernista katolikus Antonia Fogazzaro alapított egy szabadkőműves páholyt Milánóban. Azt írja az Il Santo c. könyvében hogy "Mi [modernisták] ... reformot akarunk az Egyházban ... lázadás nélkül, a törvényes vezetés által kivitelezve ... még akkor is, ha ez 20, 30 vagy 50 év [4] múlva fog bekövetezni." Az Egyházban a modernista eszméket az engedelmességen keresztül vezették be és fogadtatták el! És azt gondolom ..., hogy nos, elérkezett ez az idő! Itt vannak a reformok, és az engedelmességen keresztül kényszerítik rá a zsinatra, a püspökökre és a papokra. És minduntalan ezt hangoztatják: "Engedelmesség, engedelmesség,engedelmesség."
A Karbonárik Utasítása azt mondja, hogy a püspök és a pap azt fogja gondolni, hogy a pápa tiaráját követi, miközben a szabadkőművesek zászlaja ["a forradalom lobogója"] alatt masírozik. Ezt mondták. És le is írták! A zsinat előtt 100 évvel! Nagyon fontos tudni, hogy a II. Vatikáni Zsinatra már száz vagy kétszáz évvel korábban elkezdtek készülődni!
Mint Dakar érsekét és mint Nyugat-Afrika francia nyelvterülete püspöki bizottságának az elnökét, kineveztek engem a a II.Vatikáni Zsinat Központi Előkészítő Bizottságának a tagjává. Többek között volt ott mintegy hetven bíboros, húsz püspök és négy szerzetesrendi elöljáró. A Bizottság utolsó ülése előtt a tagok két témavázlatot kaptak ugyanabban a tárgyban: egyet Ottaviani, egyet pedig Bea bíborostól.
Az Ottaviani bíborostól kapott témavázlat címe ez volt: " ...A vallási toleranciáról", míg a másik, amelyet Bea bíborostól kaptunk, ezt a címet viselte: "A vallásszabadságról". Amikor elolvastuk ezt a két témavázlatot, elgondolkodtunk, "Ez lehetetlen. Hogyan kaphatunk két ellentétes tézist? Az egyik azt mondja, hogy nem tolerálhatjuk a tévedést. A másik azt mondja, hogy a tévedésnek jogában áll léteznie az emberi személy méltóságának a nevében." És ezek után mentünk a megbeszélésre.Ottaviani bíboros felállva mondta Bea bíborosnak: "Önnek nincs jogosultsága ezt a témavázlatot megfogalmazni, mert ez egy teológiai tézis, és ez a Teológiai Bizottság hatáskörébe tartozik." Erre feláll Bea bíboros, és azt mondja: "Jogomban áll megfogalmazni ezt a témavázlatot, mert ha valami érinti a keresztény egységet, az a vallásszabadság, és én vagyok a Keresztény Egység Titkárságának az elnöke." Majd Bea bíboros, Ottavianinak címezve ezt mondta: "Ellenzem az Ön témavázlatát."
Lehetetlenség! Nagyon szomorú, komoly helyzetben voltunk. Ruffini bíboros közbeavatkozott, mivel két bíboros, testvéreink kereszttüzébe kerültünk. Ruffini azt mondta, várjuk meg a fő tekintélyt, aki majd megmondja, kinek van igaza és ki téved. De mielőtt a pápa jött volna, (mert a pápa sokszor jelen volt ezeken az üléseken), szavaztunk a témavázlatról. Ki van Ottaviani bíboros mellett? Ki tart Bea bíborosssal? A konzervatívok, illetve a liberálisok. Az Előkészítő Bizottság utolsó ülése megadta számomra az első képet a leendő zsinatról.
És amikor elkezdődött a zsinat, a zsinat első napján
Lienart bíboros volt a zsinati liberális bíborosok főnöke, az összes Rajna-menti bíborossal együtt (mint Alfrink, Frings, Dopfner, Suenens, Leinart és az ausztriai König bíboros). És akkor Rómában egy hónappal korábban, a
Chiesa Viva tradicionalista folyóirat közzétett egy fényképet Lienart bíborosról, amint teljes szabadkőműves díszben feszít, megadta a belépési dátumát, a szabadkőművesség 20. fokozatának elérési dátumát, majd a 30. fokozat elérésének dátumát, és azokat a helyszíneket, ahol a szabadkőműves gyűléseket látogatta. Ez a bíboros volt a liberális bíborosok vezetője a zsinaton. Ez az én bíborosom, ő szentelt engem pappá, majd püspökké. És most mindez nyilvánosságra került. Senki sem tudta megcáfolni a közleményt. És biztos vagyok benne, hogy így lépett be a mutáció az Egyházba a zsinaton keresztül, majd a zsinatot követő reformokon keresztül.
Sokan azt mondják, hogy a zsinat jó volt, csak a reformok voltak rosszak. Ez nem igaz. Miért? Mert amikor jöttek a reformok, Róma mindig azt mondta, hogy a reformokat a zsinat nevében kell végbevinni.A zsinat nevében! Nyilvánvaló, hogy minden reform a zsinatból eredt. És ha a reformok rosszak, akkor lehetetlen, hogy a zsinat jó legyen, és minden reform pedig rossz, mivel azok a zsinat hiteles értelmezései Róma szerint. Róma azt mondta, hogy a Liturgikus Nyilatkozat nevében vezetik be a litugikus reformokat. Mondhatjuk azt, hogy ezek a rossz változtatások nincsenek benne a Nyilatkozat szövegében, de ennek az embernek megvan a tekintélye hozzá, hogy azt mondja, hogy ez a zsinatból ered. Tudják ezt ők jól. És én biztos vagyok benne, hogy ez a változás benne van a zsinatban. Ha nem is kifejezetten a zsinatban, de a zsinat szellemében benne van, és ez ugyanaz.
Például a vallásszabadság kérdésében: ma a Szentszék és az összes nuncius a katolikus állam ellen van a zsinat nevében - a vallásszabadságról szóló nyilatkozat nevében. Ezt én személyesen kétszer hallottam. Először akkor, amikor Kolumbiában voltam.
Amikor Kolumbiában voltam, egy újságban olvastam a Kolumbiai Köztársaság alkotmánya első cikkelyének a megváltoztatásáról. Az első cikkely azt mondta, hogy a Kolumbiai Köztársaság csak a katolikus vallást ismeri el. Ezt megváltoztatták. Kivették ezt a cikkelyt. Olvastam a kolumbiai elnök és a kolumbiai nuncius, valamint a kolumbiai püspöki konferencia titkára közötti beszélgetést. Az elnök azt mondta, hogy ő nagyon, de nagyon aggódik. Azt mondta a népének: "bár kivesszük ezt a cikkelyt, de azért katolikusok maradunk. Én katolikus vagyok, és katolikus is maradok, és minden lehetségest megteszek a zsinatért és országunk katolikusaiért."
Azután következett a nuncius, aki csupa szabadkőműves kifejezést használt: minden "fejlődés", "humanizmus", "evolúció" és a többi szabadkőműves pimaszság volt. A püspöki konferencia titkára pedig azt mondta: "a [II. Vatikáni Zsinat] vallászabadságról szóló nyilatkozata nevében megkérjük az elnököt, hogy vegye ki ezt a cikkelyt az alkotmányból."
Találkoztam ezzel a püspöki konferencia titkárral kolumbiai látogatásom során, aki elmondta, hogy két éven át kérte az elnököt a Szentszék nevében, hogy változtassa meg ezt a cikkelyt az alkotmányban. De én sohasem ... sohasem fogadom el ezt az szemléletet, mert ez a zsinat nevében lerombolja a katolikus államot. Biztos benne? Igen, biztos vagyok. Ez nyilvánvaló.
Akkor ezt mondtam a titkárnak: "Most Kolumbiáról beszélünk, de tudom, hogy egy évvel ezelőtt Ön volt a felelős a svájci Valais alkotmányának a megváltoztatásáért. A Valais-i alkotmányban ugyanez a változtatás történt. " (Mert mint bizonyára tudják, Svájc államszövetség, és van olyan állama, amely protestáns, és van olyan, amelyik katolikus. Valais az katolikus. És Valais állam alkotmányában az első cikkely szavai - Valais-ban található Econe is, ahol a mi székhelyünk van - csak egy vallást ismernek, a katolikust. ) És a titkár ezt felelte: "Igen, én vagyok a felelős ezért a változtatásért." Testvérem, mit tettél Krisztus szociális királyságával? Mit jelent ez neked? Mit mondasz, amikor azt mondod a Miatyánkban, hogy "jöjjön el a Te országod"? "Á", felelte a nuncius, "Ez most lehetetlenség". Mit tettél XI. Piusz pápa Quas Primas enciklikájával? "Á, most a pápa nem ír a Quas Primas-hoz hasonló enciklikát."
Mindez hihetetlen. És mindez a zsinat bevében történik.
Vigyáznunk kell, mert ez a változás az Egyházban liberális változás. A liberális elvek behatoltak az Egyházba, és rombolják az Egyházat. Ha nem tudjuk visszaállítani az Egyház igazi elveit, ha a vallásszabadság nevében azt mondjuk, hogy minden vallásnak a világ minden államában egyenlő joga van ...
[a hangfelvétel itt hiányos ...]
Az igazság az, hogy a világ egyetlen királya Jézus Krisztus. Ezt mondjuk a Gloria in Excelsis Deo-ban [nagy doxológia, „Dicsőség a magasságban Istennek!”], “Tu solus Altissimus,” “Tu solus Dominus, ” Te vagy az egyetlen Fölség", "Egyedül Te vagy az Úr". De a gyakorlatban visszautasítjuk Krisztusnak ezt a királyságát, ha azt mondjuk, hogy Luther, Mohamed, Buddha és Jézus Krisztus ugyanaz. Nem mondhatjuk ezt. Lehetetlen. Tudjuk, hogy sok országban sajnos, nem lehetséges elismerni a katolikus vallást államvallásnak. Meg kell engednünk - a tévedésnek is vannak jogai - de sohasem adhatunk ugyanolyan jogokat a tévedéseknek és a hibáknak. Ez lehetetlenség.
És a változtatás a liturgiában nagyon nagy. Ez nagyon szomorú. A "modern ember" egyik elve, ahogyan most mondják, a demokrácia. A demokráciának van jó értelmezése is, de nem úgy, hogy azok, akik kormányoznak, a néptől kapják a hatalmukat. A hatalom Istentől való. Nem a néptől. Nem a tömegektől. Istentől. De ma az az elv, a demokrácia elve, hogy a hatalom a népben van. A tömegekben. Ez nem igaz. Ez lehetetlenség. És a liturgiánk a mi hitünk iskolája. Hitünk első iskolája minden nép számára.
30 évig püspökként Afrikában voltam misszionárius. Tudom, hogy a liturgia volt legjobb iskola azoknak az embereknek a számára, akik nem tudtak olvasni. Látják, mit tesz a pap.Látják, hogy mit tesz a pap, amikor Jézus Krisztus Testét és Vérét imádja. És a pap viselkedéséből tudják, hogy Jézus Krisztus jelen van - valóságosan jelen van az oltáron. Tudják ezt. És ez nagyon fontos.
De a változtatás a szentmisében lerombolja az Egyházat. Mert mi tudjuk, hogy a liturgia tanít bennünket a hierarchiára. Az igazi liturgia hierarchikus. Nem demokratikus, hanem hierarchikus. Miért? Azért, mert van az Isten, aztán a pap és azután a nép. Ez a hierarchia. Amikor a tempomban vagyunk, tudjuk, hogy Isten az oltáron van; a pap az Isten és az emberek között van; és a nép Istent a pap kezéből kapja. Ez a hierarchia.
De most a liturgia demokratikusabb lett - mindnyájan az asztal körül vagyunk. A pap csak az egésznek a főnöke, és időnként más valaki is helyettesítheti az étkezési főnök szerepben. Ez az új liturgia. Ami nagyon rossz, mert elveszítjük a hierarchia iránti érzékenységünket; miközben a hierarchia iránti érzékenység nagyon fontos az életünkben. Szükségünk van a Szentmise Áldozatára - ami nem csupán egy étkezés - , hanem Feláldozás. És a Feláldozás Áldozata valóságosan jelen van az oltáron. Ez a hitünk iskolája.
És lassan, lassan az új mise félrevisz. A hívek gondolatait protestáns irányba viszi el. Nem mondom azt, hogy minden új mise [Novus Ordo] érvénytelen. Egyáltalán nem mondom ezt. De talán egyre jobban érvénytelenné válik, mert a szolgálattevők elveszítik a valóságos jelenlétbe vetett hitüket.
Jelenleg Franciaországban egy progesszív szellemiségű újság készített egy felmérést, hány pap nem hisz már a Valóságos Jelenlétben. Azt találták, hogy huszonkét százalékuk nem hisz már a valóságos jelenlétben. De én azt gondolom, hogy ha ezt a kérdést az 50 év alatti papoknak tették volna fel, akkor ötven százalék jött volna ki, mert a fiatal papoknak nincs hitük. Nincs hitük.
Tavaly Adam püspök (a mi Sion egyházmegyénkben, Svájcban) egyetlen papot szentelt az én Szentlélek Kongregációm számára. Ez az egyetlen pap Franciaországból jött. A nagybátyja közúti balesetben halt meg, amikor az autója egy folyóba zuhant. A nagybácsinak kilenc gyereke volt. A püspök mondta ennek az újonnan szentelt papnak: "Most már mondhat misét a nagybácsiért. Most már pap lett, mondhat misét a nagybácsiért." Az újdonsült pap ezt felelte: "Nem, nem fogok." Miért? Vajon nem hasznos dolog misét mondani a halottakért? "Nem, nem, nem szükséges. Ők már a mennyben vannak." Ez a fiatal pap, akit a püspök tavaly szentelt az én kongregációm számára, ma már Svájcban a kisszemninárium tanára. Nem tanulnak se teológiát, se filozófiát, se semmit. Semmit sem tanulnak ma.
Egy másik példa. Nemrégen volt két szeminarista jelentkezőm, akik a párizsi házamba jöttek. Az egyikük gyári munkás, a másik pedig egyetemi hallgató volt. Azt mondták, hogy fontolgatják, hogy belépnek a párizsi szemináriumba. Megkérdeztem tőlük:"Miért hozzám jöttek?" Elmondták, hogy voltak egy összejövetelen a Mária Obláció házában egy olyan papnál, aki összegyűjti a párizsi egyházmegyében azokat a fiatal férfiakat, akik hivatást éreznek a papi pálya iránt. Összesen tizenöt fiatal volt jelen az egész párizsi egyházmegyéből. Az összejövetel alatt a pap, mielőtt bemutatta volna az Átváltoztatást, ezt mondta: "Ma is bemutatjuk az Átváltoztatást, de már nem hiszünk a valóságos jelenlétben." Ezek a fiatalemberek azt mondták: "Ez lehetetlen. Mi nem maradunk ebben a szeminárumban." Ezért jöttek hozzám. Azt mondták, hogy az Econe-i az egyetlen olyan szeminárium, ahol megtalálhatják az igazi hitet. Kérték a felvételüket Econe-ba. És azt gondolom, hogy a következő októberben jöhetnek Econe-ba. De ez egy új vallás. Ez egy protestáns vallás. Ez tény.
Valaki azt mondhatja: "Hogyan lehetséges az, hogy a pápa áldását adja egy ilyen változásra? Hogyan írhatta alá ezeket a rendeleteket, ezt az alkotmányt a pápa?" Nem tudom. Nem tudom. Ez egy nagy rejtély. Van több teológiailag lehetséges válasz is. Nem mindegyiket írom alá. Van, aki azt mondja, hogy a pápa nem felelős érte. Lehet, hogy beinjekciózták vagy bedrogozták a pápát, és ezért nem ő a felelős. Talán, nem tudhatom. Valaki azt állítja, hogy két pápa van [dublőre van]. Nem tudom. Valaki azt mondja, hogy a pápa már akkor is liberális volt, mielőtt pápává választották volna, és talán (de nem tudjuk biztosan) a nevét adta a szabadkőművességhez, amivel már a konklávé előtt kiközösítette magát az Egyházból.Nem tudjuk.
Amit tudunk, az az, hogy Bugnini volt az első számú felelőse a liturgiaváltoztatásnak, és ő hírhedt szabadkőműves. És mivel indiszkréten viselkedett szabadkőműves kellékeivel, a pápa Iránba küldte nunciusnak.
Nem tudom. Nem tudjuk. Nem mondhatja senki,hogy Lefebvre érsek azt mondta, hogy a pápa nevét adta a szabadkőművességhez. Nem, ezt nem mondhatja senki. Ez lehetséges, de nem tudjuk biztosan. De ha kiközösítette magát, akkor nem pápa. Nem pápa. Illegitim. Nem tudom. Ez egy misztérium, amit nem értek. De ami tény, az az, hogy folyik a Katolikus Egyház lerombolása, és még a pápa is kimondta ezt. A pápa az Egyház ön-lerombolásáról beszélt. "A Sátán füstje behatolt az Egyházba". De hol vannak azok, akik az Egyház lerombolásáért felelősek? Nos, ott vannak. Ők azok, akik lerombolják az Egyházat. Meg kell mutatnunk, hol vannak. Hol van az a füst, amely behatolt az Egyházba? Nem tudom, de maga a pápa mondta ezt.
És minden nap vannak ehhez hasonló tapasztalataim. Sok országba látogatok el. Spanyolországban voltam a Szent Karácsony napjaiban. Majd Bonnban, Köln közelében, Németországban, három héttel ezelőtt, ahol felszólaltam egy konferencián. Sokan eljöttek. Sokan össze vannak zavarodva. Mi történik az Egyházban? Aggódnak. De sokan meg azt mondják, hogy ők engedelmeskednek. Engedelmeskednek? Az engedelmesség relatív. Nem abszolút. Engedelmeskedni kell a jónak, de a rossznak nem. Ha a szüleink rossz dolgot parancsolnak nekünk, akkor nem kell szót fogadnunk. Nem szabad szót fogadnunk. Ez egyértelmű.
És tudom, hogy Spanyolországban például, az Egyház helyzete nagyon rossz. Az újonnan kinevezett püspökök és segédpüspökök nagy része kommunista, marxista és szocialista. És így a spanyol Püspöki Konferencia püspökeinek többsége progresszív szellemiségű. Modernisták. Míg a zsinat alatt a spanyol püspökök többsége konzervatív volt. Így Róma a felelős a Katolikus Egyház helyzetéért Spanyolországban, mert Róma hagyja jóvá a püspökök kinevezését.
És tudjuk, hogy Franciaországban, Németországban és egész Európában az összes fiatal püspök rosszabb, mint a spanyol püspökök, mert többé-kevésbé marxisták. Ez tény. De lehetetlenség. Hogyan tehetnek ilyent? Nem tudom. Nem tudom. Nem töltöttem az egész életemet Rómában. Jól ismerem Rómát, mert apostoli küldött voltam, és benne voltam az Államtitkárságban. És ezért jól ismerem. De azt gondolom, hogy az ördög befészkelte magát Rómába, mint ahogyan a Fatimai és a La Salette-i Miasszonyunk előre megmondta.
Imádkoznunk kell. Kérnünk kell Istent, hogy vessen véget az Egyház válságának. Mert ha ez így folytatódik, nagyon sok ember a pokolba fog kerülni. Elveszítik a hitüket. Nem mennek a templomba. Elhagyták a hitet. Tudom, hogy nagyon sok pap is elveszítette a hitét. Sok pap megházasodott. Sok nővér elhagyta a kongregációját. Nagy kár értük. És ez van mindenütt.
Voltam Melbourne-ben, Ausztráliában, a 40. Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából. Knox bíboros, aki az Eucharisztikus Kongresszus felelőse volt, most az Isteni Imádás Kongeráció prefektusa. Olvastam egy újságban Knox bíboros miséjéről, amelyet az Eucharisztikus Kongresszus alatt mutatott be, és amely alatt érzéki táncokat lejtettek, miközben az Átváltoztatás szavait mondta. Ez szentségtörés. Nem szabad ilyen misére menni. Ez szentségtörés. Ez tény. Fehívtak telefonon Melbourne-ben, és mondták, hogy rajta vagyok az Eucharisztikus Kongresszusra meghívott püspökök listáján. Felkértek, hogy koncelebráljak egy misét egy protestáns pásztorral és egy rabbival. Ez ki van zárva. Ki van zárva. Nem, nem, nem és nem. [taps]
Ez a változás nem véletenszerű. Nem felszínes. Nagyon mélyen gyökerezik. Nagyon szomorú. A hitünk ellen van. Ezért nem fogadhatjuk el ezt a zsinatot, és ezeket a reformokat és ezt az irányvonalat még akkor sem, ha Rómából jön. Rómától mi csak jót remélünk. Nem várunk tőle rosszat, betegeset. Nem várjuk a miseáldozat felhagyását. Nekünk szükségünk van erre az imádásra. Szükségünk van a Jézus Krisztus istenségébe vetett hitünkre. Mert ez az összes változás Jézus Krisztus istensége, Jézus Krisztus királysága és a szentmisében Jézus Krisztus Valóságos Jelenléte ellen irányul. Bűn az, ha mindenhol elhagyjuk Jézus Krisztus igazságát és elhagyjuk Jézus Krisztus istenségébe vetett hitünket.
Jézus Krisztus Király, mert Ő Isten. Isten Fia. Ezért természeténél fogva király. Ez alapvető dolog! Alapvető! És ha Ő Isten, akkor megilleti Őt az Istennek kijáró imádás. És ezért nem fogadhatjuk el ennek az Igazságnak a megfogyatkozását. Jézus Krisztus az Isten Fia. Jézus Isten. Ez az alapja a mi hitünknek. És minden ettől az Igazságtól függ. És tudjuk, hogy most a teológusok és a püspökök más irányt vettek. Nem mondják ki ezt az igazságot világosan és teljesen. Félnek az igazságtól. Ami nagyon szomorú.
És Rómában is ugyanez a helyzet. Azt gondolom, hogy azért nem tesznek lehetővé nekem egy kihallgatást a pápánál, mert félnek az igazságtól. Amikor egy hónapja Rómában voltam, Msgr. Benelli azt mondta nekem, hogy ő minden nap találkozik a pápával. Azt mondta nekem, amikor elbúcsúztunk, hogy most rögtön megy a pápához, hogy beszámoljon neki annak a munkának a jelentőségéről, ami a megbeszélésünkön felvetődött. Azonnal megy, azt mondta. Akkor miért nem adnak nekem lehetőséget, hogy beszéljek a pápával? Azért nem, mert félnek.
Miközben a Vatikán szélesre tárta az ajtót az igazi eretnekek és skizmatikusok előtt. Az alábbi videón Boldog VI. Pál első találkozója látható a Szent Péter Bazilikában az eretnek Canterbury érsekkel:
Villot bíboros ezt mondta: "Félünk attól, hogy ha Msgr. Lefebvre találkozik és beszél a pápával, a pápa esetleg megváltoztatja a véleményét". Mert a pápa nem teljesen biztos a dolgában; a pápa nem a teljes meggyőződés embere. Rejtélyes ember. Nem tudunk biztos jellemrajzot adni róla. Kimondja az igazságot, aztán ellenkezőleg cselekszik. Egyik oldala igazat mond. A másik oldala nyitott a tévedésekre. Nagyon furcsa. És attól félnek, hogy ha felfedem a pápa előtt az igazságot, azt, hogy "meg kell erősítenie mindenhol és minden nap a Krisztus Királyságába vetett hitet. Meg kell erősítenie a Szentmisében, a Szentmise Áldozatban történő Valóságos Jelenlétbe vetett hitet", akkor esetleg a pápa megváltoztatná a véleményét.
És ezért Villot bíboros azt mondja, hogy zavart keltene, ha fogadna engem a pápa. Nem engedhetik meg neki. És én ismerem jól a pápát! Amikor XII. Piusz pápa apostoli küldötte voltam, minden évben Rómába látogattam. És ez alatt a tizenegy év alatt találkoztam Msrg. Montinivel. Nagyon jól ismerem őt. Kétszer fogadott engem a zsinat alatt, privát pápai meghallgatáson. De most, a zsinattal és a reformmal szemben tanúsított állásfoglalásommal, azt mondaná: "Nem, ez lehetetlenség! Alá kell írnia, hogy elfogadja a zsinatot és az összes reformot, mielőtt fogadnám meghallgatásra. " De én ezt nem tudom megtenni. Ha megtenném, elárulnám Édesanyámat, az Egyházat! Az Egyházat!
Így, köszönöm az Önök bátorítását, és el kell hogy mondjam, hogy nagyszerű fiatal generációnk és jó hivatásaink vannak. A következő évre 59 jelentkezőnk van az Econe-i szemináriumunkba, Svájcba - az Egyesült Államokból, Angliából, Németországból, Franciaországból és Spanyolországból. Jó természetű, nagyszerű fiatal emberek jönnek mindenhonnan. És miért? Miért jönnek ebbe a szeminárumba, amikor tudják, hogy Rómával szemben nehézségeink vannak? Tudnak erről. És mégis jönnek. Mindig megkérdezem tőlük, miért jönnek Econe-ba? Azt felelik: "Igen, ismerjük a helyzetüket,de mi igazi papok akarunk lenni, és nem protesténs pásztorok vagy modernista papok. Azért jövünk az ön szemináriumába, mert tudjuk , hogy a papság célja az igazi Szentmise Áldozat bemutatása. És ezért jövünk Econe-ba."
Amikor meglátogattam a szemináriumomat itt, Armada-ban az elmúlt öt évben, itt is ugyanezt látom. Nagyszerű fiatal embereink vannak. Econe-ban is van néhány amerikai szeminaristánk. Hat héten belül fel fogok szentelni egy Detroit-ból való amerikai papot, aki nagyon jó szeminarista és jó pap lesz. Ezek a fiatal emberek visszautasítják azt, hogy protestánsok legyenek. Visszautasítják azt, hogy modernisták legyenek. Igazi papok szeretnének lenni. És milyen kár, hogy nincs 100 püspök, hogy jó szemináriumokat nyisson.
Ezért, kérem, hogy imádkozzanak ezekért a szeminaristákért, mert ha papok lesznek, nagyon sok gondjuk és nehézségük lesz. De azt gondolom, jól felkészültek arra, hogy megbirkózzanak ezekkel a gondokkal és nehézségekkel. És bízunk a Jó Istenben. Amikor hat évvel ezelőtt elkezdtem ezt a munkát, meg voltam róla győződve, hogy Isten mellettünk áll. Mert másképp lehetetlen lenne ezt csak magunktól tenni. Most vannak házaink Svájcban (3), Münchenben, Franciaországban (6), Brüsszelben (1), Angliában, Armada-ban, San Francisco-ban és New York-ban. Albano-ban, Róma mellett van egy apácakongregációnk, ahol öt hivatásunk van (jó nővérek). És most építek egy szemináriumot Svájcban. Lehetetlen, hogy Isten segítsége nélkül mindez megvalósulhasson.
Ezért bizakodom. Lehetetlen, hogy az Egyház megváltoztassa a tradícióját. A két évezred tradícióját. Nem szabad megváltoztatni Az Egyház maga a hagyomány. Az Egyház maga a hagyomány. Nem pedig forradalom. Köszönöm a figyelmüket.
A liberalizmus kifacsart eszméibe burkolt elnemzetietlenítés éppen olyan veszélyt
rejteget a magyarországi magyarságra nézve, mint
az az erőszakos beolvasztási folyamat, amely a határokon kívül rekedt
magyarságot fenyegeti az utódállamokban.
Az egy tőről fakadó gondolatiság - az internacionalizmus -, a mindenki egy és ugyanannyit ér” elve, a
„mindent szabad” ideológiája fölemészti nemzeti értékeinket, s erkölcsi
kereteink csonkításával, eltörlésével
valami korcs szellemiséget, közösségi bűntudatot kreál a csak felületesen politizáló, a politikára érzéketlen vagy hozzá nem értő állampolgárokban.
