2026. július 5., vasárnap

Vatikáni egyházrombolás


Immár eltelt ötvenegy év a II. Vatikáni Zsinat óta, és ma már világosan látszik annak a folyamatnak a drámai romboló hatása, amely ebből a zsinatból eredt és tombol máig. 1965-ben meghasonlottak a hitükhöz hű, hitükben megingathatatlan hívek milliói, a papság nagyrésze elvesztette a bizalmát az addig állandóságot, szent kapaszkodót jelentő Szentszékben, más papok pedig örömmel követték az újításokat, rombolták az építészeti emlékeket, elhagyták a hagyományokat és ellenségesen kezdtek viselkedni azokkal, akik megtartani akarták mindazt, ami kétezer évig a Római Egyházat jelentette.

A szabadkőműves kapcsolatairól hírhedt VI. Pál vaskézzel irányította az egyházrombolás kezdetén a zsinati ajánlások betartását, és követői mindent megtettek azért, hogy a megsemmisítő folyamatot saját környezetükben sikerrel beindítsák.

 

A latin mise elvetése, a szembemiséző oltár bevezetése, a lányok oltárszolgálata, az egyházi viseletek egyszerűsítése és az építészeti emlékek rombolása felismerhetetlenné tette az Egyházat. Olyanná vált az egész Világegyház, mint amikor a lovak közé bedobják a gyeplőt…

 

Ekkor lépett színre Marcel Lefebvre érsek, aki nyíltan visszautasította a zsinat határozatainak nagyrészét, és megtartott mindent, amit a zsinat el kívánt törölni vagy meg akart változtatni. Kis közösségét X. Szent Pius pápáról nevezte el, és a kiközösítés ellenére is vallotta a Rómához való hűséget, azaz, a pápaság tiszteletben tartását, mert nem elszakadni akart, hanem a vallás gyakorlásának szabadságát, a hagyományok tiszteletben tartását és gyakorlását kívánta megtartani. Az Egyház Lefebvre érseket ellenségként kezelte, így ellenségként, hamis tanításként kezelte a kétezer éves hagyományt is.



Az üldöztetésnek XVI. Benedek pápa vetett véget azzal, hogy Lefebvre papjait és püspökeit visszafogadta, ám a pápai döntés sem hozott felhőtlen békét, mert a Vatikánon belül romboló szabadkőműves erők továbbra is áskálódtak immár nem csak az FSSPX ellen, hanem Benedek pápa pontifikátusa ellen is. Végül XVI. Benedeket zsarolással lemondásra kényszerítették, és helyét átvette a szélsőséges liberális, kommunista eszméket valló argentin érsek, Jorge Bergoglio, aki a Római Egyház egyik legkártékonyabb pápájaként vonult be az egyháztörténelembe.

 

Első intézkedéseivel ismét lángba borította az egységet, kitagadta az FSSPX-t, bár látszólag tárgyalásokat folytatott velük, de a szándék egyértelmű volt. Az FSSPX vezetése hiába próbálta érvekkel, történelmi tényekkel és dogmákkal bizonyítani igazát, hűségét, Róma hajthatatlan maradt. Bergoglio inkább részesítette előnyben Abu Dhabi istentagadó szerződésének aláírását, a homoszexuálisok befogadását, az abortusz részbeni elismerését, a bálványimádókkal való egyetértést, és ezer más egyházromboló tevékenységet, mint az Egyházon belüli békét, egyetértést. A Piusosokkal valami okból mégis megértőbb és józanabb volt, mint utódja, aki a jogot és az emberiességet is sárba taposta, hiszen Bergoglio gyóntatási és esketési engedélyt is adott nekik az egész világra kiterjesztve. Az FSSPX-et követők száma és ereje, a fentiek láttán megsokszorozódott és megerősödött, Róma pedig, egyre többet veszített megtartóerejéből. Az európai országokban kiüresedtek a templomok, plébániákat adtak el, a papi utánpótlás drámai szintre esett vissza és a hívek is ezrével hagyják el máig a vallást, mert elégedetlenek, mert hitegyókká váltak, mert csalódtak az erkölcsi tartást és Krisztus tanítását sárba taposó római vezetésben.  

 

Bergoglio halálával felcsillant a lehetőség az egyházon belüli béke megteremtésére, hiszen egy Ágoston rendi szerzetes, XIV. Leó foglalta el Péter székét, és kezdetben reményteli nyilatkozatokat adott, latinul misézett, nem határolódott el egészen attól, hogy rendezze az FSSPX-vel szemben fennálló nézeteltéréseket. Hiszen, nem a krisztusi tanításokban vagy dogmákban vannak eltérések, esetleges tagadások, hanem csupán a hagyományok tiszteletében és a liturgia gyakorlásában. Az FSSPX azt a liturgiát tartja magáénak, amelyet a zsinat előtt minden katolikus természetesnek, jónak és követendőnek tudott. A Szentszék ezt tagadta meg a világi és szabadkőműves követelések mentén és azoknak eleget téve. Tehát, voltaképpen a Szentszéket kellene kitagadni a Kánon szerint, mert nem fogadja el a hagyományt, a Krisztusi tanításokkal szembemenő kinyilatkoztatásokat tesz, meghazudtolja mindazt, ami az Egyházat jelentette 1965. előtt.

 

XIV. Leót arra kérte az FSSPX, hogy adja áldását a püspökszentelésekre, de a szabadkőműves vatikáni lobbi ezt megtiltotta Leónak, így ismét olyan egyházszakadás küszöbén áll a Római Egyház, mint 1054-ben. Akkor ugyanazok az érvek és ellenérvek mentén zajlott minden, mint most… és ugyanaz volt a neve a pápának is, csak ő még a IX. volt e pontifikátust gyakorló Leók között. Egyháztörténeti „érdekesség”, hogy X. Leó Lutherrel szállt szembe, mert Luther kifogásolta azt az erkölcstelen magatartást, amelyet Rómában és általában az Egyházban tapasztalt. Leó kiközösítette és megtörtént egy súlyos egyházszakadás, amiben szintén nem a kiközösített fél volt az egyedüli „bűnös”. A reformáció, és a pápa hajthatatlansága miatt emberek százezrei haltak meg…

 

A Szentszék ma is politikai, gazdasági és hatalmi érdekei mentén kormányozza a Katolikus Egyházat. Semmi más nem indokolta és nem indokolja XIV. Leó drákói döntését, miszerint püspököket, papokat és hívek millióit kiközösíti vagy kiközösítéssel fenyegeti, csak az a lobbi, amely Bergoglio idején még jobban megerősödött és egy régi szabadkőműves terv megvalósításán dolgozik. Olyan tervet kíván tető alá hozni, amely megszünteti a Római Egyházat, betiltja Jézus Krisztus említését (már látunk erre példákat Nyugat-Európában), világegyházat alapít, új Bibliát ír ideológiai alapon, hamis tanításokra hivatkozva etc. Az FSSPX hiába bizonygatta levélben a pápasághoz való hűségét, Leónak inkább a háború jelenti a megoldást, semmint a krisztusi béke, amely nem ártana sem az Egyháznak, sem a híveknek, de erősítené a kereszténységet, a Katolikus Világegyházat. A szabadkőműves és homoszexuális vatikáni lobbi szorításában XIV. Leó tehetetlen, ha egyáltalán óhajtana is tenni a békéért. Ám, ez nem így látszik. Az európai országok katolikus egyházainak züllesztése is megkezdődött, mert a cél, hogy egyre kevesebb pápaválasztó bíboros legyen, és ezek olyanok legyenek, akik követik a sátáni változtatásokat. Nem kell messzire mennünk, nekünk magyaroknak, hiszen Erdő Péter nyugdíjazása után nem lesz többé az Esztergom-budapesti érsek magyar bíboros, de a tervek szerint a bergoglionista, liberális, magyar nevű délvidéki Németh Lászlót szemelték ki a vatikáni szabadkőművesek a Magyar Katolikus Egyház élére…  Ezzel pedig megszűnik a történelmi Magyar Katolikus Egyház.

 

Hogy mi lesz a folytatás, és hol áll meg az a bizonyos nehéz kő, még nem látjuk, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy a Római Egyházat nem Róma, hanem az FSSPX tartja meg. Mert Róma elárulta önmagát, elárulta a hívők millióit és elárulta Krisztust…

 

Dr. Vassy László