A vezető politikusok és alárendelt, jól fizetett jobb és baloldali csicskásaik sikeresen teljesítettek. Ma már minden politikai oldal ugyanazon stílusban (stílustalanságban) ír, beszél, viselkedik. Voltaképpen ez azért alakulhatott így, mert az alapanyag is egy alomból származik – kevés kivétellel –, s az olvasótáborból is nagyrészt kihaltak – sajnos –, a műveltebb, igényesebb érdeklődők, olvasók. Az egyre züllő közéletet pedig, trágársággal, gyűlölködéssel és ostoba megjegyzések százaival lehet ugrásra készen tartani. Megszűnt a kimért, méltóságteljes, ugyanakkor meggyőző, pallérozott és következetes újságírás. Az ok egyszerű. A megrendelőnek sincs igénye jobbra, szebbre, műveltebbre, mert ő is ilyen.
Úgy
tűnik, végleg letűnt az a kor – mert kihaltak az utolsó mohikánok is –, amelyben
igazi hivatás, nyelvművelés és viselkedésminta – nem kézi irányítású, jól
fizetett kiszolgáló, véleményformáló személyzet – volt az újságíró. Ma, a
politika nyomja rá a bélyegét a médiára is. A proli-politika. Hiszen szabadon
lehet rendszeresen „k…vaanyázni”, a keresztény, jobboldali sajtóban is, és sikké vált
lefényképezni, mit evett a vendéglőben vagy mit főzött a baráti körben – a
politikus. Ez utóbbi is a proli mentalitás egyik formája.
Ám,
ha legalább írni, beszélni tudnának, az igazán nagy élmény volna. Azonban sem
szókincsük nincs (egyik oldalon sem!), s azt a keveset is rosszul használják,
ami rájuk ragadt. Pedig, a nép nem Arany János-i magaslatokat várna el, csak
annyit, hogy az újságíró tanítson, mutasson példát nyelvi szépségeinkből – mert
abból ezernyi van… volna, ha el nem felejtettük volna… Ehelyett angol
jövevényszavakkal, szlogenekkel tarkított proli előadásokat hallgat a plebsz,
és ujjong, mert a saját műveltségének tükrét tartja elé a kedvelt politikus, a „jól
megmondta” újságíró.
Név
szerint fel lehetne sorolni azokat a kollégákat, akik még tartják a nehéz
frontot, akik igyekeznek valamilyen többletet adni az olvasónak, akik nem a
gyűlölködésre, a primitívségre építenek, amikor leírnak valamit… és ezek a
kollégák nem a fősodorba tartoznak, hiszen oda a régi jó káderektől nem férnek
be.
Nincs
tehát különbség jobb és baloldali média között, és nincs különbség jobb és
baloldali politikus között. Csupán az, hogy mindegyik a másikat utálja, de ezt
az utálatot azonos stílusban adja elő. Odamond, jól megmondja, helyre tette, pellengérre
állította stb… Az emberi kapcsolatokban is egészen rossz mintává változott a
sajtó és a politikusi magatartás, hiszen nem a jót, az esetleg elfogadhatót
látja az olvasó a politika iránt érdeklődő, hanem a gyűlölködést, a
hatalomféltés és a hatalomvágy összecsapását, a kapzsiság és az irigység
harcát, a pénz generálta ocsmánykodást.
Gazdagon, de alacsony szellemi képességekkel nem is lehet többet felmutatni. Mindössze annyit, amennyit Pétert Gábor mutatott fel egykor a feleségének, amikor karácsonyra 20 liter francia parfümöt rendelt a számára… Nos, ebből a mentalitásból és ebből az alapanyagból fejlődött 21. századivá a sajtó és a politika. Hozott anyag, mint az egyszeri szabónál… Az öltöny meg úgy áll belőle, ahogy áll… nem elegáns, de legalább megpróbálta a szabó a legjobbat kihozni, ha nem is sikerült.
Az
újságíró és a segédmunkás jut eszembe. A segédmunkás az építkezésen nem
váltogatja meg a mondanivalóját, s a kötőszavak sem Goethe-i stílusúak. Ám, ha
bemegy egy okmányirodába, ott legalább megpróbál trágárkodás nélkül,
szalonképesen beszélni, viselkedni. Az újságírónak az volna a szerepe, hogy
tanítson, segítsen a segédmunkásnak ebben a szalonképesebb magatartásban. Ám,
nem azt teszi. Jópofáskodik, meg akarja hódítani a segédmunkást, és abban a
stílustalanságban, proli módon vagdalózik, ahogy a leejtett téglát vagy az
újgazdag megrendelőt szidja a melós. Ezen pedig, jó lenne változtatni, hiszen az
elmúlt évek is azt bizonyítják, hogy hiányzik az értelmiség a nemzeti médiából
éppen úgy, mint az ellenzékiből. Viszont, legalább ebben nincs mit egymás
szemére hányni…
Stoffán György