Pár
évvel ezelőtt, amikor az olvasó a pedofília témájával találkozott egy cikkben,
szemérmesen félrefordította a fejét és ignorálta a témát, mintha ilyesmi nem is
létezne. Igaz, olyan cikk, olyan újságíró is csak elvétve akadt, aki egyáltalán
megemlítette ezt a szörnyű aberráltságot. Ez azonban alaposan megváltozott,
hiszen mára felkapott témává vált és a híroldalakon naponta botlunk
akarva-akaratlan ezekbe a „botrányokba”. Azért az idézőjel, mert a keresztény
ember számára például, egy házasságtörés botránynak számít, amíg a pedofília a
legutálatosabb, halálos bűnnek.
A
legfelkavaróbb talán éppen ezért a kalocsai egyházmegyében folytatásos
regényként tálalt - és itt nehezen találom a megfelelő kifejezés – szodómia.
Maguk az esetek is mélységesen felkavaróak, de az ezek köré épülő
sajtónyilvánosság még gyomorforgatóbbá teszi az egészet, a legmélyebb
megbotránkozást kiváltva minden normális, keresztény emberben.
„Megtisztulásnak”
nevezni éppen olyan, mint amikor arra hivatkoztak, hogy a máglyahalál a halálra
ítélt lelki üdvéért történő jó cselekedet. Ez valójában megrontás. Megrontják
az én lelkemet, a közösségekét, a társadalomét. A bűn borzalmas, ezért a
büntetésnek, egyházinak és világinak, joginak is hasonlóan borzalmasnak kéne
lennie, ám, a legtöbb esetben nem ez történik. Helyette a társadalom lelkét,
erkölcsét, hitét mérgezik. Remek példa erre a bicskei ügy, amely ezt a lavinát
látszólag elindította, és amelyben a valódi pedofil felfüggesztett
börtönbüntetést kapott és most vígan él Svájcban – iskolabuszt vezet.
Természetesen, csak azért, mert szereti a gyerekeket… Amíg ő ekképpen megúszta,
addig az ügy politikai eszközzé vált, megbuktatta az államelnököt,
összeugrasztotta az ország népét, viszályt keltett a református egyházban és
sorolhatnám még a negatív hatásait. Valójában, mindenki bűnhődött, kivéve az
igazi vétkest. A bűnbak szerepét az az erdélyi igazgatóhelyettes kapta, aki a
bírósági jegyzőkönyvek alapján nem vett részt a cselekményekben és a vád ellene
„a vallomás megváltoztatása kísérletének gyanúja” volt. Egy gyanúért,
egy feltételezett kísérletért ült éveket… Persze, egyik remek oknyomozó sem
vette a fáradtságot, hogy ennek utánanézzen, amint annak sem, hogy nem ő volt
az intézmény egyetlen igazgatóhelyettese. És a másik igazgatóhelyettesnek is
ugyanazt írta le a fiatal, amit K. Endrének. Érthetetlen tehát, az egész. Vagy
mégis merjük megérteni?
Ez
a fordított, furcsának nevezhető ítélkezési mód jött ma is szembe velem, amikor
döbbenten olvastam a Válaszonline Bábel Balázs kalocsai érsekkel készített
interjúját. (https://www.valaszonline.hu/2024/11/15/babel-balazs-ersek-kalocsa-bese-gergo-katolikus-egyhaz-interju/)
Az érsek nyíltan válaszolt az összes, neki szegezett kérdésre, csak éppen a
pedofíliát sikerült kissé elbagatellizálni, ám, Bese Gergő ügye alaposan ki
lett vesézve. Ismét és álságosan! Mindez állítólag azért, mert Bese
közszereplőként közbotrányt okozott. Ráadásul, elhangzott, hogy az egész
sajtóhadjáratot ez az ügy indította és nem a jóval korábbi pedofil ügy,
amelyben már ítélet is született.
Amíg
Mészáros István esetét egyszeri kihágásként említi az érsek és szinte
megsajnáljuk annak alapján, ahogyan Bábel elmeséli, hogy általános helynökből
„mezei” templomigazgató lett, addig Bese ügyét közbotrányt okozó orgiának
nevezi. Érdekesnek találom, ahogyan az érsek az efféle bűnöket kategorizálja.
Amíg a gyermekmegrontók egy-egy mondat erejéig szerepelnek, addig Bese neve
szinte minden mondatban elhangzik. Ez azért is felettébb furcsa és szokatlan,
mert Bese jóval a sajtó okozta cirkusz előtt teljes bizalommal hozzá fordult ügyével
és végig védte az érseket, állva a botrány okozta vihart, teljes
mellszélességgel.
Az
véletlenül sem fordult meg senkinek a fejében – hiszen a sajtó ezt nem is
engedte volna –, hogy Bese igazat mond, amikor arra utal, hogy becsapták és
tőrbe csalták. Pedig, könnyen előfordulhatott, hiszen nem volna egyedi az eset.
Történt már olyan, amikor papot tőrbe csaltak, elkábítottak és aztán meztelen
fotóival zsarolták.
A
bicskei esetből, és a Bese Gergővel történtekből csupán annyi szűrhető le
biztosan, hogy a bűnbak szerepét bárkire kioszthatják, amíg a valódi bűnösök
részben, vagy teljesen megússzák. A valódi vesztesek a hétköznapi emberek, akikből
így lassan kivész a bizalom, a hit és a szeretet is. A társadalom reményvesztetten,
gyűlölködve éli sivárrá tett hétköznapjait és csupán ezek a rettenetes esetek
érik el az ingerküszöbét még… egy ideig. Az egyház egyik főpapja pedig, cinkosul
és cinikusan „terel”, lovat ad ezeknek a lélekgyilkosoknak a feneke alá, akik a
„kicsinyeket” megbotránkoztatják. Pedig, mi ismerjük, tehát nekik is ismerniük
kellene Jézus e kérdésben tett kijelentését a malomkővel és a tengerrel… „De aki
megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban
járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Mt 18,6)
Úgy
tűnt az interjú olvasása közben, hogy mintha ez a rész kimaradt volna mind a
kérdező, mind a válaszadó emlékezetéből. Lelkük rajta! A lényeg, hogy „nem volt
tabu”... Kérdezni bármit lehetett!