Olyan ez, mint Haydn 45. fisz-moll Búcsú
szimfóniája… Egy-egy zenész feláll, meghajol a közönség előtt még utoljára, és
kivonul a koncertteremből… Most Szörényi Szabolcs tette le a gitárt. Ám, amikor
egy-egy zenész, letéve hangszerét kivonul a teremből, magával visz valamit belőlünk…
de amennyit elvisz, annyit hagy is. Önmagából, abból a kincsből, amellyel élete
során elárasztotta azt a generációt, amely lassan hallgatóként, közönségként,
barátként is elhagyja a koncerttermet. Hiszen, együtt voltunk a kezdetektől a mesterekkel,
és a mi szívünket, lelkünket, érzelmeinket és elköteleződésünket az ő zenéjük
is acélozta. A népzenei motívumok, az előadásmód, a hangszerelések, és a
dalszövegek mind-mind muníciót jelentettek a számunkra. S ahogy ők búcsút
intenek, mi is érezzük, hogy bár a muníció még ott van velünk, de az erőnk
fogy, s lassan átadni sincs kinek azokat az erényeket, azt az érzésvilágot, amely
egyfajta igazságot akart, és hitt is benne. Ám, csak egy álom volt az egész,
hiszen a világ megcsalta azt a generációt, azokat a generációkat, akik az Illés
és a Fonográf zenéjére, zenéje által szerették meg a népzenét, az értékes gondolatokban
elmélyülve váltak igaz magyarokká, emberekké… Most itt állunk, s könnyes
szemmel nézünk a távozó zenész után, aki letéve gitárját, búcsút intett. És
lassan mi is készülődünk, hiszen a mi koncertünk is befejeződik. Az utolsó
tételeket éljük…
Itt-ott még fel-felhangzik egy-egy
szeretett régi nóta, s olykor pár fiatal is csatlakozik, mert a nagyapa, apa,
sokat hallgatta velük ezeket a lelki, szellemi csodákat. Fiatalságunk nagy
koncertjének a tételeit.
Ma más világ van. Nincsenek csodák, nincsenek, vagy csak ritkán fordulnak elő értékes dalszövegek, és a hangszerelést sem a tudásban rejlő harmónia teremti meg.
Szörényi Szabolcs a képzeletbeli Esterházy
kastélyban ma letette a gitárt, mert az Ő szólama megszűnt… és minket is
figyelmeztet: Adjuk át, amit tudunk, amit megjegyeztünk a dallamokból azoknak,
akik igénylik, akik tudni és élni akarják azt a tiszta szellemiséget, amelyet ő
is igyekezett nekünk átadni tehetségével, tudásával, szeretetével. Mert a
koncert végéig nekünk is vannak még feladataink… és amikor majd újra
találkozunk, ne szégyenkezzünk a mulasztások miatt.
Isten veled Szabolcs! … és mindent köszönünk!
Stoffán György