Még javában tart, de az már előre borítékolható, hogy ez lesz minden idők egyik legvitatottabb olimpiája. Talán, nem véletlen ez, és maguk a szervezők tervezték így. Az olimpiát ugyanis, hatalmas érdeklődés övezi, a világ minden táján emberek milliói követik a megnyitót és a sportversenyeket. A sportolók sokszor, apró gyermekkoruktól kezdve erre, a százszor megálmodott pillanatra várnak, eddzenek. Az egész életüket, sőt, sok esetben a családjuk életét is befolyásolja az, hogy részt vehessenek életük legnagyobb megmérettetésén.
Nem
csoda hát, hogy már a kezdetekor mindenki lélegzetvisszafojtva figyel és
ilyenkor a nézőknek is vannak elvárásaik, hiszen valami eredeti, grandiózus,
látványos megnyitóra várnak. Ezt a kívánságot Párizsban, a szervezők maximálisan
teljesítették, csak nem úgy, ahogyan azt a többség várta és elvárta volna. Erre
szokták mondani találóan, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert megkapod…
A
megnyitóünnepség óta felháborodott bejegyzések és hozzászólások tömege,
nyilatkozatok, cikkek jelennek meg a világháló különböző oldalain és a jelek
szerint a szervezők provokációján nem csupán a keresztény hitűek, hanem minden
jó érzésű ember megütközött.
Persze,
most is, mint mindig, akadnak jócskán olyanok, akik védelmükbe veszik a
szervezőket, akik politikát csinálnak abból, amit minden normális ember azzal
utasít el, hogy nem akar tudni róla, illetve nem kíváncsi az idegen hálószobákban
zajló aberrációkra. A szervezők bizonyára külön iskolában tanulták a
viszálykeltés ősi mesterségét, mert a számításuk bejött.
A
nyilvános aberrációt védők serege rögtön reagált és támadott. A keresztények
nem is keresztények, nem elfogadóak, nincs bennük szeretet, tudatlanok,
műveletlenek, nem is Leonardo da Vinci, nem az Utolsó vacsora, hanem esküvő
etc. Aztán – folytatták –, az olimpia összekapcsolódik a görög mitológiával.
Valóban,
a megnyitó egyes látványelemei a görög mitológiát elevenítették fel kisebb
elhajlásokkal, mint a levágott fejét a kezében tartó, éneklő királyné, akit
éppen a francia csőcselék-forradalom vérgőzös gyilkosai végeztek ki, vagy mint
a négykézláb vonagló, szakállas énekes. Ez sehogy sem illeszkedett a görög
mitológia ihlette koreográfiába, de ez az új kor lelkes rajongóit csöppet sem
zavarta, mint ahogyan a halálában is kigúnyolt Marie Antoinette miatt sem
hisztériáztak a lelkes feministák. Hiába, amíg az angol királyné lefejezése bűn
a mai, „szuperérzékeny” társadalom szemében, addig a francia királyné kivégzése
hőstett.
Térjünk
azonban vissza a görög mitológiához, amelynek felidézett mozzanatait olyan
lelkesen fejtegetik immár a hazai haladószelleműek is, hogy magabiztosságukban
felsőbbrendűen kioktatnak és nevetség tárgyává tesznek akár egy érseket is.
A
görög és a római kultúrát úgy szokás emlegetni, mint a modern, európai kultúra
alapkövét, ezért bátorkodom kicsit összehasonlítani az ókori társadalom
világszemléletét és erkölcsét a mai társadaloméval. Először is, mindkét esetben
a pogányság a mérvadó, ám, ma már sokan büszkén hirdetik, hogy nem állnak
semmilyen egyház és vallás befolyása alatt sem, amíg az ókori görögök
többistenhívők voltak. Ettől függetlenül, valóban fellelhetőek hasonlóságok.
Lássunk hát, pár apró részletet, mire emlékszem abból, amit kamasz koromban
olvastam, és amiből egy életre okultam is.
A
görög mitológiában a kezdetkor csak Uranosz, az ég istene és Gaia, a föld
istennője létezett. Az ő szerelmük gyümölcsei voltak a titánok, akiket Uranosz
hatalomféltése miatt börtönbe, a Tartaroszba zárt. Ekkor Gaia felbiztatta
legkisebb fiát, Kronoszt, hogy habár megölni az istent lehetetlen, sebesítse
meg súlyosan az apját és vegye át a hatalmat. Amikor ez megtörtént, Uranosz
megátkozta a fiát. Az átok miatt Kronosz, aki a testvérét vette feleségül,
megette a saját gyermekeit. Aztán, nagyanyó segít az unokáján, Zeuszon, aki
nagyjából ugyanúgy bánik el az apjával, ahogyan apuka a nagypapával.
Izgalmasan
hangzik, ugye? És ez még csak a kezdet. A görög mitológia ma is olyan
„életszagú”, mintha csak a híreket olvasnánk.
Dionüszosz
története is ugyancsak izgalmas. Zeusz főisten nyitott házasságban él, amit a
felesége, Héra nehezményez. Amikor a férje ismét egy földi asszonyt tüntet ki a
szerelmével, rászedi Szemelét és így, a botor hölgy azt kéri Zeusztól, hogy
mutassa meg magát isteni pompájában. Amikor ez megtörténik, Szemelé elevenen
elég a villámoktól, ám, Zeusz megmenti a magzatát. Kiemeli az égő holttestből
és a combjába varrva kihordja. Lám, már akkor is szülhetett a kiválasztott
férfiú! Sok viszontagság után, miután Héra kiirtja a gyermeket nevelő nagynéni
családját is, a kis Dionüszoszt egy öreg, alkoholista szatír neveli fel. Így
felnőve, szinte természetes, hogy Zeusz fia a részegség és az orgiák istene
lesz, aki ráadásul bosszúálló és kegyetlen is, hiszen a nagyvilágot járva
bacchánsnőkből és szatírokból álló kíséretével, egy esetben úgy áll bosszút a
rajta megesett sérelemért, hogy az őt becsmérlő férfit a saját, részeg anyjával
megöleti. Hát, ezt a pogány istent személyesíti meg az asztalon fetrengő kék
figura Párizsban.
A
görög mitológiában szülő-, és gyermekgyilkosságok, vérfertőzések, pedofília,
aljas ármánykodások történeteit olvashatjuk és olyan aberrációkat, amelyeket a
beteg, emberi elme kitalálhat és amelyeket a mai korban lassanként
elfogadtatnak a társadalommal, kigúnyolva azokat, akik szót emelnek ellene.
Ezek a történetek a lehető legmesszebb állnak a keresztény hitvilágtól és
megtestesítik mindazt, amit a keresztény erkölcs teljes egészében elvet és
elítél. A párizsi provokációra az egyetlen helyes keresztény válasz az lett
volna, ha az összes, magát kereszténynek valló ország keresztény sportolója
rögtön hazautazik és a port is leverve a lábáról, nem vesz részt a további
gyalázatban, nem nézi végig, ahogyan egy férfi ver egy nőt a feminizmus, az
LMB… és még ki tudja mi jegyében.
Nem
csoda, hogy elbukott a görög, majd a római birodalom is. Ha ez az ókori kultúra
a példa, megtörténhet, hogy Európa is Trója sorsára jut, felperzselik, a helyét
pedig, felszántják és beszórják sóval, hogy nyoma se maradjon.